Nesze bicskas itt a nagy szerencset hozo Csaba-kiralyfid!
Orbán Viktor kétnapos látogatásra a Vajdaságba utazik 2008. május 5. 17:40
Keddtől kétnapos látogatásra utazik a Vajdaságba Orbán Viktor, a Fidesz–MPSZ elnöke. A politikus a délvidéki Magyar Koalíció több választási rendezvényén részt vesz, és szerdán fölszólal a párt szabadkai nagygyűlésén is. Szerbiában május 11-én rendeznek előre hozott parlamenti választásokat.
Totális patthelyzet a szerb választás után Index 2008. május 12., hétfő 21:42
A magyarok a vártnál kevesebb, hetvenezer szavazatot kaptak, így a jelenlegi állás szerint négy képviselőjük lehet a belgrádi Skupstinában. Pásztor István, a Magyar Koalíció elnöke ugyan elégedett az eredménnyel, de a sikeres köztársaságielnök-választás után, ahol első szerbiai magyar elnökjelöltként 93 ezer szavazatot kapott, ez visszalépés. Különösen annak fényében, hogy Pásztorék a választás előtt hét mandátumot reméltek.
az 1962-es kiadású nyolcadikos történelemtankönyvben, mint te, hogy bűnös nemzet vagyunk,
"Foméltóságú Úr!
Szószegok lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örök-békeszerzodéssel szemben. A nemzet érzi és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz!
Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk, a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bunös vagyok."
ő is biztos olvasta az 1962-es kiadású nyolcadikos történelemtankönyvben, mint te, hogy bűnös nemzet vagyunk, és a jugoszlávok pedig nem azok, mert ők partizánok voltak. valami ilyesmin nőttél fel, mi?
Részeredmények alapján készített CeSID-becslés szerint a Boris Tadić-féle Demokrata Párt vezette Európai Szerbiáért választási szövetség aratott győzelmet a szerbiai parlamenti választásokon. Csaknem 39 százalékot szerzett, ami több mint száz mandátumot jelent a 250 tagú szerb szkupstinában. A Szerb Radikális Párt nagyon esett vissza a közvélemény-kutatási adatokhoz képest is, s mindössze 28,6 százalékot szerzett, ami csak 66 képviselői helyre elegendő. A Vojislav Koštunica kormányfő Szerbiai Demokrata Pártja a becslés szerint 11,6 százalékot kapott, ami még így is 30 mandátumot hoz neki. A Szerbiai Szocialista Párt nyolc százalékával 21 mandátumot szerzett, a Liberális Demokrata Párt átlépte a parlamenti küszöböt, ami 13 mandátumot jelent. A CeSID szerint a Magyar Koalíció növelte mandátumainak számát, de a részeredmények szerint csak eggyel, tehát háromról négyre. Más adatok öt magyar képviselőről szólnak.
Független megfigyelők szerint a nyugatbarát koalíció vezet a vasárnapi szerbiai előre hozott parlamenti választásokon. A CeSID (Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért) nevű, nagyon pontos felméréseiről ismert nem kormányzati szervezet előrejelzése szerint a Boris Tadic államfőt támogató Koalíció az Európai Szerbiáért a szavazatok mintegy 38 százalékára számíthat. A CeSID előrejelzése szerint az ultranacionalista Szerb Radikális Párt várhatóan a második helyen végez a szavazatok 28 százalékával, míg Vojislav Kostunica kormányfő tömörülése 11 százaléknyi szavazatra számíthat.
Befejeződött a szerb parlamenti és tartományi választás este nyolc órakor. Este hét óráig a választók 54,2 százaléka járult az urnákhoz. A Vajdaságban volt a legmagasabb a részvétel: 55,1 százalék.
A szerbiai választásokon aránylag magas volt a részvételi arány. Megbízhatónak tartott becslések szerint a szavazásra jogosult polgároknak több mint hatvan százaléka járult az urnákhoz, ami szép eredménynek számít. Hasonlóak az adatok a korábbi parlamenti választásokon is. Az elnökválasztásoknak a második menetében ennél nagyobb arányban szavaztak. Ám így is meghaladta a négymilliót. Az hogy kinek felel meg inkább az aránylag magasnak nevezhető részvételi arány, még nem lehet tudni.
A szerb választáson a vártnál alacsonyabb volt a részvétel
Elfáradtak a szerb választók: a vasárnapi választáson kevesebben adták le voksaikat, mint az elmúlt másfél év országos szavazásain.
Szerbiában és Koszovó szerb többségű településein a belgrádi parlament, illetve a helyhatóságok tagjaira lehetett voksolni, Vajdaságban pedig még a tartományi törvényhozás tagjaira is.
A szavazóhelyiségek este nyolckor zártak, s ez előtt egy órával 54,2 százalékos volt a részvétel, jelentette a CeSID (Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért) nevű, nagyon pontos felméréseiről ismert nem kormányzati szervezet. A tavaly januári parlamenti választáson 19 órakor 56,7 százalékos, a 2008 elején megrendezett elnökválasztáson pedig 63,8 százalékos volt a részvétel.
Az első hivatalos választási eredményekre és komolyan vehető szakértői becslésekre a késő esti órákban lehet számítani. A szerbiai választások végeredményét szerdán éjfélig kell közzétennie a központi választási bizottságnak.
Több százan várták a vajdasági Adán Orbán Viktort, aki kétnapos körutat tesz a Délvidéken. A Fidesz elnöke a koalícióba tömörült magyar pártok kampányát segíti, Szerbiában ugyanis vasárnap parlamenti, tartományi és helyhatósági választásokat tartanak. Orbán Viktor a magyar pártok és a magyar emberek egységére hívta fel a figyelmet.
„Mióta letelepedtünk itt a Kárpát-medencében - és ez nem tegnap volt -, mindig azok az időszakok voltak sikeresek a mi nemzetünk életében, amikor egységre jutottunk egymással. Amikor nem jutottunk egymással egységre, akkor mindig idegen erők vettek rajtunk hatalmat” - nyilatkozta Adán a hírTV-nek a Fidesz elnöke. Rámutatott: minden remény megvan arra, hogy az elmúlt 18-20 esztendő legszebb magyar sikerét érjék el a Vajdaságban élő magyarok, úgyhogy mindenki bizakodik.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is reményének adott hangot: „Látom azt a közösségi egymásba kapaszkodást, azt a megújulási szándékot, azt a hihetetlen, megtörhetetlen erőt, amelyik minimum azt fogja eredményezni, hogy május 11-én nekünk legalább öt parlamenti képviselőnk lesz Belgrádban, és újra magyar frakció fog működni a szerb parlamentben.”
Az előre hozott szerbiai választások a Fidesz elnöke szerint is a magyarság sikerét hozhatja. A vajdasági magyar politikusok önálló parlamenti frakció mellett azt is szeretnék, hogy a jelenlegi négy magyar többségű önkormányzata mellett további négy településen is győzzenek a koalíció jelöltjei.