Folytatódik a Minolta Dynax9 öröksége az Alpha 900 Sony DSLR rendszerében!
Legyen ez a topik ennek a váznak és hozzá kapcsolódó fotótechnikai kérdéseknek fóruma! Végre MA bajonettel is 36x24 felület érzékelőben!
Én szeretem a képeidet, de nekem pont az balak és indirekt azonos keverési aránya miatt kcsit lapos portré. Azonos egyenletességgel van fénylés több helyen az arcon. Én az indirekt fényt 1 EV-el alá lőttem volna.
A képkivágás tetszik a fényekkel nem vagyok kibékülve fentiek okán :-)
Kell majd egy FF gép is, nem a plakátnyomtatás miatt, hanem a crop faktor kizárására.
Ahogy írtad a múltkor, az A900-as támogatottsága megszűnik, így az kilőve, E mount pedig nem az amire vágyom, pedig gondolom az a jövő.
A99 ára kezdődött négyessel is pár hétig a nagy akcióban valamikor tavasszal, de az A77mkII mellett döntöttem végül a fícsörök miatt (azt is akcióban, szerintem elég jó áron).
Az 5 éves (esetemben extraként megvásárolható) garancia sokat számít, remélem marad ez a trend. Sajnos már most küldhetném az új vázat, de kiküldik - Bréma, vagy Lengyelország - külföldre, legalább 1 hónapig távol lenne, a hibát meg csak hébe-hóba produkálja (fotózás közben lefagy úgy, hogy semmi nem segít csak akku ki és be legalább 2x). Elég gáz, de nem tudom nélkülözni a vázat. Az A700-hoz pedig alig nyúlok már, de emiatt mindig velem van.
Szóval vagy egy A99II, vagy egy jópár év garis I-es, mert szerencsére a zárra is vonatkozik a gari exposzámtól függetlenül. Még úgy is megéri, ha én terjesztem ki vétel után 5 évre ha sikerül egy éven belüli darabot kifogni.
Az A7s csak akkor az igazi, ha 80%-ban ISO sok tizenezer felett használod, vagy videózol vele. Felbontásban igen jelentős a különbség a többi vázhoz képest.
1x én is azt hittem, de amikor az akksit vettem Tőled, akkor elkezdtem filózni, hogy ha kiszállok a DSLR-ből, akkor mire váltsak. MFT-re nem akartam a szenzorméret miatt, az A7 szériához pedig nem akartam feltekerni a böszme (de egyébként kiváló) lencséimet, mert elveszítem a váz méretéből fakadó előnyöket, adaptert meg nem akartam használni, mert az is növeli a méretet, így körbenéztem/kipróbáltam és maradt a Fuji.
1986 óta használok MInolta rendszert, ez okból manapság Sony alphat.
Nem bánom,mert mint Minolta korában, most Sony korában is a leg innovatívabb gyakorlati új dolgok ebbe a rendszerben debütálnak javarészt.
Egy A bajonettes vagy hibrid A-E MILC gép Z-shift FF szenzorral nagy mérföldkő lehet a fotó tech. fejlődésben.
A micro 4/3 bekorlátozta magát jó időre az adott apró szenzor mérettel, a többi gyártó C/N/P szórja évenként az új DSLR-ket de semmi érdemleges előrelépést nem mutatnak már vagy 5-6 éve.
A két nagy védi piacát és a tradíciót pro vonalat lovagolja meg, de előbb utóbb be kell adniuk a derekukat.
Én értem a Sony új elég agresszív reklámját a szétrobbanó tükörrel (vége nincs hova fejlődnie).
Az A99 felvarrás tuti MILC lesz már. Az SLT tükör is befejezte az A77II-el pályafutását.
Az új promó hadjárat ennek szól.
Magyarán akár apró kiránduló gépet A5000, A6000 akár FF napi felhasználást szeretnék ez a termékvonal ami messze a legtöbbet nyújtja számomra mint bármelyik másik.
Én tuti nem váltok, csak házon belül MILC-re. A marad egyenlőre, hisz most upgradelik az összes prémium A obit. Objektív parkom teljes, de úgy tűnik még mindig lesz mire felcsavarni, pl. MILC-re.
Kiránduláshoz szemezek egy A5000-el, amire feltenném régi apró de fényerős Minolta MD-és obijaimat. Egy kabátzsebben elfét és kiállítás képeket készíthetek vele. Az APS kompromisszumot a hétköznapokban még benyelem. A 4/3 főlegy nayglátó vonalon visszataszít egyenesen.
Egy közönséges 20-as látószöghöz iszonyat drága és borzasztó torzítású 10mm-es obikat kéne vennem. Baromság. És egy Fuji csúcs MILC még nagyobb méretben mint az A7 sorozat.
És 16-os vagy 14-es halszemnek megfelelő 4/3-os obit azonos képminőséggel még nem nagyon láttam. Kompromisszum a fizika miatt, ennyi.
C/N alszik és védi a DSLR elvet csökönyösen a piacukkal, ami állóvíz.
Én nem váltok :-) Minek is? Van vagy 11 A-s 5db MD-és obim remek rajzolattal. És mostanában elég izgalmas vázakra lehet felcsavarni őket.
A régi termékek támogatásának csökkentését ilyen durván egy új irányvonal miatt felháborítónak tartom viszont!
De a hétköznapokban is szembesülök sok felháborító űjabb törvénnyel és intézkedéssel az ember fia meg alkalmazkodik. A900-am akkor hajtom széthullásig és polcra kerül. Alapvetően lessan 7 éve tngernyi dolgot valósítottam meg vele ára x-er megtérült. Sajnálom új zárral nem lehet majd már életbentartani.
De a világ nem áll meg, a tükör és prízma üveg szétrobban 100 éves használata után :-)
hajszál híja, hogy nem ezen a vonalon maradtam és mentem tovább (ugye tervben volt az a99-es is), de látva a mostani váz és az a900 különbségét sok szempontból nem bánom a váltást.
kicsit fáj a szívem, hogy cca 15 év után elhagytam a sonyt, mint felhasználó, de az vígasztal, hogy a családban marad egy nex-5n, amit nem használunk ugyan. :-)
A900-at még két éve volt érdemes eladni. Akkor 400 körül mentek. Az egykori 600-as új árukhoz képest az jónak számított.
Én már akkor elhatároztam kihagyom az A99-et, kicsit nagyobb fejlődést várok ha újat veszek, főleg képileg. Mindössze annyi a csalódásom, hogy azt gondoltam az új Ax akármim mellett, főleg még stúdióban sokáig tökéletes másodgépem lehet az öreg darab egy zárcserével, aztán 10x év után úgy is múzeum, retro.
De pont most lassan zárcsere felé ez mellbe vágott. Tehát mire éven belül beújítom az Ax akármit szép lassan az A900 is mehet a polcra a 7D mellé. Tehát nézhetek más másodgépet :-) Pl. a tied :-)