Folytatódik a Minolta Dynax9 öröksége az Alpha 900 Sony DSLR rendszerében!
Legyen ez a topik ennek a váznak és hozzá kapcsolódó fotótechnikai kérdéseknek fóruma! Végre MA bajonettel is 36x24 felület érzékelőben!
Az A7s csak akkor az igazi, ha 80%-ban ISO sok tizenezer felett használod, vagy videózol vele. Felbontásban igen jelentős a különbség a többi vázhoz képest.
1x én is azt hittem, de amikor az akksit vettem Tőled, akkor elkezdtem filózni, hogy ha kiszállok a DSLR-ből, akkor mire váltsak. MFT-re nem akartam a szenzorméret miatt, az A7 szériához pedig nem akartam feltekerni a böszme (de egyébként kiváló) lencséimet, mert elveszítem a váz méretéből fakadó előnyöket, adaptert meg nem akartam használni, mert az is növeli a méretet, így körbenéztem/kipróbáltam és maradt a Fuji.
1986 óta használok MInolta rendszert, ez okból manapság Sony alphat.
Nem bánom,mert mint Minolta korában, most Sony korában is a leg innovatívabb gyakorlati új dolgok ebbe a rendszerben debütálnak javarészt.
Egy A bajonettes vagy hibrid A-E MILC gép Z-shift FF szenzorral nagy mérföldkő lehet a fotó tech. fejlődésben.
A micro 4/3 bekorlátozta magát jó időre az adott apró szenzor mérettel, a többi gyártó C/N/P szórja évenként az új DSLR-ket de semmi érdemleges előrelépést nem mutatnak már vagy 5-6 éve.
A két nagy védi piacát és a tradíciót pro vonalat lovagolja meg, de előbb utóbb be kell adniuk a derekukat.
Én értem a Sony új elég agresszív reklámját a szétrobbanó tükörrel (vége nincs hova fejlődnie).
Az A99 felvarrás tuti MILC lesz már. Az SLT tükör is befejezte az A77II-el pályafutását.
Az új promó hadjárat ennek szól.
Magyarán akár apró kiránduló gépet A5000, A6000 akár FF napi felhasználást szeretnék ez a termékvonal ami messze a legtöbbet nyújtja számomra mint bármelyik másik.
Én tuti nem váltok, csak házon belül MILC-re. A marad egyenlőre, hisz most upgradelik az összes prémium A obit. Objektív parkom teljes, de úgy tűnik még mindig lesz mire felcsavarni, pl. MILC-re.
Kiránduláshoz szemezek egy A5000-el, amire feltenném régi apró de fényerős Minolta MD-és obijaimat. Egy kabátzsebben elfét és kiállítás képeket készíthetek vele. Az APS kompromisszumot a hétköznapokban még benyelem. A 4/3 főlegy nayglátó vonalon visszataszít egyenesen.
Egy közönséges 20-as látószöghöz iszonyat drága és borzasztó torzítású 10mm-es obikat kéne vennem. Baromság. És egy Fuji csúcs MILC még nagyobb méretben mint az A7 sorozat.
És 16-os vagy 14-es halszemnek megfelelő 4/3-os obit azonos képminőséggel még nem nagyon láttam. Kompromisszum a fizika miatt, ennyi.
C/N alszik és védi a DSLR elvet csökönyösen a piacukkal, ami állóvíz.
Én nem váltok :-) Minek is? Van vagy 11 A-s 5db MD-és obim remek rajzolattal. És mostanában elég izgalmas vázakra lehet felcsavarni őket.
A régi termékek támogatásának csökkentését ilyen durván egy új irányvonal miatt felháborítónak tartom viszont!
De a hétköznapokban is szembesülök sok felháborító űjabb törvénnyel és intézkedéssel az ember fia meg alkalmazkodik. A900-am akkor hajtom széthullásig és polcra kerül. Alapvetően lessan 7 éve tngernyi dolgot valósítottam meg vele ára x-er megtérült. Sajnálom új zárral nem lehet majd már életbentartani.
De a világ nem áll meg, a tükör és prízma üveg szétrobban 100 éves használata után :-)
hajszál híja, hogy nem ezen a vonalon maradtam és mentem tovább (ugye tervben volt az a99-es is), de látva a mostani váz és az a900 különbségét sok szempontból nem bánom a váltást.
kicsit fáj a szívem, hogy cca 15 év után elhagytam a sonyt, mint felhasználó, de az vígasztal, hogy a családban marad egy nex-5n, amit nem használunk ugyan. :-)
A900-at még két éve volt érdemes eladni. Akkor 400 körül mentek. Az egykori 600-as új árukhoz képest az jónak számított.
Én már akkor elhatároztam kihagyom az A99-et, kicsit nagyobb fejlődést várok ha újat veszek, főleg képileg. Mindössze annyi a csalódásom, hogy azt gondoltam az új Ax akármim mellett, főleg még stúdióban sokáig tökéletes másodgépem lehet az öreg darab egy zárcserével, aztán 10x év után úgy is múzeum, retro.
De pont most lassan zárcsere felé ez mellbe vágott. Tehát mire éven belül beújítom az Ax akármit szép lassan az A900 is mehet a polcra a 7D mellé. Tehát nézhetek más másodgépet :-) Pl. a tied :-)
Azért ez ennél sokkal bonyolultabb. Ha jól tudom az autóknál Németországban 90-95% az újrahasznosítás mértéke, vagyis ennyi résznek kell kötelezően újrahasznosíthatónak lenni és meg is teszik. Másodsorban hihetetlen mennyiségű embernek ad munkát a gyártás és az újrafeldolgozás is. A társadalom érdeke pillanatnyilag az hogy minél több embernek legyen munkája. És ott a Leica hihetetlenül drágán, persze jár hozzá a szervíz meg minden, de nem fogjuk tudni megvenni. Más nagy márkáknál sem csak a nevet fizeted meg, hanem a hátteret is hozzá, órák, hifi, stb. Lehet hogy jó gép az A900, de elszállt fölötte az idő, a fotósnak is érdeke hogy a gépe ne akadály legyen ott, ahol mások gond nélkül fotóznak. Persze gáz hogy már most nincs hozzá alkatrész és lehetne kompatibilis az A99 zárjával, de ez van és nyugaton valószinűleg már sokkal többen cserélték le A99-re mint itthon. Mondjuk érdemes lenne az itteni szervizt megkérdezni és előre megvenni a zárat amig van készleten. De szerintem a technika világában azt a pontot kell megtalálni amikor a régi még eladható, az új elérhető áron beszerezhető és akkor gyorsan váltani kell. A költsége igy nem biztos hogy több, mintha kivárnék amig kihull a kezemből a régi és az értéke nulla lett.
Minden erről szól manapság. Minden. Közben meg mennek az álszent, mélyzöld lózungok a környezettudatosságról, meg a jövőről, meg elektromos / kis turbós autókról, síró fókabébikről, csonttá aszott afrikai gyerekekről - valójában meg az "igazán nagyok" tojnak mindenre, és csak a profit a lényeg. :-(
Tehát egy 4 éves nem olcsó masinának zárcseréjét nem vállalják azzal az indokkal, hogy már nincs alkatrész gyártás hozzá :-(
Az A900-amban sem érdemes akkor ebben gondolkodnom. Akkor mégis egyszerűbb egy kevés expos gépet vennem?
A Sony, hogy akar így pro szervíz hátteret, ha egy 5-6 éve még prémiumkategóriájú gépet már nem tud és akar a leggyakoribb hiba a zárcsere kapcsán megjavítani?
Hisz egy ilyen vázat gyakoribb csattogtatás mellett vagy 8-10 éves használati ciklusban használ a felhasználó!
Úgy indokolták a tükrös rendszereket már nem támogatják. Az SLT minek minősül akkor?
Vigyázzatok A850/900-as masináitokra ha csak muszáj akkor exponáljatok régi filmes időszak módjára, mert ha lehal a zár, noha a gép még két zárcserét is kiszolgálni, múzeumi eleadhatalan kiállítási tárgy válik belőle :-(
Közben az A99II lebegtetését még hivatalosan még meg sem tették. Annyi, hogy minden CZ-t és G-ést megspékelnek II-es verzióval a 4D tracking gyors AF üzemhez. Tehát valami A-s gyors fókuszú FF jön, mert mi értelme lenne. Csak mikor és mennyiért? Tükörel vagy a nélkül. Valami féle hibrid Z-shift szenzoros animációt mutogatnak nem hivatalosan, ahol az A bajonettre egy E bajonett gyűrű feltekerhető. Tehát MILC lesz, SLT is feledve. Ugyan akkor felhírlett ősszel jön egy A77II egy az egyben lemásolt gép csak FF-ben (A88?).
A lényeg a Sony a fogyasztói társadalmat támogatja, nem a lojális prémium felhasználók igényét :-(
Tegnap este nézegettük a 850/900-al készült fotós képeket tánc témában és megállapítottuk, hogy amiket mi készítünk simán megállják a helyüket.
Utómunka sok van, de nagyon zavaró volt (számunkra) ha bent van egy oda nem illő táncos, vagy lemarad egy kéz. De úgy néztük ez egy speciális téma, itt belefér.
HA igényes utómunkát csinálsz akkor felhúzható 1600-ig is. Amúgy nekem ISO1200 az egészséges határ az A900 esetében ha szép nagy nyomatokat is szeretnék. De webre vagy kisebb méretre gondolva sokszor még a 3200 közelsége sem tragédia.
Ezeket még friss A850-nel csináltam, nem mertem 800 fölé menni, de szerencsére jó fények voltak. Aztán ahogy megszoktam már ment feljebb és idővel az utófeldologozásban is sokat tanultam :-)
Hastánc, ők se túl statikusak: http://www.artion.hu/fusions-on-the-spot/ jobboldalt van EXIF, ahol nincs rekesz az MF obi. A szinháznál meg előadása válogatja hogy mennyire mozgékony. A képstabi mindenestre jól jön sokszor, bár a bemozdulás ellen nem véd.
Javarészt manuálfókuszos obikkal fotóztam szinházban, vagy a Beercannal. De az AF mellett azért mindig az élességállítógyűrűn volt az ujjam. Annyi fotó mindig bőven jól sikerült, hogy akár 2-3 újságnak is juthatott volna :-)