Felmerült egy másik topicban, hogy hogyan éljük meg a kereszténységünket otthon, illetve otthonon kívül? Elég érdekes téma, ezért az ottani vitát kihozom egy külön topicba. Hogy ne azt offoljuk szét.
Hát, ez most megint félreérthető lett, az én hibámból.
Javítok:
Mert ki lehet esni a kegyelemből, és Isten tudja, ki az, aki képes volna a felelősség viselésére. Aki nem kap most felelősséget, az sincs kizárva az üdvösségből, csak az könnyített pályán fut, később. Szerintem.
valóban nem hangsúlyoztam ki, hogy villámlóval a felelősségre gondoltam, és csakugyan, nem írtam ki. De amúgy valóban úgy gondolom, hogy bármire igaz, hogy Isten nem tesz elhordozhatatlant az emberre. Katasztrófák, tragédiák is történnek, de Istennél van a vigasztalás is, az erő is, és ad, ha kérik, és nem _bármiért cserébe_ vagy kiérdemlésért adja, hanem azért, mert Tőle kérik, ez saját tapasztalatom.
Korábban, szintén villámlóval beszélgetve szóba került, hogy az újjászületés után már az ember felelőssége a tisztán maradás (vagy újra megtisztulás). Mert ki lehet esni a kegyelemből, és Isten tudja, ki az, aki képes volna a viselésére. Aki nem kap most, az sincs kizárva az üdvösségből, csak az könnyített pályán fut, később.
Teherről nem beszéltünk szerintem, és őszintén szólva bután néztem, mikor Te szóba hoztad, nem értettem, hogy került ide. Azért nem kérdeztem rá, mert vártam, mit akarsz kihozni belőle, hogy megértselek, biztos van valami oka, hogy szóbahoztad. Későn gondoltam arra, hogy esetleg félreértettél.
Tudod, hogy régebben sem volt zökkenőmentes a kommunikálásunk, és most a teher kérdésében ugyanazt érzem, mint régen: majdnem egyetértünk, de ez a "majdnem" - ez mindig ott van, és sehogy nem tudjuk átlépni. Azért ne bánd, hogy írtál, én nem hiszek a véletlenekben, bízzuk Istenre, hogy mire fordítja (használja).
És talán ennyi off után, a témához. Elviselhetetlen teher lehet pl. a gyógyíthatatlan betegség miatti fájdalom. Ha nincs orvos és nincs emberi segítség, abba az ember bizony belehal - még akkor is, ha Hozzá fordul, ha Hozzá megy. Vagy pl. a kínvallatások alatt aki megtörik, az nem erőn felül kapott?
Tehát én inkább úgy látom ezt, hogy nem arról van szó, hogy nem kell időnként valakinek elviselhetetlen terhet hordoznia, hanem arról, hogy mindig ott a lehetőség, ha Hozzá fordul a szenvedő, akkor a hite megmaradhat, ha a teherbe bele is roppan. Erről szól az, hogy a test megölhető, de a lélek nem.
Ismétlem, hamis illúziónak tartom, hogy azt állítják, a hívő nem kaphat olyan terhet, amit ne tudna elviselni -- anélkül, hogy ne választanák szét a test és a lélek erejét.
De én itt be is fejezem, mert már nem tudom, mikor beszélünk színről és mikor hangról.
Morzsakutyám, nem szeretek félbe hagyni beszélgetést, ha már elkezdtem. Elhordozhatatlan teherről olvastam a Bibliában, felelősségről nem. Villámlóval előzetes beszélgetésből sem derült ki, hogy felelősségről beszélsz, ezt csak azután említetted neki is, amikor nekem már konkrétan közölted. Ugyanakkor az én mondókámból úgy vélem, egyértelmű volt, hogy én teherre gondolok. Igaz, én meglehetősen későn kérdeztem rá, de rákérdeztem -- viszont te nem említetted, hogy két mederben taposunk, pedig a katasztrófák, a tragédiák, amiket említette éppen nem felelősséget jelentenek...
Meglehet, tényleg nehéz nekem a beszélgetés ezek miatt a sorozatos félregondolások miatt - sokszor érzem úgy, hogy át vagyok vágva, mert mindig valahogy más vágányra siklik a téma. Egy egyszerű példával élve: én végig beszélek pl. a kék színről, annak aktualitásáról, képernyőnyi erőfeszítéssel, teljes odaadással. Amikor már-már úgy érzem, hogy átmegy, amit mondok, akkor hirtelen azzal jössz, hogy te nem is szinről, hanem hangról beszélsz. És akkor én ott maradok sután, mint akit csőbe húztak - és nincs más, mint inkább hallgatok.
Elnézést az offolásért - de szerettem volna érzékeltetni, hogy miért is megyek már nehezen bele beszélgetésbe. Lehet, hogy bennem van a hiba, ezért jobb ha inkább továbbra is csak olvasgatok...
Igen, ezzel már inkább azonosulni tudok, mint azzal, hogy Isten nem rak az övéire elviselhetetlen terhet. Hiszen abban is van igazság, hogy amit az ember szeretne, az nem mindig válik javára. Sőt, van amikor egyenesen büntetés, ha megkapja. Isten jobban tudja, mikor kinek mire van igazán szüksége. Én ebben bízom, még akkor is, ha elviselhetetlen teher kerül az emberre - mert úgy vélem, bizony van hogy kerül.
Amit tudok, amiben egészen bizonyos vagyok, mert saját tapasztalataim is igazolják, az az: az Istent szeretőknek MINDEN a javára válik. Minden, szó szerint!
Hogy HOGYAN válik javára, az éppúgy nem határolható be az előzetes emberi elképzelésekkel, ahogy a "minden" sem.
Nem mondanám, hogy aki beleroppan stb. az egy sem Istené, de gondolj bele: Jézus azt is mondta, hogy menjenek Hozzá mind, akik megfáradtak, és Ő megnyugosztja őket. Talán ezt a Hozzá menést hagyták ki.
És ez szerinted azt jelenti, hogy az akkoriak még kaphattak elviselhetetlen terheket? Morzsakutyám, nem akarok én ebből vitát és nem is Júdásról akarok beszélni. De szerintem sokakban kelthet hamis illuziót, hogy Isten az övéinek nem ad elviselhetetlen terhet. Vagy azt mondod, mindenki aki beleroppan, beleőrül, belepusztul az őt ért megpróbáltatásba, az egy sem Istené? Én ezt nem tudom elképzelni...
Én úgy vélem, inkább azért kell foházkodni Istenhez, hogy a megpróbáltaltások közepette is tartson meg hitben... Mert azok jöhetnek/jönnek, nem tudjuk okát és nem tudjuk idejét és mértékét. És lehet, hogy emberileg el sem viseljük, ezt nem tudjuk előre...
Júdás szerintem nem hitt (nem kapott hitet); egyáltalán, én egyvalakiről tudom, hogy hitt Jézusban még az Ő feltámadása előtt a tanítványok közül: az az asszony, aki megkente Jézust olajjal:
Ő a mi tőle telt, azt tevé: előre megkente az én testemet a temetésre. Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják ezt az evangyéliomot az egész világon, a mit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére.
A világban sokszor és sok helyen történnek olyan katasztrófák, szerencsétlenségek, amikbe sokan beleroppannak, beleőrülnek, belepusztulnak. Meglehet, ezt nem Isten teszi, de az is meglehet, nem ismerjük minden akaratát... Ezért én személy szerint mindig kétkedéssel fogadom a határozott kijelentéseket, hogy Isten ilyent, meg olyant sosem tenne...
Csak amiatt kérdem, mert Isten nem tesz rád olyat, amit nem bírnál el. Akkor se, ha ugrálsz érte, és ezzel téged véd.
Én nem tudom, mennyire ugrálsz vágyakozásból, és mennyire csak a balhé kedvéért, azért kérdeztem.
A színeváltozás jó szóvicc, de Isten nem bármilyen színeváltozást ad. Krisztus képére formál, nem szélkakaséra. Bevállalnád a tapintásért cserébe? Őszintén!
"Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, a kit Kettősnek hívtak, nem vala ő velök, a mikor eljött vala Jézus. Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik:
Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképen el nem hiszem. "
Nagyon máshogy használjuk a fogalmakat, a kiűzetés nem kitagadás volt, és nem is kéne összemosni.
Véld ostobaságnak, azért én örülök, hogy nem a te kezedben vannak mégse a dolgok, mert amilyen kaméleon vagy, lehet, hogy minden nap mást tartanál jónak :)
Te tényleg Istennel versengsz?
Először azt gondoltam, dacoskodsz Vele, csakazértisből kóboroltál el, hogy _megkeressen_. De asszem tévedtem, lehet, hogy tényleg lenézed Istent. Ez egyszerre volna vicces és szomorú.
mert a hitetetk nem Istenbe vetett hit, hanem egy despota alázatos csúszómászó szolgálata.
Vagy éppen bizalom, hogy mégiscsak Isten kezében vannak jobban a dolgok, mert Ő sokkal tágabb látókörű, mint te vagy én vagy bárki más ember, és sokkalta inkább szerető és gondviselő.
Egészen mást jelent Istennél az uralom fogalma, mint amivé az emberek között torzult.
