Orbán Viktor határozott igennel válaszolt Sólyom László kérdésére, hogy a Fidesz Magyar polgári Szövetség készen áll-e a kormányzásra, mondta a Fidesz elnöke az államfővel való találkozója után.
Az egyes évek bevételei és kiadásai adatai igazodnak az adott év politikai eseményeihez. 2004-ben a Fidesz „beleállt” a kettős állampolgárságról szóló népszavazásba. A következő évben mintegy 40 százalékkal nőtt a tagdíjbevételük. A választások évére ez némileg visszaesett, majd tavalyra a folyamatos kormányellenes hangulat fenntartása eredményeként ismét emelkedett. Ugyanez látható a kiadások vizsgálata során is. A 2004-es európai parlamenti választások és a népszavazás miatt a politikai tevékenységre csaknem 1 milliárdot költöttek, a következő „békeévben” ennek alig több mint a felét, majd a 2006-os választási évben hirtelen csaknem megnégyszereződtek a politikai tevékenységgel összefüggő kiadások, meghaladva a 2 milliárd forintot. Tavaly a párt azután meghúzta a nadrágszíjat, még a 2005-ösnél is kevesebbet költött, s a korábbi évek átlagának felére csökkentették a működési kiadásokat. Vagyis spórolnak az irodabérleten, fűtésen, telefonon, benzinen, kocsipénzen, de az eszközbeszerzésen (fénymásoló, telefon, gépkocsi) is. A párt pénzügyi helyzete valószínűleg idén sem javul, hiszen az újabb népszavazási kampány olyan pluszkiadásokkal járt, amit a szigorúan visszafogott kiadások mellett sem tudnak teljes egészében kiszorítani a bevételeikből.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztés Operatív Programja és a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében most meghirdetett hét új pályázat célja, hogy a magyarországi mikrovállalkozások, illetve kis- és középvállalatok részére támogatást nyújtson az infokommunikációs felzárkózásra.
Az újonnan megjelent kiírások esetén a hátrányos helyzetű kistérségekben működő vállalkozások eséllyel pályázhatnak komplex vállalati technológiafejlesztésre. A hét évre rendelkezésre álló keret több mint huszonötmilliárd forint. Ebből idén 7,5 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások eszközbeszerzés, információs rendszerfejlesztés, valamint infrastrukturális és ingatlan-beruházás címen. A pályázati konstrukció - mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő fejlesztésein keresztül - az adott térség felzárkóztatását, illetve a térségek közötti egyenlőtlenségek csökkentését egyaránt szolgálja.
Az új kiírások nemzetközi szolgáltató-központok létrehozását és fejlesztését is támogatják, annak érdekében, hogy a magas hozzáadott értékű termelő és szolgáltató tevékenységek meggyökerezzenek Magyarországon. A pályázó gazdasági társaságok vállalásai között szerepelnie kell legalább ötven új munkahely teremtésének. A célra a nyertes pályázók a több mint négymilliárd forintos keretből, projektenként maximum ötszázmillió forintos támogatást kaphatnak.
Sólyom nem üzent semmit (ld. 474), hanem még ő is kényelmetlen helyzetbe került Kumin miatt. Mellesleg milyen stratégiai főtanácsokat adhat az, aki alapvető kommunikációs baklövésekre képes?
Kumin vagy összevissza beszél (ez a kevésbé valószínű), vagy durván "interpretálták" a szavait.
De az a valoszinu!
Pávek úr válasz | vissza a topikba 2008.04.15 20:48:59 (119)
A drágaaranyos Bolgár úr ma délután keményen fing faggatta Sólyom Magyar hangját, hogy hogyan is volt ez, mit is kérdezett a Köztársasági Elnök Úr Őfőméltósága a pártelnököktől, de legfülegh (00rbán)tól, mert kettejük nyilatkozata között némi diszkrepanciát vél fölfödözni.
Sólyom Köztársasági Elnök Úr Őfőméltósága Magyar hangja ötölt-hatolt, tekergett, mint giliszta a forró platnin. Próbálta elsütni, hogy az ő verziója meg az (00rbán)é voltaképpen, kicsiben és sötétben ugyanaz, majd azzal mentegetőzött, hogy ő végtére nem is volt ott, és különben is abban egyeztek meg a Köztársasági Elnök Úr Őfőméltóságával, hogy a beszélgetésekről nem hoznak nyilvánosságra semmit.
Hogy Kumin személyesen ott volt-e (én úgy értettem egy félmondatból, hogy igen), vagy csak Sólyom üzente meg általa, hogy mit is kérdezett, az most már nem lényeges, ő az elnök hivatalos szája.
Csak éppen ezzel a szabadsággal kellett volna vigyázni egy ilyen kényes helyzetben, amikor a "hangulati" különbség igen sokat számít.
Úgy érted, Orbánnak kellett volna vigyáznia.
Persze. Azt hihette, hogy Sólyom csak neki tette fel ezt a kérdést, és ezt akkora megtiszteltetésnek érezte, hogy mohóságában nem bírta magában tartani efölött érzett örömét.
Szerencséje (Orbánnak), hogy a fogalmazásbeli eltérés néhány polfórumos szőrszál tudatán kívül másutt nem okozott hasadást.
Bocsánatot akarsz kérni a tévedésedért? Hát, csak rajta! Istenbizony értékelni fogom!
(Drága! Mielőtt válaszolsz, gondold végig: magad vallottad be, hogy nem hallottad a Kumin-interjút! Csak azért szólok, nehogy nagyon hülyének érezd magad utólag.)
A topik egy kerdesrol szol. Ehhez nem kell azt hinni, hogy mindig igazat mond, nem kell szektasnak lenni es nem a sajat felveteseidet kell gunyosan megcafolni.
Viszont a tisztesseghez hozzatartozik, hogy ha tevedik az ember, akkor kis 'bocsi' hagyja el a szaja szegletet. De ez fel sem merult itt sokakban. Erre hivtam fel a figyelmet. Csak nem tudok eleg lassan irni, hogy meg is ertsek.
Hát, drága, hidd ezt! Mihály mindig igazat mond. Még akkor is, ha nem. Bocs, hogy megpróbáltalak megingatni szektás hitedben. (A francért gondoljátok, hogy ez érvelés?)
Idorendi sorrend: Orban allitott valamit. Kumin - allitasod szerint - az adasban ezt cafolta, mikozben irottan nem ez jelent meg. Egyes nickek itt rogton hazugoztak. Kumin visszavonta/pontositotta allitasat (megerositette Orban allitasat). Az elobbi nickek csendben kussolva peldat adnak a balos tisztessegrol.
"Orbán elmondása szerint Sólyom László azt is megkérdezte tőle, hogy a Fidesz készen áll-e a kormányzásra."
A Klubradio hireben:
"A köztársasági elnök minden pártvezetőtől megkérdezte, hogy van –e programja az ország gondjainak megoldására, és ezt kérdezte Orbán Viktortól is"
A Hirado linkjen:
"Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője hétfőn az MTI kérdésére megerősítette: a köztársasági elnök Orbán Viktortól, a Fidesz elnökétől megkérdezte, hogy készen áll-e a kormányzásra."
Amik nem szerepelnek benne:
"...mondott megint egy hatalmasat, fogta a fejét mindenki..."
A "hatalmasat mondott" a sajat ertelmezesed.
"Kumin első felindulásában cáfolt, hülyét csinált Mihályból."
Az interjut nem hallottam, de a hir nem cafolat (en nem latom leirva, hogy "Kumin cafolta Orban szavait").
Ha Kumin szo szerint cafolta Orban kijelenteset - akkor szorjon hamut o is.
A hír szent, a cím és a lead szabad (tényleg). Kumin megkérdezte Orbánt, van-e programja az ország előtt álló stb. Ez értelmezhető úgy is, hogy készen áll-e a kormányzásra, a kettő között "csak" hangulati különbség van, különösen, ha hozzátesszük, hogy Sólyom minden pártelnöktől megkérdezte és nyilván mind igennel válaszolt :-)))
Már mi a francért lenne kevéssé valószínű, hogy Kumin össze-vissza beszél? Mióta elnöki tanácsadó, mást sem tesz. Segít, ha azt mondom, hogy mindkét álltását saját fülemmel hallottam saját szájából? Közben változott a véleménye, na. Van ilyen! Hogy lehet - végülis - ilyen durván megalázni egy messiást, akit Mihálynak hívnak? Hát csoda, hogy letagadta?
"Kumin Ferenc megerősítette, hogy ez a kérdés elhangzott a pénteki találkozón.
A köztársasági elnök valamennyi pártelnöktől megkérdezte, hogy az ország előtt álló problémák megoldására rendelkeznek-e programmal, és hogy ennek a programnak mi a szakpolitikai tartalma"
Kumin vagy összevissza beszél (ez a kevésbé valószínű), vagy durván "interpretálták" a szavait.