Keresés

Részletes keresés

one.sniper Creative Commons License 2016.01.15 0 0 24

Üdv! 

 

A World of Skygates egy teljesen ingyenes játék, ebből kifolyólag szép grafikája sincs.

A játék böngészőben játszható online stratégiai játék, amelyben az idő körönként telik( 1 kör = 1 óra ). A játékosok nagy mértékben befolyásolják, hogy a játék mennyire lesz érdekes. 

Három nemzet közül lehet választani a játék elején, mind a három különböző előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik. Egy várost lehet építeni, amelyhez fejlesztések is tartoznak. A lényeg azonban a hadsereg és a csaták.  A kör idő lehetővé teszi valódi stratégiák kitalálását és végrehajtását. A klán tagjai valóban együtt tudnak egy hadjáratot végrehajtani. Illetve a Skygate helyeket mint stratégiai pontokat is a klán tagjai közösen tudják elfoglalni, megvédeni.

Aki magányosan akar játszani az küldetésekre küldheti a seregét a térképen lévő területeken, vagy a nem játékosok által irányított városokat veheti célba.

Alapvető elem a kereskedelem is, illetve a mágia. Négy mágia típusból mindenki egyet választhat és mágusokkal, sárkányokkal is bővítheti seregét. A seregek élére pedig fejleszthető képességgel rendelkező hadvezéreket lehet állítani.

 

Ha szereted a stratégiát érdemes megnézned: http://www.worldofskygates.hu 

 

one.sniper Creative Commons License 2013.07.28 0 0 23

Üdv!

Készítettem hobbi szinten egy online stratégiai játékot(vagyis valóban ingyenes). Csodálatos grafikát nem, de játék élményt szintem kínálhat. :) MMO vagyis a játékosok nagy mértékben meghatározzák milyen lesz a játék menete.
Egyelőre csak megnézni lehet(csataszimulátor, leírások), de pár napon belül elindulhat a regisztráció és a játék is. :)

Örülnék egy kis segítségnek is. Ugyanis a készítés folyamán elmaradtam a "terjesztéssel". Jó lenne 1-2 száz aktív játékos. :)

Ha valaki szereti a stratégiát annak szerintem be fog jönni a dolog. :)

Elérhetősége: http://www.worldofskygates.hu

Alvarezzz Creative Commons License 2010.07.17 0 0 22
Üdv mindenkinek!

A napokban sikerült befejeznem egy fórum alapú gazdasági stratégiai játékot. Lényege, hogy minden játékos 1 nemzet irányítója. A játék a jelen korban játszódik, tehát minden ország úgy indul, ahogy a jelen helyzetben van, de a játékos alakítja az országot a játék folyamán. Aki kedvet kapna a játékhoz nézze meg a weboldalt.

http://naofther.atw.hu/index.php

Várom a játékosok jelentkezését! :)

Alvarez
SarokAttila Creative Commons License 2010.07.14 0 0 20

Akkor nézzétek meg az én gazdasági stratégiai játékomat is.

 

http://gyarjatek.atw.hu/

 

 

08stil Creative Commons License 2008.07.26 0 0 19

Bocsánat, csak gondoltam, hogy egy gazdasági/fejlesztgetős stratégiai játék ismertetése illik egy gazdasági/fejlesztgetős stratégiai játék topikba.

Ez egy saját, ingyenes közösségi játék.

De nem sértődöm meg ha törlik a hozzászólásomat, tulajdonképpen valóban reklám volt.

 

Előzmény: Joranne_Sutt (18)
Joranne_Sutt Creative Commons License 2008.07.26 0 0 18
remek, csak ne itt hirdesd a játékodat ha lehet.
Előzmény: 08stil (17)
08stil Creative Commons License 2008.07.26 0 0 17

A MADENIA nevű játék új oldalra költözött, és megújult!

 

http://madenia.gportal.hu

 

Mindenkit szeretettel várok, aki szeret játszani, és ki akarja próbálni, hogy milyen politikus válna belőle.

Előzmény: 08stil (16)
08stil Creative Commons License 2008.06.02 0 0 16

Madenia

politikai-gazdasági szimulációs játék

http://madenia.mlap.hu

Joranne_Sutt Creative Commons License 2008.04.10 0 0 15
nekem van.

padi: ha nem ismered, próbáld ki :) a legösszetettebb strat játék, amit ismerek, és lehet a végén a mentett állást HOI2-be konvertálni.
Előzmény: Lemmiwinks (13)
padisah Creative Commons License 2008.04.10 0 0 14
nem ismerem a játékot
Előzmény: Lemmiwinks (13)
Lemmiwinks Creative Commons License 2008.04.10 0 0 13
Nincs kedve valakinek Victoria Revolutionst hekkelni velem?
Szerintem a szabályrendszer módositgatásával nagyon jó játékot lehetne belőle csinálni.
Már egész jó kis hekker környezetet fejlesztettem rá cygwin alapon.
Az összes funkciót meghookolom run time, logolom a hivásokat és statisztikailag elemezgetem. Csak sajnos még debuggert nem tudtam rá akasztani, mert összeakad a DirectDraw val most ezen dolgozom, csak sajnos marha kevés időm van.
padisah Creative Commons License 2008.04.10 0 0 12
Van ennek windózos változata is...
Előzmény: compton_ (9)
iloz Creative Commons License 2008.04.10 0 0 11

Egy időben játszottam egy Capitalism II. nevű játékkal. Engem egy darabig lekötött, de sajnos nem volt túl dinamikus a játékmenet, úgyhogy egy idő után elég unalmassá vált.

Mindenesetre voltak olyanok, hogy igazi Citizen Kane-t alakítottam, és megvettem az egész várost. Enyém volt az összes farm, gyár, bolt, iroda, tévé, rádió, újság sat. Egyébként ez volt a játék gyengéje is, hogy ahogyan terjeszkedett az ember, egy idő után csak egyik zsebből a másikba vándoroltak a pénzek.

Joranne_Sutt Creative Commons License 2008.04.10 0 0 10
régi, ismerem azt is :)
Előzmény: compton_ (9)
compton_ Creative Commons License 2008.04.10 0 0 9
Esetleg Transport Tycoon Deluxe? Elég sokan dícsérik.
Előzmény: Joranne_Sutt (8)
Joranne_Sutt Creative Commons License 2008.04.09 0 0 8
RR3 megvan, de már unom. szerkesztettem hozzá Erdély térképet pl., de sajna a mozdonyokat nem lehet customizálni.
Előzmény: padisah (7)
padisah Creative Commons License 2008.04.09 0 0 7

Ez igaz. Ami kifjezetten gazdasági játék az a capitalism. Én az első részével játszottam viszonylag sokat, megvan a második része is, de ott már az elindulással voltak komoly gondok. Mármint szoftverügyileg, félóráig pörgette a cd-t. És amikor végre elindult, abból sem lett nagy élmény, inkább visszalépés az első részhez képest.

 

Aztán lehet a railroad tycoon 3-at gyakorlatilag gazdasági játék-ként játszani, bár így meglehetősen ellenfél nélküli a dolog. Fel lehet vásárolni minden terepen található termelőüzemet, illetve építeni is lehet őket, és ebből jön be pénz.

Ha jókor, konjuktúra alatt 5%os papirokban adósodik ez az ember nagyon gyorsan bankot lehet robbantani mindenféle vonat nélkül, mert ilyenkor a cégek profitja jellemzően évi 10% körül van, vagyis minden felvett hitelen 1.1/1,05= 4.76% haszna van az embernek, a hitel korlátját meg max a cég értéke jelenti.Azonkívül lehet benne shortolni is, tőkeáttétellel :)

Előzmény: Joranne_Sutt (6)
Joranne_Sutt Creative Commons License 2008.04.09 0 0 6
dominions3 megvan, játszottam vele, nem jött be túlzottan, nem gazdaságmenedzsment, hanem területfoglalós játék.
Előzmény: padisah (5)
padisah Creative Commons License 2008.04.09 0 0 5

 

Dominions

 

Fantasy stratégiai játék, egy félistent kell benne megszemélyesíteni, amelyik természetesen csak a többi rivális félisten likvidálása által lehet igazi isten. Nagyon komplex, rengeteg varázslat, egység, előállítható varázstárgy, mágikus helyek. Területre osztott térkép, a csatát a gép játsza le egy kör-feloldási folyamatban, mi csak hinteket tudunk adni, hogy nagyjából mit csináljanak.

 

zéró grafika

 

Eredetileg 98ra írhatták, emiatt win2000-ren és xp-n néha befeketíti a képet, de ez némi klikkelgetéssel megoldható

Előzmény: Joranne_Sutt (4)
Joranne_Sutt Creative Commons License 2008.04.09 0 0 4
ok, de engem a kiadott és létező szgépes játékok érdekelnek :)
padisah Creative Commons License 2008.04.09 0 0 3

Mi is csináltunk anno, de az a játék összesen 2 tényleges játékot ért meg, aztán a nyilvánvaló egyensúlytalanságok miatt a dolog hamvába halt.

 

 

innen letölthető amit később megírtam belőle visual basicben. Rendes windowsos telepítője van, ez VB tartozék, játszani meg nem lehet vele, mert nincs befejezve. Ez csak annyit tud hogy generál egy térképet, azt le lehet menteni, meg felalá vándorolni seregekkel, amiket teszt céljából tettem bele.

 

Az volt a neve hogy "Harc Ezért" a "Harc Európáért" táblás játék kiforgatásaként. Illetve korábban tervbe vettem, hogy a Végvári viadalok című nagyon régi táblás stratégiai játékot is meg kéne írni. Ezt mondjuk leginkább valamilyen flash-es játék formájában tudnám elképzelni, bár ahoz végéképp hülye vagyok.

Előzmény: Rhangabé Mánuel (2)
Rhangabé Mánuel Creative Commons License 2008.04.09 0 0 2
Szia Joranne, én csináltam egyet kb. 10-12 éve. Szabálykönyvvel, 2,2x2,6m-es kognitív óvilág-térképpel, amit rajzoltam, nagyon remek. A rizikó volt a kiindulási pontja, de annyira sokkal gazdagabbá tettük a végére, hogy már nem is emlékeztet a "bóti rizikóra" - ahogy nagy lebecsüléssel neveztük... :) Optimálisan 5-10 személy játszhatja. Két-három havonta játszottunk egy-egy hétvégén, éjjel-nappal, úgy kb. 25-30 órát, tiszta agymosás volt. Mindenki nagyon élvezte. S volt gazdasági része is, minden karakter egy bizonyos kezdő tőkével játszott, azt növelhette a szabálykönyvön belül maradva, de a fantáziája és a konstruktivitása segítségével sokat "kaszálhatott" pénzben is, meg területben is. A játék jó volt, volt egy-két gyengéje: nagyon lassan haladtunk, egy két-három napos játék 13-16 kört jelentett csak, s így sosem értünk a végére, de még odáig sem, hogy lássuk, van-e egyáltalán vége? Pedig vagy 50x játszottunk vele. Meg az is gyengéje volt, hogy folyamatosan alakítottuk a szabályokat, s nem jutott igazán nyugvópontra a dolog. Illetve amikor eljutott volna, kiöregedtünk belőle :) De még ma is nagyon jó emlékezni rá, és lehet, hogy egyszer nekifogok és keresek egy kiadót a számára.
Előzmény: Joranne_Sutt (-)
Lemmiwinks Creative Commons License 2008.04.09 0 0 1

Tudod, hogy én szeretnék irni egyet.

Csak nincs időm:(

Előzmény: Joranne_Sutt (-)
compton_ Creative Commons License 2008.04.09 0 0 0
0
Előzmény: Joranne_Sutt (-)
Joranne_Sutt Creative Commons License 2008.04.09 0 0 topiknyitó
Üdv,

kevés ilyen játék van, és nagyon kevés jelenik meg. Ezt a topikot azért nyitottam meg, hogy gyűjtsük ezeket össze, többek között azért, hogy ötleteket kapjunk, mit lehet érdemes kipróbálni.

Az elmúlt pár évben az alábbiak jöttek ki
civilization IV
galactic civilizations II
civcity rome és caesar IV
europa universalis 3 (bár ez inkább terjeszkedős)

korábbiak, de etalonok
master of orion sorozat
victoria
space empires V
imperialism I / II
civilization sorozat + alpha centauri
call to power

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!