Valamit félrenéztem? A Melbourne-i olimpia június 10 - 17 között zajlott, 9 aranyérmet, 10 ezüstérmet és 7 bronzérmet szereztek sportolóink. A téli olimpia januárban volt, s 1 bronzérmet hozott el (nem találtam meg, hogy ki)
Azért nagyon érdekes, hogy az olimpia előtt fél évvel kezdtek a fejetekhez kapkodni, hogy fujj, bojkott, nem nézzük, tiltsák be!! Pedig már akkor ilyen volt ez az ország, amikor megkapta a rendezés jogát. Nyolc éve talán? Akkor miért nem hisztizett Sárközi? Vagy a teljes magyar jobboldal? Vagy a németek?
Szóval elég nagy spéttel izgultatok rá a témára. Ebből is látszik, hogy milyen komolyan gondoljátok.
"Az 1956-os melbourne-i játékokon fordult elő először, hogy több állam mondta le részvétét politikai okokra hivatkozva. A szovjetek által vérbe fojtott magyar forradalommal szolidarizáló Hollandia, Spanyolország és Svájc sportolói nem vettek részt a november 22 és december 8 között lebonyolított ausztráliai eseményen, míg a szuezi válság miatt Egyiptom mellett Kambodzsa, Irak és Libanon maradt távol.
Két héttel a játékok kezdete előtt az 1949-ben alakult Kínai Népköztársaság is visszakozott első szereplésétől, mivel a szervezők engedélyezték a Kínai Köztársaság (Tajvan) részvételét, s az „Egy Kína” elvét valló kommunista állam vitatta Tajvan létjogosultságát, illetve a „Kína” országnév tajvani használatát.
Az 1976-os montreali olimpián a kínai kötélhúzás odáig fajult, hogy sem a kontinentális állam, sem a szigetország nem vett részt a versenyen. A nemzetközi politikai porondon elismeréséért komoly offenzívát indító Kínai Népköztársaság nyomására a kanadai rendezők ugyanis – az előzetes megegyezéseket felrúgva – nem engedélyezték a tajvaniaknak, hogy Kínai Köztársaságként szerepelhessenek, így Tajvan 1984-ig szüneteltette olimpiai aktivitását."
Én azóta nem nézek kínai cirkuszi műsort, amióta láttam egy dokumentumfilmet arról, hogyan nevelik az artistákat. Hogy rendszeresen verik őket, csak az alap. Nem rendült meg ettől Kína eme exportcikkének a helyzete. Nem is ezért „bojkottálom” az ilyen produkciókat. De nem tudok már önfeledten szórakozni.
(nem mellesleg életem legszebb pár napja lenne, ha kvalifikálnék, mennénk (cspaat), közvetítenének, néznének, szurkolnának... ennél kevés nagyszerűbb érzés lehet. csak magamból indulok ki.)
a sportolók nem tehetnek róla!!! ő azért él, nem fog köcsög politikusok hóbortjából lemondani élete lehetőségéről. nekünk pedig kötelességünk figyelni rájuk. ótvaros fertő Kína, de igaza van a Lámának: a politikusokat kel kilőni az űrbe, a nép meg élvezze munkája gyümölcsét.
Ketsegkivul az olimpia tulnotte magat. Nem lehet ennyi mindent bo ket het alatt lezavarni. Tul tomeny. A sportagi vilagesemenyek valoban jobbak, de tudomasul veszem, hogy a sportoloknak az olimpia a legfontosabb, sok esetben az egyetlen es megismetelhetetlen lehetoseg. Marpedig en szurkolni szoktam, mar ahogy az egy aljas nemzetidegen liberalistol kitelik.
Nem is nezek - joforman - csak sportot. Az ugyanis meg a legtisztabb. Tudomasul veszem, hogy van akit ez nem erdekel, legfeljebb zavar, ha hulyesegeket irogatnak nyakbosegrol, tablettakrol meg ilyesmirol.
Nem nézel tévét azt jónapot. Én Karácsonykor kapcsoltam be utoljára, akkor is azért mert a a rokony gyerek Minimaxot akart nézni. Azóta már lemondtam a kábel előfizetésem is. Inkább netezek, itt tudok szelektálni és csak azt nézem, olvasom amihez nekem van kedvem. Egyébként meg ha csak úgy punnyadni van kedvem, vagy nem tudok aludni, de a szemem már fáj este, akkor benyomok valami DVDt....
Miert ne varhatnanak el? Elvarni mindent lehet, kapni mar kevesbe. De hogy miattuk ne nezzem a versenyeket?
Hat mit nezzek helyette? Politikusok vitajat arrol, hogy melyik tud otrombabban hazudni? Jakupcsek vetelkedojet arrol, hogy hol vannak a hatarok - lefele? Brazil sorozatot?
" Pedig ez a drama sokkal, de sokkal valodibb minden masnal, aminek tanuja lehet az ember, plane a teveben. "
Így igaz.
Csak ne hablatyolnának össze-vissza mindenféle "olimpiai eszméről" meg "fair playről". Az olimpiai maffia keresztapái pedig ne várjanak el semmiféle kötelező tiszteletet.
En elfogadom azt, ha valakit nem erdekel egy sportverseny, meg az ezzel jaro izgalom es drama. Pedig ez a drama sokkal, de sokkal valodibb minden masnal, aminek tanuja lehet az ember, plane a teveben. Es ez meg akkor is igy van, ha mindenfelet beszednek, tudvan, hogy enelkul nem nyerhetnek.
De minek az erdektelenseget propagalni, plane ilyen fensobbsegesen? Akit nem erdekel, ne nezze, legfeljebb szegenyebb lesz par elmennyel. En ugyan nem sajnalom.