Volt egy hivatalos, meg egy nemhivatalos válogatott meccse. Nem tudom, hogy a feladvány szempontjából ez egy- vagy kétszeres válogatottságnk felel meg. Majd Oszy Úr elárulja. Egyelőre jobb ötletem nincs.
Mondjuk úgy, hogy az duruzsolt a háttérben és felfigyeltem a szóban forgó úriember kulturáltan szép nyilatkozatára:)
A feladványom a tudósítások szerint balösszekötőt játszott egykori csapatában, mellyel kétszer nyert bajnokságot, emellett kétszeres válogatott. A szóban forgó csapatot azonban ma már hiába keressük az MLSZ tagjai között, az az ezredfordulón tett feltámasztási kísérlet ellenére másodszor is megszűnt.
NB III-ban focizik az a 34 esztendős volt élvonalbeli labdarúgó, akit ki kellene találnotok. 16 NB I-es meccsén 2 gólig jutott egy nagy múltú, de akkoriban már inkább csak vergődő klub színeiben. Megfordult Amerikában, ahol teremlabdarúgásban ért el sikereket, jelenleg egy Pest megyei egyesületben rúgja a pettyest. Ha nem megy, segítek még.
A megyei bajnokságban ugyan csatárként gólkirály is volt, de az első osztályban már védőként szerepelt. Egy olimpiai válogatottakkal megtűzdelt csapat ellen meglepetésre kiütéses győzelmet arattak az NB I-ben, a találkozó mind az öt találata az ő nevéhez fűződik.
Akit én adok fel nektek, ő hazájában játékosként és edzőként is bajnokságot nyert, valamint a válogatott játékosaként és szövetségi kapitányaként is tevékenykedett. Edzőként olimpiai döntőn, valamint nemzetközi kupadöntőn is ült a kispadon, csapata tétmeccsen a Real Madrid skalpját is begyűjtötte.
bocs, csak most vagyok, gyorsan dobok egyet, de ez most nálam is gyors lesz, mert már le vagyok fáradva.
Nevét egy stadion viseli, hazájában háromszor volt bajnok egy csapattal, olimpiai bajnok és vb ezüstérmes csatárt keresünk, edzőként hazájától távol nyert csapatával KEK-et, Ha ennyiből nem megy, holnap dobok még segítséget.