Ez a most hirtelen bejelentett (röhejes mértékű) nyd-emelés csak a már unásig ismert pr-akció GYF részéről, a remélt szavazóbázis (meg a hatalma) megtartásáért.
Pocsék állapotban, jószerével padlón van a gazdaságunk, az országunk. Ki gondolja azt, hogy a nyugdíjasokat ez nem érdekli, csak a saját petyerkájuk? Súlyosan téved, aki lenézi és 1%-kal megvásárolhatónak tekinti ezt a korosztályt!
Mert ez a többségében már 1945 után született, az 1960-as években eszmélt, és most már nyugdíjas korú generáció még nem vesztette el a gondolkodási képességét! Nem teljesen elbutult, nem kéne eleve leírni és baksissal megvehetőnek tekinteni őket!
De bizony volt, nem 1%, hanem 0,5 %! Utána kéne nézned! Ez volt a drága Bokros Lajos által fémjelzett "kiigazító csomag" ideje, a Horn-kormány alatt. Akkoriban is ilyentájt (a szívató csomag bevezetésekor) jelentették be ezt a "nyugdíjasok megnyugtatására" szánt bázisszavazói megerősítő lépést.
Nem így van, előre odaadják most, amit csak novemberben kéne (nem törvény szerint. Erről u.i. nincs törvény, csak arról van, hogy az év végéig mindenképpen). Honnan hallottad, hogy ha tovább növekszik az infláció, akkor azt nem fogják kifizetni? Forrás?
Annyi történt, hogy tegnap elhasználták a novemberi emelés alapját és ki tudja, mennyire crúg majd az év végén. De gyurcsányék pontosan tudják, hogy sokkal többre. Huszárvágással próbálnak törvényt sérteni: most beépítik azt, ami ma van és nem foglalkoznak azzal, ami lesz akkor, amikor törvény szerint foglalkozni kellene vele. Megspórolnak ELLOPNAK 1-2-3%-ot. Majd a milliárdosok megkapják vissza nem térítendő támogatás formájában...
Nem, csak nem olvastál. Az 1 %-os túllépés az inflációban már biztos. Hogy az év végéig mennyi jön össze, ki tudja, de törvény szerint az év végéig mindenképpen pótolni kell. Persze, ha a diktátor lesz majd, ki tudja, milyen törvényt hoz, vagy csak úgy egyszerűen újra törvénytelenül von el, mert olyan kedve van.....
Csak megjegyzem még, hogy a jövedelmek nagyon alacsonyak Magyarországon, a nyugdíjak esetében pedig az aktívak jövedelméhez képest is alacsony a juttatás mértéke. Persze lehet sajnálni, mondjuk egy árvagyereknél teljesen normális.
Val.szeg igazad van, aktív koromban soha nem néztem, hogy a munkaadóm mit és hová fizet utánam, van egy olyan érzésem, ha megkérdem elhajtanak, hogy mi közöm hozzá. De ez az egész mennyiben érinti a hivatkozott hozzászólásomat?
Csak azt nem tudom, honnan tudják már március közepén, mennyi lesz az éves infláció? Hiszen tavaly sem jött be az okosok jóslata, a 4,5%. Vagy mégis lesz novemberi korrekció is? Esetleg közeleg az újabb népszavazás, vakulj magyar nyögdíjas, tömd a bendődet! Ha 1 %-kal, akkor annyival.
2008 A foglalkoztató által fizetendő társadalombiztosítási járulék továbbra is 29% maradt, de az már 24%-os nyugdíj-biztosítási járulékból és az 5%-ra csökkent egészség-biztosítási járulékból áll össze, ami az 4,5%-os természetbeni és a 0,5%-os pénzbeli eg.b.j.-ból tevődik össze. A biztosítottak ez év januárjától már nem 8,5% nyugdíjjárulékot, hanem 9,5 %-ot fizetnek. Érthető azonban, hogy az emberek többségének nem is tűnt fel az 1 %-os nyugdíjjárulék emelés, mert az egészség-biztosítási járulék címén fizetendő 7%-ot 6%-ra csökkentették. Ezzel az egy százalékkal pénzbeli eg.b.j. befizetés csökkent.
Az előbb már összesített képletet 2008-ban azt mutatja, hogy egy alkalmazott 1000 forint bére után a nyugdíjkassza 335 forinttal gyarapodik, míg az egészségbiztosítás kassza bevétele 110 forintra csökkent le.
Mindezek alapján egyértelmű, hogy az állam az egészségbiztosítás fedezetét tudatosan elvonta, és az így befolyó bevételt a kormánypártokat nagyobb arányban támogató nyugdíjasok anyagi ellátásának biztosítására kívánja fordítani, míg az egészségügyi ellátás alapját képező bevétel hiányát a vizitdíjból, kórházi napidíjból kívánta előteremteni, illetve az egészségügyi ellátás gebinbe adásával igyekezett megszabadulni az ilyen lecsökkentett járulékok mellett fenntarthatatlan ellátástól megszabadulni.
Hülyeséget mondasz. Most először van teljes egyetértés a kormány és az MNB között (Járai fidesznyikkel eleve nem is lehetett) az infláció és az alapvető gazdasági mutatók várható éves alakulásában. Tehát biztos, hogy legalább 1 %-kal magasabb lesz az infláció a tervezettnél és törvény szerint a nyugdíjakat ehhez az év folyamán korrigálni kell. Ez eddig - a bizonytalanság miatt - novemberben történt, most pedig az első félév végén lehet. Miért ne lehetne? Ez csak a kormány elhatározásától függ, smmilyen törvényt nem sértenek.
Persze a fidesznyikeknek ez fáj, amit megértek. Amit nem értek meg, miért nem titkolják?
aki olyat állítana, hogy horn idején bármikor is 1% lett volna az éves nyugdíjemelés az egy hazug patkány lenne. gondolom e topikban sincsenek ilyenek.
Csak úgy hangzott, hogy emelik. Holott csak előrehozták a kötelező novembertáji korrekciót, amit el kell végezni törvény szerint az infláció és a béremelések átlagának megfelelően (azaz a differencia az előre megállapított és a törvény szerint járó között). Most nem a törvény szerint járna el a gyurcsány-kormány ebben sem, hiszen nem akar novemberben foglalkozni a kérdéssel.