A topikban a hasonló cím alatt valamikor orosz lapokban futó történelmi-tudományos sorozat lefordított cikkeit kívánom lefordítani és bemásolni, hogy a történelem iránt érdeklődőkkel meg lehessen azokat vitatni.
Remélem tetszeni fog. Ha meg nem - hát nem...
"* Perekatyi-pole. - Gyökerek nélküli gombolyag-alakú növény, amit a szél visz a pusztákon egyik helyről a másikra (így szórja széz magvait). A magyar nevét nem ismerem.:("
Szia!
Magyar neve Mezei iringó (Eryngium campestre). Egyébként van gyökere, csak amikor elszárad a felső rész elválik és a szél görgeti. Népies neve Ördögszekér.
Folytatás ........................... bauer számára az egész túlságosan is váratlanul történt. Indulás előtt, az eligazitáson, biztosították afelől, hogy ebben a sivatagban, amely még a térképeken is úgy szerepelt, mint felderítetlen terület, semmitől sem kellett tartania, hiszen esélyük sem volt arra, hogy fegyveres emberekkel találkozzanak, nem hogy csekistákkal. Többek között ezért sem vértezte fel magát valami többé-kevésbé hihető legendával, mely mögött el lehetett volna rejteni a misszió valódi célját. Egyszerűen le volt döbbenve, sehogyan sem tudott urrű lenni magán és csak ferde szemmel bámulta a Markin mellett álló csekisták ráirányuló géppisztolyait. Bauer hallgatásba burkolózott. Markint a helyzet kezdte untatni, és ezért belekezdett: - Nézze, nekem nincs túl sok időm arra, hogy itt csevegjek mgával. Kész vagyok elibe menni a dolgoknak, és megkönnyítem magának a válaszadást, - kezdte jéghideg iróniával. - Nos, szóval, kezdésnek két egyszerű kérdést teszek fel magának. Az első: találtak maguk olyan terepet, amelyen leszállópályát lehet kialakítani, mely képes fogadni két Focke-Wulf-200 repülőgépet? A második: ha találtak ilyet, akkor jelentették-e ezt Rowel ezredesnek, illetve kaptak-e ezután választ tőle?.. Sőt, talán még egy kérdést megengedek magamnak: nem-e gondolja, hogy a haduifogoly státusza az önök számára jóval kifizetődőbb, minden tekintetben, mint egy diverzáns, azaz háborús bűnöző státusza, akit a tett színhelyén kaptak el, a csapataink mély hátországában, és akiket a gyorsított tábori itélőszék ítél el? Szerafim Markin szavai a legmélyebb benyomást tették Bauerre, enyhe sokkot váltva ki belőle. Hogyan történhetett meg,hogy a legnagyobb titokban tervezett művelet, amely semilyen dokumentumban sem szerepelt, és amely Göring birodalmi marsall szóbeli parancsára került végrehajtásra, minden részletében az adott szovjet tiszt tudomására jutott, és aki ilyen ügyesen elkapta csoportját Ázsia legeldugottabb szegletében. Belátta, hogy fölösleges ezen törnie a fejét. A következtetés, amelyre a hadnagy jutott, segített neki leküzdeni a sokkot. - Kérdezzen, - mondta rekedt hangon Bauer. - Adjon részletes választ az általam feltett kérdésekre. Utánna meglátjuk. - A felszállópályának megfelelő területet egy kicsiny tó mellett találtuk, - a hadnagy kivette saját térképtáskájából a terepvázlatot, amelyen megjelölte a helyet. Markin elvette tőle a térképet és összehasonlította a sajátjával. - Tovább? Tett erről jelentést? - Még nem. Éppen ezért tértünk vissza ide... Magunkhoz kellett venni az üzemanyag-kannákat a jelzőtüzek számára, és a rádió irányjelzőt... Most akartam jelentést tenni... - Hogyan? - kérdezte Markin. - Egy előre megbeszélt kódot kívántam megküldeni. - Milyet? - P C A - Ennyire rövid? Na, mondja csak el szépen, csak nehogy valamit elhallgasson - utoljára figyelmeztetem, - mondta szigorúan Markin. - Milyen védőjelzést kéne alkalmaznia, amennyiben lebuknak vagy elfogják magukat? - Az ,,A" után a forgalomváltás pontjait nem kell leadnom, illetve csupán csak egyszer kell leadnom ebben az esetben a jelzést, és nem kétszer. - Milyen időpontokban várják a jelentését? - Állandóan várnak a jelentésemre, a forgalomváltás ideje nincs megszabva... - Rendben. Ja, mellesleg, mit kell válaszolniuk maguknak a repülőgépek indulási idejéről? - Az PCA jelzésre válaszul, 15 perccel később, kétszer megküldik a start időpontját, ami után nekünk a leszállópályánál kell várnunk. De minden körülmények között a startot éjszaka hajtják végre, hogy napkeltekor a repülők megérkezzenek a célterület fölé. .................... Folyt. köv.
Nem is nagyon híres eset. A szakirodalmon kívül nem is nagyon említik ezeket. Mint ahogyan szinte mindenki tudja, hogy a Krímben harcoltak, mint szövetségesek, az angolok-franciák-törökök és szárdok, de szinte a szakirodalmon kívül mások nem tudják, hogy az oldalukon pedig harcolt egy svájci és egy német önkéntes dandár.
Igen. A Görög Légió katonái. Párezren voltak az orosz oldalon (mint ahogyan a szerb és bolgár légiók, illetve Kamcsatkán pedig egy Amerikai Önkéntes század - leginkább kaliforniai spanyolokból és írekből).
Nyilvánvaló, hogy az 1821-1829 közötti szabadságharc leverése után nem haboztak támogatni a törökök ellen háborúzó Oroszországot, de Szevasztopol ostrománál mégis inkább a francia és angol csapatok voltak túlsúlyban.
Csak azért kérdeztem Istvánt erről, hátha olvasott valamilyen orosz forrást, mert ellentétben a napóleoni lengyel csapatokkal vagy a magyarországi lengyel légióval, sehol máshol nem olvastam róluk.
Nemrég olvastam Tolsztoj szevasztopoli elbeszéléseit és az egyikben megakadt a szemem egy mondaton. A Szevasztopol felé tartó tiszttel szemben a sebesülteken kívül görög önkéntesek jöttek szemben. Tudsz erről valamit?
Valószínűleg nem sokan lehettek, mert máshol nem olvastam erről...
Kérem folytatni. Így titokzatos esetről jut eszembe: Szolzsenicin említi hogy együtt ült vizsgálatiban egy kémmel amelyk egy éjszakán át tombolt egy szovjet ejtőernyő raktárban, egy spéci ollóval vagdosta a zsinorzatot, ha jól emlékszem egy eje ezrednek tette tönkre az ernyőit. Rég olvastam, de úgy rémlik hogy román volt és 44 augusztusa után buktatták le.
Még folytatom... Csak nincs mindenre időm. Még nincs befejezve a sztori. De lesznek más témák is. Kezdve a kaukázusi négerekkel és végezve az egyiptomi kultúra megmagyarázhatatlan nyomaival Ausztráliában...
Folyt. ..................... Miután megtalálta a megölt halászok hulláit, Markin minden elővigyázatossági szabály betartásával elindult északra, követve a titokzatos emberek nyomát. Nem kellett sokáig gyalogolnia. Hamarosan ráakadtak az ősi temetkezési helyre. Körülötte sok volt a nemezcsizmák és bordázott, szögekkel kivert csizma nyoma. Mind a kripta belseje felé mutatott, majd az építménytől, egy teve és egy szamár nyomaival keveredve, valahová észak-nyugati irányban húzódtak. Viszont mivel a kriptában a csekisták megtalálták a németek felszerelését - az adóvevőt, élelmet, rádió-helyzetmeghatározót és az olajos kannákat, - Markin úgy döntött, hogy a tulajdonosok előbb vagy utóbb visszatérnek a temetkezési helyre. Bauer hadnagy végre teljesítette a feladatot - talált egy, a nehéz repülőgépek számára is megfelelő leszállópályát, a Tuzla tótól nem messze. Már csak le kellett mérni, rárakni a megfelelő jelzéseket, felállítani a helyzetmeghatározót, és előkészíteni az anyagot a jelzőtüzek számára, illetve jelenteni Taganrogba, Rowel ezredesnek, hogy készek fogadni a repülőgépeket. Most már vissza lehetett térni a temetkezési helyre. A németek siettek, ráadásul nagyon kifáradtak, és csak arról álmodtak, hogy pihenhessenek rejtekhelyükön, igyanak egy csupor forró leveskoncentrátumot, és aludjanak pár órát. Oszlopban haladtak: elöl ment Bauer hadnagy, mögötte meg Willie Rode és Shuul. Biztosak voltak abban, hogy télen itt nincsenek emberek, a parton történt találkozásuk a kazah halászok családjával, mindössze egy ritka kivétel, ami megerősíti a szabályt. A fedezékből Markin látta, amint Bauer és emberei bekúsztak az építmény alacsony bejáratán. Várt még egy keveset, majd miután megbizonyosodott afellől, hogy a németek csak hárman vannak, megkönnyebbülten felsóhajtott. Most már el lehetett kezdeni. Jelt adott, és a lesállásban lévő emberei hangtalanul megközelítették a kriptát. - Figyelem! Be vannak kerítve! Ellenállásuk értelmetlen! Adják meg magukat, különben azonnal meg lesznek semmisítve! - kiáltotta a németeknek a tolmács. A kicsiny kriptába, mint egy egérfogóba zárva, amelyen mindössze egy szűk és alacsony kijárat volt, a németek kilátástalan helyzetbe kerültek. A vályogfalak nem óvtak a lövedékektől, és elég lett volna mindössze egy, aszűk nyíláson bedobott kézigránát, hogy végüg legyen. Szorosan egymás mellett feküdtek, egyre jobban tudatosítva magukban helyzetük kilátástalanságát. A tolmács folytatta: - Öt percnyi gondolkodásiidőt kapnak. Miután ez lejár - meg lesznek semmisítve. Amennyiben ellenállás nélkül megadják magukat - garantájuk, hogy életben maradnak! Bauer felült, nyilvánvalóan zavarban volt és hallgatott. - Nincs más választásunk, hadnagy úr, - mondta az egyik rádiós. Őt támogatta Shuul tisztes. Lehet, hogy a tiszt ezekre a szavakra várt, mivel nem kívánta elsőként felajánlani a fegyverletételt. - Kérdezd meg tőlük, hogy mit akarnak tőlünk, - parancsolta a rádiósnak, lecsatolva közben a pisztolytáskát, és félretolva lábával a géppisztolyát. Rode szó nélkül is megértette volna parancsnokát. Odakúszott a nyíláshoz és kikiabált: - Mit csináljunk? A tolmács azonnal válaszolt: - Dobják ki a fegyvereket és egyenként jöjjenek ki, magasba emelt kézzel. Bauer elsőként dobta ki a pisztolyát és zsémbeskedve felemelkedett a talajról. A beosztottjai sietve kidobták a géppisztolyaikat, tártáskákat és a kézigránátokat. - Ez minden! - kiáltotta a rádiós. - Jöjjenek ki! Elsőnek Bauer hadnagy jött ki, felemelt kézzel. Sápadt volt, a tekintetét nem tudta elszakítani a reá szegeződő fegyverek torkolatáról. Szerafim Markin már megjárta a frontot, a különleges rendeltetésű csapatoknál, és már volt tapasztalata a német katonák kihallgatásában. A háború első hónapjaiban a foglyok, főleg a tisztek, rendkívül pofátlanul és fölényesen viselkedtek, de utánna önteltségük egyre jobban csökkent. Ez a német hadnagy is ilyen volt. Miután a fronttól ennyire távol, egy vad, sivatagos terület közepén került fogságba, pánik lett urrá rajta, és képtelen volt elrejteni állapotát. Ugyan ilyen hangulatban volt két utitársa. ...Elválasztva egymástól a foglyokat, Markin elkezdte a kihallgatást, a hadnaggyal kezdve azt. Az ügy jellege és a helyzet egészen kevés időt adott neki a foglyok kihallgatására. Leült az egyik, temetkezési hely mellett található sziklára, elővette térképtáskáját, és feltett Bauernek néhány kérdést: - Neve, katonai rangja? - Walther Bauer hadnagy. - Hány éves maga? - Huszonhárom. - Milyen egységnél szolgál? - Most a Luftwaffe 4. légiflottájának légiszállítású hadtesténél. - Milyen célból dobták ki magukat múlt éjszaka ebben a körzetben?
Folyt. ....................... 1. A német nagykövet Japánban, Eugen Ott. 2. SS-Standarteführer Joef Meisinger.
Nélkülözhetetlen kommentár
KI VOLT KI? ................... A német csapatok 1941 decemberében Moszkva alatt elszenvedett veresége nem csak a Szovjetunió elleni hitlerista villámháború tervek bukását jelentette, de, ami nem kevésbé fontos, Németország politikai vereségét is eredményezte. A Harmadik Birodalom szövetségeseinek tudatában rombadől a német fegyverek legyőzhetetlenségébe, a hitleri diplomáciába és hírszerzésbe vetet hit. Háborút kezdve a SzSzKSz ellen, és főleg a Moszkva alatt elszenvedett kudarc után, Hitler minden áron igyekezett elérni a japán szoldateszkánál azt, hogy az második frontot nyisson a Távol-Keleten. Éppen ekkor történt még egy esemény: 1941 késő őszén Tokióban letartóztatták Richard Sorgét. Az ügyében lefolytatott nyomozás kimutatta, hogy ő beépült a német követségre, és a szovjet hírszerzés számára széles körben kihasználta a vele szemben korlátlan bizalommal lévő német nagykövet, Eugen Ott, és a GESTAPO helyi megbízott, Josef Meisinger standateführer barátságát, már nem is beszélve a követség más munkatársairól. Ennek köszönhetően, Richar Sorge pere meglehetősen érzékeny csapás volt a hitleri Németország presztizsén, legfőbb szövetségese, Japán szemében. Kik is voltak ezek a hitleri diplomaták, amelyek nem ismerték fel Richard Sorge valódi szándékát? Érdemes röviden emlékeztetni róluk az olvasót, hogy még egyszer, teljes mélységében tudják értékelni a félelmet nem ismerő szovjet hírszerző hőstettét. A klasszikus porosz katonai iskola tisztje, Eugen Ott tábornok, azon emberek közé tartozott, akik személyes jó barátságban voltak a volt német kancellárral, von Schleicher tábornokot, akit 1934. június 30-án öltek meg, a ,,hosszú kések" éjszakáján, amikor is Hitler leszámolt fő riválisaival - Röhmmel, és pártolóival. Ottot elkerülte barátja sorsa. Miután Hitler hatalomra került, a barátai úgy döntöttek, hogy egy időre jobb eltüntetni Ottot szem elől, Németországból, és Japánba küldték, mint ,,tapasztalatcseréjért és kapcsolattartásért" felelős tisztet. Egy idő után Richard Sorge megismerkedett Ottal, aki semmittevéssel ütötte el idejét egy japán vidéki kisvárosban. Később Ott ezt mesélte: ,,Számomra nehéz munka volt - figyelni a japán hadsereg állapotát, melynek szervezése ,,vasfüggöny" mögött zajlott. Még nehezebb volt megírni a jelentéseket a semmiről. Túl kevés időm volt arra, hogy tanulmányozzam a japán nyelvet. Ilyen körülmények között boldog voltam, hogy találkozhattam Sorgeval, aki számára a japánokkal történő kapcsolattartás nem okozott komolyabb gondot, - ismerve a japán nyelvet, közvetlenül tőlük kapta meg a szükséges adatokat." Egyszóval, Ott, élve Richard Sorge segítségével, még csak nem is sejtette, hogy a szovjet hírszerzésnek dolgozik. Sorge értékes segítőtársnak bizonyult Ott számára, legalább is annak tűnt a kevés tudással rendelkező, egyszerű gondolkodású német tisztnek. 1934 márciusában Ottot kinevezték a tokioi német nagykövetség katonai attaséjává; itt a német hadsereget képviselte a japán vezérkarban. Onnan kezdve Sorge számára többé nem létezett japán titok. Később Eugen Ott új rangot kapott, és ő lett Németország Japánban akreditált nagykövete. Egyetlen egy döntést sem hozott anélkül, hogy nem tanácskozott volna Sorgeval; egyetlen jelentést sem küldött anélkül, hogy azt a szovjet felderítő át nem nézte volna. Ráadásul megmutatta neki a Németországból érkező titkos táviratokat. A másik ember Josef Meisinger SS-Standarteführer volt. Még a barátaival folytatott beszélgetések alatt is az SS tisztnek mániája volt a pisztolytáska veregetése. Heidrich gyilkosainak koszorújában őt a llegsötétebb figurának tartották, mivel ő játszotta az egyik legnagyobb szerepet a ,,hosszú kések" éjszakáján. Karrierista és intrikus, azzal próbálkozott, hogy kompromitáló adatokat gyűjtött az SD főnöke, Walther Schelenber ellen, aki Himmler egyik legközelebbi munkatársának számított. De még azelőtt, hogy összeállíthatta volna az aktát az SD főnöke ellen, az maga találta meg a ,,kulcsokat" Meisingerhez, és több aktát kitevő jelentést tett Himmler asztalára, amelyekben összegyűjtötte a Meisinger hivatali bűntetteiről és mulasztásairól szóló anyagokat. A dühöngő Himmler bíróság elé akarta állítani Meisingert, de az ügybe beavatkozott Heidrich: Meisinger túl sokat tudott. A bíróság elmaradt. Viszont az SS tisztet nem hagyhatták Németországban, és elküldték Japánba, mint a GESTAPO képviselőjét. Így lett Meisinger a német politikai rendőrség képviseleti főnöke Japánban. Úgy tűnhet, hogy egy ilyen ember nagy veszélyt jelenthetett a szovjet felderítésre, de Sorgenak sikerült elaltatni a gestapós gyanúját, és szintén kihasználta munkája során a tőle kapott adatokat. ............. Folyt.köv.
- Remélem, hogy maga tud arról, hogy Japánban letartóztatták az önök kémét, Richard Sorgét? - ezzel a kérdéssel kezdte Hert a beszámolóját. - Tudok, - hazudta Andrej. - Nos, - folytatta Hert, - a führer dühöngött, amikor tudomást szerzett erről a történetről, no meg Ott nagykövetről és Maisinger úrról. Megparancsolta, hogy küldjenek Japánba egy GESTAPO-csoportot, hogy azok végezzék el a szükséges nyomozást, és büntessék meg a vétkeseket. De a háború immáron kiterjedt az egész világra. Németország és Japán között számunkra ellenséges országok óriási területei húzódnak. Minden útvonal el van vágva. Hogyan lehet ilyen körülmények között átdobni Japánba az embereinket? A probléma megoldásával Göringet bízták meg. A háború során, eddig, Göring sok olyan parancsot adott már ki a Luftwaffénak, melyek kivitelezhetőségére vagy megvalósíthatóságára még csak nem is gondolt. Most is így történt. Magához hivatta Rowel ezredest, az ,,Ob.d.1. Felderítő csoport" parancsnokát, aki még a háború előtt vezette a Szovjetunió nyugati körzeteinek titkos katonai felderítését. Viszont a Luftwaffe nem rendelkezik olyan repülőgépekkel, amelyek leszállás nélkül képesek lennének leküzdeni a hét ezer kilométeres távolságot, és Rowel felajánlotta, hogy repülőút induljon valamely Keleti-fronton lévő katonai repülőterünkről, ahonnan el kéne érniük a japán Kwantund-hadsereg által elfoglalt Mandzsúriát. Közben egy titkos leszállást kell végrehajtaniuk a Szovjetunió területén, ahol újra tankolhatják a repülőgépet. A terv, mint azt ön már sejti, váratlan és rendkívül kockázatos. A legszigorúbb titokként kezelik, még a 4. légiflotta parancsnoka, Richthoffen tábornok sem ismeri a részleteket. Csupán azt parancsolták neki, hogy bocsássa Rowel rendelkezésére az egyik, Taganrogtól a legkeletebbre eső repülőteret. Rowel a feladat végrehajtása végett rendelkezik két vadonatúj négymotoros ,,Focke-Wulf-200" ,,Condor-Currier"* repülőgéppel. A Luftwafféban jelenleg még kevés ilyen repülőgép van. Kis sorozatban gyártják őket nagy távolságokra végrehajtandó felderítő repülésekhez, illetve a haditengerészeti bombázóerők számára. Viszont a gyakorlati rádiuszuk nem lépi túl a két és fél ezer kilométert, a maximális repülési magasságuk pedig alig 5-6 ezer méter. A Taganrog és Hajlar közötti távolság egy nagy kör külső ívén kevéssel nagyobb, mint hét ezer kilométer. Viszont, mivel az útvonalat, a nagyobb titoktartás végett, a Szovjetunió gyéren lakott, vagy lakatlan területei felett jelölték ki, az út Hajlarig gyakorlatilag még hosszabb lett. Íme, a Rowel által kijelölt útvonal: Taganrog - Eliszta - Barsza-Kelmesz sziget az Aral-tavon - Kilil-Kum és Mujun-Kum sivatagok - Balhas tó - Urumcsi - Gobi sivatag - Hajlar. Az utántöltés helyszínéül a Balhas tó nyugati partszakaszan mellett található. Ide kidobnak egy felderítő csoportot a ,,Brandenburg" különleges rendeltetésű ezred állományából, akik találnak egy leszállásra alkalmas helyet, és üzembe helyeznek ott egy rádió helymeghatározót. Ki szállítja a felderítő csoportot? Egy tartálygéppé átalakított ,,Focke-Wulf-200" repülőgép. A bevetési rádiusza körülbelül három és fél ezer kilométer. Kidobva embereinket a repülőgép visszatér Taganrogba. Ezután - amikor találnak egy leszállásra alkalmas területet, - már két repülőgépet indítanak útnak: a már említett üzemanyagszállítót, és azt, amelyen a GESTAPO emberei repülnek Japánba. A gépek a Balhas tónál szállnak le. Az üzemanyagszállítót kiürítik, minden áttankolnak belőle, és utánna megsemmisítik. A művelet résztvevői pedig a másik géppel folytatják utukat Hajlarig. Miért pont a Balhas tó körzetét választották? Először is, a sivatagban egyszerűbb észrevétlenül leszállni és újratankolni a gépeket. Másodszor, bármilyen előre nem látott nehézségek, vagy balesetén, számítani lehet a háború kitörése után a Volga-mentétől Kazahsztánba áttelepült németek támogatására. Harmadszor, nincs messze a kínai határ, ahol éppen Csan-Kaj-Sek ellenőrzi a területet. Aligha felejtette el azokat az időket, amikor német tábornokok és tisztek töltötték be a tanácsadói funkciókat hadseregénél... Mivel a repülést maximális magasságban tervezik végrehajtani, elrendelték egy különleges, motorok számára készült befuvók felszerelését a gépekre. Éppen ezek átvételéhez érkezett Hert ebbe a városba. Ez volt Hert története. .................................... Folyt.köv.
Folyt. ................... - Maga valószínűleg azt hiszi, csupán azért jöttem ide magához, hogy azon vitatkozzak, ki is ver meg kit? Ez nevetséges, sőt - egyenest ostoba feltételezés! Hát teljesen kiveszett magából a humomérzék? Maguk ott vannak Moszkva alatt, én meg itt vagyok, maga mellett. Jelenleg jobban tenné, ha józanul felmérné a helyzetet, nem a hajdan volt győzelmeken ábrándozna, hanem gondolna a holnapi napra, a családjára, a jövőjére. Németország vereséget fog szenvedni! Előbb vagy utóbb, de maga is elkezd majd azon gondolkodni, hogyan lehetne külföldre szökni... Most pedig sem önnek, sem nekem nincs időnk fölösleges fecsegésre. Az ön által választott valutában fogunk fizetni, de az együttműködésünk nem csak anyagi biztosítékul fog szolgálni: a segítséget, amit nekünk nyújt, majd figyelembe fogják venni a szabad, demokratikus Németországban, amely majd a hitleri birodalom helyébe fog lépni. Gondolkozzon egy kicsit, és hozzon döntést! Hert nehezen vette a levegőt, idegesen babrálta a dísztőr ezüst rojtját. Ennek az orosznak a szavaiban érezte az igazságot, azt az igazságot, amelyen már ő is, nagy titokban, gondolkodott. Hozzá is eljutott már a villáháború bukásának híre, a német hadsereg orosz fronton elszenvedett szörnyű vesztességekről szóló jelentések. Válaszút elé került. Az orosz közben folytatta ugyan abban a nyugodt, meggyőző és magabiztos hangnemben: - Mindössze egy feltételt szabunk önnek - becsülettel működjön együtt velünk, hazudozás és ravaszkodás nélkül. Saját részről, nem leszünk szűkmarkúak önnel sem most, sem a jövőben. - Erre a jövőre Andrej állandóan emlékeztette a németet. Tudta, hogy egy olyan ember számára, mint Hert, a pénz nem éppen utolsó tényező az életben, az elvi meggyőződése és a náci párt iránti hűsége pedig mindössze külső máz. - Értse meg, hogy minket segítve, maga biztosítja a háború utáni életét. Nem szokásom fenyegetni olyan embert, akivel becsületes üzleti kapcsolatot kívánok kiépíteni, de kötelességem figyelmeztetni: ha elkezd félrebeszélni vagy megpróbál átejteni engem, akkor - attól függetlenül, hogy mi történik velem, - a maga dosziéja a GESTAPO asztalára fog kerülni. Remélem megérti - meg találjuk ennek módját? Nem vagyok egyedül! A szavak hallatán Hert ösztönösen hátrafordult, és tekintette ismét találkozott Taba szemével, aki nagy nyugalommal kopácsolta az aszfaltot franciakulcsával. - Mit kell tennem? - nyögte ki Hert beletörődő hangon, közben rá sem nézett Andrejra. - Megbízható és hiteles információt adni, katonapolitikai ügyekben. - Magát tülem függetlenül is letartóztathatják... - Nem kizárt, de aligha valószínű, - válaszolta nyugodtan Andrej. - Legalább is magának mindig lesz három napja arra, hogy megmozgatva kapcsolatait és befolyását, kihozzon engem, - zárta keményen szavait. - De mit tudnék tenni? - Tudjuk, hogy maga a Luftwaffe főparancsnokság felderítő hivatalánál dolgozik. - Honnan tudják? - Tudjuk! Amennyiben engem letartóztatnak - erről pedig majd az embereim tájékoztatják magát, - maga jelenteni fogja a GESTAPO vagy Abwehr felé, hogy én az ön megbízásából hajtok végre különleges feladatokat, és követelni fogja azonnali szabadlábra helyezésemet. Ez alá fogja támasztani azokat a vallomásokat, amelyeket majd az említett szervezetek vizsgálótisztjeinek fogok tenni. Persze csak akkor, ha letartóztatnak engem. Hert csodálkozva bámult Andrejra. - Rendben van, beleeggyezem... de csak egy feltétellel... a háború után maga át fogja nekem adni azt az átkozott dosziét. - Nos, ezt biztosan megígérhetem önnek. Mivel kezdjük? - mondta Andrej, kivette cigarettatárcáját, és átnyújtotta Hertnek. Ez az egyszerű és hétköznapi mozdulat mintha pontot tett volna a kellemetlen beszélgetésük végére, és a továbbiakban üzleti mederbe terelte a tárgyalást. - Had gondolkozzam egy kicsit, - mondta immáron nyugodt hangon Hert, kivett egy cigarettát, és, saját részről, öngyújtójával adott tüzet Andrejnak. - Gondolkodjunk együtt, hogy ne pazaroljuk az időt. Ha gondolja, beülhetünk valami kis kávézóba, vagy tehetünk egy sétát a városi parkba. Elindultak a Királyi híd irányába, majd átsétálva rajta, beléptek a parkba. Andrej adott egy idős hölgynek pár érmét, és bkibérelt tőle két fém kempingszéket. Leültek egymás mellé egy elhagyatott ösvénynél, a hatalmas fák lombjainak árnyékában. - Elsőre mondjon olyan információt, amit az én Központomban gyorsan tudnának ellenőrizni. Ne sértődjön meg, kérem, - kezdte Andrej. - A legjobb, ha az adatok dokumentált formában lesznek. Hert továbbra is magábazákózva dohányzott. Néhány perccel később határozott mozdulattal elpöckölte a decket, és Andrejhez fordulva elkezdett beszélni: - Mondok magának egy nagyon fontos, rendkívül titkos információt... Az általam közölt adatok igazolása már csak attól függ, hogy milyen hatásosan fognak működni a maga országának kémelhárító szervei, méghozzá saját országuk területén. Ez bizonyítja majd a részemről tisztességes együttműködést, és egyben lehetővé teszi egy rendkívül agyafúrt terv meghiusítását. Mint ahogyan önök majd meggyőződhetnek, nem egy nagyszabású, fronton végrehajtott katonai akcióról lesz szó, de közvetlenül érinti Németország presztizsét, elsősorban fő katonai szövetségesei előtt... - Maga azt mondta, hogy ,,mondok". Ez azt jelenti, hogy maga átadja nekem az idevonatkozó iratokat, vagy saját kezűleg írja le azokat? - kérdezte Andrej. - Semilyen dokumentumot sem tudok magának átadni, az üggyel kapcsolatban. Nincsenek birtokomban, és nincs is rájuk szükség. Még a Luftwaffe főparancsnokságán sincsenek. Vannak néha olyan akciók, amikre csupán szóban utasítanak, éstilos róluk iratokat vezetni. Ilyen akcióról lesz szó. Németországban az akció tervét mindössze pár ember ismeri, a Külügyminisztériumból. Andrejt rendkívül érdekeltté tette ez a hír, de külsőleg azt nem mutatta ki, és kész volt hallgatni... .............................. Folyt. köv.
Folyt. .................... Andrej belekarolt Hertbeés szinte erőszakkal vonta be a sikátorba. Néhány lépéssel a szennyvízelvezető csatorna nyílásától álltak meg. Egy nagy franciakulccsal kopogtatva maga előtt az aszfaltot, Taba lógott ki belőle. A sikátor végén Hert meglátott még két embert, akik egyenest rá néztek. Megfordult, de a másik végében is álltak ketten, az utca túloldalán pedig állt egy kicsiny teherautó, járó motorral. Minden út el volt vágva. Rálőni az emberre, aki ilyen bátran odament hozzá a nyílt utcán - és ez lett volna a legjobb megoldás, - a német most már nem mert. Viszont Andrej szavaiból és hangneméből a német nem érzett ki semmifajta fenyegetést. Valószínűleg csupán arról lehetett szó, hogy a külföldi hírszerzés ismét munkára és együttműködésre szeretné őt rábírni. - A multat már nem lehet visszahozni! - mondta, még teljesen le nem nyugodva, Hert. - Miért is? Maga nem tudta, hogy egy ilyen kapcsolat a hírszerző szervekkel egy egész életre szól? - Hogy mert maga odajönni hozzám, ilyen ajánlattal? A maga országa vereséget szenvedett, a jövőjéről majd a führer dönt! - A háború még nem ért véget. Még csak most kezdődik igazából! - Andrej ismét átkarolta az ezredest, és nyugodtan a szemébe nézve, hozzátette: - Ráadásul én orosz vagyok. Minket maguk még nem vertek meg! Maga már biztosan tud arról, hogy milyen csapást kapott a maguk hadserege múlt hónapban Moszkva alatt. Ez csupán a maguk sikersorozatának végét előrejelző első lépés! - Maga... maga... orosz? Honnan kerülnek maguk ide? - suttogta Hert. - Ne tegyen fel naiv kérdéseket. Inkább térjünk a tárgyra, - folytatta Andrej a szokásos békéltető hangnemben. Hert az ájulás szélén volt, az arcát vörös foltok borították. Próbált valamit kinyögni, de ismét nem jöttek szavak a szájára. - Az, hogy én orosz vagyok, még inkább meg kéne hogy feleljen önnek. - Az ördogbe, miért is?! - préselte ki magából Hert. - Azért, mert egy legyőzött ország felderítésére dolgozni - még nagyon-nagy pénzekért is, mindig nehéz. Mi ezt megértjük, - a szarkazmus halvány árnyéka sem árulta el a szovjet felderítőt. - Magukat is meg fogjuk verni. A csapataink már Moszkva alatt állnak... ....................... Folyt.köv.
A következő napon, reggel fél nyolckor Andrej elhelyezte embereit Hert várható útvonalán: Gastont és Piert - a sikátor kijáratánál, mely a Követségi utcára nyílt; Juant és Lolát - a sikátor másik végében, Tabát - a sikátorban, miközben Carlos és Ventililla a kisteherautón követni fogják Andrejt, biztosítva számára szükség esetén a gyors visszavonulást. Kilenc órakor Hert kilépett a hotelból, elégedetten végigmérte saját egyenruháját, az oldalán ezüst zsinórzaton lógó dísztőrt, és lassan elindult az utcán. A kezében világos szürke kesztíűt tartott, fejét büszkén hordozta, amit magas tányérsapka ékesített. A mellkasán, a katonai rendek szalagjain kívül,ott csillogott a kerek náci pártjelvény. Bal kezében a nélkülözhetetlen monokli, amely kifejezetten úri külsöt kölcsönzött az ezredesnek. Andrej kiszállt a kocsiból, átvágott a hotel előtti téren, és lassan kezdte beérni Hertet. Carlos lassan követte teherautóján. Hert előtt vagy harminc lépésnyire Taba gyalogolt. Rajta a városi szennyvízelvezető hálózat munkásának mocskos kezeslábasa volt, vállra vetve cipelt egy bőrtáskát, amelyben általában szerszámokat szoktak hordani. Most viszont benne egy géppisztoly rejtőzött, illetve néhány kézigránát. Bekanyarodott a sikátorba, lelépett az úttestre, majd felnyitotta a kanalizáció fedelét és bemászott a nyíláson. A januári nap barátságtalanul szürke volt. Felhők takarták el az eget. Az utca üres és szomorú volt. Az öt- és hat emeletes házak lakatlannak tűntek. Kiszámolva az időt a felderítő utolérte Hertet a sikátor sarkán és jól hallhatóan odavetette: - Jó napot, Hert! Az elmúlt kilenc év alatt külsőleg nem sokat változott. Meghallva azt a kém-fedőnevet, amely alatt kilenc évvel korábban írta jelentéseit, az ezredes olyan váratlanul állt meg, mintha nekiment volna egy falnak. Andrej alig tudta elkerülni az összeütközést. A német gyorsan megfordult, és szembe találta magát a mosolygós Andrejjel. Az ezredes arca eltorzult. A monokli kiesett a szeméből és most a vékony zsinőr végén remegett. Pár másodpercig szóhoz sem jutott és csak görcsösen mozgatta ajkait, igyekezve kipréselni magából valami hangot. Végül, valószínűleg még teljesen nem lévén tudatában annak, hogy mi történik, Hert visszafogott, de annál acélosabb hangon elsziszegte: - Maga megőrült... Magára szabadítom a GESTA-pot... Hogy merészeli??! - Annyira döbbent volt, hogy még tegadni sem próbált, nem játszott a ,,tévedésre", és nem erőltetett magára művi felháborodást. Ösztönösen a pisztolytáska felé kapott. - Heert, ne legyen forrófejű. Vegye el a kezét a pisztolyáról. Maga nem ostoba ember és meg kell értenie, hogy a GESTAPO magára nézve nem kevésbé veszélyes, mint rám. Gondolja, hogy megbocsájtják a múltját? - mondta Andrej a lehető legnyigodtabb hangnemben. - Magának nem fognak hinni! - szinte kiáltotta a német, de a szemeiből Andrej kiolvasta a félelmet, zavart és pánikot. - Hinni fognak! Nálunk van a maga dosziéja és benne az elismervények, jelentések, illetve más papírok.
"Perekatyi-pole. - Gyökerek nélküli gombolyag-alakú növény, amit a szél visz a pusztákon egyik helyről a másikra (így szórja széz magvait). A magyar nevét nem ismerem.:("
Hert dosziéjában Andrej talált egy cédulát, amit valószínűleg Alfred tett bele az utolsó pillanatban. Eben az állt, hogy a városban tartózkodva Hert mindig ugyan abban kicsiny luxushotelban száll meg, amit, mint sok másikat, lefoglaltak a megszálló hatóságok. A cédulán az is fel volt tüntetve, hogy reggelente Hert általában meglátogatja a német gauleiter rezidenciáját, ami a volt német nagykövetség épületében található, egy kicsiny, ódon kastélyban. A gaulaiter rezidenciájához Hert két útvonalon érkezhetett: az Egyetemi utcán, vagy pedig, egy kicsivel tovább gyalogolva a hoteltől, a Királyi hídig, befordulhatott a Követségi utcába. Mindkét útvonalon igen ritkás volt a gyalogos forgalom. Ezeken az utcákon, két élelmiszerbolt kivételével, nem voltak sem üzletek, semkávézók. Andrej úgy döntött, hogy Hert útvonalától függetlenül a találkozásnak valahol félúton kell lezajlania, a legjobb, ha abban a sikátorban, ami összekötötte az Egyeti utcát a Követségivel. Most már csak fel kellett használni a rendelkezésre álló fényképet, hogy azonosítani lehessen Hertet, hogy ne tévedjenek, és ne egy másik német tisztet közelítsenek meg véletlenül. Egy ilyen hiba végzetessé válhatot. Carlos (Karlson) kisteherautójából, amit a hoteltől nem messze, az utca szeközti oldalán állítottak meg, Andrej és Taba már néhány órán keresztül megfigyeltek minden, hotelből be és kijövő személyt. Délután három órakor a hotel bejáratához beállt egy gépkocsi, és két tiszt szállt ki belőle. A bejárat előzz még beszélgettek néhány percig, majd az egyik elhajtott az autón, a másik pedig belépett a hotelba. Andrej szinte biztos volt benne, hogy aki besétált, nem volt más, mint Hert, de hibátlanul azonosítani egy embert, harminc méter távolságból, nehéz volt. Taba üldögélt a teherautó platóján és a kabin hátsó részén kiképzett kicsiny ablakon keresztül beszélgetett Andrejjel. Ő is biztos volt benne, hogy ez Hert, de azért megjegyezte: - Várjunk egy kicsit, sokáig úgy sem marad a hotelban, és este majd elindul valamerre, valami szórakozás reményében. Andrej helyet cserélt Tabával. A sötét platóról, a kisablakon át észrevétlenül használni lehetett a kukkert, alaposabban megnézve a hotelből kijövőket. Este hét óra körül Hert kilpett a kapun. Megállt a bejáratnál,míg felhúzta kesztíűjét. Most már arccal a teherautó irányába fordult, ügyet sem vetve rá, és Andrej a plató mélyéről alaposan megnézte magának a kukkeren át, majd összehasonlította a fényképpel. Igen, kétségtelen, Hert volt az. Leküzdve a szűk kesztyűk ellenállását, Hert elindult a legközelebbi sétány irányában, és hamar szem elől tűnt. Várva még néhány percet, Andrej az utolsó ellenőrzésre szánta magát. Belépve a hotel előcsarnokába, odafordult a recepcióshoz és, megnevezve Hert vezetéknevét, megkérdezte, hogy itthon van-e az ezredes. - Az ezredes úr néhány perccel ezelőtt elindult a városba. Valami üzenetet átadhatok, esetleg? - Nem, köszönöm szépen, nem kell. Majd holnap reggel felhívom. Igen, majd elfeledtem, az ezredes úr korán szokott elmenni a hotelből? - Mindig kilenc órakor, - mondta előzékenyen a recepciós. Nos, most már nem volt semmi kétség. Hertet azonosították, és Andrej senki mással sem fogja többé összetéveszteni.
/Folyt./ /Előző részből kimaradt egy kicsiny rajz, azt is mellékelem/ ................................................................
Körülbelül hajnali négy órakkor a repülőgép, fedélzetén Bauer csoportjával, elérte a területet, ameit a térképen ,,fehér folt" jelölt, ,,felderítetlen terület" felirattal, és kidobták a csoportot az alacsony Birkara vonulatnál. Bevárva a hajnalt, a németek megkeresték az ejtőernyővel kidobott, felszerelést tartalmazó teherkonténereket és nehéz terhükkel együtt elindultak a Balhas partjára. A tó melletti egyik dombról észrevették a parton lévő agyag halászkunyhóból lassan emelkedő füstöt. Ez óvatosságra intette őket. Pedig nekik azt mondták, hogy télen ezen a területen nem számíthatnak emberekkel történő találkozásra. Az instrukciók egészen konkrét utasításokat tartalmaztak arra az ilyen esetekre, pontosan meghatározva, hogy mit tegyenek ilyenkor. A németek óvatosan megközelítették a kunyhót, de megérezték őket a kutyák és vad csaholásba kezdtek. Az építményből kijött egy ember, őt követte még egy , majd még kettő. Többen ott enem is férhettek el. Bauer felállt, őt követte Rode és Shuul. Odamentek a halászokhoz, akik csodálkozva, de félelem nélkül nézték a jövevényeket. A hitleristák figyelmeztetés nélkül géppisztolyaikból tüzet nyitottak rájuk. Végezve a halászokkal, beléptek a kunyhóba és egy kicsin karámban találtak ott egy tevét és egy szamarat. Az ejtőernyős kezeslábasaik fölé felhúzták a kazahok ,,halátjait" (kaftán). Rode és Shuul ezután felvették a halottak meleg nemezcsizmáit. A teve és a csacsi nagyon is jól jöttek: ezekre pakolták fel a felszerelésüket.Bauer felült a szamárra, és acsoport elindult a parton, északi irányban. Hamarosan ráleltek egy ősi temetkezési helyre, egy nem túl nagy építményre, kőből és agyagból, amelynek volt egy jellegzetes vályogkupolája.Belül nem volt semmi, és a németek úgy döntöttek, hogy otthagyják a felszerelést és a tűzgyújtásra szolgáló olajos kannákat. Ezután Bauer átnézte a térképet és kijelölt egy útvonalat, amely mentén fel kellett deríteni azt a fehér foltot, amelyen ekkor éppen Markin menetelt embereivel. Bauer nyugatnak akart indulni Bajgora irányába, majd északnak fordult, ott meg majd úgy gondolta, hogy meglátják, hogy mi legyen a teendő a továbbiakban. Minden a kutatási eredménytől függött. Kevés idő állt rendelkezésre, és sietnie kellett. Messziről a diverzáns csoport mostmár egy kicsiny pásztor-karavánra hasonlított: egy teve, egy szamár, és három, szegényesen öltözött pásztor... A hóvihar akkor csapott le, amikor Markin délnek fordult. A nehéz és nagyméretű felszerelés nélkül a németek jóval gyorsabban haladtak, mint Markin csoportja. Miután körülbelül tíz órával korábban érték el Bajgorát, a hitleristák északra fordultak - szembe a csekistákkal. Egymásba botlothattak volna, de a sivatagban, télen, dombok között, amikor az emberek utak nélkül haladnak, az ilyen találkozásokra igen kevés az esély. valahol ebben a hideg ,,fehér foltban", a hóvihar és rendkívül rossz látási viszonyok között a csoportok elkerülték egymást. Megtéve a Bajgorától északra körülbelül tíz kilométert, Bauer észak-keletnek fordult, és a kicsiny Tuzla tónál végre megtalálta azt, amit keresett.Az időjárás végképp elromlott, és ismét hóvihar kezdődött. Az alacsony havas fellegek szinte vágtattak a föld felett. a szél felerősödött, a szakszaul bokrai csapásai alatt a földhöz hajlottak, a perekatyi-pole* gombolyagjai versenyre keltek a szél által a talajon kergetett éles porhóval...
* Perekatyi-pole. - Gyökerek nélküli gombolyag-alakú növény, amit a szél visz a pusztákon egyik helyről a másikra (így szórja széz magvait). A magyar nevét nem ismerem.:(
/Folyt./ ....................... ÉGBŐL JÖTT JÖVEVÉNYEK
/1942. február 25. A Luftwaffe 4. légiflottájának parancsnoksága, Taganrog állomás./
A 8. légihadtest parancsnoka, Fiebig tábornok magához hivatta Walther Bauer hadnagyot, és utoljáralevizsgáztatta a tervbevett hadművelet minden apróbb részletét illetően. A válaszokból ítélve, a hadnagy mindent a legapróbb részletekig tudott - az útvonalat is, és a kidobás várható területét is, az ellenség mély hátországában. A legapróbb részletekre is kiterjedő, alapos eligazítás után a tábornok bejelentte Bauernek, hogy a csoportja két óra múlva száll fel. Azonnal induljon a repülőtérre, foglalják el helyüket a gépen, és várják a szigorúan titkos akció megkezdését elrendelő jelzést. 16.00-kor a ,,Focke-Wulf-200"-as felszállt, és keleti irányba fordult. A kabinban és a bombázó térben minden szabad helyet kiegészítő üzemanyagtartályok és kannák foglalták el. Ez több, mint kétszeresére növelte a repülőgép bevetési rádiuszát. Bauer hadnagy a pilótafülke padlóját foglalt helyet. Két utitársa - Willi Rode és Helmut Shuul rádiós specialisták- az alső kabinban foglaltak helyet, amelyből ki lettek szerelve a géppuskák. Az út az ismeretlenbe kezdetét vette... A Balhas felé repültek.
(Folytatás a lap következő számában) :) ................... Folyt. köv./
/Folyt./ ..................... Egy évvel Hitler hatalomra jutása előtt a fiatal hadnagy, befolyásos protekcióval a háta mögött, beosztást kapott a német követség katonai attaséjának hivatalában. A doszié iratai a német hadsereg külföldi titkosszolgálat általi beszervezés meglehetősen banális történetéről számoltak be. Túlságosan is sok csábítás volt külföldön az akkoriban igen alulfizetett német altiszt számára. Nők. Drága éttermek. Játékbarlangok. Az ügyesen csőbehúzott Hert a végén eljátszotta a hivatal pénzét és... A dosziéban szerepeltek a jelentései másolatai és az eredeti elismervények, saját kezű aláírásával,, hogy pénzt vett át az elvégzett munkája ellenértékében. Ezek igen jelentős összegek voltak, mivel az általa betöltött katonai attasé titkári állása betekintést biztosított neki a német követség titkaiba. A hírszerzés igen intenzívet alkalmazta Hertet, de 1933 elején ő hírtelen elutazott Németországba, nyomát vesztették, és azóta a kapcsolatott nem építették ki újra. Andrej alaposan szeműgyre vette Hert tíz évvel ezelőtti fényképét. Fiatal, világos szőke tiszt, egy jellegzetes heggel az arcán, amit diákpárbajban szerzett. Sok minden megváltozott azóta. 1942-ben a hitleri Németország még győzelmei mámorában úszott, hadserege megszállta Franciaországot, Belgiumot, Norvégiát, Hollandiát, Dániát, Ausztriát, Csehszlovákiát, Lengyelországot és Jugoszláviát. Keleten seregei Moszkva és Leningrád alatt álltak. Ezek a sikerek természetesen mindenképpen komoly hatást gyakorolhattak Hertre, aki elfelejtette, vagy szerette volna elfelejteni a Németország számára nehéz időkben elkövetett bűnbeesésének történetét. Alfrednek igaza volt - a német nem lépett volna kapcsolatba velük, egy legyőzött ország titkosszolgálatával. És a szovjettel? Erre a kérdésre nehéz volt választ adni. Mégis, Andrej nem hagyhatta ki annak lehetőségét, hogy munkára kényszerítse Hertet, és ami a legfontosabb, nem akarta kihagyni, bár az ügy nehéznek ígérkezett, és kizárólagosan kockázatos volt az egész csoportjára nézve. Hogyan lehetne előre kitalálni Hert viselkedését? Lehet-e arra számítani, hogy az nyugodtan, mint elkerülhetetlen dolgot, fogadja majd az emlékeztetőt a hajdan tett kémkedési ígéretére? Beleeggyezik-e az együttműködésbe? Nem, ezt szinte ki lehetett zárni. A múlt feltámasztásának bármely kísérletére akár milyen reakcióra lehetett számítani, beleértve arra, hogy hejben agyonlövi az őt felkereső személyt! Egy valamiben Andrej viszont határozottan biztos volt: semilyen mély elvi meggyőződés sem vezette Hertet a múltban, és most sem vezérlik ilyenek. Éppen erre épült az ő terve. A nácizmus lényege, a politikai és morális koncepciói, amik az emberiség korai középkor állapotaihoz történő visszatérésére irányultak, magára a hitleri államrendre nézve is komoly veszélyeket rejtettek. A nácizmus ideológiájára elsősorban a kalandor, karierista egyének voltak fogékonyak, és az ezeréves fenmaradásába, amit a führer hírdetett, a náci párt tagjai addig hittek, amíg a német hadsereg nem szenvedte el első vereségeit a Keleti-fronton, és nem szenvedett súlyos vesztességeket nekiütközve a szovjet nép szilárd és szívós kitartásának. A győzelmek mámora kezdett elpárologni, még a legkeményfejűbbeket is arra késztetve, hogy gondolkodjanak el azon, hogy mi is lesz velük, ha Németország vereséget szenved. Ezek a gondolatok pedig egyre jobban és jobban előjöttek annak függvényében, ahogyan nőtt a szovjet csapatok ellenállása a Keleti fronton, illetve rombadől a vezérkar ama számítása, hogy Németország győz a villámháborúban, és ha nem is az egész világra terjeszti hatalmát, akkor legalább Európa egészére biztosan. Készülve a Herttel történő találkozásra, Andrej ezeket a gondolatokat sem hagyta figyelmen kívül. Andrej csoportja nyolc emberből állt: maréknyi harcos, minden, ami megmaradt az ő internacionalista csapatából. Ők a Madridi-fronton harcoltak, utánna a spanyol főváros utcáin, amikor az árulók - Casado és Miaja tábornokok, aljas felkelést kezdtek a köztársaság ellen, és kapituláltak Franco előtt. Jelenleg ezek az emberek: három spanyol - Carlos, Juan, az öreg Ventimilla és egy bátor katalán lány, Lola; franciák - Michael, Gaston, Pier és a bulgár Taba mindenhová követték őt.Nekik kellett őt kiszabadítani egy letartóztatás esetén vagy, legrosszabb esetben, ki kellett nyomozniuk, hogy hová vihették őt a gestapósok. Ilyen biztosítás nélkül Andrej nyomtalanul eltűnhetett volna, mint egy vízbe dobott kő. Most pedig ők fogják biztosítani az ő találkozóját Herttel. ......................... /Folyt.köv./
/Folyt./ .............................. A SZAKADÉK SZÉLÉN
1942. január 4. Nyugat-Európa.
Délután kettőkor Andrej megjelent a megbeszélt helyen: az iparművészeti iskola épülete melletti kis parkban. Andrej bal karja egy fekete, nyakába kötött kendőbem pihant, a jobb kezében egy gyümölcsös kosarat, és egy törött nyelű esernyőt tartott. Megviselt, viharvert kék zakó, szürke nadrág, fekete barett - egy ilyen ruházatot viselő ember semmiben sem különbözött a gondterhelt arckifejezéssel dolgaik után igyekvő járókelőktől. Kettőt ütött a városháza tornyában lévő óra. Andrej leült a főbejárattól sorban a második padra, balra a park sétáló ösvényétől. Egy perccel később odajött hozzá egy vékony, törékeny lány. Leült melléje, kotorászot a ridiküljében, kivett onnan egy órát, és a kezében tartva megkérdezte: - Mondja meg, kérem szépen, a toronyóra jól jár? Félek, hogy lekésem a vonatomat... - Nem, a toronyóra hét percet késik, ezért jó lenne önnek sietnie. Az ön órája most mennyit mutat? - Az enyém is hét percet siet, - sóhajtott fel megkönnyebbülten a lány. A jelszóváltás megtörtént. Andrej szemügyre vette új ismerősét. Valószínűleg lehetett vagy 19-20 éves, bár első látásra inkább kamaszlány benyomását keltette. - Hogy hívnak? - hívj engem Klarának. Ez az igazi nevem, de az apám mindig Fra-nak nevezett engem. - Rendben. Ha megengeded, akkor én is Fra-nak foglak hívni. Kisétáltak a parkból, lementek a folyópartra, majd, átsétálva a hídon, felmentek a dombra, a régi várromhoz. Alattuk nyüzsgött a város. A szűk kis sétány, amit ősrégi fák szegélyeztek, körbefutotta a dombot. Felmentek a tetejére, és megálltak az erődnél. - Szóval, Fra, mit üzent nekem Rick bajtárs? A lány lassan kezdett el beszélni, igyekezett ki nem hagyni még a legapróbb, jelentéktelennek tűnő részletet. - Rick megkért, hogy tájékoztassam magát egy emberről. Nagyon jól ismerem, és a bajtársaink már leellenőrizték. Itt, ebben a városban lakik egy volt iskolatársnőm, Pandora családja. A bátyja, Alfred, őrnagyi rangban álló tiszt, mielőtt a hitleristák megszállták országunkat, a katonai felderítésnél szolgált... Jelenleg a szomszédos üdülőváros önkormányzatánál szolgál. Most, a vereség után, oda telepítettek néhány állami hivatalt, mivel a fővárosunkat megszállták a németek. Néha idelátogat, hogy lássa a családját... Alfred hazafi, a megszállók, és mindazok ellensége, akik velük együttműködnek... - Akkor miért nem szökött el a szövetséges csapatokkal?.. - Eleinte a körülmények szerencsétlen összejátszása nem tette ezt lehetővé... Az is elképzelhető, hogy félt a családját érinthető represszióktól, de az is lehet, hogy más okoból maradt itt. Egyszer valamikor rákérdeztem erre. ,,Korábban kellett menekülni", - válaszolta nekem. - Nem áll kapcsolatban a szövetségesek ellenállásával? Úgy értem, az angol vagy az amerikai katonai hírszerzéssel? - Nem tudok erről... Lehet, hogy igen... Bár, gondolom, az angolokkal nem áll kapcsolatban. Gyűlöli őket... - Miért? Mi a véleménye az amerikaiakról? Kissé elgondolkodva, Klara válaszolt: - Azt hiszem, hogy az amerikaiakat sem szereti túlzottan. Úgy gondolja, hogy Anglia és az USA szatelitt-állam szintjére fogják süllyeszteni dicső országunkat. - Nos, lehet, hogy vannak neki erre meggyőző érvei, - mondta elgondolkodva Andrej. - Viszont mit is üzent nekem Rick bajtárs ezzel az őrnaggyal kapcsolatban? - Azt tanácsolja, hogy használja ki a tiszt kiterjedt kapcsolatait... Összehozhatom önöket egymással. - És biztos vagy abban, hogy nem fogja elutasítani az ismerkedést velem? Hiszen még ha nem is mondod meg neki, hogy ki vagyok, előbb vagy utóbb úgyis kíváncsi lesz rá. - Azt hiszem, hogy elmondhatjuk neki. Alfred egyenes jellemű ember, többször mondta, hogy csak is a Szovjet Oroszország képes megverni a német hadsereget, és leszámolni a nácikkal. - Gondolkodom az önök javaslatán és, mondjuk, három nap múlva adok választ neked. - Rendben, - bólintott Klara. - Három nap mulva itt fogsz majd várni rám, ugyan ebben az időpontban, - mondta Andrej, elbúcsuzva az Ellenállás összekötőjétől. ...A rakparton, a híd mellett, saját kis teherautóján várt rá Karlson. Együtt megebédeltek egy kicsiny, külvárosi étteremben, majd elhagyták a várost. Andrej rádióadója mesterien el volt rejtve a kisteherautóban. A Moszkvával fenntartott kapcsolatot más-más helyszínekről valósították meg, amik több tucat kilométerre voltak egymástól, így az adót nem volt könnyű bemérni. Moszkva a megfelelő módon értékelte a kapott információt. Lehetőség nyílt megbízható forrásból információt szerezni a német csapatok mozgásáról nyugatról a Keleti-front irányába. Három nappal később Andrej ismét ott volt a dombon, a régi erőd mellett. Klara már várt rá. - El tudsz még ma utazni abba a városba, ahol Alfred jelenleg szolgál? - kérdezte a lánytól. - Természetesen. - Akkor utazz el az éjszakai vonattal. Én holnap délben érkezem. Délután egykor legyél vele a folyópart melletti parkban. Semmit se mondj neki a találkozónk időpontjáról és helyszínéről. Ha nem jön közben valami előreláthatatlan akadály, jelt adsz nekem, én majd odamegyek hozzátok, és az bemutatkozás megtörténik. Ha valami közbejön, visszatérek ide, és majd itt találkozunk. ...Egy kicsiny üdülővároska, amely hírnevet szerzett magának ásványvizes forrásaival, mintha az ország ideiglenes fővárosává változott volna. A hotelek sokaságába beköltöztek a kormányhivatalok. Köztük - a biztonsági hivatal, amely a legszorosabb együttműködésben dolgozott a német állami megtorló szervekkel, és, lényegében, ezek fiókintézetévé vált. A városba szigorú szabályokat léptettek életbe. Kétségtelen, hogy Andrejnek nem lett volna szabad hoszabb ideig itt időznie, az ittéjszakázásról már nem is beszélve. Amig Karlos a piacon nagy lelkesedéssel árulta a portékáját - gyümölcsöket és tyúkokat -, Andrej sétát tett a parkban. Az ismerkedésük fölösleges ceremóniák nélkül zajlott, és a kölcsönös bemutatkozás mellőzésével; mindketten elég jól ismerték a konspirációs munkát ahhoz, hogy meglegyenek a lényegtelen és fölösleges információ nélkül. Már a legelső beszélgetés is alátámasztotta Andrej, Klara elbeszélése alapján erről az emberről alkotott feltételezéseit. Alfred, mint az európai kapitalista hadsereg tisztjeinek többsége, nem éppen haladó gondolkodásáról volt híres. Ellenben a náci Németország elkötelezett ellensége volt, iagzi hazafi, nemzete fia, aki, mint honfitársainak többsége, szintén nem szerette az angolokat és az amerikaiakat. Az érveléseivel egyet lehetett érteni - nem kívánta, hogy a háború után hazája másodlagos szerepet kapjon volt szövetségeseitől. A felderítő tiszt valószínűleg rögtön megértette, hogy kinek a képviselője is Andrej. Bár, Andrej ezt nem is titkolta. - Megfelel önnek a kölcsönösség alapjára épülő együttműködés? - kérdezte kertelés nélkül új ismerőse. - Mit ért ez alatt? - Információcserét. - Nem, nem felel meg nekem. - Tekintsem a válaszát a bizalmatlanság jelének? - kérdezte szárazon Alfred. - Egyáltalán nem. De milyen kölcsönösségről beszélhetünk, amikor az én országom hadban áll, a magáé pedig kapitulált a németek előtt? Hiszen maga csupán az Ellenállás hazafias csoportját képviseli, amelynek egyenlőre nincs sem reális ereje, sem komolyabb lehetőségei... - Tudja mit, igazat adok magának, - mondta őszíntén némi gondolkodás után az őrnagy. - De mi mindössze rendszeres híreket szeretnénk kapni a maguk frontján zajló eseményekről. - Ehhez elég, ha meghallgatják a Szovjet Információs hivatal ráadiójelentéseit. Ezeket minden nap, napjában többször sugározzák szinte az összes, európai nyelven. Andrej észrevétlenül figyelte beszélgető partnerét. Annak gondterhelt volt az arckifejezése, rideg, kissé nyugtalan tekintete. Mint ahogyan az egy felderítőtől elvárható, beszélgetés közben Alfred visszafogott volt, nyilvánvalóan igyekezett nem mondani semmi fölöslegeset, és többet szeretett volna hallani. - Magát elsősorban - természetesen - a német csapatmozgások, és a Keleti-frontra történő útbaindításuk érdekli? - kezdte Alfred. - Hiteles információ mindenképpen jól jönne... - Mi, természetesen, kimerítő híreket kapunk a német hivatalok mozgásáról... De ez még nem minden, - Alfred kutatóan Andrejre nézett. Nem tudva, hogy mire céloz az őrnagy, Andrej válaszát egy semleges mondatra korlátozta: - A nagyobb dolgokra soha sem szoktunk nemet mondani... - Az, amire én gondolok, jóval értékesebb, teljesen hiteles, kizárólagosan fontos információt adna önöknek. Viszont nem titkolom el ön előtt: a megszerzésük rendkívül komoly kockázatot jelent egy olyan ember számára, mint aki abban a helyzetben van, mint maga. Itt viszont semmiben sem tudok segíteni, kizárólag saját magára számíthat csupán, saját erejére és lehetőségeire... Alfred szavaiban ismét valami bizonytalanság csengett, ami feszültté tette Andrejt. - Az én helyzetemben minden kozkázatos, - mondta egyszerűen. - Tulajdonképpen miről lenne szó? Mondja ki nyiltan... Alfred hallgatott egy darabig, majd elkezdett beszélni: - Rendben. Felvennék-e maguk kapcsolattartásra egy rági ügynökünket, aki még jóval a háború előtt dolgozott a mi hírszerzésünknek? - Attól függ, hogy kit... - Egy német nemzetiségű ügynökünkről van szó. Akkoriban fiatal tiszt volt. Most időről időre megjelenik a városban és hoszabb időre itt marad, valószínűleg valami különleges feladatokból kifolyólag. Kétség sem férhet hozzá, hogy a hadnagy, aki ez alatt a kilenc-tíz év alatt a Luftwaffe főparancsnokság hírszerző részlegének ezredesévé vált, meglehetősen értékes információ forrása lehet az önök számára.Nos, szóval, nem-e kíván kapcsolatba lépni, pontosabban, újjáéleszteni helyettünk vele a munkaügyi kapcsolattartást? - Ezek szerint, maguknak most már nincs kapcsolatuk vele? - Hát éppen ez az... - Miért? - Kapituláltunk, és nem fog velünk együttműködni, bármennyire is nagy összeget ajánlanánk fel neki, amelyet, mellesleg, jelenleg nincs is lehetőségünk előteremteni és kifizetni neki. Maga meg, gondolom, megkockáztathatná... Andrej elgondolkozott. - Mielőtt választ adnék, - mondta végül, - szeretnék megismerkedni az aktájával... - Előre láttam, hogy ezt fogja kérni. Holnap megkapja. - Nem lehetne inkább ma? Nem kéne nekünk másodjára is találkoznunk. Ez a város nem a leg megfelelőbb találkahely a konspiratív munka számára. Kérem, a dosziét, zárt borítékban, adja át Klarának; mindketten megbízunk benne. - Rendben. Még ma megteszem. Kezetfogtak, majd elváltak egymástól. Még aznap, Andrej és Karlson visszatértek az utazásból. Útközben Andrej figyelmesen áttanulmányozta a ,,Hert" fedőnevű ügynök aktáját.
A tó nyugati partját alig lehetett megsejteni a sötétben. Időközönként szétolvadt az északról lecsapó hópamacsok zuhatagában. A laposfenekű uszályt vonató motoros hajó éppen óvatosan megkerülte a Kosz-Agacs félszigetet. Ezután majd be kellett mennie a Tas-Aral kicsiny sziget mögött található átjáróba. Ott viszonylag nyugodtabb a víz, és a partra is, különösebb nehézségek nélkül, ki lehet szállni. Partra szállni annak a háromnak, illetve a velük együtt utazó kicsiny, élelmiszer-javadalmazást szállító málhás csacsiknak, kirakodni a lőszert, rádió adóvevőt, és más, nélkülözhetetlen felszerelési tárgyat. Szerafim Markin őrnagy, az operatív csoport vezetője, a motoros hajó kapitánya mellett állt és próbált bármit is kiszűrni a partszakasz hófedte kontúrjaiból. A téli Balhason folytatott háromnapos hajóút, ezen a hatszáz kilométeres tengeren, a homoksivatagok és csupász hegycsúcsok között, fárasztó volt. Most már a vége felé közeledett. Egy gumicsónak segítségével néhány ember kiért a partra és csörlővel odahúzták az uszályt. Hajnalig még vot egy egész óra, miután befejeződött a kirakodás, és a motoros hajó, az uszállyal együtt, elpöfékelt az átláthatatlan, sűrű éjszakába. Ottmaradtak a barátságtalan parton, a jéghideg szél szaggató, tépő csapásai alatt. Külsőleg mind a tizenegy csekista a tavon dolgozó halászok benyomását keltette. A csoportban valóban volt egy kazah halász, aki úgy ismerte az itteni partokat, mint a saját jurtáját. A napkelte lassan tört magának utat a hófellegek vastag rétegén át, amikor acsoport, felmálházva a szamarakat, útnak indult, az egyik halászkunyhó irányában. A térképből ítélve, a kunyhó valamivel délebbre volt, mint az a pont, ahol partra szálltak, a Kalmak-Kurgan tektonikus képződménynél. Hamarosan megtalálták a bedeszkázott, vert agyagból készült építményre, ami óvóhelyként szolgált a tavi halászok számára a tomboló viharok idején. Amíg felforrt a kanna, Markin a térképet tanulmányozta. Az alacsony parti dombvonulat mögött kezdődött egy pásztorösvény, amin nyáron terelgették a birkanyájakat. A tótól tovább, több száz kilométeres körzetben, olyan vidék terült el, amelyről jóformán semmit sem lehetett tudni. Minden, amire a kartográfusok csak képesek voltak, hogy itt-ott ráírták a térképre - ,,ismeretlen terület". Markin az alkóvban hagyott három ember, arádió mellé. A feladat - felderíteni a partot északi és déli irányban, de egy napi járóföldnél nem nagyobb távolságra. A többieknek nyugati irányban kellett behatolniuk a terepre. Természetesen nem volt egyszerű feladat átfésülni egy olyan négyzet-területet, melynek egy-egy oldala 50 km hosszú volt, miközben a végrehajtandó misszió jellege megkövetelte a maximális titoktartást és álcázást. Kivirradt. A szükséges holmit felmálházták két szamárra és, átkelve a dombokon, elindultak nyugatra. Az operatív csoport egész nap lágyan emelkedő és süllyedő, egyenetlen terepen vonult, időközönként utat vágva a mély, dombok közti völgyeket elzáró hótorlaszokban.Jéghideg, maró szél fújt. A látási viszonyok rosszak voltak. A sötétedés, majd az utánna beköszöntőő éjszaka gyorsan érkeztek. Végrehajtva két egyórás pihenőt, Markin folytatta a menetelést és éjfélre kijutott a meghatározott fordulási pontig. Az első félszáz kilométert már maguk mögött hagyták. Megparancsolta, hogy szedjék elő a hálózsákokat és három órát adott a pihenésre. A száraz szesz kockáin az emberek egy-egy csésze teát forraltak maguknak. Átmelegedve bemásztak a hálózsákokba. Hajnalban lecsapott a burán (hóvihar - Z.I.), és miatta kénytelenek voltak elhalasztani az indulást. Végre a vihar elcsitult, és a csoport folytatta útján, most már egyenest délnek, Bajgora irányába. Az egyetlen ponthoz, ami be volt jelölve a teljesen fwhér térképszakaszon. ...A negyedik nap estéjén a csekisták kijutottak a Balhashoz, az Ucs-Aral szigettől nem messze. Itt, a magányos agyagkunyhóban, négy megdermedt, meztelen holtestet találtak. Kétségtelen, hogy a kazah halászokat közvetlen közelről lőtték agyon. A ruhájuk eltűnt. A hullák mellett néhány kutyatetem feküdt. A döngölt földpadlón bordázott lábnyomok látszottak. Valószínűleg sártalpú, szegecselt talpú katonai csizmák lehettek, tételezte fel Markin. Most kezdődik a feladat fontosabb része, gondolta, és kilépett a kunyhóból. Körülnézett. Igen, pont ezt kereste. A szél még nem takarta be egy nehéz málhát cipelő teve és egy szamár nyomait, illetve két ember lábnyomát, akik - a lenyomatból ítélve - kazahok lehettek. Hová tűntek hírtelen a bordázott lábbelik? Mi történt itt?
,,A Szovjetunió Hőse, Richard Sorge szovjet hírszerző nevét a világon széles körben ismert. Egész komoly bibliográfiája van: könyvek és cikkek jelentek meg róla különböző nyelveken, világszerte, melyek országunk barátainak és ellenségeinek tollából egyaránt származnak. A legtöbb nyugati szerző képtelenek megérteni a szovjet hírszerzés nagyszerű eredményeinek okát, ami az általa alkalmazott emberek elvi elkötelezettségével és magasfokú morális, politikai szintjével magyarázható. Viszont minden szerző külön kiemeli tevékenységük elképesztő hatékonyságát, melyekkel összemérhetetlenek a kapitalista hírszerzések valós vagy kitalált hőseinek ,,hőstettei". Saját szerzeményeikben a burzsoá szerzők nem lépnek túl a Nyugaton meghonosodott krimi-irodalom által kereteken, hihetetlen méretekig felnagyítva a felderítés háborúban tanusított szerepét, sokszor majdhogynem döntő tényezőként tüntetik fel. Rendkívül jellemzőnek mondható ebből a szempontból két, nemrég megjelent munka: ,,A háborút Svájcban nyerték meg" - két francia szerző, P.Ackosa és P.Ceta, - a szovjet felderítő csoport működéséről a Nagy Honvédő háború éveiben írt tanulmánya, és az angol J. Le Carre író ,,Tükörháború" című könyve, melyben a szerző megpróbálja úgy bemutatni a szovjet felderítőket (R.Sorgét, K.Philbyt, L.Manyevicset, Abelt), mintha ezek magányos farkasok, sajátos szovjet ,,szuperhősök" lennének. Az ezekhez hasonló ponyvairodalom özönében két Sorgeről írt könyv képez csupán kivételt. Az egyik - ,,Sorge elvtárs" - Franciaországban jelent meg, N.Schatelle és A.Heren szerzőpáros tollából. A másik - ,,Sorge jelenti Tokióból" - NDK kutatók együttes munkája. Mindkét könyv - tisztességes, aprólékos tanulmány és dokumentumgyűjtemény, melyek objektív képet adnak a kommunista-hírszerző munkásságáról. A szovjet felderítés - országunk védelmének egyik eszköze. A múlt háborúban jelentős szerepet játszott. Viszont, természetesen, a hitlerista Németország megsemmisítésének fő ereje a Szovjet Hadsereg volt. A dicsőséges szovjet hadvezér, G.K.Zsukov Szovjetunió Marsall, a ,,Kommunista" újság 1970 évi, N"1 számában, az ,,SzSzKSz győzelmének magasztossága és a történelemhamisítók tehetetlensége" című cikkében a következőket írja: ,,...A felderítés kiváló munkáját nem tekinthetjük a győzelmünk önmagasztoló, meghatározó tényezőjének... Bárki, aki ismeri a hadtudomány alapjait, tisztában van vele, hogy miből tevődik össze a katonai siker: az egész helyzet helyes értékeléséből, a fő csapásmérő irányok megfelelő megválasztásából, a csapatok jól átgondolt mélységi tagolódása, a pontos összfegyvernemi együttműködésből, az elegendő anyag-technikai ellátásból, a szilárd és egyben rugalmas vezetésből, az időben végrehajtott manőverekből, és még sok minden másból, amire szükség van a győzelem kivívásában. Mindezek alkottják az alaptételeket és ezekből épül a modern hadműveleti művészet." Szót ejtve a Richard Sorge által végrehajtott munka jelentőségéről, elismeréssel kell adóznunk heroikus erőfeszítéseinek, melyek elősegítették, mint sok más szovjet hírszerző munkája is, a fasiszta hordák vereségét. Az elbeszélés valós események és történelmi tények alapján íródott. Mindössze néhány személy nevén változtattam, illetve néhány helyszín nevét.
(* Z.I.: Elnézést, a felvezető ,,kissé" túl van politizálva, de hát ,,a dalból nem lehet kidobni a szavakat" - ez is hozzátartozott az íráshoz; a történelmi hitelesség kedvéért, illetve a korhangulat kedvéért megőriztem).
