Hentes ezer százalékig biztos volt benne, hogy a hat frissen bontott száz kilós mangalicának nincs annyi sütni valója, mint a hitvese által pátyolgatott három kismalacnak.
Hentes erre csak rezerváltan megjegyezte, hogy Hentesné igazán tudhatná, Béla egy gyermeteg alak, akinek Samantha Fox helyett inkább a százegy kiskutya való, ha már négylábúakat nézegetne ennyi pénzért.
Hentesné ura 15 perc alatt átért a mamához, ahol a TV-ben épp Nena "99 Luftballons" c. száma ment. A hentes megállapította, hogy a mamának nem kéne szemüveg nélkül TV-t néznie, mert amit õ kemény pornónak hitt, az csak egy retró 80-as évek beli viedóklipp válogatás volt.
Hentesné egyedül maradt az emlékeivel, mert a drága Mama 5 perc alatt 9-szer telefonált, hogy a TV-je távirányítóján beragadt nyolc gomb, és nem szeretne kemény pornót nézni, ám nem tud a más csatornára váltani. Hentes nem értette a dolgot, mert Anyuka előfizetésében nincs felnőtt filmes tartalom, de a békesség kedvéért átszalad a szerszámos ládájával.
Hentesné kikereste a Prágában készült képeiket, mert emlékezett, hogy az Orloj óramű, felső részében lévő ablakban minden órában elvonuló az apostolokat 1597-ben készítették. Fel is idézték az ott hallott történetet, mely szerint az órát készítő Hanus mestert annak érdekében, hogy művét más városokban ne tudja megismételni a városatyák izzó vassal megvakították és hagyták elszegényedni. Hanus mester bosszút állt. Egy nap a kezét az óra finom szerkezetébe tette. Az elkövetkezendő 100 évben senki nem volt képes az óramű megjavítására.
Miután a hentes végre rájött, hogy mi a gond, hentesnével közösen újrállították óráikat. "Gondolkodom, tehát vagyok" - járt a hentes eszében miközben kedvenc karosszékében hátradőlt, és élvezte a most már pontosán járó óráinak halk ketyegését. Azon is elmerengett, hogy vajon milyen órák voltak divatosak 1596-ban, amikor a fenti szállóige szerzője született.
A fiúk megbeszélték, hogy még a meccs előtt ellapátolják havat az utcájukban.
"Egyeztessük óráinkat!" mondta a pontosságért rajongó Béla. Hentes a tanácskozás 5.másodpercében rájött, hogy gond van az időmérőjével. Hentesné forralt borral, 95 db melegszendviccsel, a meccsre előkészített projektorral és meleg szobával várta a brigádot.
Hentesné 15 percenként figyelmeztette az urát, hogy nincs még itt az ideje annak amit csinál, aztán a 94. alkalommal gyanús lett neki, hogy valami nincs rendjén.
Ez olyan okos szerkezet volt, hogy a tavaszi óraátállítás éjszakáján 1:59 után magától 3 órára állt. Ezt Hentesné nem vette észre, és reggel a lakásban minden órát egy órával előretekert, ezért a kolbászok királya azon a héten mindenhez egy órával korábban fogott hozzá.
A Hősök terén meglátták, hogy a szobrokra valaki 15 db cetlit ragasztott. Hentesné sajnos nem tudta kisilabizálni, hogy mi van az apró lapokra írva, mert párja -szokásától eltérően - fázott, és sietett a kiállításra, ahol a pénztáraknál 91-en álltak sorban a jegyekért. A kolbászok királya örült, hogy interneten intézték a vásárlást.
A vízilabda döntőn lupe nélkül is látszott, hogy az utolsó negyedig 15 gól született, de ezek csapatonkénti megoszlása szívszorító látvány volt. Hentes feszülten figyelt és ingatta fejét, a drága Mama vaskos, szerb átkokat szeretett volna szórni, de nem beszélt szerbül, Hentesnének pedig csak a '89-es nyaralásukkor hallott "Sunce ti jebem" mondat jutott eszébe, semmi átok.
Béla úgy gondolta, hogy Hentesnének legfeljebb 1,5 dioptriára vona szüksége, amiért igazán fölösleges szemorvoshoz menni, ilyen szemüveg bármelyik bevásárlóközpontban olcsón beszerezhető. 88 éves apja évtizedek óta ezzel a teszkó-gazdaságos megoldással él, igaz, az újságot nagyítóval olvassa. Szerencsére egy rendes filatélistánál mindig van nagyító.
A kép láttán azt tippelte, hogy Béla a Szoborparkban kapta lencsevégre Kerényi Jenő szobrát, de a 15. palacsinta kisütése közben beugrott, hogy annak a szobornak egy zászló van a kezében. Hentesné megdöbbent, hogy látása ennyit romlott, de hogy megnyugtassa magát, a telefon kicsi kijelzőjére fogta a bénázást...aztán osztott, szorzott és csak 8,7 %-os esélyt látott arra, hogy a jövő héten eljusson végre a szemészetre és/vagy vásároljon egy okosnak mondott telefont.
Béla a lejjebb tolta az orrán a szemüveget éa közelebb hajolt a menetrendhez. Az ott látott számokat összevetve a mobilján láthatóval megállapította, hogy még 15 percet kell várjon a 86-os buszra. Átkapcsolta hát a legvastagabb svájci bicskákat is megszégyenítő telefonját órából fényképezőgéppé, lefotózta Bem apó égre mutogató kezét, és a telefont immár postás üzemmódba állítva elküldte a képet Hentesnének. Régi játékuk volt ez, hogy találja ki a másik, éppen merre járnak. Rövidesen meg is jött a tipp: Osztyapenko? Hentesnén nem volt szemüveg.
Az úton Hentesnének eszébe jutott, hogy 15 évvel ezelőtt fia kedvenc Romhányi verse "A pék pókja" volt, még most is fejből tudja, mert legalább 85-ször elmondta neki : Az apróka pók-apóka, s a porhanyó potrohú pókanyó a pékségben a szennyezett mennyezetre nyálból való máló hálót font, - pont. A kópé póknép pótlék- hálókat eresztve keresztbe a pókasztal fölött, hálóból ebédlőt kötött. Félt a péppel pepecselő pék, hogy odapök a pók, illetve a liszttel hintett púpos pépre tisztel. Ezért leseperte az apróka pókpárt a padlóra. Csattant a fapapucs - Fuccs! Így járt pórul a két pupák pék pók. Pukk.
Hentesné szeptemberi, így körülbelül 15,84 esztendőt kapott eredményül, azonban az ellenőrzést már nem volt ideje elvégezni, mivel szaladnia kellett a pékhez.
Az évforduló a fagyi világnapjára esett, Hentes és a barátaik 15 perc alatt 81 gombóc fagyit kebeleztek be. A szalonnás változat nem lett a kedvencük, de felvetődött, hogy bővíthetnék üzletük profilját. A kolbászok királya szerint nincs hely újabb mélyhűtőnek. (Hentesné kimaradt az édes finomság élvezetéből, mert félt, hogy leeszi a pólóját.)
Hentesné a valós adat képi dokumentációját késõbb annyira titkosnak ítélte, hogy 15 perc gondolkodás után a megsemmisítése mellett döntött, így a 77 férfi vásárló aki a hírre a hentesboltba sietett kénytelen volt a hentes becsületszavával beérni.
Hentesné január 1-én 57 tojásfehérjéből sütött habcsókot és habkarikákat, mert a vendégei úgy tartották, hogy aki az asszony süteményeiből fogyaszt, a következő évben is számos édes élménnyel lesz gazdagabb. A csókok 3 perc alatt fogytak el a tányérról.