Marsall László
kisKluzsinszky a XXI. századi Áruházban
Vastag, álomtalan alvásból ébredni támaszt
halottaimból a gyomromban korgó vekker,
akár hirtelen hadifogságos, nagyevő huszárt:
Ébresztő! Pattanok is ki a pokróc alól,
kapom föl hajlékony titánszálakkal erős
műszőrme bakómat (Apám ajándéka, rajta a dátum:
2046, születésem éve). Ugrom, hogy a tükörben
lássam képemet, pillanatig – alacsonyka vagyok?
vagy a tükör mászott magasabbra? mindegy –, rohanok
a legközelebbi Cummings. Co. Marketingbe,
az azték piramis alakú, lépcsőzetesen képzett,
üveges küllemű maxi-Árudába, ahol ex-papagáj-
tollakból épített babatrezortól játékdelfinig
– all what is good –, valódi kenyérig kapható minden
etvasz, bár az ökör farka-szőre hiánycikk.
Már látom a homorús-domborodós, ízelt kályhányi
italiano pékárus hölgyet hosszúkás kenyerek előterében.
Nyelvemen maroknyi talján szókupac – morzsás.
– Signorina… öö… prego uno pane di filone.
– Filonefilone… Filedbe maffiozo ukrán kenyér száraz
secco kleba most! Alómars!
A szomszéd pulti két német frajla már bazsalyog,
lépek elébük, rötyörésznek.
– Fremd! Ide-gen hóp-hóp Butterdrótos… Buti…
– A fenébe is! Ich bin ein ugarische Mitmensch. Geben
Sie mir Ember-ba-rát-nak…
– Nun? Kicsi brot-ber-ba-rát-nak? Warum nicht Englisch?
Nunoznak, vihognak, és tenyérnyi krepptálcán tálalnak elém
Három díszes babapiskótát. (A dédapám – ahogy ezek
neveznék – valami Dichter-féle vala, ő mondaná:
„Azt a fűzfánfütyülőjét!” vagy „a kurva életbe!”)
Hajrá a másik andalító SuperMarket. A BizBoz is merő
üveg, kívül-belül, tükrökkel itt-ott, hogy a vevő hétsze-
reződik, a pult is üveg, márványos – teltház-képzet.
Mintha a dölyfös üveg apriori (és szintetikus), hogy már
látása-tapintása feltétele volna Ő-Üveg-Úr létezése lehe-
tőségének: látsz, tehát vagyok! Üveglépcsőn a kromatikuska
skálán és képzetén (szignifikátumán is) tipegek föl a
kenyeres hadtáp táborába (U U / U U ) – pirichiuszi öreganyó
gerince-kidobólegényes pékek elé vitézlőn vásárolni.
– Daj mnye, tovaris, adna kilogramma hleba…
– Parlez-vous français?
– Nye-nye-nyet francia szlovo… kenyérke picike…
Két kezem tenyerét fordítva egymásnak befelé mutatom:
ekkorát.
– Da-da… Ti nyiscsij? vagy te koljduzs?
– Vengerszkij… harósij cselovek.
– Nono, szrednij… közepes enber… Éhez? Vodku?
icipici? szto gramma?
Fejcsóválva vág jókora szelet lapos-korpást – orosz
specialitás –, és kisfütyülőnyi vodkásüvegcse is billent-
ve, mókásan dülleszti mellét, és átadja, mint képzelt
munkaverseny hősének.
– Szpasziba…
Vigyorog, balfelé kacsintva suttog: „Anglijszkij” –
Próba, prodovaj – próbasze-rencse”
Nézzük a Patríciákat meg a Johnnykat (a Walkereket)!
Hogy is mondom? Istenem! Agyacskám, állítsd át, kérlek, a
nyelvi szóváltót az ánglius lengvidzst!… Máris szimatolják-
látják tétovaságomat.
– Give me, please, some brad and a bottle of vine for Lord’s
Supper.
– Why… Are íou priest… pap lenni maga? Reformed?
Angliken?
– Yes-yes, eklézsia reformáta… Vacsorához need…
– Nid… kell maga-nak-nek vájn es kenyer. Here is egy flaska
(mutatja) es (mutatja) kilokenyer…
– How many Euro…
– Ön lenni nem pay ide… Souvenir! Mi adni maga eklézsia…
Johnny Walker is beveti magát.
– Maguk magyari non multiplay… hím-nő… Well, keves
Big-Bang… alig-alig gyereked…
Bólintok, well, a férfi-nő el nem PapásMamásodnak, játsszák
a nagy Bummukat, csak úgy, kedvükre, magtalan. Nem szólnak,
mint egyszeri Tiszteletes Úr: „Asszony, csukd be az ajtót,
húzd le a rolót, most nemzeni fogunk!”
Atyaisten! Epekeserű a szám! Szorul is össze a gyomrom…
Lord’s Supper! Bocsáss meg, szélhámos vagyok… Éhem-keservemben harapok nagyot a ruszki kenyérből, fordulok elfelé.
Ütközöm a mandulaszemű emberkébe, „pardon”, mormolom s kér-
dem: „who are you?”
– I am Li-Taj Po’s reincarnation.
Vállamra csap, megölel, és mondja, csak mondja (magyarul)
„Nagyot haraptál a kenyérből, éhes vagy te, nyomogasd
be középütt, formázz mélyedést, kör alakú talpat
korpakenyered közepén, de vigyázz az egyen-
súlyra, ha fejedre illeszted, a flaska
végveszélyes, inog ő maga is a lapályban…”
Suttogok, így mondom: ógörög ifinép. De
„hunyd be szemed, indulj, lassan,
láss talpaddal, látó-vak vagy,
halld a hulló nyárfák őszi
levelecske-pillézését,
én vagyok a szél, sss-sz-ssz,
vigyázz! mérték-arány, indulj!”
Teszem. Lepilléző levelek, kromatikus üveglépcső, lépege-
tünk lefelé (U U / U U ) lassan-lassan.
Szemem behunyva tudom, hogy állok, fejemről a kenyeret, a
benne ágyazott butellát óvatosan lekapom. A flaskára illeszt-
ve papírka, rajt írás: „Édes Anyád Izeni Vár Minket Nála
Lakom A Lángost Frissen Süti Li-Taj Po Reincarnation.”
Nagy falatot harapok a korpás kenyérből, mikor is kilép a
bal oldali tükör mögül.
– A bensőd rengés kavarta hínáros tó. A lelked aszó szurdék-
ban kecsketetemet vagdaló csőrös dögmadár.
Még egyet harapok a kenyérből. – Fejét csóválja, – „Hát akkor,
annak előtte, hogy megyünk Anyához…?!”
Beültünk egy „ANNO 1997. Kultúrörökség” c. kocsmába. Meg-
ittuk a butella vörösbort meg a nyeletnyi szto gramma vod-
kát, haraptunk hozzá a maradék lapos-korpásból meg a brit
lyukacsos-fehérből, és nekilódultunk támolyogni haza Anyám-
hoz, aki Csillag… és lángosok… |
