Ez a nagyképű művészkedő szemlélet azelőtt nem volt kizárólagos. Egy Csortos, egy Rátkai éppen eleget játszottak vackokban, mégis nagy szinészeknek tartották őket. Később is ki mindenki megfordult a nagyok közül a Rádiókabaréban stb. Most a fiatal szinészek rangját senki nem adja meg. A kritikusok súlytalanok, nívósabb rádióés tévéjátékokalig születnek, a filmben kevés a magyar jó színész és kicsi a közönsége. És még a kitüntetés osztogatók (a fölterjesztő igazgatók és az elfogadó szakmai és politikai zsűrik is inkább az öregek elmaradt megbecsülésének pótlására vigyáznak, mint a fiatalok közül a nagyok megtalálására. (A kitűnő Udvaros annyi idős korában, mint ma Fullajtár, már Kossuth díjas volt.) A rendszerváltás óta színpadra lépettek közül egyedül Alföldi tudta elérni, hogy a szakma élvonalába befogadják, de nekiis mimindent kellett kipróbálnia ezért. (A komoly főszerepek eljátszásán kívül mindenféle bohóckodás és komoly szereplés a tévében, sikeres rendezés itthon és külföldön, szinigazgatói sikertelen pályázatok, majd a Bárka gatyába rázása stb.) Még csoda, hogy Fullajtár Andreának mindennek ellenére van saját közönsége: amikor az Alexandra előadótermében Alföldi beszélgetett vele, a közönség egy része kiszorult a zsúfolt teremből. Csak az ilyesmitől se változik meg semmi. Talán ez a sorozat emelőgép lesz a szélesebb közönség és a szakmai elismerés felé.
Sas Tamás első moziját, a Presszó-t 10 évvel ezelőtt, 1998 szeptemberében mutatták be, több díjat is kapott. Különlegessége, hogy a jeleneteket fix kameraállásból vették fel. A mostani produkció ugyanannak a presszónak az életét, mindennapi sorsokat, egyéni életutak összefonódásait, elválásait mutatja be 12x50 percben, szeptember és december között az m1 képernyőjén. Az epizódok televíziós vetítése után a történet egész estés filmváltozatát a mozik is műsorra tűzik.
A 10 évvel ezelőtti Presszó három barátnő és egy férfi tragikusan végződő szerelmi történetét dolgozta fel. A 2008-as produkcióban újjáéled a Presszó világa, amelyben valódi problémákat és elgondolkodtató helyzeteket ígér a rendező. Az új szereplők új történetei mellett felbukkannak a múlt hősei is. Ismét megkísértik sorsukat, adnak egy újabb esélyt maguknak. A három fő karakter közül Dóri szerepét annak idején Kecskés Karina, most pedig Kovács Patrícia alakítja. Borit Fullajtár Andrea, Annát Söptei Andrea játssza. Állandó szereplőként találkozhatnak a nézők Stohl Andrással, Herczeg Adriennel, valamint Szávai Viktóriával is.
A film és a tévésorozat forgatásán közel 130 színésszel dolgoztak, közöttük színészgenerációk egész sora megtalálható. A Presszó 10 epizódjaiban szerepel többek között Bán János, Benedek Miklós, Haumann Máté, Haumann Péter, Haumann Petra, Hernádi Judit, Hevér Gábor, Horváth Lili, Kautzky Armand, Kerekes József, Kolovratnik Krisztián, Kováts Adél, Nagy-Kálózy Eszter, Nemcsák Károly, Rudolf Péter, Stefanovits Angéla, Szacsvay László, Szarvas József, Tordai Teri, Tordy Géza és Törőcsik Mari.
Persze, így van, ahogy írod, a Tv-ből "tájékozódnak" a legtöbben. Azt viszont ne feledd, hogy Stohl Andrásnak pont ezért kellett eljönnie a Katonából. Választania kellett, döntött, elhagyta a Katonát.
Így hát, nem tudom, megtehetné-e Andrea, hogy gagyi műsor gazdája legyen?
Szörnyű ez a médiacirkusz, kiábrándító, utálom, hogy ezt eszik az emberek.
OFF.: Való igaz, Stohl kiváló színész, az elmúlt években többször láthattam, remek alakításokat nyújtott.
Így van! Sosem értettem, hogy miért kell szidni azokat, akik bevállalnak akár valami magas művészetnek nem megfelelőt, esetleg számunkra ciki, bulvár műsort. Ebből élnek. Évekkel ezelőtt olvastam, hogy milyen fizetések vannak a Katonában, hát katasztrófa! Stohl már 15 éve is jó volt színházi színészként, ahogy Kulka is. Pedig őt is cikizték a Szomszédok miatt eleget. Sajnos ma egy átlag ember a tv-ből tájékozódik. És inkább lássak akkor ott is jó színészeket, még ha nem is színészi feladatban, mint ripacsokat. Csonka András...
De egyszer csak észreveszi valaki, hogy felnőtt egy teljes kiváló színészgeneráció, és semmilyen megmutatkozási lehetőséget nem kaptak.
Ő annyira irtózik a méltatlan feladatoktól, ami már önveszélyes. Az átlagnéző talán még a nevét se ismeri. Egy sorozat legalább ajtót nyit előtte szélesebb közönség felé. Az első Presszó maradhatós volt, a sorozat ennél nyilvűn gyengébblesz. De Stohl színészete a nagy szemeteket se sínylette meg- talán F.A.-t is átsegíti.
Naná, muszáj lennie új szerep/ek/nek. Bár le vagyok maradva, még van mit bepótolnom a Katonában.
Viszont a Garbo-ban nyújtott alakítása... leg-leg-leg, teljesen lenyűgözött. Az olyan jó, ha ráépül az előadás, ha Róla szól, 100x-osoan meghálálja. Megemelem a képzeletbeli kalapom Előtte!
Na igen, bár ez nem Őt jellemzi... sőt. Sajnálom, ha emiatt nem kap meg szerepet, ami rá lenne öntve, amiből sugározna az Ő lénye. Meglátjuk, ha durci-murci következett be emiatt, hátha jön az enyhülés.
Más. Lesz a Presszónak folytatása, többek között Vele. Kicsit ódzkodom ettől, de nagyon reménykedem:).
Korosztályom kedvenc színésznője, még főiskolásként láttam, a Csendet akarok c. monodrámában. Sosem felejtem el azt az előadást a Kamrában. Akkor még hosszú, derékig érő haja volt, ott állt egyedül, belakta a teret. Már akkor is hihetetlen kisugárzása volt, és a hangja, a szép, zengő orgánuma...
Egy hajléktalan nőt alakított maradandó élményt nyújtva, mint azóta is mindig, ha láthatom színházban.