A Freedom House Magyarország demokráciateljesítményét továbbra is a legmagasabb pontszámmal értékelte mind a politikai, mind a polgári jogok tekintetében (az 1-től 7-ig terjedő skálán ez 1-es osztályzatot jelent). Magyarország a tavalyi világjelentésben is maximális osztályzatokat kapott, de azzal a megjegyzéssel, hogy 2006-ban "némileg gyengült" a demokrácia.
Fogadd el! Attól még demokrácia van! Ugyanis a nép saját akaratából dönt! Senki sem kényszeríti őket hogy kire szavazzanak. A hazugságok meg egy demokráciában is általános dolgok vagy mutassál már olyan demokráciát ahol nincsenek hazugságok a kormányok részéről?
Ha Euklidesz ilyen alapokra építette volna a geometriáját, mint mi az úgynevezett demokráciánkat, és nem a jól megválasztott axiómáira, akkor az emberiség a korai középkorig sem jutott volna el mára. Ugyanis geometria nélkül egy tisztességes házat sem lehetne felépíteni.
Akkor azután lehetne magyarázni a www.-en, hogy
ilyen autó demokrácia, a feketéről azt, hogy fehér, a hazugságról azt, hogy szenvedélyes igazság.
Attól hogy egy autó: - lassan megy ( kb 3 –4 km/ h- val ), mert befog a fék, és szar a motorja - kicsit félre húz, hol jobbra, hol balra rángatja a kormánya - minden szomszéd kocsija leelőz - szar benne az ülés - a rádió csak olyan csatornát fog, ahol folyton csak a rossz híreket adják le - szinte minden alkatrészét lenyúlták belőle az előző tulajok
Na mindezektől még az Autó az Autó (bár nem a legjobb), mert:
- Szabadon választhatom meg, milyen szerelőhöz vigyem ( kb. 4 évente van rá pénzem ) - Én választottam - Én vezetem ( ha teszek érte ) - Én fizetem - Elküldhetem a szerelőt, a gyártót a pics...ba szabadom mindenféle retorzió nélkül ( szóban, aztán 4 évente írásban is)
Na ilyen ez az autó – demokrácia.
Tehát attól hogy valami nem a legjobb , vagy éppen szar attól még van.
Viszont ilyen elkúrás után, melyet az MSZP tett, hogy elsőkből utolsókká degardálták országunkat a csatlakozó országok közötti versenyben, ilyen hazugság után, hogy pannon puma, nagy jólét, az is csoda hogy még 18%-nyi ember a szocikra szavazna most is.
Én az egyszerű eszemmel úgy képzelem el a demokráciát, hogy annak az alapja a szabad, demokratikus választás. Ha ezt megtagadják a választóktól, azaz a kampányban elhazudják a valódi adatokat, szándékokat, programokat, akkor az nem demokratikus választás. Az a választók, az ország becsapása, rosszindulatú, rút átverése. Erre az alapra (szarra) szép nagy, stabil demokratikus légvár azért még épülhet. Láthatjuk.
A Zindex tegnap ugyanezt "Nem fejlődött a magyar demokrácia" címmel tálalta (arra nem tért ki, pedig kíváncsian olvastam volna, hogy a legmagasabb pontszámtól hova lehet még fejlődni), sőt Kováts Roland, a Freedom House Europe igazgatója szerint ez "elszomorító". Az Index-cikk részletesebben kitért a kritikákra.
Nem kapitalizmusra, hanem egy olyan gazdaságra, ahol továbbra is megmarad a valamilyen közösségi tulajdon dominanciája, de szerepet kapnak a piaci szempontok is. Ugye az Alkotmány elején ez szerepel: "szociális piacgazdaság". És egy az előzőnél sokkal egyenlőbb konstrukcióra, ahol ugye a "villák proletárjai" azáltal szűnnek meg, hogy megszűnik az álságosság, és nem azáltal, hogy "villák burzsoái"-vá vállnak.
Azután jelentősen csökken az un. "rendpártiság".
Azután leértékelődik a papír szerepe a tudáshoz képest
Azután jelentősen csökken mindenféle bürokrácia
Meg ilyenek...
Szóval, ha azt kérded, hogy jó-e, hogy vörös könyvecske lobogtatásával mindenféle előnyhöz lehet jutni, azt mondom egyértelműen, hogy NEM. (ez mondjuk 1990)
Ha viszont azt kérded, hogy jó dolog-e, ha a vörös könyv nyujtotta előnyöket felváltja a kalap dohány nyujtotta előny, azt mondom, hogy akkor inkább már a vörös (zöld, kék, sárga..) könyv.
A magam részéről jelentős demokrácia-deficitként értékelem a következő dolgokat:
Alap:
- az oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz való jog anyagiaktól függővé tétele.
- a szociális gondoskodás minimumához (kaja, fedél) hozzájutás bármitől függővé tétele
- a "törvény előtti egyenlőség" olyképp megvalósítása, hogy voltaképp zseb és ügyvéd függő az igazad.
Egyebek:
- gyermekkorúak büntethetősége
- ezzel összefüggésben az egyénnel szembeni elvárás és az egyénnek adott jogok időben jelentős szétválasztása
- a kapitalista jogosítványai a munkavállaló felett, mint az emailok ellenőrzése, kamerázás, egyebek
- az állam és hatóságok jogosítványai kiemelten az un. hazafias törvények
- a szerzői és hasonló jogok tömegekkel szembeni létező szintű védelme, ld digital millenium act
és még hatmillió dolog.
Összességében az a véleményem, hogy a mai 2008-as Magyarország egy sokkal plurálisabb és demokratikusabb hely, mint a mai 2008-as USA. Itt azért nem hallgat le az NBH a saját kénye-kedve szerint, az orvos mindenkit ellát, a burzsujt pofánrugják ha a levelezésedet sasolja és a munkaügyi bíróságok - ellensúlyozandó a cégtulajdonos helyzeti előnyét - munkavállaló-pártiak, itt elenyésző számban vannak "jól menő magániskolák gazdagoknak" és belebukhat egy kormányszóvivő ha ilyesmin panaszkodik, itt a (ma éppen) 14. éves életkorral együtt jár sok jog és sok elvárás, stb.
De drága Antisystem, hát az nem működött! Csődbe ment! Ezért kellett változtatni. Amikor a változásra szavaztál (bocs, persze, hogy nem tudtam, hogy mire szavaztál, ezt csak úgy sarkításból írtam...) akkor milyen változásra gondoltál? Ha lehet konkrétan...
Izé...te honnan tudod, hogy én mire szavaztam? Gyanús...:))))
Egyébként igen, változásra szavaztam. Tudod, azt mondta Teng Hsziao Ping, hogy nem az számít, milyen színü a disznó, hanem az, hogy minél több részét meg lehessen enni...
Akkor álltunk egy ponton, és kellett valamiféle változás. Azóta meg eltelt 18 év, és mindenki tudja értékelni, hogy ez a változás ahhoz a ponthoz képest szerinte pozitív vagy negatív irányú. Én magam az utóbbira szavazok. Lehet, ha akkor lett volna egy Lucifer, aki végigvezet álmomban ezen a 18 éven, akkor nyüszítve és ajtót kaparva követeltem volna a felvételem az MSZMP-be, Munkásőrségbe, a nem-spicli szervezetek közül bárhova szocializmust védeni....
Ami persze teljesen mellékes dolog lehetne, ha ezt ma csak én gondolnám így. De valójában elég sokan valahogy így gondolják...
A számok - sajnos - teljesen mást mondanak, rendkívül hatákonyan irtották az embereket...
De tökéletesen feltünt, hogy "demokrácia"-ról van szó, ami ugye a demosz uralmát jelenti...
És akkor mindjárt beleesünk az első csapdába, hogy mi az, hogy hatékony, működő demokrácia? Mert ugye általánosságban minél hatékonyabban uralkodik a demosz, minél inkább kontrolláltak a döntési folyamatok, annál kevésbé hatékony az állam (társadalom, gazdaság). Melyik a jó működés, egyáltalán melyik a működés?
Mivel hogy egyikbol sincs masfele.Mar ami mukodik is.
Tudod, erre szoktam írni - erősen sarkítva persze - hogy mindenféle működési és hatékonysági paraméterek alapján Auschwitz sokkal jobban működött, mint Teréz anya calcuttai szeretetkórháza. És akkor mindenki dönt, hogy hol időzne szivesebben...
Az, hogy valami "működik", tökéletesen érték-semleges. Ha egy jó dolog müxik, az jó, ha egy rossz dolog müxik, az rossz. Ha egy jó dolog nem müxik, az rossz, és ha egy rossz dolog nem müxik, az jó.
Ha egy gazdasági rendszer csak úgy tud működni, hogy közben folyamatosan növeli a társadalmi szakadékot, akkor az szerintem inkább ne működjön...
Esetleg konkrétan nekem mint marxistának mi a problémám azzal, amit az USA-ban demokrácia címszóval elképzelnek? :)))
Na, ezt nagyon hosszan lehetne sorolni...
De tessék, teljesen konkrét, a legutóbbi, tavaly nyári jelentésük Gati-féle magyarázatából:
4. A kapitalizmus iránti bizalmatlanság.A szocialista paternalizmus gyökerei erősebbek a vártnál. A közéleti gondolkodás lényeges eleme, hogy a megoldást mindenre az államtól várják.
5. Jövedelemkülönbség. A többség nem fogadja el az egyenlőtlenséget, márpedig az Európában Portugália után Lengyelországban a legnagyobb. Magyarországon aránylag nem olyan nagyok a különbségek, de a lakosság jelentős része nem érzi, hogy haszna lenne a változásokból, ami társadalmi feszültséget okoz.
Például az, hogy a globalizáció, a központosított világkormány kiépítése abszolút prioritást élvez a demokrácia klasszikus jelentésével, a népuralommal szemben.
Csak egyet mondanék, bár már sokszor mondtam: minősített személyes adatok - egészségügyi adatok - orvosokkal törvénytelen kormányrendelet által történő kiadatása az OEP felé. Nesze neked, személyiségi jogok, adatvédelmi törvény.
De szóba kerülhet itt 2006. október 23-a, a rendőrökről "leesett" azonosítók, a rendőrségi törvény be nem tartása, stb.