Idén februárban elvittem olajcserére, és áttvizsgálásra,
a Triumph Budapestbe. Kicserélték az olajat és a szűrőket,
valamint ránézettem a szelep hézagra, mert furcsa hangja
volt. Minden rendben volt, majd egy júniusi Mátrai túra során
iszonyat kerepelésbe kezdett a motor. Ezután megint bevittem,
és kértem, hogy csináljanak vele valamit. Szétszedték és kiderült,
hogy mindegyik szelep hézag a szélső határértéken volt. Rendeltek hozzá alkatrészt, és megcsinálták. Mikor elhoztam rosszabb hangja volt, mint amikor bevittem, és egy halom pénzt otthagytam, de a Krisztián azt mondta, hogy ez ilyen szokjam meg! Mentem vele 2 napot, de nem bírom hallgatni. A neten találtam, hogy a Karácsonyi Zsolt foglalkozik még Triumphal. Mi véleményetek róla, rá bízhatom a gépet, meg tudja csinálni? Mi a véleményetek a motorról, milyen hibái vannak, mire kell figyelni? Szívesen beszélnék olyannal, akinek régebb óta van ilyen vagy hasonló gépe! Előre is köszönöm, Bálint.
Sziasztok, Veszettül beleszerettem a 800-as kis tigrisbe. A szokott dolgokon felül ( lánc, féktárcsa,stb...) mire kell odafigyelnem? Van gyenge pontja a típusnak?? :-)
Segítséget szeretnék kérni tőletek, triumph speed 955i nagyon hangosan csörög a motor check lámpa ég!!! Vagy esetleg Fegyvernek környékén valaki jó motor szerelőt tud nekem ajánlani. Köszönöm mindenkinek a bizalmát...
Sziasztok.. Valaki tudna segíteni triumph tt600hoz ha ért valaki írna egy telefonszámot hogy jobban kifejthessem a motornak a hibáját. Hátha tudna segíteni valaki.
Ezek klasszak, gratulálok :) A Tuono előtt egy Speed Triple-öm volt. Valahogy számomra a leguniverzálisabban jó márka a Triumph. Minden kategóriába egy különlegességük van. A 3hengerességet, meg a retro vonalukat imádom, főleg a Bobber-Scrambler-Caferacer vonalat. Mostani váltásnál viszont nem a Felfedezőt választottam, hanem a bajor Kalandort. Viszont ha meg kell nevezni egy márkát, akkor a Triumph az általános kedvencem. A Speeden minden km vigyorgással telt, és minden motoron azt a féket keresem azóta is. És azt a (vissza)durrogást, amit az csinált a Mivv kipufogóval, meg Healtech gyorsváltóval.
De még nem lettem végleg Triumphos, csak probálgatom egy darabig. Meg van még az NC, pár hét/hónap múlva eladom valamelyiket, majd érezni fogom melyiket. :)
Sziasztok! A következő problémám adódott az RS 955 i ( 2002) motoromnál. Utólagos 12 V-os kimenet van a gépen, és egy túra alkalmával amint rátettem a teló töltőjét a km-óra elszállt. Nem mutatja a sebességet és a km állást ( nem mintha ez nagy probléma lenne...). Az óra, és a többi digitális funkció él...Elsőre természetesen biztosítékra gyanakodtam, de tüzetesen átnéztem az összeset, és nem volt hibás közte. A másik tippem a jeladó lenne...havalaki már szaladt bele hasonló problémába, és megtalálta a megoldást nagyon megköszönném, ha megosztaná a tapasztalatait. Üdvözlettel!
Szia, igen lehet. A vezetőülés rögzítő konzolt (az ülés alján) tudod közelebb, ill távolabb állítani az üléstől. Három opció van, specifikáció szerint 840-860mm-ig állítható.
üdv. szeretnék venni egy Tiger 955i motort. amit próbáltam arról csak lábujjhegyen ért le a lábam. valahol hallottam, hogy lehet állítani az ülés magasságot. meg tudja mondani valaki hogy hol kell? és mi a minimum magasság? Én 174cm vagyok rövid lábakkal. a mostani mocimon 80cm a száraz ülés magasság. itt teli talppal lent van a lábam.
Szia ha a 885i-re gondolsz akkor tudok mondani néhány dolgot.
Télen vettem én is, kényelmes, robusztus, nekem elegendően erős is, az erőforrás karakterre inkább sport túra, így egy egyhengeres enduró után én kicsit soknak találom a sor3 hengert, de szerintem megbarátkozunk :) Terepen poroszkálva meglepően stabil volt az utcaibb enduro gumik ellenére is. Nehéznek nehéz, de meg lehet szokni.
Valahol olvastam, hogy nem gond a 100+ futás sem, elég strapabíró cucc. Alkatrész inkább csak külföldről, vagy szerelőtől, itthon nincs olyan sok, főleg a 885-ből, de egyébként a kasztni szinte teljesen megegyezik a 955-el, hirtelen csak a hátsó gátló jut eszembe, hogy rövidebb kialakítású, de a motorban azért van néhány változtatás.
Összefoglalva azt hiszem újra megvenném, csak kár hogy nem V2-van benne :)
Ugyanitt keresnék jobbos lábtartót ehhez a típushoz, ha valakinél bujkál egy, szívesen megmentem.
Ha jól tudom 2000 év körüli Trophykra is ezt rakták.
Üdv. Triumph srint ST955i-nél olyan probléma lépett fel, hogy ha tartom a gázt, vagy óvatosan gyorsítok akkor szaggat. Gyújtás részen nincs hiba ezt már ellenőriztem. TPS-re gyanakszok, de azon nem lehet mehanikusan állítani. Valakinek tipp? :)
Adott egy nem régiben vásárolt 2007-es Street Triple 675 illetve rajta, ülés alatt 2db Arrow dob. Beleültették a bogarat a fülembe, miszerint a közel "on-off" gáz orvosolható egy remap-al. Őszintén bevallom nem tudom lett e cserélve rajta vagy a gyári map van rajta, de érdeklődnék tudna e valaki segíteni ennek kiderítésében esetleg amennyiben szükséges a dobhoz tartozó fel/betöltésével?