Az anyukám másodszorra esett bele valmilyen betegségbe, aminek az orvosok nem tudtak nevet adni. A tünetek. Erős köhögés szinte folyamatosan, időnként köhögési rohamokkal. Főleg vízszintes testhelyzetben. Enyhe hőemelkedés, vagy láz. Semmilyen gyógyszertárban recept nélkül kapható köhögéscsillapító nem használ igazán. A szirup ideig óráig hatott, a szopogatós tabletta is, és a libexin is. Most már szinte mind1. Egyiksem okoz drasztikus javulást. Az orvos antibiotikumot írt fel 5 napos adagot, de semmit sem használt. Esetleg sorstársak jelentkezését várom, mert én és főleg anyukám már nagyon ki van borulva. Úgy látszik, hogy 2000 év alatt az orvostudomány nem tudott előállni semmilyen hatásos gyógymóddal ilyen erős köhögésre.
A korábbi eset Májusban volt. Akkor ugyanezek a tünetek, és ugyan úgy nem hatott semmi. Szó szerint szinte mindent megvettem akkor is a gyógyszertárban (libexin, strepsils, tantum verde, mucopront és egyéb szirupok, lándzsás útifű szirup stb. )
Akkor ezek szerint a mandulája meg van még. Nem tanácsolták, hogy ki kéne vetetni? Bár azt általában gyerekkorban szokták s nem is biztos, hogy muszáj.
Nem. Szennyezés nem áll fent. 4 éve lakunk itt, és idén májusban volt először ilyesmi.
Most a helyzet állni fog holnapig, mert délután már sehol sincs szakrendelés, és holnap is csak ügyelet lesz a MÁV kórházban. Májusban is azon az ügyeleten voltunk. Többek között. Voltunk az Uzsoki kórházban is, de ott semmit sem csináltak. Még gyógyszert sem írtak ki.
Köszönöm. Mára nem tudok többet tenni. MEgyek a gyógyszertárba és veszem a következő, még esetlegesen fennmaradó, ki nem próbált vény nélküli szert.
De a gyulladások mitől keletkeznek? Ez itt a kérdés.
(Az antibiotikumokkal azért csínján,mert a szervezet remekül hozzászokik ha sokat kap, ugyanakkor sok mellékhatásuk is lehet, mert erősek.) Jártatok már több orvosnál is,(több szem többet lát),vagy az egy kezelgeti őt? Aki ismerősödnél ugyanez áll fennt, ő nála mit mondanak az orvosok? Körbe kell járnotok a kérdést alaposan,én csak laikusként gondolkodom. Nincs munkahelyi környezeti ártalom,pl.vegyi anyag? Nem laktok-e túl szennyezett levegőjű helyen?Dorog pl.olyan hely, ahol az átlagosnál több a légúti beteg.
Hát a köhögés nem teljesen ok nélküli, mert a torka, vagy mandulája nem tudom melyik nagyon fáj, és be van gyulladva. Tehát gyulladás áll fent, amit kezelni kell, és remélhetőleg kap megint valami remek antibiotikumot.
Reméljük persze, hogy nem komolyabb bajtól van, de az nem elég, hogy a tüdőt csak a gégész vizsgálja,mert az a tüdőgyógyász szakterülete.Az onkológiai kivizsgálást meg azért ajánlottam,mert azt olvastam valahol,hogy ha apró olyan jelek vannak,mint pl. oknélküli makacs köhögés,az jelentheti azt, hogy valami megbomlott a szervezetben s oda kell figyelni ilyen szempontból is... Első a tüdőszűrés.
Értem én mit mondasz, de pl. Májusban nem voltunk Zalakaroson fürdeni, viszont előző évben voltunk Decemberben, és akkor semmi sem jött ki. Ellenben következő évben Májusban hazarepültünk Angliából, és rá két napra, csak anyukámnál jelentkeztek azok a tünetek, amik most is vannak. 1 hónap alatt múltak csak el. Nem volt semmi. Nem csodálom, hogy stresszel, mert egy hónapig napi 4-5 órákat nagy nehezen aludni nem valami leányálom. Szóval szerintem ez valami a levegőben lehet, vagy nem tudom. Azért is nyitottam ezt a topic-ot, hogy hátha más is a tünetekre ismert, mert egy valaki az ismeretségi körömben szintén ilyen tünetekkel küzd. Neki olyan antibiotikumot írtak fel, amitől felpuffadt és hasmenése lett, mellékhatásként.
Zalakaros gyógyvíz s az bizonyos betegségekre jól hat, másra meg éppen ellenkezőleg, hátha az hozta ki nála. Tüdőszűrésre jár rendesen? Arra nem gondoltatok, az egész idegi alapon is lehet nála? Testi tüneteket is tud produkálni mentális betegség. De előbb mindenképp a belső szervi bajt kellene keresni, ezért tanácsoltam az alapos belgyógyászati,(akár onkológiai) kivizsgálást is.
"belgyógyászati kivizsgálást kell végezni, mert lehet, hogy a köhögés csak tünet, ami még valami komoly bajt is jelezhet (tüdőben pl.),"
Isten ments. A tüdejével semmi gondja nem volt soha. Gondolom, hogy az utolsó gégész megvizsgálta és meghallgatta a tüdejét is, amikor felírta az antibiotikumot.
Az én anyukám nem dohányzik. Allergiája van, de asztmája nincsen. A Májuban lévő ugyanezen betegség kikezelődött nagy nehezen egy olyan antibiotikummal, amelynek a mellékhatásaként nyelgomba alakúlt ki, amit csak egy nagyon erős (májra káros) gombaölővel sikerült néhány nap alatt elpusztítani. Azután semmilyen jellegű köhögéses tünet nem jelentkezett nála, mostanáig. Pontosabban Zalakaroson voltunk és az élményfürdői nap után mindkettőnknél jelentkezett enyhe torokfájás, amit nálam a tantum verde néhány nap alatt sikeresen megoldott, de anyukámnál ez teljesen fellángolt, és még itt tartunk December 18-a óta folyamatosan. :(((
Jó ötletem meg az, hogy egy alapos belgyógyászati kivizsgálást kell végezni, mert lehet, hogy a köhögés csak tünet, ami még valami komoly bajt is jelezhet (tüdőben pl.), tehát nem gyógyítható torokszirupokkal.