Mező Ferenc, Kun László, Keresztényi József, Kutassi László, Rejtő László, Füzesy Zoltán és társaik nyomdokain, magyar és nemzetközi vonalon, a kezdetektől a legutóbbi évtizedekig
Köszi a hírt. Szép eredmény! Egy személyes megjegyzéssel:
Gólerős kapusok terén számomra azért még mindig a kolumbiai Higuita az ikon. Jó, tudom, hogy El Loco, meg a kameruni válogatott meccs elvesztése rajta múlott. Viszont ő nemcsak rögzített helyzetből (szabadrúgás, büntető) termelte a gólokat. Ezért lett a futball felejthetetlen "jelensége".
– Úgy fogadtak Nancyban, hogy azonnal orvosi vizsgálatra küldtek – emlékezett vissza Nagy Antal. – Nem értették, miért voltam gyenge, erőtlen a vb-n. Mondták is, ők nem ezt a Nagy Antit vették meg. A francia csapat orvosa, miután megismerte a vizsgálat eredményét nem titkolta, hogy sandaságra gyanakszik.
A doki azt mondta, idézem: valamit nagyon elrontottak a doppingolással a magyarok. Megkérdezte, ellenőrzött ételt vagy italt kaptunk a meccs előtt? Igen volt a válaszom, de aztán mondtam, hogy a vitaminitalunkat egy kancsóban keverték össze. Akkor a csapatorvosunk kijelentette, szerinte tuti valamilyen kokszot kaptunk.
Csak csendesen mondom, hogy az orvosi vizsgálat eredménye szuper volt, kirobbanó erőben voltam, egy hónap múlva engem választottak a hónap játékosának odakint.
Hogy mégis mi történhetett, arra százszázalékos választ nem tud adni Nagy Antal, ám azóta is él benne a gyanú, hogy valakik megetettek valamit velük a mérkőzés előtt.
– Olyan fáradság, olyan gyengeség volt rajunk, amilyet azóta sem éreztem, pedig már benne vagyok a korban. A szovjetek úgy robogtak át rajtunk, mint egy dízelvonat. Soha sem fog kiderülni, hogy ők kajáltak be valami gyorsítót vagy mi kaptunk „fékezőt”. Egy biztos, nem a tészta – amiről állandóan papoltak – és nem a negyvenhat fokos meleg okozta a szégyenteljes vereségünket.
Én arra emlékszem vele kapcsolatban leginkább, hogy milyen fantasztikus kapusbravúrjai voltak a 82-es VB selejtezőin, pl. Svájc vagy Románia ellen idegenben.
Meg a VB-n az argentínok elleni csoportmeccsen is különben, bár ezek a végeredmény szempontjából nem sokat számítottak, max. annyi, hogy nem kaptunk hetet-nyolcat, csak négyet...:-(
No meg sajnos az is emlékezetes, hogy a harmadik csoportmeccsen a belgák ellen Cziernatinsky lövése becsusszant a keze alatt, ezzel ,lett 1:1, amivel kiestünk... Sokan máig azt mondják, hogy potyagól volt, de hát ez minden nagy kapusnál benne van a pakliban sajnos...:-(
Megnéztem azt a videót, ami a belinklet cikkben van.
Ez alapján Roberto Dinamite is egy fantasztikus futballista lehetett, csodálkozom, hogy "csak" 38 meccs jutott neki a seleccaoban, bár hát akkoriban a brazíl futball tele volt kivételes tehetségű játékosokkal és labdazsonglőrökkel.
Különben meg kár, hogy nem tudok portugálul, a videó szövegét is jó lett volna érteni.
Nem az volt, hogy a 82-es VB-n a Telé Santana legendás brazíl válogatottjában csak pados volt a nagydarab, langaléta, de nem túlságosan labdazsonglőr afro-brazíl Serginho mögött???
Pedig sok szakember szerint a Dinamite ( igazi nevén Carlos Roberto de Oliveira) minden ízében jobb csatár volt, mint a Serginho...
Roberto Dinamite 1975 és 1984 között 38-szor lépett pályára a brazil válogatottban, ezeken a meccseken 20 gólt szerzett. Két világbajnokságon vett részt (1978, 1982), a csapatának bronzérmet hozó argentínai tornán – Dirceuval holtversenyben – a selecao házi gólkirálya volt három góllal.
Nem mindennapi történetet osztott meg a Borssal a négyszeres világbajnok asztaliteniszező, Jónyer István, akinek egy alkalommal meggyűlt a baja Pelével.
A december 29-én 82 éves korában elhunyt háromszoros világbajnok futballista fénykorában igazi sportember volt, aki nem csak a focipályán találta fel magát. Ezt a saját bőrén tapasztalta meg minden idők egyik legjobb pingpongjátékosa, Jónyer István is.
1974-ben az akor még csak párosban világbajnok asztaliteniszezőt meghívták az ottani magyar kolónia könyörgésének engedve meghíváták a németországi Hausenstammba. Jónyer rendben megérkezett, első este a helyi csarnokban ütögetett, minden klappolt, csak azon csodálkozott, hogy miért izgult annyira a város polgármestere. A magyar sportoló annyit tudott, hogy valakivel egy bemutató meccset kell majd játszania.
"Köszönt, és elment, csak később tudtam meg, nagyon izgult, hogy megérkeztem-e, és rendben van-e minden. Akkor még nem értettem, miért a nagy drukk, hiszen én itt vagyok. Hiába kérdezősködtem, kivel kell majd játszanom, nevet nem mondtak, de megnyugtattak, hogy ismert versenyző lesz az ellenfelem" - mesélte a Borsnak.
Másnap aztán mindenre fény derült: Jónyer ellenfele ugyanis nem más volt, mint az akkor már friss háromszoros világbajnok Pelé.
Nyújtotta a kezét, fülig ért a szája úgy mosolygott. Már éppen kezdtem volna mondani, hogy ki is vagyok, de Pelé megelőzött, szavaiból kiderült pontosan tudta, kivel áll szemben.Viszont már akkor kijelentette, az asztalnál nem ad kegyelmet nekem. Akkor tudtam meg, hogy vele kell pingpongoznom."
És gyorsan világossá vált, hogy Pelé nem viccelt. Az öt pontig tartó mérkőzés elején ugyanis gyorsan elhúzott 3-0-ra.
"Pelé, ahogy a kínai pingpongosok többsége akkoriban, tollszárfogással játszott, azonnal ütött egy csuszát, majd a következő poénban a hálóról csorgott át a labda az én felemre. Komolyan mondom, megfordult a fejemben, hogy leégek, ugyanis a harmadik labdát én hibáztam el. Nem volt más lehetőségem, elővettem a csoda szerváimat és ezek után, Pelé már nem talált az asztalra."
Győztem, ő gratulált, és a fülembe súgta: Csipkedd magad, István, mert nem érsz utol. Ma már tudom, hogy mire gondolt. Utolértem, sőt meg is előztem!" - mondta Jónyer arra utalva, hogy ő négyszeres világbajnoknak mondhatja magát.
Kenderesi István kétszer állt szemben minden idők egyik legjobb labdarúgójával, a csütörtökön elhunyt Pelével. A Vasas kapusa 1967-ben és 1968-ban testközelből tapasztalta meg a brazil legenda zsenialitását.
Amikor az Antwerpenben élő 81 esztendős, a Vasassal 1966-ban futballbajnokságot nyert kapuvédőt , Kenderesi Istvánt egykori barátja és csapattársa, Mészöly Kálmán halálról kérdeztük, megjegyezte: "Amikor Mészöly Kálmánt temettük, nem hittem, hogy kevéssel később a háromszoros világbajnok brazil legenda, Pelé is hamarosan követi őt az égi futballpályára" – nyilatkozta a Borsnak Kenderesi, a Vasas egykori kapuvédője, aki két találkozón védett az FC Santost erősítő Pelé ellen.
Az elsőn egyenesen topformában teljesített. Az 1967. február 10-én a Santiago de Chilében rendezett 2-2-es derbin Varga László helyett csereként lépett pályára, és társai szerint neki volt köszönhető a pontosztozkodás. Fister Ferenc, akkori csapattársa fogalmazott úgy, hogy Kenderesi kivédte az FC Santos szemét, a második 45 percben négy Pelé-lövést hatástalanított. Ily módon oroszlánrésze volt abban, hogy a Hexagonal Kupát jobb gólkülönbséggel az angyalföldiek nyerték.
Az elsőn egyenesen topformában teljesített. Az 1967. február 10-én a Santiago de Chilében rendezett 2-2-es derbin Varga László helyett csereként lépett pályára, és társai szerint neki volt köszönhető a pontosztozkodás. Fister Ferenc, akkori csapattársa fogalmazott úgy, hogy Kenderesi kivédte az FC Santos szemét, a második 45 percben négy Pelé-lövést hatástalanított. Ily módon oroszlánrésze volt abban, hogy a Hexagonal Kupát jobb gólkülönbséggel az angyalföldiek nyerték.
Pelé hihetetlen kezdősebességgel áldották meg az égiek, minden lecsorgó labdán azonnal rajta volt, pontosan, erősen célzott, kiválóan fejelt
– említette antwerpeni lakásából Kenderesi. "A legnagyobb lövése egy 20 méterről eleresztett lapos bombája keményen megdolgoztatott, de gyors vetődéssel hárítottam, így hozhattuk haza az 50 kg súlyú trófeát. Ebben szerepe volt Berendi Pálnak, tudniillik fedezetünk keményen faragta Pelét."
A második Santos-Vasas találkozón ismét Santiagóban (1968. január 23.) már a Kenderesi-bravúrok sem segítettek, a brazilok 4-0-ra győztek a Vasas ellen.
Akkor Pelé egyszer mattolt, de az említett két évben remek viszonyba kerültünk, mert közös szállodában laktunk. Ott együtt étkeztünk, s ha volt rá mód, söröztünk, fröccsöztünk Peléékkel. A diskurzus félig spanyolul, félig angolul folyt. Az elhunyt világbajnok különösen Farkas Jánossal volt jóban. Szegény Mészöly barátom szállóigéje máig él bennem, mert ha kipattant rólam a labda, jött ez a szövege: „Pista, egész klassz a kiejtésed...”
Pelé halálával ötre csökkent az életben lévő 1958-as világbajnokok száma: Mario Zagallo (91), Pépé (87), Dino Sani (90), Mazzola (84) és Moacir (86) van még közöttünk. Egyedül Zagallo kapott szerepet a svédek elleni döntőben, míg Pépé és Moacir nem játszó kerettagként volt ott a tornán.
Szintén öten maradtak az 1962-es világbajnokok: Zagallo és Pépé mellett Mengálvio (83), Jair da Costa (82) és Amarildo (83) él még. A döntőben Zagallo és Amarildo kapott szerepet, a másik három futballista egyáltalán nem játszott.
Pelé és Farkas 
