Meg kell szólalni a Lusisrata előadás fallos reklámjáról. Ha valakinek ez jut eszébe a görög tragédiáról--lelke rajta. Tegye a lakásába, de ne külföldön reklámozza ezt a rózsszin fallost, mert a külföld általánosithat! Mi már tudjuk kivel van dolgunk-a horvátok még nem. Tudom a javaslatom nem jut el a pökhendi, nagyképű szinházrombolóhoz, de legjobb lenne abbahgyni ezt a sokak által kifogásolt ""tevékenységét""???!!!!
Reviczky hozzátette: hamarosan úgyis kirúgják Alföldit, a választások után. A színművész örömét fejezte ki, hogy hamarosan megszabadulnak a színházigazgatótól.
Elmondások alapján nehéz véleményt alkotni, bár jómagam is szoktam erre hagyatkozni. Láttam részleteket a darabból, és képeket is, nem vonz a darab. Sajnos:(. Mármint ebben az évadban alig csurrant-cseppent valami a Nemzetiből, ez van.
"Alföldi botrányos rendezései PDF Nyomtatás E-mail Írta: Munkatársainktól 2009. június 11.
Alföldi Róbert rendezései megbotránkoztatták a közönség egy részét Nagy Mari végig, néhány statiszta csak a második felvonásban tetszeleg teljesen meztelenül Alföldi Róbert új rendezésében, A park című Botho Strauss-darabban. Korábban a Bárka Színházban is egy Alföldi által jegyzett előadás verte ki a biztosítékot.
– Nagy megrökönyödést és vékonyka tapsot váltott ki az előadás a közönségből – mesélte az egyik néző, Zsanett, A park című előadás után, amit a Nemzeti Színházban látott. – Nagy Mari szinte végig ruhátlanul mutatkozik, szerepének legdurvább akkordja az, amikor egy félig szétroncsolt tehéntetemből mászik elő, pőrén. Értem, hogy a darab arról szól, hogyan tűnt el az emberek életéből a szeretet és az érzékiség, hogyan váltak a kapcsolatok számító üzletté, de amikor egy jelenetben a nagypapa megerőszakolt egy kövérkés, gátlásos kamaszlányt, többen kimentek a teremből. Alföldi rendezésének üzenetét megértettem, de a megfogalmazás zavaros. A Nemzetiben klaszszikusokhoz vagyunk szokva – véli az egyetemista lány.
Egy neve elhallgatását kérő hölgy szintén kiakadt, őt a Bárka Színházban látott Szentivánéji álom jelenetei botránkoztatták meg. – Titánia a történet szerint varázslat hatására beleszeret egy „szörnybe”, vagyis egy férfiba, akit szamárrá változtat Oberon tündérkirály. Alföldi darabjában a szamár helyett egy kövér, meztelen férfit láthatunk, akire majdnem egyméteres műpénisz van csatolva, amin a férfi saját maga furulyázik, majd Titánia is „fejet hajt előtte”. Az előadás során sok tizenévesforma fiúcska szintén ágyékkötőben rohangált a színpadon. A darabban később négyes csoportszexet imitáltak. Ez a modern átdolgozás inkább pornográf, mint művészi."
Mi nem mentünk el:), mivel már tudtuk mire számítsunk. Ismerőseink pedig aktív színházlátogatók, úgyhogy kivárták mi lesz a vége. Furcsa, de tetszett, bár ez nem megfelelő szó, helyesebben: elgondolkoztatott, elborzasztott. Volt, ami nagyon fájt, lévén nő vagyok. A mezítlenség, aktusok száma nekem sok volt, de összeségében nem bántam meg, érdemes megnézni.
Van ilyen:), de még nem adtam fel, bízom Robiban, a János vitézt feltétlenül megnézem Mátyássy Bencével, bár már a következő évadban:).
"Alföldivel nem az a baj, hogy "nem közénk való", hanem az, hogy ideológiai okokból kifolyólag tönkevágta a Nemzeti Színházat,amiből manapság semmi más nem jön ki, mint az abberált, ocsmány mocsok"
Már hogy lenne mellékes, hogy mit szeretne a közönség?! A Nemzeti költségvetési szerv, a mi adónkból tartják fent, úgyhogy kutya kötelességük kiszolgálni bennünket. Amúgy olvastam Robi pályázatát, tetszett, szó volt Brecht és Kleist bemutatóról. Jól emlékszem? Abban biztos vagyok, nem volt oly kitétel, hogy kizárólag ruhátlanul lehet darabot bemutatni:). A többiről nem is szólva... úgy tűnik, ez egy általános tendencia a fiatal rendezők között.
Aztán eszembe jut, szeretett Darvas Iván, aki Robit korosztály legjobbjának tartotta. Már pedig Darvas Iván szava számomra szent:). Láttam első rendezését Alföldi Róbertnek, Trisztán és Izoldát. Szép volt, a szerelmeskedés szinte sötétben zajlott, egy hófehér és egy barna bőr hullámzott. Ez a jelenet megmaradt, Murányi Tünde és Kálid Artúr:), azóta egy pár.
Az éremnek két oldala van, szeretném, ha forgatnák a Nemzetiben.
Ja, mégegy, a Jég előtt tájékoztatni kellett volna a nézőket, pl. a honlapon, mire számítsanak, kedves ismerőseim mesélték, mikor Ők látták, sokan hagyták el a színházat. Ez sosem jó, nem a mélyen tisztelt publikumot jellemzi.
"Azt hiszem, "A" Nemzeti Színház egy olyan intézmény, kellene lenni, ami mindenkinek szerethető. Nem egy körnek, nem két körnek, mindenkinek. Most ez nem így van. Sajnos. "
Teljesen mindegy, hogy mi mit szeretnénk. Az Alföldi egy pályázattal nyert.
Talán be kéne tartani az abban foglaltakat.
Mutasd meg nekem a pályázatában, hogy az elkövetkezendő időben, a Nemzeti szinpadán mindenki úgy bagzik, mit a macskák. Úgy amúgy nem zavarnak a bagzó macskák, csak ne oddítozzanak hozzá.:-)
Na, most nézem milyen szép kis ellentmondásba kerültem saját magammal:). Szóval, a sex színpadon nem kellene, h. konvencióvá váljon. Nem lehet elvárni, hogy ez a nézőknek természetes legyen, persze valakinek az, bár valaki meg hány tőle. Ennyi.
Miért lennének droidok? Azért mert nem tetszik nekik a mostani színház? De hát miért kellene h. mindenkinek tessen?! Jómagam a Jordán-érát szerettem, 12 dühös ember, Holdbeli csónakos, Tartuffe, III. Richard, Tovább is van... sorolhatnám. Nekem tetszett, és ezek közül egyik sem poros, a III. Richard kivételével most is a repertoáron vannak. Láttam a jeget, tetszett, tapsoltam, bár feleslegesnek tartottam az ilyen fokú meztelenséget. Azóta viszont nem jutottam el a Nemzetibe, valószínűleg Mátyássy Bence miatt megnézem a János vitézt, a többit nem hiszem. Azt hiszem, "A" Nemzeti Színház egy olyan intézmény, kellene lenni, ami mindenkinek szerethető. Nem egy körnek, nem két körnek, mindenkinek. Most ez nem így van. Sajnos.
sztem ne törődjetek a sok droiddal, érvekkel úgysem győzöd meg...
én szurkoltam alföldinek, hogy kicsit lefújja a port a nemzetiről. eddig vegyes a kép: a jég nagyon erős felütés volt, a jános vitéz is eléggé bejött. sajna az oresztész már inkább csak az elmegy kategória, a parkkal meg nagyon nem talált meg engem...
"Alföldi Róbert kinevezése a Nemzeti Színház élére komoly vihart kavart szakmai berkekben, perverz és obszcén darabjai pedig a közvéleményt is megosztották. A régi nagy színészgeneráció nem érti, hova züllött a kultúra közvetítésének egyik zászlóshajója.
- Kinevezése után itt volt nálam a Nap-keltében a Robi, és megkérdeztem, hogy szerinte való-e neki ez az igazgatói poszt. ő elmondta, hogy miért való, én pedig előre bocsátottam azokat a buktatókat és kockázatokat - nem azért mert annyira okos vagyok, hanem mert eltöltöttem 40 évet a színházban -, amikre számítani lehet. Korosztálya legnagyobb tehetségének tartom a Robit, de minden egyéb tiszteletem ellenére a kinevező felelőssége, hogy mi történik a Nemzetiben. Az obszcén kifejezések még akár jelenthetnek is valamit, de mondjuk egy nemi aktus ábrázolásában semmilyen üzenet nincs. Az a gyanúm, hogy azoknál van valami zavar, akik ennek bemutatását szorgalmazzák. Valami megoldatlanság van a paplan alatt, és a színpadon akarják átélni azt, amit az intim szférában nem nagyon tudnak. De ez miért tartozik rám? Miért nézzek egy olyan előadást, amihez nincs közöm? Ugyanígy, ha valaki kizárólag saját zsidóságának partikuláris problémáiról tud csak színházat csinálni, akkor csináljon egy zsidó színházat, és azok nézzék, akiknek ez problémájuk.
Mondjuk a holokauszt, az közügy...
- Az egy másik kérdés, de ha az előadás alapvetően nem tipikus, egyetemes dologról szól, akkor engem nem érdekel.
Ha már itt tartunk, mit gondol, miért kérdés a mai napig Magyarországon, hogy ki a zsidó, és ki a nem zsidó?
- Egy olyan országban, ahol történt ami történt, ha egy cigány vagy egy zsidó lop, akkor nem azt mondják, hogy a Gazsi lopott, vagy a Kohn, hanem hogy a cigányok vagy a zsidók lopnak. Tehát nem lehet nem feddhetetlennek maradni! Lehet hogy ez valamifajta öndiszkrimináció, de nem lehet tévedni."
nem tudom miről beszélsz. mit láttál? én majdnem mindent, és állati jók általában. a holland színház vendégjátéka meg egyenesen nagyszerű volt. ez kezd egy korszerű színház lenni. nem a régmúltban tapicskoló nosztalgiaretek. a nemzeti színháznak a legkorszerűbb színháznak kell lennie. és nem csak az épületnek (ami nekem nem tetszik, de a színpada zseniális) hanem a felfogásnak is.
a köpködésen túl (ezt megtetted) van konkrét bajod is valamelyik darabbal? ha igen akkor mi az?
Alföldivel nem az a baj, hogy "nem közénk való", hanem az, hogy ideológiai okokból kifolyólag tönkevágta a Nemzeti Színházat,amiből manapság semmi más nem jön ki, mint az abberált, ocsmány mocsok.
Nem értem a fölhorkanás tárgyát...Pusztán arra akartam utalni, hogy esetleg - ahogy a hírekből kivehető - nem véletlen baleset volt. Ezért így nekem esni??