Még egy utolsó kísérletet teszek arra, hogy elmondjam, amit szeretnék, hátha érdekel, mi az, amit elfogadhatatlannak tartok.
Felteszem meg balosként is hogy 2010 nem a mi évunk lesz es állok elébe a nagy valtozásoknak.
Miért kellene természetesnek találni azt, hogy kormányváltáskor változik a Nemzeti koncepciója és egyszer "balost" egyszer "jobbost" neveznek ki egy ilyen pozícióba?! Ez baromság! Ezt nem szabad elfogadni és nem szabad azt mondani, hogy állok elébe, mert ez a világ legundorítóbb faszsága!
Én abban bíztam, hogy Alföldi azért lett igazgató, mert tehetséges színházi ember, még mindig bízom benne, és várom a rendezéseit, ténykedését.
Micsoda állatság azt mondani, hogy "na természetes, most a jobbos színészek (már a kifejezés is az agyhalál biztos jele) szívnak, egye fene, 2010-től meg mi szívunk".
Az, hogy ki jó színész, festő, sebész. építész, matematikatanár, nem attól függ, hogy milyen kormány van, ki a keresztény, zsidó, ateista, szoknyavadász, homoszexuális vagy akármi, hanem hogy kinek mennyi a tehetsége és hogyan tanulta meg a szakmáját.
Arrol meg ne is beszéljunk hogy 2 milliárd után a jobboldal egyszeruen attette a "feligkész" nemzetit mashova es persze megtoltotte nem csak az odavaló hanem párthű katonákkal.
Az, hogy a Nemzetit kitették a fenébe és otthagyták a város közepén a gödröt, nagy baromság volt. Annak idején is megírtam a véleményemet. De ebből arra következtetni, hogy az ott dolgozó színészek jórésze tehetségtelen "pártkatona", már engedd meg: ordas baromság.
Üdv!