Mindenkiről van topic / kazárok,szkiták,vikingek,szarmaták stb... azt hiszem az avarok is megérdemelnek pár szót, ha másért nem a kengyel megismertetéséért, és a sok szép műtárgy
miatt...
Ha az avarok azonosak a kínaiak által zsuanzsuannak nevezett néppel és nem mások, akkor is röpke 15 esztendő alatt robogtak el a kínai határtól a Kárpát medencéig, ahol aztán legalább 200 éves birodalmat tudtak szervezni. Én el is hiszem, hogy akárhogy legyőzték is a végén őket és ilyesmi, nem kevés közülük itt maradt és megérte Árpádékat az utódok közül. Pl. Csongrád m.-ben annyi avarkori temetőt ástak már ki, hogy talán többet is, mint a mai temetők száma...
amúgy, azért gondoltam erre az ősmagyar nyelvi kérdés vizsgálatára, mert,
mint az előző hozzászólásokból láthatjuk, a történelmi források egyértelműen azonosították a magyarokat az avarokkal (és pl. régészeti kapcsolatok is lehetnek, lsd. László Gyula féle kettős honfoglalás elmélete),
azaz arra gondoltam, hogy az avar nyelv és nép vizsgálata szempontjából a források alapján lenne érdemes elindulni az időben visszafelé.
mert a tudomány jelen állása szerint (pl. Britannica Enc.): "ismeretlen eredetű és nyelvű nomád népcsoport"-ként vannak besorolva.
az esetlegesen elszlávosodott avarok kérdéséről is.
ennek kapcsán hoztam a Hvar genetikai vizsgálat példáját.
de találtam konkrét utalást is erre nézve:
Bíborbanszületett Konstantin császár (913–959) „A birodalom kormányzása”
(„De administrando imperio”) című művének egy részletét.
Bíborbanszületett Konstantin könyvének a 30–31. fejezeteiben a Balkánra települt horvátok történetét tekinti át; szól honfoglalásukról, amikor megszerezték országukat az avaroktól, akik korábban urai voltak a Dunától az Adriáig eső területeknek is.
A 30. fejezetben egyebek mellett a következőket írja a tudós császár:
„Pár évig harcoltak egymással, majd a horvátok bizonyultak erősebbnek: az avarok egy részét megölték, a többieket pedig meghódolásra kényszerítették. Ettől fogva ez a terület a horvátok hatalmába került, ám máig vannak Horvátországban az avarok közül valók s ezek avar mivolta felismerhető.”
bár inkább úgy mondanám, hogy a politikai önállóságukat vesztették el,
a dél-keletiek meg a bolgárok fennhatósága alá kerültek,
de ugyanakkor ami még érdekes lehet,
a Bajor Évkönyvből adata: “A hunoknak és az avaroknak egy részét a bajorok és Nagy Károly (Charlemagne) Noricumból (a mai Ausztria Ostmark területéből) és Pannoniából (Dunántúlból) elűzték” [Győrffy (1975), p. 264]. Mivel az idézett mondat szerint a hunoknak és az avaroknak csak egy részét űzték el Ausztria területéről, a másik részük ott maradt.
Ezek a csoportok frank fennhatóság alatt éltek és térítették őket a kereszténységre.
viszont egy részüknek az elűzésének említése:
az Alföld részére mehettek a többi csoporthoz, illetve akár a velük szomszédos magyarok törzseihez is menekülhettek csapataik.
amit itt érdemes lehet megvizsgálni az a Jenu és a Tarhán törzsek, esetleg a Kavarok v. Kabarok kérdése.
a Jenu-re abból a szemponból gondolok, hogy a krónikák alapján a Jenu a zsuanzsuanok vezérének neve és klánja volt, amely nép az egyik elmélet
az avarok eredetére vonatkozóan,
a Tarkánok, pedig az avar kagán kíséretéhez, testőrségéhez tartoztak, illetve az adóbeszedést biztosították.
a Tarkán v. Tarkhan v. Tarhán név pedig Pelliot és Pulleyblank alapján, a hiungnuk-tól ered, és a zsuanzsuanok átvették, majd tölük a törökök is.
szóval ezek a nevek, főleg az utóbbi utalhat közvetlen avar kapcsolatra is.
a Kavar névhez pedig:
(a lentebb említett Vértessy féle tanulmány egy-két részét felhasználtam, kibővítettem)
az avarok két csoportját: Uar és Hunni v. Ouar és Xounni nevezték
a bizánciak a Xounni nevet a későbbiek során “Ounni” alakban is írták, tehát a h v. k nélkül
Anonymus Gestájában találkozunk a „silva Houos” (havas erdő) névvel, melynek ’ou’ hangja később ’av’-vá alakul.
tehát az Ouar, az jelenthet Avar-t is, de az első h vagy k-val Havar-t, Kavar-t is, Khvar-t is, kovárt, stb.-t is.
(lsd. ungar, hungar)
a pártus topikban említettem a horvát genetikai vizsgálatot ahol egy
avar eredetűnek vélt népcsoportot mutattak ki a Hvar szigeten. ez is elég hasonló alak.
A kaukázusi hunok – mint arról egy 682. évi eseményt elbeszélő örmény forrásban olvashatunk – ha mennydörgéssel kísért villámok akár embert, akár egyéb tárgyat megütöttek, ezt úgy tekintették, mint K’uar istennek fölajánlandó áldozatot.
Illetve maga az avar név is utalhat a villám dologra:
Herodotosz utal egy régi hagyományra:
Abaris, a titokzatos pap-király-ra,
"Miért Abarisról, kit a hagyomány hyperboreusnak mond, nem fogom elbeszélni azt a történetet, hogy az egész földet körüljárta nyilával anélkül, hogy evett volna (Herodotos IV. 36)”.
Több író megemlékezik a hyperboreus Abarisról (pl. Platon, Strabon), de egyik sem közöl róla bizonyos hagyományt. Állítólag Apollon papja volt, ki az istentől egy bűvös nyilat kapott, s ez minden hegyen és folyón átröpítette (Herodotos IV. 336, 52. lábjegyzet).
Egy másik régi szerző (Suida) Abaris-t szkita származású csodatevő főpapnak tartja, aki i.e. 770-700 között Apollon tiszteletét terjesztette a hyperboreusok között (Jordanes, 1904, 40, 2. lábjegyzet).
Mindez akkor válik érdekessé, ha tudjuk azt, hogy Apollon görög és római főisten, többek között a napfénynek örök ifjú istene volt. Eszerint Abaris a napisten papjának, a neki adományozott nyil pedig az isten nyilának tekinthető. S ha figyelembe vesszük azt, hogy Abaris az egész földet körüljárta nyilával anélkül, hogy valamit evett volna, önkéntelenül is a fény sebességével haladó tüzes villámra (s a “csapjon bele a tüzes istennyila”) kifejezésünkre gondolunk. Mindezt egybevetve elképzelhetőnek tartjuk, hogy az “abar”-nak hajdan – egy máig ismeretlen nyelven – tüzes villám, vagy valamilyen napkultusszal kapcsolatos jelentése lehetett.
De még színesebbé teszi az “abar” név eredetére vonatkozó ismereteinket sevillai Szent Izidor, aki 630-ban a következőket írta:
“Mondják, hogy az Ugrok azelőtt Unnoknak hivattak, végre királyukról Abaroknak neveztettek”
Abaris végül is pap vagy király volt? – Nem tudjuk. Annyi azonban bizonyos, hogy e két funkció nem áll ellentétben egymással. Ugyanis az ókori Mezopotámiának pap-királyai voltak.
ehhez a lentebb idézett Diaconius is kapcsolódhat:
"Alboin az avarokkal lépett örök szövetségre, akiket eleinte hunoknak és csak később, egyik királyuk után neveztek el avaroknak."
illetve maga Simocatta is erről beszél.
Tűzimádás – Napkultusz
Egy kínai forrás szerint a heftaliták az ég és a tűz szellemét imádják – de ugyanakkor buddhista és keresztény heftaliták is vannak. A Nap népe által alapított Khorezmben a tűzimádás volt a fővallás – amely mellett természetesen megfértek másféle istenségek is. Valószínűnek tarthatjuk, hogy az avarok egyik törzsét Khouar-nak nevezték, mely név a kaukázusi hunok Khuar (tüzes villámmal kapcsolatos) istenének nevével azonosítható. Menandros szerint az avar kagán Baján, arra esküszik, hogy az égben lakó Isten tűzet bocsásson rájuk, ha esküjét megszegné. Ám a kép teljességéhez az is hozzátartozik, hogy a mohamedán írók szerint a magyarok is tűzimádók.
A heftaliták vagy eftaliták, azaz fehér hunok szintén az avarok egyik elődei a másik fő tudományos nézet alapján.
Mindehhez azt tenném hozzá, hogy az elősző topikban utaltam Baján név magyar/uráli/finnugor etimológiájára, ami alapján *paj(a) tűz, szóból
eredően Baján alakban Villámot jelent.
Szóval szerintem van itt bőven vizsgálandó téma:
az avar továbbélés, az avar hun, illetve a magyar-avar kapcsolatok kérdéseit illetően.
A mai Dunántúl területén élő avarok jószerével elvesztették etnikai önállóságukat és frank alattvalók lettek. A Duna-Tisza köze gyepű lehetett a frank és a bolgár birodalom között, kisebb avar csoportok így inkább csak a Tiszántúlon élhettek tovább. Ennek legnagyobb bizonyítéka a nagyszentmiklósi kincs, ami kagáni kincstári ötvösdarabokból áll.
Egy bolgár és egy szerb synaxarium szerint Krum bolgár kán 811-ben, amikor Nikephoros bizánci uralkodó megtámadta és kezdeti sikereket ért el vele szemben, az ugry illetve a vęgry nép segédcsapataival mért rá súlyos vereséget.35 Ennek a tudósításnak a hitelességét kétségbe [7] vonták azon az alapon, hogy bizánci történeti tudósításokban az eseménnyel kapcsolatban az avarok szerepelnek.
"
tehát már 811-ben is összekapcsolódnak a magyar és az avar nevek, népek.
826-ban II. Eugen pápa levele, melyet Tudun avar kagánhoz és Mojmir morva fejedelemhez intéz. A pápa felhívja őket, hogy állítsák vissza azon régi püspökségeket, melyek Pannonia és Dacia tartományaiban a rómaiak és gepidák uralma alatt virágzottak. Azután következőkép folytatja:
«Hogy illő oktatást nyerhessetek, arra a körötökben felállított püspökök száma távolról sem elég, mert népetek egy része még a pogányság tévelygéseibe van merülve, minthogy hithirdetőjük nem lévén, Isten igéje hozzájok nem hathatott. Találjatok ezért módot benne, hogy segítséggel és pártfogással szolgáljatok főtisztelendő érseketeknek, Urolfnak, a ti legfőbb pásztorotoknak, hogy birtokaitokban a püspököket beállíthassa. Az egyházi törvények szerint fölszentelt papok a ti és gyermekeitek javára s Isten szent nevének dicsőségére vissza fogják állíthatni az egyházakat, melyekről hírből tudjátok, hogy hajdan nálatok léteztek, ha birtokaitok jövedelméből örök időre elegendő összeget ajándékoztok ezen egyházak fölállítására és papjaik fizetésére. Állítsatok püspökséget mindenütt, a hol szükség lesz rá, s hol a hely alkalmas volta kivánja, egyszóval mindenütt, a hol még némi nyoma mutatkozik székesegyházaknak. Ennek hiányában főpásztorotokra bizzuk, hogy ott állítson püspöki székhelyeket, a hol szükségesnek tartandja s őt rendeljük közöttetek az általunk kezébe adott egyházi tekintély letéteményesének.»
a két évtizeddel később, 855-860 között épült zarándoktemplommal, amelyet az elmúlt évtizedekben tártak fel. A háromhajós, folyosókriptás zarándoktemplomot a salzburgi Liupramm érsek építette és szentelte fel. A szentélyben egy kőből készült sírboltban temették el Hadrianus (Szent Adorján) mártír mumifikálódott testét. A templom színes, festett ablaküvegeit a közelben található műhelyben készítették el, és a templom melletti harangöntő-gödörben talált agyagöntőminta töredékek arra utalnak, hogy helyben öntötték a harangot is.
Kilencedik századi keresztelő templomot találtak Zalában
2008. szeptember
Megtalálták a kilencedik század első felében épült fatemplomot az idei régészeti ásatások során Zalavár-Várszigeten - tájékoztatta Szőke Béla Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa az MTI-t.
A 840-es évek első felében készült fatemplomot Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték fel. A baptisztérium - keresztelőtemplom - legfontosabb feladata volt, hogy a térség ekkor még pogány lakosságát, avarokat, szlávokat itt kereszteljék meg.
A régészek már korábban is tudtak a templom létezéséről: erre a 870-es évekből származó írásos emlékekben található egyértelmű utalás. A bajorok és karantán szlávok megtérítéséről összeállított írásban olvasható, hogy Priwina városában - a mai Zalavár-Vársziget területén - állt Keresztelő Szent János tiszteletére emelt templom.
A baptisztérium egy 12 X 12 méter oldalhosszúságú, négyzet alakú épület volt. A feltárt területen jól láthatók a templomszerkezetet tartó faoszlopok gödrei.
A megtalált fatemplom összefüggésbe hozható a két évtizeddel később, 855-860 között épült zarándoktemplommal, amelyet az elmúlt évtizedekben tártak fel. A háromhajós, folyosókriptás zarándoktemplomot a salzburgi Liupramm érsek építette és szentelte fel. A szentélyben egy kőből készült sírboltban temették el Hadrianus (Szent Adorján) mártír mumifikálódott testét. A templom színes, festett ablaküvegeit a közelben található műhelyben készítették el, és a templom melletti harangöntő-gödörben talált agyagöntőminta töredékek arra utalnak, hogy helyben öntötték a harangot is.
A Hadrianus templommal egy időben készült el a délre található palotaegyüttes, ami 860 és 870 között a salzburgi érsek tartózkodási helye volt. A palota környékén a régészek rábukkantak a személyzet számára készült kisebb építmények maradványaira. A palánkfallal körbekerített épületegyüttes udvarán kőlapokkal bélelt kutat, tároló vermet is találtak.
Zalavár volt a Karoling Birodalom keleti központja
A korábban szláv fejedelmi központnak gondolt Mosaburg (Mocsárvár) a 9. században a Karoling-birodalom legkeletibb grófságának volt a székhelye.
A Dunántúl a Nagy Károly által alapított - a mai Svájc, Ausztria, Németország, Franciaország területét és Olaszország északi részét magába foglaló - Birodalomhoz tartozott. A terület két nagy egységre bomlott: feltehetően Szombathely környékén található a Rábától északra fekvő terület központja, az alsó pannóniai rész központja pedig Zalavár, azaz az akkori nevén Mosaburg volt - mondta el Szőke Béla Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Régészeti Intézetének munkatársa.
860. május 8.-án Regensburg-ban kelt oklevelével I. Lajos (Német Lajos) keleti frank király Erchanfried regensburgi püspök kérésére húsz telket adományozott Mattsee (Salzburg közelében fekvő helység) kolostorának. A kutatások szerint az oklevélben szereplő “Ungariorum marcha” kifejezés annak az egykori avar vazallus államnak a határáról (marcha) kapta a nevét, amelyet 805-ben hívott létre Nagy Károly (“inter Sabariam at Carnuntum”), amikor az összeroppant avar állam uralkodó népessége, a volt szláv alattvalóitól szorongatva a frank uralkodóhoz fordult pártfogásért [Olajos (1969), XVI/1., pp. 88-89.]. (4)
(4) László Gyula a Nibelungenlied vonatkozó sorai alapján arra következtet, hogy e kérdéses határ Pitten-nél volt, Bécs és Bécsújhely között, az Alpok keleti lábánál. “Éppen azt a területet zárta le – a Bécsi-medencét – , amelyen egész sor későavar temető található” [László (1978), p. 96].
Az Alboin-Baján szövetség támadása a gepida Kunimund ellen 567-ben volt és a gepidák teljes legyőzésével járt. A longobárdokkal kötött szerződés nyomán az egész Gepidaország az avarok kezébe került, Alboin észrevéve, hogy rossz cserét csinált, átköltöztette a longobárd népet (568-ban) Itáliába. A terület így kb. 200 évre az avarok uralma alá került, a gepidák egy része a longobárdokkal ment, más részük Bizánc szolgálatába állt, a maradék beolvadt az avarok közé. Paulus Diaconus Hist.Lang. szerint ekkor (568) még szarmaták is élhettek e tájon.
Jámbor Lajos [Louis I, vagy Louis the Pious, Louis le Pieux; 778-840; a Nyugat császára; 814-840] fiai 843-ban, a verdun-i szerződésben Francia- és Németországra osztják föl a frank birodalmat. A Szent Wandregisilius kolostor évkönyvében erről – a 877. évnél – a következő bejegyzést találjuk: “Lajos kapta meg többek között az avaroknak, azaz a hunoknak vagy ungarorum-oknak az országát”.
A fenti adatot nem lehet elírásnak tekinteni. Ugyanis Hincmar Rheims-i érsek 862-ben – vagyis 33 évvel a honfoglalás előtt – azt írja, hogy a dánok Jámbor Lajosnak az országát pusztítják, de a birodalmat egy olyan nép is pusztítja, akiket “ungri”-knak neveznek.
Mivel máig abban a hitben élünk, hogy a külföldi források “ungri-ungarus-hungarus” nevein “magyarok” értendők, jogosan kérdezzük, hogy miféle “magyarok” kerültek Jámbor Lajos fennhatósága alá 843-ban, amikor még meg sem történt a honfoglalás?
egy 9. század elején (806-815 között ?) szerkesztett püspökség-lista („Notitia episcopatuum”), egy a római, konstantinápolyi, alexandriai, antiokhiai és jeruzsálemi pátriárkákhoz tartozó területeket és népeket regisztráló mű („Additio patriarchicorum thronorum”) valamint a 12. században élt Neilos Doxopatrés munkája („Notitia patriarchatuum”) arról tanúskodik, hogy a 9. századi görögül beszélő világban a római pápa fennhatósága alá tartozó keresztény népként számon tartották az avarokat. Szerepelt az avarság a bibliai Teremtés könyvét és a hippolytosi ország- nép- és nyelvfelosztást átvevő bizánci világkrónikákban is, amint erről egyértelműen tanúskodik annak a 9/10. századi szerzőnek a műve (Petrus Alexandrinus: Chronica), aki 886-ig, Bölcs Leó (886-912) és Alexandros (886-913) bizánci császárok trónra lépéséig tárgyalta az eseményeket, illetve a „Divisio populorum et linguarum” latin címmel idézett és a 9. században készült nép- és nyelvfelosztás. Sőt a középkorban is igen népszerű Sándor-regénynek egy 9-10. századi változatában is felbukkannak teljesen anakronisztikusan az avarok azon népek sorában, akiket a nagy makedón uralkodó meghódolásra kényszerített. Ezek az utóbb említett források, ha sok konkrétumot nem tartalmaznak is, annyi tanulsággal mindenképpen szolgálnak, hogy a 9. században a bizánci köztudat más korabeli szomszédos népek, mint például a szlávok, a rúszok, a kazárok, a bolgárok mellett az avarokat is számon tartotta.
Az avar továbbélés szempontjából perdöntő jelentőségű adat „A bajorok és karantánok (karintiaiak) megtérése” („Conversio Bagoariorum et Carantanorum”) című latin nyelvű munka 3. fejezetében olvasható mondat:
„…azokat (tudnillik az avarokat), akik az igaz hitnek engedelmeskedtek és elnyerték a keresztséget, a királyok adófizetőivé tették, és földjüket, amelyet ott maradva birtokolnak,mind a mai napig (usque in hodiernum diem) megtarthatják a királyi adó fizetése fejében”.
Mivel a „Conversio” keletkezésének idejét a szakemberek egybehangzóan 870-871-re teszik, a „mind a mai napig” kifejezés alapján arra kell gondolnunk, hogy 870-871-ben a Frank Birodalom keleti határvidékén, Pannoniában a szomszédos bajoroktól és szlávoktól egyértelműen megkülönböztethető, keresztény és földművelést folytató avar népesség élt.
De vajon megbízható forrás-e a szóban forgó mű? Erre is egyértelmű választ tudunk adni. Az Adalwin salzburgi érsek (859-873) megbízásából, az ő környezetében élt klerikus által írt „fehérkönyv” azt kívánta bizonyítani, hogy 75 éve, amióta Nagy Károly hódítása nyomán a népvándorlás viharaiban pogánnyá lett Pannonia ismét a keresztény világ részévé vált, megszakítatlanul és semmiféle egyházi vagy világi hatalomtól kétségbe nem vont jogszerűséggel a salzburgi püspök, ill. 798-tól érsek alá rendelt papság látta el az evangelizációs tevékenységet a kérdéses tartományban. Emiatt Metódnak és papjainak megjelenése Kocel tartományában törvénytelen. Akárhogy is nézzük ezt a hátteret, illetve a jelzett motivációt, nem létező avaroknak a feltüntetése a tartomány lakói között nem állt érdekében a mű szerzőjének, illetve megrendelőjének. De vajon jól ismerte-e a szerző illetve Adalwin érsek a korabeli frank Pannonia viszonyait? Nos Adalwin az egyházi feljebbvalója a kereszténnyé lett avarok lelkipásztorainak, közöttük annak a Rihpaldnak is, aki a keleti frank vazallus fejedelemnek, a Mosaburgban (a mai Zalaváron) székelő Kocelnek a főpapja volt. Rihpald közvetlenül a Conversio megírása előtt, 869/870-ben volt kénytelen helyét Metódnak átengedni Kocel pannoniai országában, miután II. Hadrián pápa (867-871) a szlávok apostolát 869-ben a sirmiumi érsek rangjára emelte s ebben a minőségében az ő iurisdictioja alá rendelte a korábban Salzburghoz tartozó Dunántúlt. Ha valaki, hát a hosszú ideig Mosaburgban tevékenykedő Rihpald és a többi Metód elől Salzburgba visszatért paptársa tudhatta, a legközvetlenebbül tapasztalhatta, hogy a bajorok és a szlávok mellett, tőlük különböző nép, az avarok is ott éltek 870-871-ben a Közép-Duna, a Dráva és a Rába-Rábca határolta Pannonia Superior tartományban, amelynek egy tetemes részén - mint már jeleztük - Kocel volt a fejedelem. Egyébként a forrásokból nyilvánvaló, hogy mint elődje, Liupram salzburgi érsek (836-859), úgy maga Adalwin is többször személyesen kereste fel Pannoniát. Így például 865 karácsonyát Mosaburgban ünnepelte, s az ezt követő időben is járt a tartományban bérmálni és templomokat szentelni. A legkisebb kétség sem férhet tehát ahhoz, hogy a Conversio szerzője tökéletesen hiteles ismere- tekkel rendelkezhetett a mai Dunántúl és környéke lakóiról. Így információja, amely avar lakosság nyugat-dunántúli jelenlétéről szól a 870-es években, a tényleges helyzet igaz tükrének tekintendő. Tovább erősíti érvelésünket, hogy a Conversio 3. fejezetében megőrzött adat tökéletes összhangban áll azzal a frank évkönyvekben szereplő híradással, miszerint 805-ben, amikor a frank seregektől szétzúzott avar állam uralkodó népessége egykori szláv alattvalóitól szorongattatva legyőzőjéhez fordult pártfogásért, Nagy Károly „Szombathely és Deutsch-Altenburg közötti” (inter Sabariam et Carnuntum) határvonaltól keletre létre hozott egy avar vazallus államot. Egyébként ennek egyik határát képezte a „Wangarok határa” elnevezésű hegy, amelyet Jámbor Lajos keleti frank uralkodó egyik 860-ban kelt oklevele említ.
A Kárpát-medence a 6. szd.-ban különféle germán népek kezében volt. A Dunántúlt 526 óta a longobárdok birtokolták, a Tisza- és Maros-vidék pedig a gepidák fönnhatósága alá tartozott. E két nép – Bizánc uszítására – állandóan hadban állt egymással. Végül is a longobárdok az avarokkal szövetkezve dönto csapást mértek a gepidákra. Amikor a longobárdok 568-ban a mai Lombardiába költöztek, az avarok a velük kötött szerzodés alapján a Dunántúlt is birtokukba vették. A longobárdok tehát nem elbeszélések, vagy hagyományok, hanem közvetlen kapcsolatok révén ismerték az avarokat. E körülményt azért hangsúlyozzuk, mert Paulus Diaconus (kb. 720-799), a longobárdok történetírója ezeket mondja: “a hunok, akiket avaroknak neveznek"; "hunok, akik avarok is”. - Vértessy írása alapján.
Paulus Diaconus (kb. 730–799) longobárd történetíró, költő, korának kiemelkedően művelt személyei közé tartozott. Ifjú korában Ratchis longobárd király páviai udvarában élt, 749-ben belépett a Monte Cassinó-i kolostorba. Egy ideig Arichis herceg mellett tevékenykedik. 782-től Nagy Károly udvari iskolájának tagja. A frank uralkodó Metz püspökévé teszi, de 786-ban saját kérésére Paulus visszatér Monte Cassinóba. Itt írja meg népe történetét a kezdetektől a 742-es évekig.
A longobárdok története
(566)… Alboin az avarokkal lépett örök szövetségre, akiket eleinte hunoknak és csak később, egyik királyuk után neveztek el avaroknak. A gepida nemzet azonban annyira tönkrement, hogy attól az időtől fogva többé egyetlen királyuk sem volt. Azok pedig a csatából megmenekedtek, részint a longobárdoknak vetették alá magukat, részint pedig mai napig is – országukat a hunok tartván megszállva – kemény rabigában sínylődnek.
A pártus (avar) őstörténeti topikban volt a témáról szó, ott
írtam, hogy ezek a dolgok inkább ide tartoznak, itt folytatnám,
a hun tolmácsok témájánál tartottunk:
Theophanes bizánci történetírónál (758-817) a következőket olvassuk:
“Ebben az évben (558) egy különös nép érkezett Bizáncba, akiket avaroknak neveznek; az egész város összefutott látásukra, mert még soha nem láttak hasonló népet: hajukat hosszan lelógó varkocsban hordják, amelyet szalagok fonnak át, viseletük egyébként a többi hunokhoz hasonló”.
A 6. század közepén élt bizánci Menandrosz pedig azt írja, hogy 582-ben hun tolmácsok közvetítettek a Szirmiumot ostromló avarok és bizánciak között [Menander Protektor].
A Fuldai Évkönyvek utolsó része a 887-901. évi eseményekkel foglalkozik.
Írója – aki közvetlen értesülésekkel rendelkezett a birodalom keleti határain történő eseményekről – a 894. évnél így ír:
“Ebben az időben az avarok, akiket ungari-knak neveznek, a Dunán túl kóborolva sok borzalmas dolgot vittek végbe.”
A 896-nál pedig így:
“A görögök ebben az évben kötöttek békét az avarokkal, akiket ungarik-nak neveznek”. (Gombos, I., pp. 132-133.)
Alig egy emberöltővel később a vesztfáliai Corvei [Corvey, v. Korvey; Ratibor herceg, Corvey hercegének a Weser folyó balpártján lévő vára] kolostorában élt Widukind (kb. 925-1004; az Annales Corbejenses-ében) már úgy tudja, hogy
"az avarok a hunok maradványai, s ezeket a hunokat most ungarios-oknak nevezik.” (Gombos, III., p. 2660).
De a következő idézet is Widukind-tól való: ”Avares quos modo Ungarios vocamus”, vagyis: “az avarokat, akiket most ungariknak hívunk” [Győrfy (1975), pp. 246, 311]
Mások meg nem vonják kétségbe. (Szádeczky-Kardoss:Über etliche Quellen der awarischen Geschichte des neunten Jahrhunderts) Majd említeném Krum fiának, Omurtag hadjáratainak okmányszerű tanújaként azt a márványoszlopot, melyen a görög felirat tanúsítja (O)megavon(aész) nevű "zera tarkan" rangú, Kubiar (Küviar) nemzetségből származó főember Tiszába fulladását, nem a 805-ös, hanem egy későbbi és a Tisza 2 partján vezetett hadjáratban.
803-85 között Krum bolgár kán végül is felmorzsolta az avar birodalmat a Kárpát medencében, de ez valóban nem jelentette az avarság teljes eltűnését a környékről. Krum megkérdezte avar hadifoglyitól, mi vezetett a bukásukhoz, ők a hamis vádaskodás, bírói korrupció és a becstelen üzletelés, iszákosság mértéktelenségében adták meg az okokat. Nagyon valószínű, hogy a Felső-Tisza mentén, az "avarok pusztáin" túlélő részük megérte Árpád honfoglaló műveleteit...Másfelé inkább elszlávosodott utódaik élték meg ezt.
Az avar éppoly lovas nép volt, mint a magyar és ugyancsak Belső-Ázsiából jött más törzsszövetségből kiszakadva, más időben és más úton, mint Árpád népe.
Az avarok egyes csoportjai megérve a honfoglalást a X. századi magyarságnak szerves részévé váltak.
A 6. században tűntek fel a délorosz és ukrán sztyepp-területén.
Félelmetes hadseregükről a kaukázusi Nart-eposz tanúskodik.
"A legyőzhetetlen avarok"ról 558-ban Menandész Protektor és a Hitvalló Theophánész is megemlékezik.
568-ban a Kárpát-medencébe érve legyőzték a gepidákat és a langobardok gyors elvonulása után megszállták a Dunántúlt is. Történészeink szerint a Kárpát-medencébe költözött első avar hullámot 568-665-ig, a másodikat 665-710-ig és a harmadikat 710-tól 830-ig számítják.
Megérkezésük után egy évtized alatt országukat és hadseregüket megszervezve erős birodalmat alakítottak ki.
Kb 100000 fős hadsereget kellett fenntartani és fizetni kisebb adó bevételekből. Ez ment egy darabig a tartalékok terhére, de ez elfogyott. Bizánc mellék frontokon is harcolt. Longobárdok ellen Dél Itáliában, a berberek ellen Kartágóban, Gótok ellen Dél Hispániában. Az avarok a békét hatalmas arany sarcok árán tartották. Ez nem ment a végtelenségig, kevesebb adozó mellett. Kisebb népesség kevesebb luxus cikket vesz, az egyiptomi arany bányák elfogyó jobb ércei helyett a rosszabb ércek bányászatára átállás, a kompenzálás is csökken.
Az 1347 előtti létszám adatokat is Európa néhány száz év után éri el. A klíma katasztrófa kezdete 535 (nem meglepő, hogy az Egyiptom birtokában lévő Bizánc Jusztiniánusz kitűnő hadvezére segítségével (Belizár) minimális hadsereggel el tudja foglalni a megroggant nyugatot, a vandál Kartágót, Sziciliát, Itáliát, Dél Hispániát). Itt még a Földközi tenger északi parján nehéz időket okozó termés kiesést pótolja Egyiptom nílusi oázis kultúrája. A pestis Egyiptomból indul, 541 ben, és Kínát csak 60 év múlva éri el.
Analógia a középkori pestis 1347 a kitörésének ideje, szintén klíma rosszabbodás előzi meg, a lakosság a kis jégkorszak miatti rosszabb termés és a korábbi századok népszaporulata miatt rosszabbul táplálkozik így az immunrendszereik rosszabbak. Az első járvány a legsúlyosabb és pándémiát okoz Európában és az Arab-Perzsa viágban. De utánna nem szünik meg csak egyik területről megy a másik területre és endémiás betegségként van az Európai kontinensen 1740 ig.
540 Jemen és Etópia 541 Egyiptom és Bizánc és kitör a Pándémia. A Pándémia végig rohan a Mediterrániumban és Perzsián és Európában. Majd endémiás betegségként itt marad a Karolingokig 745 ig és eltűnik. Ettől kezdve Európa népesség robbanásba kezd 1347 ig. Tehát a népesség csökkenés %-os aránya az első pándémia alatt volt a legnagyobb, de jelentős népesség visszanövekedést leállít, vagy minimálissá tesz a továbbá vissza-visszatérő endémiás pestis (és a többi fertőző betegség pld fekete himlő). Bizánc területén pestis járványok: 541-543, 555, 558, 560/561, 567/568, 572/573, 580/581, 585/586, 592, 598/599, 607, 615, 639, 673/674, 687/688, 697, 716/717, 725, 735, 745 és a következő 1347. Nyugat Európában 543-547 (Arthur király), 551, 571, 582, 584, 588, 590, 591, 640, 664 és elhagyta Nyugat Európát 1347 ig. Bizánc hatalmas tartalékai (óriási arany mennyiségek, luxus cikkek pld a kínaiaiktól kicsempészett selyemhernyók, bíbor, Egyiptom gabonája, aranya, stb egy darabig kompenzál, de hatalmas arany mennyiségen kell megvenni a békét a két fő fronton és számos mellék fronton harcoló Bizáncnak hol az avaroktól, hol a perzsáktól. És egyszer csak megcsappan a kincstár tartaléka ez volt Maurikiosz uralkodásának ideje. Anyit adtak ki mint 530 körül, csak a bevétel volt kisebb. És a megszorítások ellen fellázadt a nép és a hadsereg.
