Kína arra törekszik, hogy az első ország legyen, amely mintát hoz vissza a Mars felszínéről. A robotmissziót 2028-ban indítják, és már 2031-ben visszahozzák a kőzeteket.
Az első ember a Marson még odébb van, addig is ma, az Űrkutatás Napján emlékezzünk meg Gagarinról, aki (ha minden igaz) az első ember volt a világűrben:
Ezek ilyenek! És qrwa erősek. Egy kissé repedt vederbe tettem hogy később kivigyem a mezőre,de kifeszegette magát. mire észrevettem,csak a farkincája lógott ki. Alig tudtam kihúzni a földből. És hogy tud visítani! Ezek az alvilági alakok!l
"Sehogy se tudom megértetni azzal a qrwa vakondokkal hogy ez az én gyepem,túrjon máshol!"
Elfogtunk egyet a Balatonon a kertben. Az volt a terv, hogy átviszem a közeli mezőre, dolgozzon ott. A szomszéd nézte a kerítésnél, mit csinálunk. Kérte, mutassam meg. Jó, odavittem. A vakond kiugrott a kezemből, és egy pillanat alatt beásta magát a szomszéd kertjében... :-)
Hát a fizika ott is ugyanaz. A jeges víz 0 fokos. Valahol mittudoménmilyen mélyen persze akármennyi iy lehet. Én utoljára 60-70km mély óceánokról hallottam arrafelé,de ez is csak amolyan durva becslés lehet.
Lem a Kudarc c. könyvében feszegette ezt, a rá jellemző pesszimista végkicsengéssel. Az emberek nem készültek egy föld alatt élő, telepes, teljesen más biológiájú, gondolkozású életformára és a kapcsolatfelvétel végül kudarcot vallott.
"Többen is hiszik, hogy az élet, akárhol lakozzon is, genetikáját tekintve gyakorlatilag egyforma. Elképzelhetők kisebb különbségek, a biológiai kiválasztódás azonban rendkívül erős, melyből csak a legjobb kerülhet ki, tartja Norman Pace, a Coloradói Egyetem biokémikusa. A tudósok szerint az igazi különbségek elsősorban az egyszerű mikrobáknál ütköznének ki, egy igazán komplex földönkívüli élet már jóval több hasonlóságot mutatna a földivel. Peter Ward asztrobiológus szerint a komplexitáshoz idegrendszerre van szükség, az idegrendszernek pedig oxigénre."
Ez azonban tipikus antropomorf szemlélet, kezdve azzal, hogy "Többen is hiszik..." A tudomány alapja nyilván nem a "hit" nevű szubjektivitás, hanem a precíz logikával megalapozott elméletek, melyek a jól átgondolt és többféle körülmények között lebonyolított kísérletek, illetve megfigyelések és mérések adataiból indulnak ki. Igenis elképzelhetők nagyobb különbségek a Földön bevált genetikától, vagy ha nem tudunk eltérőt elképzelni, azzal még nem zárhatjuk ki lehetőségét. Képzelőerőnk és a valóság csak részben korrelál. Egy "nagyföld" típusú bolygón, ahol a véletlen (azaz a helyi naprendszer-keletkezés több apró részletjelensége) a földitől valamelyest (a lényeg, hogy csak valamelyest) eltérő kémiai elem-összetételt és fizikai környezetet hozott össze (pl. néhány fokkal alacsonyabb a hőmérséklet), létrejöhet olyan élet, amely nem a biológiai kiválasztódáson alapul, ezért nem az az evolúció szempontja, hogy "a legjobb maradjon a győztes"! Ha van elég ásványi tápanyag, de a lények igen lassan öregszenek és igen hosszú életűek, továbbá a bolygón sem változnak sűrűn a fizikai jellemzők, nem kizárható, hogy nem szaporodnak el annyira, hogy egymás felfalása legyen a biológia alapja. Ellenben a hosszú élettartam alatt felhalmozódó "mutációk" révén nem kizárható az sem, hogy a fejlődés alapja nem az egymás utáni generációk közötti nüansznyi eltérés legyen, hanem maguk az egyedek alakuljanak át lassanként. Ami a Földön nem működik, máshol működhet, és nem lenne annyira fontos, hogy csak a hozzánk hasonlókat keressük a kozmoszban, mivel olyanok előfordulása (a mi kialakulásunk rögös útját tekintve) aligha remélhető... Hogy a komplexitáshoz idegrendszerre van szükség, az is csak a magunkfajtára igaz. Lehet pl., hogy a komplexitást nem az egyedeken belül kell keresni, hanem több ezer egyed együttműködésében, ahogy nálunk a rovarkolóniák működnek. Képzeljük el ugyanazt óriás-amőbákhoz hasonló lényekkel, az egymásközti kommunikációt pl. vegyi információval, azaz szagokkal megoldva. A sci-fi írók sokat törték fejüket ilyesmin, talán nem hiába. Ha hozzánk hasonló, úgynevezett "értelmes lényekkel" szeretnénk kommunikálni, akkor ne csak keresgéljük őket, hanem hozzuk is létre! Ezt úgy értem, hogy természetesen nagyon hasznos, több okból is, az exobolygók kutatása, meg a SETI- és hasonló projektek is fontosak, de az ember megtelepedése a Marson egy új civilizáció kialakulásához vezetne, amely már az első száz évében is eltérne a földitől, több szempontból is (saját marsi nyelv kialakulása, más életforma, eltérő szokás- és erkölcsrendszer, szervezettebb, megfontoltabb és talán humánusabb társadalom, stb.), de mégiscsak fennállna a kommunikáció lehetősége, ahogy más bolygók lényeivel aligha! A nagyon borúlátók szerint tönkre fogjuk tenni a földi ökoszisztémát és ezzel az emberiség felszámolja önmagát is. Én nem mondom, hogy "hiszem", mert nem vagyok hívő, de reménykedem abban, hogy nem így lesz, és valahogy túléljük a XXI. századot is. Ám akárhogy is lesz, mindenképp előnyös lenne jobban törekedni arra, hogy a földi civilizáció létrehozza "gyermekét" egy másik (ráadásul szomszédos) bolygón, amíg nem késő. Aztán ha az a gyermek egyre inkább eltér szülőjétől, abban nem kell semmi rosszat látni, ez a sajátosság tényleg univerzális...
Bocs' hogy egy ilyen hosszú idézetet ideteszek, de hátha új szempontokat ad a topik olvasóinak: --------------- "Az összes ismert élőlény, a parányi baktériumtól az emberig két alapvető kémiai összetevőn alapul, a szénen és a vízen. A szénnek megvan az a ritka képessége, hogy összekötve a nélkülözhetetlen elemeket, az élet számára létfontosságú komplex molekulákat alkosson. A közeg pedig, melyben ezek a molekulák lebegnek, nem más, mint a víz, melyben az élet összes alapvető kémiai reakciója végbe megy.
Egyetlen más folyadékról sem sikerült még bebizonyítani, hogy képes teljes egészében helyettesíteni a vizet. A Marsra és a Vénuszra küldött szondák megerősítették ezt a nézetet, mivel a kiszáradt, víz nélküli környezetekben mindeddig nem sikerült rábukkanni a kis zöld emberkékre.
Évtizedek óta lebeg a levegőben azon eshetőség, hogy valahol a világegyetemben létezik egy olyan különös életforma, ami ammóniára vagy folyékony metánra szomjazik, sőt a legutóbbi kutatások azt sugallják, hogy a megfelelő környezetben az élet a Földön megszokottól teljesen eltérő kémiából is kialakulhat, ami új alapokra helyezheti a földönkívüli élet utáni kutatást, illetve segíthet az itteni élet eredetének alaposabb megismerésében.
Első nekifutásra azt mondhatnánk, hogy a földönkívüli élet a földihez hasonló lehet, ahogy ezt a tudósok is tették az utóbbi évtizedekben. Valóban ésszerűen hangzik, hogy a víz, a szén és néhány adott molekula, mint a proteinek és a DNS a legjobb választás egy életforma számára. A szén, mint fentebb is említettük tökéletes alapul szolgál az összetett biomolekulák számára, a szénatomok láncait egyéb elemekkel, mint oxigénnel, nitrogénnel és hidrogénnel kombinálva pedig megkapjuk az élet nagy molekuláinak gerincét, az aminosavakat, fehérjéket és a DNS-t, továbbá az energia tárolásában, valamint a növények és rovarok szerkezetének kialakításában nagy szerepet játszó poliszacharidokat, a cukor egy összetett formáját.
A szén emellett a világegyetem egyik leggyakoribb eleme a hidrogén, a hélium és az oxigén után, tehát egy élet bőven meríthet belőle tartalékokat. A 93 természetesen előforduló elemből csak a szilíciumot választották ki, mint az élet alapjainak lehetséges alternatíváját, ilyen szilíciumalapú életet sejtenek a Szaturnusz holdján, a Titánon.
Szerves molekulák, mint az aminosavak és sejtek által DNS-é, vagy proteinekké alakítható nukleobázisok bizonyítottan megtalálhatók a meteoritokban, és igen nagy hőmérsékleti tartományt képesek elviselni -80-tól egészen +160 Celsius-fokig, így talán nem alaptalan a feltevés, hogy a szén bárhol lehet az élet alapja.
Ejtsünk szót azonban a vízről is, nem véletlen, hogy az űrügynökségek olyan nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megtalálják a környező bolygókon, égitesteken. A vízmolekulák tökéletesek a hidrogén atomok szállítására más molekulák számára, katalizátorként szolgálva a biológiai reakcióknál, mint például a cukor lebontásánál. Légköri nyomáson a víz elég széles hőmérséklet skálán marad folyékony, a biomolekulák véletlenszerű lebegtetésére alkalmas közeget nyújtva, amíg azok nem találkoznak olyan molekulával, amivel reakcióba léphetnek. A víz legkülönlegesebb képessége azonban a magas felületi feszültség és az alacsony viszkozitás kombinációja, aminek köszönhetően sokkal jobb tároló a nagy molekulák, például a proteinek számára, mint bármely más folyadék, miközben maga körül tudja tartani a kis molekulákat, a cukrokat, amíg el nem fogyasztja azokat.
Mindezen pozitívumok mellett sokan erősen megkérdőjelezik a víz szükségességét az élet számára, mondván, a földi élet vízfüggősége pusztán a véletlen műve. Dirk Schulze-Makuch, a Washington Állami Egyetem asztrobiológusa szerint a földi élet kénytelen volt alkalmazkodni a vízhez, mivel ez az egyetlen olyan folyadék bolygónkon, ami szinte kimeríthetetlen. Egy melegebb bolygón ugyanilyen alkalmasak lennének az élet ellátására a kénsav-óceánok, míg a hidegebb környezetekben a metanol, ammónia vagy akár a metán.
Annak ellenére, hogy az USA és Európa vízalapú élet után kutat a Marson, egyre több bizonyíték utal arra, hogy az életnek nincs szüksége vízre. Az ipari kemikáliákat előállító mérnökök első kézből tapasztalhatják, hogy a nélkülözhetetlen biológiai katalizátorok szénhidrogén folyadékokban is képesek kifejteni hatásukat. A víz nem minden tulajdonsága egyedi; több más folyadék, mint például a hidrogén-fluorid, a kénsav, az ammónia, de még a hidrogén-peroxid is szállítja a sejtek tápanyag-emésztéséhez nélkülözhetetlen kémiai reakcióit segítő hidrogéniont, akárcsak a víz. Márpedig több jel is arra mutat, hogy a marsi talajban hidrogén-peroxid-alapú mikrobák lakoznak, míg a Vénusz felhői kénsavfogyasztó társaiknak kedvezhetnek. "Pár évtizeddel ezelőtt még az a nézet uralkodott, hogy az enzimek egyáltalán nem működnek a vízen kívül más közegben" - magyarázta Douglas Clark, a Berkeley Egyetem biokémikusa a New Scientist magazinnak. "Bizonyos körülmények között az enzimek azonban nagyon aktívak tudnak lenni más folyadékokban is, ami akkor igen meglepte a tudóstársadalmat"
Clark számos ipari oldószerrel is kísérletezett, többek közt acetonnal, dietil-éterrel, toluénnel és hexánnal is. Eredményei szerint egyes enzimek ugyanolyan hatékonyan működnek a felsorolt oldószerekben, mint a vízben, bár azt a kutató is elismerte, hogy enzimjeiben akad néhány vízmolekula, tehát teljes egészében még nem sikerült elszakadni a víztől. Emellett az enzimeket sóval kell kezelni a megfelelő működés elérése érdekében, a só ionjai ugyanis egy töltéssel ellátott környezetet biztosítanak, ami pótolja a víz szinte teljes hiányát, tehát még nem tökéletesek, azonban azt sem szabad elfeledni, hogy ezek az enzimek 4 milliárd évnyi vizes evolúciónak a termékei.
A Caltech kutatói szintén bebizonyították, hogy bizonyos enzimek könnyedén képesek elvonatkoztatni a víztől. A kutatócsoport véletlenszerű mutációkat eszközölt a szubtilizin élesztő enzimen, majd a mutánsokat dimetilformamid koncentrátumba helyezték. Az enzimnek mindössze öt környi kiválasztódásra volt szüksége ahhoz, hogy új változata az eredetivel szemben 500-szoros aktivitást érjen el a fenti folyadékban. Az enzim aminosavai csupán 5%-ban változtak.
Az élet számára alkalmas folyadékok közül talán a szén-dioxid a legfurcsább. A Földön gáz halmazállapotban fordul elő, de ha feltornásszuk a nyomást 90 atmoszféráig, ami a Neptunuszon vagy a Vénuszon tapasztalható, a CO2 egy kvázi-folyadékállapotba zuhan, amit a kémikusok szuperkritikusnak neveznek. Ha ezt a szuperkritikus CO2-t egy edénybe helyezzük, akkor ugyanolyan nehéznek tűnik, mint a víz, ha viszont belevetnénk magunkat egy ilyennel telített medencébe, akkor olyan érzésünk lenne, mintha a levegőben úsznánk, mivel molekulái nem kötődnek olyan szorosan egymáshoz, mint a legtöbb folyadéké. A mérnökök ebben a folyadékban is letesztelték az enzimeket, melyek ugyanolyan hatékonysággal működtek, mint hexánban vagy éterben.
A megfelelő folyadék azonban csak egy része a történetnek, a földi élet - leszámítva néhány vírust - dezoxiribonukleinsavat (DNS) használ az organizmusok felépítéséhez és működtetéséhez szükséges információ kódolásához. Vajon erre létezhet-e valamilyen alternatíva? Tárolható-e másként is a genetikai információ?
A DNS egy kettős spirál, úgy néz ki, mint egy megcsavart létra. A létra minden foka egy molekulapárt, bázisokat képvisel, melyekből négy típus létezik, A (adenin), C (citozin), G (guanin) és T (timin), ezek alkotják az összes genetikai kód ábécéjét. A létra tartását dezoxiribóz cukrok biztosítják, melyeket töltéssel rendelkező foszfátcsoportok kötnek össze.
A biológusok módszeresen megváltoztatták a DNS-molekula különböző részeit, hogy felderítsék, szerkezetének mely részei szükségesek a megfelelő működéshez. Számos olyan részt sikerült azonosítaniuk, melyek megváltoztatása nem okoz kárt a molekulában, például a dezoxiribóz helyettesíthető más cukrokkal, illetve a bázisoknál is alkalmazhatók eltérő molekulák. Itt azonban véget is érnek a lehetőségek, állítja Steven Benner, a szintetikus biológia szakértője. Kísérletei kimutatták, hogy a foszfát csoport lecserélése egy töltés nélküli helyettesítőre katasztrófához vezet. A DNS-szál instabillá válik és összeomlik. Sokáig találgatták a foszfát szerepét, sokáig vitatták fontosságát, a kísérlet azonban kimutatta nélkülözhetetlenségét.
A töltés tartja szilárdan a DNS-t azáltal, hogy egy vízmolekulákból álló tartóállványt szervez lánca körül, nélkülük a DNS könnyedén egy gombolyaggá válik. Íme, máris újra nélkülözhetetlennek tűnik a víz, legalábbis az általunk ismert életnél. Ennek köszönhetően egy idegen DNS-e, illetve annak megfelelője, ami víz helyett ammóniát vagy mondjuk metánt alkalmaz, teljesen eltérő szerkezetet követel meg a stabilitás megtartásához. A foszfát helyett is valami másra volna szükség, szénhidrogén- vagy benzénmolekulákra, véli Jack Szostak, a Harvard molekuláris biológusa.
Többen is hiszik, hogy az élet, akárhol lakozzon is, genetikáját tekintve gyakorlatilag egyforma. Elképzelhetők kisebb különbségek, a biológiai kiválasztódás azonban rendkívül erős, melyből csak a legjobb kerülhet ki, tartja Norman Pace, a Coloradói Egyetem biokémikusa. A tudósok szerint az igazi különbségek elsősorban az egyszerű mikrobáknál ütköznének ki, egy igazán komplex földönkívüli élet már jóval több hasonlóságot mutatna a földivel. Peter Ward asztrobiológus szerint a komplexitáshoz idegrendszerre van szükség, az idegrendszernek pedig oxigénre.
A neuronok rendkívül energiaéhesek és bár az energiakinyerő molekulák a Földön képesek CO2 vagy vasásványok használatára az oxigén helyett, ezek legjobb esetben is csak fele annyi energiát adnak mint az oxigén, sőt időnként még az 5%-ot sem érik el. Egy világ, melyben a gerincesekéhez hasonló életforma kialakulhat leginkább oxigén-légkört és meleget igényel, utóbbi a gyors metabolizmushoz szükséges, itt azonban már nagyon valószínű hogy a víz is jelen lesz.
Hol keressünk hát életet a Naprendszeren belül, tette fel a kérdést Douglas Fox, a New Scientist szerkesztője. Schulze-Makuch és kollégái a Titán felszínét tartják a legelképzelhetőbb helyszínnek. Szerintük a felszínen élhetnek mikrobák, melyek a magasabb légrétegben a napfény által termelt etén gázzal táplálkozhatnak, és metánt bocsátanak ki, sejtjeik folyékony metánnal vagy etánnal lehetnek telítettek. Ez jelentős eltéréseket mutat a földi élethez viszonyítva, éppen ezért mielőtt szondát küldenénk a holdra az élet felkutatására, először gyarapítani kellene a nem-biológiai kémiai reakciókról szerzett ismereteinket, hogy meg tudjuk majd különböztetni azokat az élet természetes jeleitől…
Ha 1 kisbolygó a Vénuszon elképzelhető legmélyebb óceánba is csapódik,akkor is port ver fel,mert az az 1-2 km víz ugyan nem fékezi le. Víz helytt lehet hogy ott CS2 (kén-diszulfid) volt.
Valamit nem figyeltél meg jól. A mikrobák nem képesek magreakcióra,tehát ha nincs elég HIDROGÉN (víz),akkor nem lehet bacis átalakítás sem,mert nincs mivel reagáltatni a szenet. Ezért kellenek az üstökösök.
Sziasztok! Ahhoz képest, hogy mi a topik címe, eléggé elvénusziasodott, de annyi baj legyen! A fő, hogy egy értelmes csapat nekieresztette agyát ötletelni, és némelyik agycsikarmány talán még vissza is köszön a jövőben, ha megérjük. Verne is adott ötleteket a későbbi konstruktőröknek. Igaz, hogy nem ő találta fel, pl. a tengeralattjárót, mert az ő korában folytak már kezdetleges kísérletek atéren, de az amerikai atombúvárhajók neve nem véletlenül Nautilus…
Azt azonban nem értem, hogy minek kellene a Vénusz tengelyforgását felpörgetni. Egy ideje (félmilliárd éve is lehet), a pályasíkra merőlegestől, talán ha 3 fokot tér el a tengelye, ami azt jelenti, hogy ha embernek is elviselhető légnyomás lenne a felszínén (vagyis nemigen több mint a földi két-háromszorosa), akkor tűrhető hőmérsékleti viszonyok lennének a sarkkörökön túl.
Bocs', hogy ilyen szubjektív vagyok, de nekem rokonszenvesebb lenne a mikrobás légkörformázás, mint az üstökösökkel, meg jég-kisbolygókkal spékelés. Ha sikerülne kidolgozni egy olyan egymásra épülő baktérium-mikrogomba rendszert, esetleg több különböző faj együttműködésével, vagy valamilyen önfejlesztő fizikokémiai folyamattal, az nyilván kisebb felhajtással járna, és talán gyorsabb is lenne. Reménykedjünk, mert a modern biokémia szinte csodákra képes!
Az elmúlt két napban olvastam át az összes hozzászólást, tehát nyilván elfelejtettem már ezt-azt, de mintha valaki kérdezte volna, hogy mikor és mitől szaladhatott meg az üvegház-effektus? Merthogy egy hipotézis szerint (és a radaros felszín-összetétel alapján) valamikor nagyobb mennyiségű víz is lehetett a Vénuszon (tekintve az üledékes kőzeteket), és alighanem a légkör is jobban hasonlított a Földére, vagy legalább is az őslégkörére. Mivel szintén a radartérképek alapján úgy tűnik, hogy a földihez hasonlóan aktív lemeztektonika nem működik a Vénuszon, viszont nincsenek kb. félmilliárd évesnél régebbi becsapódási kráterek (azaz kb. 500 ezer éve teljesen átalakult a felszín), ezért akár azt a merész ötletet is feldobhatjuk, hogy éppen egy komolyabb méretű kisbolygó becsapódása okozhatott némi kataklizmát. Fellökte a hőmérsékletet, megindította a vulkanizmust, aztán a vulkánok telelehelték kénvegyületekkel az addigi szolidabb légkört. Egy becsapódás ugyan okozhatna lehűlést is a felvert por által megnövelt magaslégköri albedo miatt, de ez attól függ, hogy vert-e port fel egyáltalán (pl. tengerbe csapódva nem biztos), és hogy milyen port, az meg a felszín összetételétől és állagától függ...
Nekem egyébként a Mars rokonszenvesebb, de erről majd máskor.
El kell keserítselek. A talaj aligha oxidokból van. Inkább szilikátokból. Ahoz hogy a karbonátos sztori működjön sok Ca és Mg szükséges. Ezek persze ha vannak alighanem már most is karbonátok. A víz azon a nyomáson valamivel 300 fok C alatt elkezd esőként leesni.
Mindezek hatására mit kapunk? Egy karbonátos, szilikátos, hidroxidos talajt, szabad vízzel. Meg egy légkört, ami nagyjából a Vénusz mostani légköre, mínusz széndioxid. A maradék: 4 atmoszféra nitrogén, és jelentős mennyiségű kénsav. A kénsav viszont ezen a hőmérsékleten már reagálni fog a felszíni karbonátokkal és hidroxidokkal, és kicsapódik a légkörből, de a nitrogén nem. A nitrogénnel semmit nem lehet csinálni, de ez nem is baj, ugyanis nem mérgező, teljesen inert gáz.
A végső Vénusz-atmoszféra azért elég érdekes lesz, tekintve, hogy az előálló légköre tehát így is 4-szer vastagabb lesz a földinél. De szabadon belélegezhető lesz, feltéve, hogy lehet gondoskodni az oxigénről. De lehet, mert ahol víz van, ahol karbonátok vannak, ahol széndioxid van, ott oxigén is van, vagyis csinálható. Növényekkel. Génmódosított növényekkel, az ottani bioszférára szabva.
Én már nem fogom meglátni, de az unokáim igen, de csak két feltétel fennállása esetén:
- ha most veszek Élet és Tudományt - ha zsindex fórumozás helyett azon dolgozom szorgalmasan, hogy az unokáim is lássanak.
Ezért elmegyek, nem osztok nektek több észt, hanem elmegyek, dolgozom, élek.
litoszféra is nagymennyiségű kötött vizet tartalmaz.
A Föld vízkészletének legnagyobb részét az óceánok és tengerek teszik ki, de érdekes hogy második helyen a kőzetekben megkötött vizek állnak, amelyek csak a vulkáni tevékenység segítségével szabadulhatnak fel. Jelentős mennyiségű még a szárazföldek és az óceánok felszínén felhalmozódott jég mennyisége is. A kőzetek repedéseiben, a szárazföldeken és a légkörben jelenlévő felszíni vizek mennyisége az előbbiekhez képest szinte elhanyagolható.
A Föld vízkészletének eloszlása Tároló közeg Mennyiség 103 km3-ben az össz víztömeg %-ában Litoszféra (kötött víz) Litoszféra (szabad víz a felszín alatt 4000 m-ig Világóceán Sarkvidéki és magashegyi jég Édesvizű tavak Sóstavak Vízfolyások Élőlények Légkör
A víz körforgásában résztvevő vizeket vadózus vizeknek nevezzük. Ezek legnagyobbrészt az őslégkörből lecsapódott vizeket jelentik (tengerek, óceánok, a folyók és a tavak). Az endogén folyamatok azonban napjainkban is juttatnak vizet a légkörbe. A vulkáni folyamatok által légkörbe került, mélységi eredetű, a víz körforgásában még nem résztvevő v
Szerintem először meg kéne bombázni néhány évtizeden át üstökösmagokkal.
Az üstökösmagok elsődleges hatása a légkör, meg az egész bolygó melegítése lesz. Tehát az fog történni, hogy lassan elkezdődik a vízgőz részaránya nőni a légkörben, de egyúttal a légkör hőmérséklete is felmegy párszáz fokot. Emellett pedig a rengeteg becsapódás irtózatos mennyiségű port is a magasba ver majd, ami elzárja a napot a légkörtől, egyfajta negatív üvegházhatást csinál.
Mivelhogy a bejövő napfény már a vénuszi sztratoszférában szállingózó porról vissza fog verődni, és nem jut le az alacsonyabb rétegekbe üvegházfűteni.
Mindezek hatására a bolygó hűlni kezd. Tehát a hűlés első fázisa nem a víz miatt, hanem a becsapódások miatt felverődő por takaró hatása miatt fog bekövetkezni.
A hűlés során lesz egy pont, amikor a felszíni hőmérséklet eléri majd a víz kritikus hőmérsékletét, 273 C-t a jelenlegi 400 helyett. Itt, vagy egy picivel ez alatt a víz képes lesz folyékony állapotban is létezni, és el fog kezdeni kicsapódni a légkörből. Végre elkezd esni az eső!
A kicsapódó víz sokmindent fog csinálni. Először is, a talajt alkotó oxidok egy részével nekiáll majd hidroxidokat képezni. Ezek a hidroxidok pedig a légköri széndioxiddal karbonátokat képeznek majd, a vízet pedig visszaadják ugyan, de a létrejövő karbonátkristályok megint elnyelik. Mindegy, a lényeg az, hogy a rengeteg széndioxid nagy része el fog tűnni. Az összes. Szinte az összes. Ne feledjétek, a talaj 30-50 méter magas rétege elegendő a vénusz teljes széndioxidlégkörének a megkötéséhez. Annyi széndioxidot fog megkötni a talaj, hogy a dinamikus egyensúly be ne álljon, tehát hogy a mindenféle kémiai folyamatok során keletkező széndioxid mennyisége azonos legyen azzal a kevéssel, ami a légkörből még kivonható.
Mindezek hatására a légköri széndioxid túlnyomó többsége el fog tűnni. Nagyjából l ezzel egyidőben az üstökösbombázás is véget és majd, és néhány év után a légköri por javarésze is kihullik majd.
