Ha létezne egy ilyen széleskörű és teljes szótár, akkor ez lehetne a mintavételezés alapjául szolgáló, a nyelvek közötti statisztikai vizsgálatoknál használandó összes jelenséget tartalmazó teljes lista.
A nyelv társadalmi szerepét illetően kölcsönös ontológiai viszonyt lehet megállapítani. Nyelv nélkül nem lehetséges társadalom, más részről a nyelv létezésének az oka is a társadalom.
Ahogy a kínai mondás tartja: tipegéssel nem lehet átugrani egy patakot.
Míg a felvetetted problémákon morfondíroznánk, nem haladnánk sehova a témában. A nyelv gyakorlatilag maga a társadalmat alkotó ember szellemének, tudatának megnyilvánulási eszköze. A nyelv és az emberi tudat együtt fejlődött ki, egymás nélkül nem lennének.
Az ide tartozó szavak halmaza a téma felvetésének meghatározása szerint a sok-sok emberi kultúra szókincs halmazainak valamiféle kultúra független, közös, átfedő szókészlete, metszete.
A szófajokat pedig hagyjuk. Egyrészről a téma szempontjából érdektelen, másrészről sokféle nyelvtan-elmélet létezik, ne itt tárgyaljuk meg.
Ha érdekel a felvetetted téma, akkor az 'Elméleti nyelvészet' topikba gyere át és ott megtárgyalhatjuk minden részét.
A nyelvek összehasonlításához alkalmazott statisztikai-kvantitatív módszer eddig azért nem tudott komolyabban elterjedni, habár a glottokronológia ennek szülötte, mert kritikusai szerint egyrészről a valószínűségszámítási módszerek nem megfelelően lettek felhasználva, azaz nem az összes jelenséget tartalmazó teljes listából ill. nem teljeskörű véletlenszerűn lett mintavételezve. Másrészről az egyezőségek esetén több magyarázat lehetséges: nyelvek rokonsága, kölcsönzés, konvergens fejlődés, areális jelenség, közös szubsztrátum stb.
S a kutatók többek között pl: Kroeber és Crètien, Collinder, Greenberg, Pusztay.
A kritika második része egy kicsit konglomerátum és ha feltesszük azt, hogy ezzel a módszerrel próbáljuk matematikai módszerekkel is alátámasztani a nyelvrokonságokat, akkor a nyelvrokonság fogalmait nem használhatjuk (nem is akarjuk). Így a kritikai már nem is olyan erős. Jelen topikban inkább az első részre hangsúlyoztam. Próbáljunk meg egy olyan -a lehetőségekhez mérten széleskörű és aprajával egyre szélesedő listát kialakítani, amely egyre jobban teljeskörűvé teszi a mintavételezés forrását.
Gyakorlatilag idővel egy olyan fogalomgyűjteménynek kellene összeállnia, mely azokat a fogalmakat tartalmazza, amiket a letelepedés előtti emberiség használhatott a folyamatos vándorlása során. Elvileg nemcsak szavaknak, hanem nyelvtani elemeknek is a szótár részenek kellene lenniük, mint ahogy a kibővített 207 elemes Swadesh-lista tartalmaz is ilyeneket.
Habár a számok az egy, kettő, sok kivételével már nem oda valók, mert sok nyelvnek eredetileg csak ekkora a számkészlete.
Ha egy nem-nyelvész véleménye számít, fontosnak tartom meghatározni a nyelv szerepét a társadalomban. Ha ezt meghatároztuk, akkor a cél adott. Utána foglalkozhatunk az eszközzel (alap szókincs kifejezi az alap gondolatokat a cél elérése érdekében).
Ha pedig szófajokra bondjuk, előtte meg kellene határoznuk a szófajok jelentőségét a fenti szempontból (mivel járul hozzá a cél eléréséhez egy ige, egy főnév, egy határozó szó, stb.)
Hát akkor először nagyon alaposan meg kéne határozni, mit is értünk alapszókincsen. Mert ekkora méreteknél már kicsit is pontatlan meghatározás nagy kimeneti pontatlanságot eredményez.
Igen, kiindulásnak én is erre gondoltam, de a lista ennél elvileg jóval több. Csak a finnugor alapszókincset 800-1000-re teszik, s ha eltekintünk a nyelvrokonságtól és csak a jelentést nézzük, sokkal több is lehet. Pár éve feltetted az alapigéket, vagy 4000 db. Ebből én kigyűjtöttem az egytagúakat ill. 2 tagú ikeseket. Több, mint 400 lett. Ennek legalább kétharmada az alapszókincs része, s a nem egytagú igék ill. nem igék száma sokkal több.
Az alapszókincs a nyelvek szótárainak azon jelentésben majdnem közös része, mely az egyetemes – tehát a beszélő kultúrájától független – emberi tapasztalatokat fejez ki. Az alapszókincs tartalmazza az olyan alapvető biológiai cselekedeteket, mint evés, alvás, szülés, halál; a főbb testrészek neveit, mint szem, száj, fej; a külső természet olyan jelenségeit, mint tűz, víz, Nap, Hold; és azokat az általános viszonyfogalmakat, amelyeket pl. a személyes névmásokkal, a mutatószókkal, tagadással, mértékekkel szokás kifejezni, stb.
