Nem Ballack nyilatkozta, hanem az ügynöke, és ő is úgy, hogy azt hitte, ki vannak kapcsolva a mikrofonok (valami olyan megjegyzést is tett, hogy "ezt nyilvánosan nem lehet mondani, de...")
Mielőtt teljesen kikelnél magadból, csak szólok, hogy a jobb és látványosabbat nézői szemmel értettem. Ez a döntő sem volt szórakoztató, mint ahogyan a 2006-os sem volt az. A Vb előtt az ismerőseim közül sokan azt mondták, hogy nézzem meg milyen látványos meccsei lesznek a spanyoloknak. A kezdeti rossz meccsek után, mint a Messiást, vártam a spanyolokat... Aztán a varázs megtört, mert egy látványos meccsüket sem láttam, hiszen mindegyiken csak görcsöltek, kínlódtak a gólszerzéssel. Bár támadó focit játszottak, mert a középpályán, valamint az ellenfél térfelén passzolgattak, de teljesen meddő módon. Ennek láttán az emberben felmerül az, hogy ezek a játékosok csak max. 10-20 méterig képesek passzolgatni, és tovább nem ? (így aztán könnyű a pontos passzok statisztikáját javítani.) Egyetlen 40-50 méteres labdapasszolásuk nem volt az egész vb-n, (hiányoztak a látványos súlypont-áthelyezések) max, ha véletlenül a kapus kirúgta a labdát, de általában ő is csak a hátvédekhez passzolta. Ennek ellenére megérdemeltnek tartom az eredményüket, csak csalódott vagyok, amiért nem szép és látványos játékkal kápráztattak el. Ennyi.
Amúgy nem értem, miért ne lett volna férfias a német válogatott játéka, hiszen ők rúgták a legtöbb gólt, és olyan "macho" válogatottakat gázoltak le, mint az angol vagy az argentin.
Amennyiben viszont a keménykedés jelzi a férfiasságot, akkor a világ leghímneműbb futballistája Van Bommel, a legbuzibb pedig a magyar válogatott teljes állománya (kivétel Sanyika).
Ez volt az első német válogatott, akik játéka lekötött. A fiatalságuk mellett az tetszett a leginkább, hogy egy "csapat" voltak, nem pedig 11 db önző, tesztoszteronszagú gyökér. Folytassák, amit elkezdtek és tanulják meg kezelni az extrém feszültséget, továbbra is kedvencek lesznek. Ha buzik, ha nem.
,,Az állandó labdatartásuk bunkerfocira kényszerítette az ellenfeleket."
Ha valamelyik csapat a másikra rá tudja kényszeríteni az akaratát akkor azt jelenti jobb. Még akkor is ha meccsenként nem lőnek 5 gólt.
,,A spanyolok ereje a középpályában rejlett, ezt bizonyítja a magas labdabirtoklási arány, amely, sajnos gólerős befejezéssel nem párosult, csupán arra volt hivatott, hogy ne az ellenfélnél legyen a labda és ezáltal ő ne tudjon támadni, aztán közben majd csak begyötrünk egy gólocskát."
De ők begyötörtek szemben -az egyenes kieséses szakaszban-az ellenfeleikkel akik nem tudtak nekik gólt rúgni.
A legjobb 8 között csak azért volt 3 európai, mert mindannyian európai csapat ellen játszottak, ezért a 6-ból több nem juthatott tovább. Amíg az 5 Dél-amerikai csapat közül a Brazília-Chile párost kivéve, 3-an nem Dél-amerikaival játszottak, így a 4 továbbjutó összejöhetett. (Dél-Korea, Japán és Mexikó voltak az ellenfelek)
"Felháborodnék én is és igazságot követelnék, ha nem lett volna mindenkivel szembe ekkora fölénye a spanyol csapatnak."
Fölénye volt, de gólokban ez nem nyilvánult meg. Ezt vajon az a Svájc is így látja, akitől kikaptak ? Esetleg mi erről azoknak a portugáloknak a véleménye, akiket egy lesgóllal vertek meg ? Netán, ha megadják Paraguay találatát, amely inkább volt szabályos, mint nem, akkor is ugyanezt állíthatnánk ? A spanyolok ereje a középpályában rejlett, ezt bizonyítja a magas labdabirtoklási arány, amely, sajnos gólerős befejezéssel nem párosult, csupán arra volt hivatott, hogy ne az ellenfélnél legyen a labda és ezáltal ő ne tudjon támadni, aztán közben majd csak begyötrünk egy gólocskát... Sajnos elmaradt a spanyoloktól az a látványos foci, amiben reménykedtem. Az állandó labdatartásuk bunkerfocira kényszerítette az ellenfeleket. Taktikailag jó volt ez, de semmivel nem volt jobb és látványosabb, mint 4 évvel ezelőtt az olaszok játéka. Egyébként a németek ellen nekik is alig volt helyzetük.
Kinek ez, kinek az. Én nem vagyok spanyol - gondolom te sem - így elsősorban nem a végeredmény érdekelt a BL-ben és a vb-n sem, hanem az, hogy jól szórakozzak a meccseken. Ezt a szórakozást, látványt nekem az előbbin a Barca, utóbbin a németek és talán az uruk, brazilok jelentették. A nézők többsége sosem lesz fanatikus szurkoló, elfogult drukker, nekik azt hiszem lehet joguk arra, hogy a színvonal láttán ne essenek hasra. A spanyolok (és az Inter) elért helyezése előtt le a kalappal, ezt senki sem vitatta.
Ergo bőven elég lenne most is a 24-es mezőny, mint az 1982-1994 közötti tornákon.
24-es mezőnyben azért helyet lehetne szorítani Ázsia, Afrika, CONCACAF legjobbjainak, de mégsem lenne az, hogy ennyi színtelen-szagtalan sz@r csapat jutna ki, mint erre a VB-re...
Kicsit már sok, hogy a Vb döntő lefújása óta mindenki azon jajveszékel, hogy 7 meccsen csak 8 gól. Elég volt a győzelemhez pont.
A Barcelona pedig hiába lőtte minden ellenfele hálóját púposra nem tudta megnyerni a bajnokok ligáját.
Most akkor mi ér többet?.
Felháborodnék én is és igazságot követelnék, ha nem lett volna mindenkivel szembe ekkora fölénye a spanyol csapatnak. De sokat elmond a spanyol csapat erejéről az, hogy az előtte 13 gólt rúgó németeknek egy igazi komoly helyzete volt ellenük.
Teljesen igazatok van. Úgy szar ez a spanyol csapat ahogy van. Felháborító, hogy többségében csak egy góllal győzött , miközben odaszögezte ellenfeleit a kapuja elé. Illetve a 8-2-es gólkülönbség is kiábrándító.
Ballack ügynöke szerint "egy rakás buzi" van a német válogatottban
Új német férfi címmel közölt cikket a Der Spiegel legfrissebb kiadása, melyben a szerző, Aleksander Osang Michael Beckert idézi. A Ballack ügyeit több mint tíz éve intéző menedzser az újságíró állítása szerint már a vb előtt elárulta neki, mely játékosok melegek a német válogatottban. Becker, aki szakmáját tekintve ügyvéd, a csapat egyik újoncát "félmelegnek" nevezte.
Ennél azonban sokkal meghökkentőbb kijelentést is tett Becker, szerinte ugyanis a válogatott új, technikásabb és elegánsabb játékstílusa is a meleg focistáknak tudható be, ellentétben a németeket korábban jellemző agresszív, támadóbb felfogással. A menedzser azt is sugallta, hogy a túlságosan elpuhult játékosok miatt nem jutott be a csapat a döntőbe.
a dél amerikaiak előtt kalap emelés, de a fölényük a 8 között volt számottevő. Arányosan övéké a legjobb a szerepés, de a végeredményt illetően, már az európai fölény a döntő.
Most is azt mondom nem rajtuk múlt, hogy nem voltak változatosabb jobb meccsek. Egygólos vezetésük után egyik ellenfelük sem játszott úgy, hogy igazán szorossá tudta volna tenni a mérkőzés végkimenetelét. Ha pedig rajtuk múlt mert ez ellen a játék ellen egyik csapatnak sem volt igazi ellenszere megint csak nem hibáztatom a spanyolokat. Ez azt jelenti ennyivel jobbak voltak mindenkinél. Mi semleges szurkolók biztos jobban örültünk volna, ha úgy nyerik a VB-t, hogy minden meccsen 3-2 vagy 4-3 arányban győznek de a spanyol csapat szívéhez gondolom az eredeti verzió állt a legközelebb.
A spanyolok játéka azért némiképp más volt. Amíg ők a meccs kb 80 %-ban támadtak és elég sok helyzetet kidolgoztak, addig a görögök kb 80 %-ban védekeztek, és az adódott 1 helyzetüket lőtték be nem egy mérkőzésen.
Ez nem megy ellenuk, mert ehhez a spanyolok eleg jok.
De hat ezzel az erovel a bunkerfocira is mondhatod, hogy azzal szemben is egyszeru a dolog: keresztulmegy a csatar a vedelmen (lehetoleg nem lessel), es kozelrol guritja a kapuba, vagy messzirol bombagolt lo.
En nem azt mondom, hogy szarok a spanyolok, ellenkezoleg, kurva jok, hanem hogy utalom nezni a meccseiket. Es miattuk szarok a meccsek, nem az ellenfeleik miatt.