Nekem mondjuk sokkal jobban tetszett az az EB, ahol egy esélytelen csapat okos és roppant hatékony játékkal megverte az agyonsztárolt szupercsapatokat (külön élveztem - és élvezem - ezek szurkolóinak felháborodását), míg itt egy olyan csapat nyerte nyögvenyelősen, roppant unalmas performanszot bemutatva, amelyik játékosállományban egyértelműen a legerősebb volt, ráadásul sokak által "az igazi foci", a látványos, technikás játék cimborassójaként lett elkönyvelve. Ettől persze abszolút megérdemelték a sikert, de számomra a 2004-es EB sokkal nagyobb élmény volt. De ugye ez aztán teljesen ízlés kérdése.
Lehet, hogy csak álmodtam, de a sárgával kapcsolatban mintha rémlene egy ötlet, amely néhány éve szóba került. Vagyis, hogy a sárgát időleges - 15-20 - perces kiállításra cseréljék. Sőt hallottam olyan tornáról is - mondjuk az kispályás foci volt - amelyen gólig kiállítás volt, tehát a vétkes játékos csak akkor jöhetett vissza, ha a csapata gólt kapott - mondjuk ezt Felipe Melo, meg a dánok gyorsan megoldották volna:D:D:D. Szerintem a döntőn sem lett volna gond, ha Webb az elején kiszórja Van Bommelt - a Bayrenben nem rémlik, hogy ennyire állat lenne -, illetve de Jong a K1-es megmozdulásért is hamarabb mehetett volna zuhanyozna. 9 emberrel az oranje kapott volna 3-4 gólt és most mindenki a spanyolok látványos, gólerős diadaláról beszélne.
Alant már leírtam hogyan kéne a bíráskodást módosítani a támadások segítésére, a védők megregulázásával.
Egy további ötlet:
El kéne törölni a sárga lapot.
Ma minden védő tudja, hogy egy szándékos durvaság belefér, ez arra vezet, hogy egy meccsen 6-7 durva szabálytalanság is lehetséges, amivel a csatárokat meg lehet állítani és el is követik.
Meg kell nézni hogy vigyáznak a játékosok, ha már kaptak egy sárga lapot.
Az is megoldás, ha a meccs elején minden védő kap egy sárgát..:-))
Ez a VB életem legnagyobb csalódása volt számomra. Már korábban is leírtam a véleményemet ezzel kapcsolatban. A mai fociban az eredmény a legfontosabb. A szép játék egyre inkább háttérbe szorul. Telnek az évek a foci pedig mint üzlet egyre nagyobb lesz. Mint sportág, egyre élvezhetetlenebb. Ezen a VB-n mindössze 3 azaz három tökéletes meccs volt. A Portugál-Észak-Korea, a Német-Uruguay, és a Szlovák-Olasz. Voltak még jó meccsek de csak ezt a hármat tartom fantasztikusnak. Voltak még közepes és gyenge meccsek. A többi viszont ami a VB meccseinek több mint a felét kiteszi, értékelhetetlen volt. Nagyon sajnálom, és teljesen tanácstalan vagyok azzal kapcsolatban hogy mit lehetne tenni a színvonal emeléséhez.
-Eliah feltartásából indult (előtte fél perccel volt a meg nem adott szöglet is) -a kontrát egy holland megállíthatta volna (épp készült lerántani a spanyolt de az uccsó pillanatban elvette a kezét) -ezt követően börleszkszerűen 4 holland szerelt mind a négyszer spanyolhoz pattant vissza a labda
En aztan nem ertek a futballhoz, affele mezei nezo vagyok de jo olvasni a szakertoi velemenyeiteket......Had tegyek hozza azonban valamit! Nem a vuvuzela is besegitett az unalomba? Amikor az emberi hangok felzudulva, uvoltve biztatjak a csapatokat az nem segit a jatekosnak a felporgesben? Szerintem igen! A biztatas, az a tudat hogy ezek most nekem uvoltenek hogy tudjak golt rugni, hogy most meg kell nekik mutatnom, hianyzott a jatekosoknak! Legalabbis en a vuvuzelan kivul nemigazan hallottam emberi hangokat, vagyis nem tudta attorni azt a fenyegeto darazszugashoz hasonlo hangszert.................Es amikor a teve a nezoteret mutatta akkor bizony a kiabalas helyett az idiotak csak fujtak azt a nyavajas hangszert! A legtobbje!
Egyébként az európai csapatok a spanyol-holland-német trió kivételével óriási csalódást okoztak nekem. Talán még a szlovákok, akik a Paraguay elleni 0:2 után feltámadtak és kiverték a most tényleg nagyon szar dígókat, ők emlehetők még ki az "öreg kontinensről"...
Görögök, szlovének a maguk totális, unalmas antifocijával, angolok a maguk impotens, gólképtelen támadójátékukkal (Algéria ellen 0:0, te Jézus Mária!), svájciak a maguk impotens, nézőbosszantó bunkerfocijával nagyon nagy csalódás voltak.
Francikról, dígókról nem is beszélve.
Úgyhogy nekem senki se jöjjön olyan baromságokkal, hogy az a VB Európáé volt, mert az egy igen erős túlzás.
Jó, elismerem, hogy az első három európai lett, de a legjobb 8-ban 4 dél-amerikai is ott volt, ami szintén egyedülálló a foci VB-k eddigi történelmében.
Ha több gólt akarunk látni, a játékvezetői felfogáson kell változtatni, meg kell akadályozni, hogy a férfias játék ürügyén a védők úgy nyírják a csatárokat, ahogy az most még az "ez még belefér" kategória.
Nem fér bele a könyöklés, a felugrás közben az arculcsapás, a szögleteknél az átölelés, és egyértelműen tisztázni kell a becsúszás megengedett formáit.
Ha ezekben a bírók megpróbálnak következetesen aljárni, több lenne a játék és több lenne a gól.
Védekezni könnyebb mint támadni, a labdát valahova kirugni mindig is könnyebb volt mint bejuttatni a kapuba.
A kevés gólos játékban a játékvezetői tévedéseknek is naygobb a hatása, legalább annyi meccset a bírók döntenek el, mint a játékosok.
Chilét és Paraguayt azért semmiféleképpen nem kell fikáznod, hiszen mindkét gárda önmagához képest jól teljesített a VB-n.
Főleg Paraguay, amelyik a 8. hellyel az ország futballtörténelmének legnagyobb sikerét aratta.
Miközben olyan európai nagyágyúk, mint a franciák és az olaszok nyeretlenül csoportutolsóként távoztak.
Meg olyan európai "kiságyúk", mint Dánia és Görögország, akik simán nyerték a selejtezőcsoportjukat, a csoportmeccseken simán kiestek....
Na jó, igazából nem játszott szép focit sem Chule, Paraguay meg főleg nem, de egyáltalán ki játszott igazán szép focit ezen a Vb-n a németeken kívül?.....
Paraguay ellen piszok nagy mázlijuk volt a spanyoloknak, hiszen Paraguaynak nem adtak meg egy szabályos gólt, Valdez gólját.
Ezenkívül, ha a Cardozo gyerek 11-esét a Casillas nem fogja meg, akkor.... Uruguay mellett Paraguay is bekerült volna a legjobb 4-be.
Ez mekkora fricska lett volna a brazíloknak, argentínoknak:-)
Így is elég ciki, hogy Dél-Amerikából az a csapat jutott be a legjobb 4 közé, amelyik csak 5. helyen végzett a tízcsapatos dél-amerikai selejtezőben és így csak pótselejtező révén tudott egyáltalán kijutni a VB-re.
Bár általános sivárságról azért túlzás beszélni, hisz azért voltak jó meccsek.
Sajnos jellemző volt erre a Vb-re, hogy összességében az egyébként favágóknak tartott németek játszották a leggóldúsabb, legszebb focit....
Mellettük még Uruguay emelhető ki, akik a mérkőzéseik bizonyos részeiben szépen, ötletesen és lelkesen futballoztak, teljesen megérdemelték a 4. helyet, ahová szerintem nem túl sok szakember várta volna őket.
Valami káromkodás nem tetszett, de így vissza gondolva, alighanem Afrikaanst osztottad. (Nem találom a hsz-t, de volt itt takarítás az utóbbi időben néhányszor) Mondjuk őt sem kellett volna, de néha belőlem is kis híján kihozta az "állatot". Ha keverlek valakivel akkor bocs.
Sajnáltam, hogy olyan lett a döntő amilyen. Hollandiával kapcsolatban mindenki erre a játékra fog emlékezni, holott ez egy igen jól összerakott, nagyon erős csapat volt. Csupán brutalitással nem tudtak volna a selejtezőket is beleértve veretlenül eljutni egy VB döntőig, és Brazília ellen sem képes minden csapat hátrányból fordítani. Persze kellett a fordításhoz az egész brazil csapat és Dunga rövidzárlata is, de ehhez az is kellett, hogy a holland csapat egy pillanatra se adja föl lelkileg a csatát.
Tegnap, a félmilliós éjszakai ünneplésen (spanyol tévé) Iniestát külön "Albacete" város felirattal ünnepelte egy csoport. A spanyol tévé bejátszott egy 10-12 évvel ezelőtti felvételt a 12 éves Iniestával (!). Ugyanolyan nagyot játszott, mint 2 éve a MU ellen.
Jogosan tüntették el azt nick nevemet. Fölültem egy-két ember provokációjának, valamint én is provokáltam. Erre szokták mondani elgurult a gyógyszer. Bár magamat ismerve most sem tennék másképp.