Sztem az egész vbn nem azt nyújtotta a holland csapat amit megszoktunk tőlükaz elműlt években. Van Bommel és trásai meg hát elképesztően undorító módon viselkedtek, az említett úriember pedig nemcsak tegnap.
Az, hogy csak 5 csapat rúgott több gólt, nem reális összehasonlítás, mivel csak 4 csapat játszott 7 meccset. A résztvevők fele eleve csak 3 meccsen vett részt. Inkább a meccsenkénti gólátlag lenne a mérvadó, bár akkor a világbajnok igencsak a hátsó fertályban kullogna...
Utoljára, talán érthető lesz: nagyon nehezen hihető, hogy egy vérprofi játékost a másik csapata színészkedése olyan szinten ki tud borítani, hogy favágásba kezd. Ha a másik is favágna, akkor talán, de színészkedés miatt? Nehezen hihető, főleg, amikor egy Van Persie, Robben, stb. simán eljátssza ugyanazt. Szóval a logika kicsit kifacsart. És ha megnézed a videót, a lapok esetében mindig volt szabálytalanság, tehát nem olyan szitukat néztek el, amikor semmi sem történt. Az lenne az igazi színészkedés. Az hogy rájátsszanak, az (sajnos) megszokott, de egy ilyen szintű bírónak azt tudna kell. Szerintem nem kajálta be, csak nem volt elég erélyes, rossz döntéseket hozott.
A Kassaival kapcsolatos mondanivalóval azonban egyetértek.
A tegnapi VB döntő különös volt az életemben. Ez már a 6. VB amit láttam, és most fordult elő először hogy a két kedvencem Anglia és Hollandia közül utóbbi döntőbe jutott. Csajommal kökin élünk egy panelben. Úgyhogy mindenki nagyon örült hogy egy csomó haveromat áthívtam meccset nézni. Már fél órával a kezdés előtt zabáltuk a pizzát, és vedeltük a jobbnál jobb piákat. Sör, bor, vodka, tequila, hubertus. Minden amit csak el tudtok képzelni. Csalódtunk a hollandok játékában. Főleg a durva stílusuk nem tetszett. Az egyik spanom a szünetben két hányás közt benyögte hogy gyenge a meccs. Egyet értettünk vele. Ahogy telt az idő úgy lettünk egyre idegesebbek, és egyre részegebbek. A kiállításnál kint a lépcsőházban randalíroztunk, kiabáltunk. Az összes szomszéd átkiabált, szerencsére senki sem hívta a zsarukat pedig tőlünk zengett az egész lakótelep. Üvegeket, poharakat, meg tányérokat basztunk a földhöz. A spanyolok vezető gólja után pedig a bútorok se voltak már biztonságba. Székek, asztalok minden repkedett a lakásba. Az éremátadás alatt üvöltöttünk, és káromkodtunk mint az állatok. Meccs után még hajnalig dorbézoltunk. A haverjaim többsége haza se tudott menni. Taxit kellett hozzájuk hívni. Az érettségi bulim óta nem voltam így bebaszva. Még mindig fáj a fejem.
Már valamennyire kijózanodtam. Sajnos el kell ismernem. Ez a holland válogatott nem úgy játszott ahogy az elvárható lett volna. Sajnálom nagyon de hát megérdemelték a vereséget. Ez a favágó stílus sose volt rájuk jellemző.
A VB színvonala szerintem jó volt. Nem értem azokat az embereket akik azt mondták hogy szar volt a VB. A világbajnokság a labdarúgás ünnepe. Egy ünnepre se lehet azt mondani hogy szar. Annak ellenére hogy szerintem a 2006-os VB se volt szar, ott azért sok borzasztó meccs is volt. Itt az első kört leszámítva csak elvétve akadt gyenge meccs. Szóval jó VB volt.
"A spanyolok a sárgalapos szitukban nem színészkedtek. "
Ezek szerint két különböző VB-döntő volt, kinek-kinek kedve szerint :)
Én úgy láttam, hogyha egy játékos elesett, akkor a bíró a sípjába fújt, ha utána még fetrengett is egy kicsit, akkor meg a sárga lap után is kotorászott, vagy hegyibeszédet tartott - mindkettőt elég feleslegesen tette. És nem kivételezett egyik csapattal sem ilyen téren, válogatás nélkül kajálta meg a műsorokat.
Csak annyi volt a különbség, hogy a hollandokat ez jobban kiborította, mint a spanyolokat.
Egyébként azok a "szörnyű nagy szabálytalanságok" a szuperlassításban sokkal nagyobbaknak tűnnek, mint a valóságban, és ez sokakat megzavar. Például egy becsúszó szerelésnél gyakran megy a láb is a labdával együtt. A csodalassításban látható, ha ezredmásodperccel előbb ér a becsúszó láb a másik lábhoz, mint a labdához - 11-es !!! A valóságban meg egy szép tiszta becsúszásnak látszik az egész. Aztán a másik tipikus eset, amikor utólag jól látható, hogy egyes testrészek
összeérnek...amikor a labda már rég nincs ott, és csak a lendülettől megy tovább egy láb.
A lényeg azonban a normális felfogáson van. Nem szabad bizonytalan helyzetekben sorsdöntő ítéleteket hozni, csak azért, hogy a határozottság látszatának valaki megfeleljen. Egy buta bíró egy magas ívben repülő játékos javára mindig szabadrúgást ítél, és ha az nem kel fel rögtön, akkor még sárga lapot is osztogat.
Egyébként nem a hollandok védelmében szidom ezt a bugyuta játékvezetői felfogást, hanem önmagában. Még stúdióba ráncigált a magyar szuperszakértők is szidták a Karsait olyan ítéletek elmaradása miatt, amiket az érintett csapatok a meccs alatt és utólag is szó nélkül elfogadtak - és ez igazán nagy szó...
Egy dolog miatt "védem" egy kicsit a hollandokat, az 1974-es VB-döntő miatt, ahol egy gyermeteg trükköt megkajálva adott 11-est a németeknek a bíró, és ezzel fosztotta meg a hollandokat a győzelemtől.
Paul volt a legjobb a VB-n, sosem játszott döntetlenre. Amúgy ha valaki végigfogadta az összes általa megjósolt meccset, kb. 200-szoros pénzt hozhatott ki belőle. Természetesen úgy, hogy az előző meccs teljes nyereményét mindig feltette a következőre.
A bajnokság és a bíráskodás színvonala között nem minden esetben van egyenes arányosság. Négy éve például a három sárga lapos Poll képviselte az angol bírói kart.
Kiki anakad igazat akiknek drukkol, ez egyszerü én a hollandoknak drukkota ezért aztmondom, hogy nem deJong rugta melbe X Alonzot, hanem XA szaldt bele deJong lábába, so még asztis álitom, hogy a spanyolok nagszinészk (nagy "fájdalmakba" fetrengenek majd hirtelen futni kezdenek stb stb.
"Nem a színészkedés volt a baj, hanem az, ahogy a bíró ezt kajálta.."
Hát, azok a becsúszások, amiért sárga volt (első 4 sárga közül 2 holland, 2 spanyol, gondoltam szólok), azokért járt a lap (kivéve talán a 4., Ramos sárgája, de az is véleményes). Utána Hollandia még tovább játszott így, megérdemelték a lapokat, sőt, még szerencséjük volt, hogy nem volt kiállítása. A spanyolok a sárgalapos szitukban nem színészkedtek.
A többi állítással egyetértek, de nem a spanyolok színészkedésétől indult a probléma, hanem a durvaságoktól (és részben a spanyolok is!). Puhl Sándortól hallottam nemrég: az első sárga lappal az a gond, hogy onnantól ahhoz kell mérni, és minden hasonlóért lapot/lapokat kell adni. Itt rontotta el Webb.
Lásd: http://sportgeza.hu/futball/2010/vb/meccs/donto/hollandia-spanyolorszag/osszefoglalo/ Nézzétek meg a A vébédöntő lapjai videót.
Színészkedtek a spanyolok, de Webb az elején nem ezekre osztott lapokat, hanem tényleg komoly belépőkre. Mellesleg többször továbbot intett, mikor egy spanyol úgy gondolta, ő inkább elfekszik... Van Bommel pedig különösebb cukkolás nélkül minden meccsének - amelyeken nem kaptak lapokat - az első 20 percében hasonlóan lapotérően belerugott valamelyik ellenfelébe. (Pl. Uruguay ellen az első góljuk előtt.)
"Merthogy a színészkedés miatt favágásba kezdeni, hát, ez eléggé értelmetlen állítás. "
Csak a lényegét nem értetted meg az egésznek, ha ezt mondod. Nem a színészkedés volt a baj, hanem az, ahogy a bíró ezt kajálta... Az első pár szabadrúgás és az első sárga lapok voltak teljesen feleslegesek.
Az az idétlen vélemény volt a baj ( sokan osztják ), hogy "az elején kell a meccset megfogni néhány sárga lappal". A nyavalyát ! Pont ezzel lehet felcukkolni a játékosokat, ezért fognak egyrészt színészkedni, reklamálni, bírót ráncigálni...másrészt méregből nagyokat az ellenfélbe rúgni a játék helyett.
Ez a gyengeelméjű bíró kiosztotta a lapokat, amikor nem kellett volna, aztán meg már nem tudott mihez nyúlni, amikor büntetni kellett volna. Pont azt csinálta, amit nem szabad.
És hogy is kell jól egy focimeccset vezetni ?
És erre volt tökéletes példa a Kassai által vezetett meccs. Egyetlen sárgát se osztott ki ( a testületek szerint kellett volna ), mégis akkora telkintélye lett, hogy eszükbe se jutott a játékosoknak reklamálni, műsorozni. És szabálytalankodni se, mert elhitték, hogy meg tudja különböztetni a tényleges szándékos szabálytalanságot a műeséstől.
Ugyanezért volt a Puhl a világ legjobb bírója évekig. A játékosok nem kisérleteztek vele, mert nehéz volt átverni. Egy hülye bíróval meg próbálkoznak. A nagyhírű testület meg inkább a hülye bírókat kedveli...
Webb vezetett már BL-döntőt is, nem is olyan régen. Anglia egyik legjobb bírója, márpedig az nem olyan gyenge bajnokság azért. Alapvetően Webb jelölése nem lett volna abszurd.
Többször volt már szó róla, hogy van egy magyar fejlesztésű rendszer (is), amely több kamera képe alapján real-time-ban értékeli a labda és a játékosok helyzetét és jelzést küld az asszisztensek zászlójára (gondolom, bármire jelzést küldhetne, mert a rendszer bevezetésével gyakorlatilag feleslegesek lennének az asszisztensek): lest, oldal- alapvonalon túli labdát, gólt - azonnal automatikusan jelzi, nem kell hozzá challenge, semmi. (Azaz, ha nem küld jelzést, nincs les, lehet továbbmenni gólig, ha jelez, akkor felesleges továbbmenni.) 11-es, sárga- ill. piroslapos szituációkhoz kellene ismétléseket nézegetni, de ezt egy akárhányadik bíró némi technikusi segítséggel kb. fél perc alatt meg tudja csinálni, a bírókergetés miatt jelenleg ilyen helyzetekben többet áll egy meccs... Ha lenne videóbíró, mind a színészkedést, mind a karatét ki lehetne szorítani a fociból.
Szóltam előre, hogy a VB döntő bíráskodása komoly érv lesz a videóbíró bevezetése mellett :) Egyébként ebbe a meccsbe sajnos bele volt kódolva az inkorrekt játékvezetés, a világon nincs olyan FIFA bíró, aki az első félórában ki mert volna szórni két hollandot. Bárki kezéből kicsúszott volna ez a meccs.
ez már csak belemagyarázás a történtekbe.véletlen egybeesés.azért valljuk be volt esély rá hogy ö vezetheti a döntöt.régota biro és jo biro.megérdemelte a döntöt.ja mellesleg tudom nincs ha a fociban de nem azon a golon mulott az angolok vb cime.ezt az angolok is tudják
Értelmetlen a bírón vitatkozni. Amikor Lampard szabályos góljánál továbbot intett a játékvezető, körülbelül eldőlt, hogy kárpótlásként a döntőt angol hármas kapja meg. Ez akkor is egész biztosan így lett volna, ha a döntő pillanatában egyedül Eddie a sas rendelkezett volna érvényes licensszel a szigetországban, még ha az negyedosztályra szólt is volna.
Webb kijelölése önmagában csak egy apró tünete a fifa elfekélyesedett irányításának.