Keresés

Részletes keresés

Károly. Creative Commons License 6 napja 0 0 7358

"Bocs, de ezt biztos ide akartad írni?"

 

 

Tulajdonképpen igen, (kényszer gondolatok miatt szedtem Rexetint) és a Rexetin és az Aflamin kölcsönhatásai érdekeltek volna, de már megoldódott :)

Előzmény: rizsa79 (7356)
rizsa79 Creative Commons License 6 napja 0 0 7357

Nálam ez úgy ment, hogy a kognitív terápián ki kellett tölteni egy táblázatot, hogy mi váltotta ki a kényszeres szorongást, és ez milyen érzés, mit gondolok erről stb.

Ha valakit érdekel a téma, el lehet itt azon gondolkodni, hogy ezek a kérdések már inkább válaszoknak tűnnek nekem. Talán hosszabb út kell ahhoz, hogy erre a szintre eljusson az ember. Mikor már ilyeneket kérdez magától.

És itt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy biztos ugyanazt értjük ezek alatt a kérdések alatt?

Messziről kezdeném, ami erről eszembe jut, persze átugorható, nem olyan fontos. Két fő irányzat van Magyarországon, egyik a pszichoanalitikus szemlélet, ami rendkívüli népszerű volt főleg a 2 világháború között. Ez azzal magyarázható, hogy a 2. világháború előtti elme és egyéb orvosok mind Bécsben tanultak, esetleg a bécsi egyetem tanáraitól Budapesten. Akkoriban Freud tanítványai sok pszichoanalitikust kiképeztek, akik aztán itthon népszerűsítették a terápiát. Elgondolhatjuk az irányzat népszerűségét a művelt körökben abból, hogy számtalan akkori, mai napig ismert író regényeiben megjelenik a tudattalan által irányított szereplők alakja, lsd. Kosztolányi lélektani regényét. A cselédlány, Édes Anna, aki mindenkinek meg akar felelni. Elnyomja a saját vágyait, és igyekszik tökéletesen kitakarítani a házat, mert azt hiszi, hogy csak így lesz szerethető. 

Továbbá az elme és idegbetegek esetében ugyancsak népszerűek voltak a biológiai módszerek, pl. az elektrosokk a kor nagyobb elmegyógyintézeteiben, mint más korabeli, európai nagyvárosokban.

A lentebb idézett Németh Attila professzor elmondja, hogy a pályája kezdetén (1970-es évek) két irányzat létezett a hazai idegosztályokon: pszichoterápia vagy gyógyszer. Pszichoterápiából jellemzően az, ami a gyerekkor esetleges traumáit boncolgatja. Ez ment át idehaza a köztudatba "pszichológia" néven.

Ami Angliában divat, a viselkedéses vagy személyiségfejlesztő terápiák, az idehaza ismert lett az utóbbi évtizedben, de nincs igazán benne a gyakorlatban. Jó példa, hogy a széles körben ismert Szendi Gábor könyvei főleg ezt propagálják, de nagyítóval kell keresni az embernek az ilyen terapeutákat.

Amit még megfigyeltem, hogy sok ember a különféle kommunikációs, önfejlesztő tréningeket azonosítja a pszichológiával. Ezekkel sincs baj, csak éppen ez a szorongós embereket nemhogy erősítené, inkább belenyomja a rossz állapotba. (Ugyanis ott pozitív üzeneteket kell mondogatni, míg a szorongós ember nem érzi magát erre képesnek).

 

Előzmény: zamingo (7353)
rizsa79 Creative Commons License 6 napja 0 0 7356

Bocs, de ezt biztos ide akartad írni? Ez nekem kínaiul van.:)

Előzmény: Károly. (7350)
rizsa79 Creative Commons License 6 napja 0 0 7355

Pánikbetegek beszámolóiból tudjuk, hogy mikor az első rohamuk jelentkezett, előtte furcsa érzés kerítette őket hatalmába. "Másképp világított a Hold"-mondja egy nő (Atkinson). Én magam szinte napra pontosan tudom, hogy volt, mikor a harmincas éveimben újra előjött ez a fránya betegség, ami azóta nem hagyott el.

Ez az állapot, ha jól sejtem, mindenkinél pár napig tart.

Ezután a szervezet, az agy rendkívül gyorsan megtanulja, hogy a különféle "trükkökkel" elhárítható, csökkenthető a szorongás. Csak sajnos ezek tipikusan a rossz módszerek, vagyis olyan magatartásformák, amik során biztosan "becsavarodik" az illető. Egyik ilyen a rágódás, mikor a személy hosszú ideig elemzi az érzelmi állapotát. Pl. hogyan volt rá hatással a szituáció, ami akár a jövőbeli életét is befolyásolhatja. Másik az elkerülő viselkedés, vagyis otthagyjuk életünk régi helyszíneit, pl. az ismerős boltot vagy mozit, bulihelyet stb, ahol fenyegetve érezzük magunkat. Ez az állapot évekig is eltarthat, tulképp. addig, amíg nem kér a beteg segítséget.

 

Ezekről nem könnyű leszokni, mégpedig azért, mint írod, mert akkor még rosszabbul érezheted magad! "amikor egy rituálét nem jól végeztem el, és napokig agyaltam rajta. Ez utóbbi állapot rosszabb volt," Ez így van, ezt szerintem mindenki megtapasztalta itt, aki hasonló cipőben jár. Az ember egy rövid ideig jól elvan az otthonába bezárkózva (ez akármelyik szorongásosra igaz), és ráadásul a kényszeres közben a cselekvéseit is csinálja. És az ember ekkor jön rá, hogy beengedett valami nagyon rossz dolgot az életébe. Ahhoz hasonlítanám, mikor a mesében a kismalac egyre jobban beengedi a farkast az otthonába, aztán az föl akarja zabálni.

Nyilván nem vagyok pszichológus, tehát nem tudok abban tanácsot adni, hogy neked "mid" van. De az biztos, hogy más szorongósoknál és kényszereseknél is hasonló a lefutás, ahogy leírtam.

Még annyit, hogy az én orvosom, aki a pszichológusom is egyben, elmagyarázta, hogy a terápia során "áthuzalozzuk" az agyat. Az addigi rossz, bejáratott köröket leépítjük, és újakat alakítunk ki. (Sajnos ritkán jutok el hozzá, de azért nem panaszkodom.)

Előzmény: erdf1 (7351)
rizsa79 Creative Commons License 6 napja 0 0 7354

Igazad van abban, hogy a videóban említett kisfiú tényleg a szülei jelenlétében csinálta a rituálét, mivel féltette őket, nehogy valami bajuk legyen. De ha jól értettem, akkor a pszichológus derítette ki, hogy mit miért csinál, ti. hogy ez egy kényszercselekvés. 

Úgy tudom, a legtöbb kényszeresnél a kamaszkorban vagy fiatal felnőttkorban alakul ki a jelenség. Erre a korosztályra jellemző, hogy ameddig lehetséges, titkolják az ocd-s dolgokat a családtagok előtt. Sőt, olyan is van, aki nem tartja magát betegnek. Hogy gyerekeknél mi a jellemző, nem tudom.

Annyit tudok, hogy ha a család maximálisan alkalmazkodik a beteg elvárásaihoz, akkor megakadályozzák, hogy szenvedjen a saját butaságaitól. És ha nincs szenvedés, nem éri hátrány a viselkedése miatt, akkor nyilván a motiváció is sokkal kisebb a leszokásra. Gyerekeknél a szülő sajnos könnyebben alkalmazkodik, inkább elnézi a rossz szokásokat. Vagy éppen az anya mindenben kiszolgálja a gyereket, az apa meg dühöngve félrenéz ilyenkor. 

Előzmény: erdf1 (7352)
zamingo Creative Commons License 2021.05.06 0 0 7353

Azért, mert az OCD valamitől meg akar óvni és ezekkel a rituálékkal teszi. Minden egyes rituálénak meg van a maga miértje. Miért teszem azt amit teszek? Mit akarok ezzel megóvni, vagy éppenséggel elkerülni? Miért ellenőrzöm folyamatosan a tűzhelyet, stb? Mik azok a gondolatok amiktől megakarok szabadulni vagy rosszak -ergo ezért lépegetek a járda repedéseire, vagy olvasom a rendszámtáblákat, megmosom húszszor az arcom stb. 

És egyáltalán nem gondoltam, hogy hülye vagy, egyszerűen csak egy kérdést tettem fel, amivel igyekeztem rávezetni téged a fentiekre. De OCD-s vagyok én is, nem hülye :O 

Előzmény: erdf (7341)
erdf1 Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7352

Popper videóját már láttam korábban, és az ott elmondottak se egészen stimmelnek az én betegségemre. Én például már gyerekként is tudtam, hogy nem vagyok normális, és ezt próbáltam eltitkolni a szülők elől, nem pedig előttük csináltam a rituálékat.

Előzmény: rizsa79 (7349)
erdf1 Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7351

"Te írtad lentebb, hogy a szokásos módon indult. Erről feltételeztem, hogy egy szorongás tört rád, merthogy mindenkinél így indul."

 

Így van, kezdetben szorongtam, ha nem csinálhattam meg a rituálét. Később azonban más érzés fogott el, amikor egy rituálét nem jól végeztem el, és napokig agyaltam rajta. Ez utóbbi állapot rosszabb volt, mint a kezdeti időszakbeli szorongás.

Előzmény: rizsa79 (7349)
Károly. Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7350

Sziasztok!

 

Esetleg tudja valaki hogy az utolsó rexetin bevétele után mikor lehet aflamint beszedni?

 

Egy hétig 20 mg rexetint szedtem, utána egy hétig 10 mg-ot, majd 48 órával ezelőtt 5 mg-ot. Azóta nem szedtem. Viszont izületi fájdalmak miatt szükséges lenne  aflamint szednem.

rizsa79 Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7349

Lejjebb a belinkelt videóban Popper Péter a kényszerbetegségről beszél, és azt mondja, mindig a szorongással indul, aztán jönnek a kényszercselekvések majd a kényszergondolatok (ez utóbbi kettő lehet, hogy fordított sorrendben).

Te írtad lentebb, hogy a szokásos módon indult. Erről feltételeztem, hogy egy szorongás tört rád, merthogy mindenkinél így indul. Erre írtam, hogy vannak erre hajlamosabb, és kevésbé hajlamos emberek. 

Valóban, sokminden befér a szorongás címszó alá. Nyilván itt senki nem fogja megmondani neked, hogy nálad mit takar ez a kifejezés. Kisdiákként mindenki fél az egyestől. De pl. egyik gyerek könnyebben túlteszi magát rajta, a másik meg elkezd rajta agyalni, hogy miért kapta ezt.

 

Egyébként a szorongósoktól nem áll távol az ötlet, hogy "talán olyan betegségem van, ami senki másnak a világon". Gondolom, azért vannak bizonyos zavarok egy kategóriába "besöpörve", mert sok a hasonlatosság köztük. Lehet, hogy te nagyon egyedinek érzed a problémádat, de ettől még lehet, hogy Xezer ember hasonlóval küzd.

Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár az orvosokat sokszor jogosan éri a bírálat, de a betegségek kategorizálása mégsem öncélú dolog. Szerintem pont azt szolgálja ez, hogy ne rántsanak be minden apró-cseprő problémát a "betegség" címszó alá! Vagy olyan élethelyzetet ne bélyegezzenek betegségnek, ami az élettel velejár, pl. betegség vagy válás miatti szomorú állapotokat.

Aki viszont valamiért elakadt az életében, összezavarodott, nem találja egyedül a kiutat az útvesztőből, annak ne legyen szégyen segítséget kérni! Nyilván nem kell pszichológussá válni egy páciensnek sem, de van, akit érdekelhet ez a téma. A pszichológia napjainkra az alapműveltség része lett, ugyanúgy, mint az irodalom, a komolyzene vagy az autóvezetés.

Előzmény: erdf1 (7348)
erdf1 Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7348

Nem tudom mi az a lelkiállapot, én nagyon távol állok ezektől a pszicho szakszavaktól. Lehet hogy a pszichiáterek besöpörnek mindent a szorongás címszó alá, én azonban egészen biztos vagyok benne, hogy a szorongásom egészen más, mint a kisdiák állandó félelme az egyestől.

Előzmény: rizsa79 (7346)
erdf1 Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7347

Nekem egész biztosan hullámzó volt a betegségem és fel se merült bennem, hogy a jobb időszakok valamilyen javulást jeleznének. Egész egyszerűen arról van szó, hogy egyes rituálékat könnyebb teljesíteni, mint másokat. Ha nekem tavaly minden reggel hetvenszer kellett kinyitnom és becsuknom az ajtót, idén meg már csak hétszer, akkor persze, hogy kevésbé érzem súlyosnak a betegséget.

Előzmény: rizsa79 (7344)
rizsa79 Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7346

Bocsánat, azt hiszem félreérthetően írtam. Én lelkialkatról írtam, ami alatt egy bizonyos fajta lelkiállapotot értettem! Vagyis azt akartam leírni egészen pontosan, hogy van egy bizonyos fajta lelkiállapot, ami bármelyik embernél előjöhet. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy bárkiből (bármilyen típusú emberből) lehet kényszeres, szorongós. Egyetlen közös jellemzője ezeknek az embereknek, hogy valamilyen okból, talán hormonok hatására vagy rossz beidegződésből, de szorongással reagálnak pl. az új helyzetekre. Akiknél nincs meg ez a szorongásos hajlam, talán el se tudják képzelni, hogy mit élnek át mások.

Még egyszer, bocs a félreérthetőségért. Én úgy látom, hogy nagyon hasonlóról beszélünk. Jön egy szituáció, bármikor, bárhol, és az emberre rátör a szorongás. Ez egy olyan érzés, mintha egy mázsás sziklát ráejtenének az ember fejére. Én legalábbis ehhez tudnám hasonlítani.

Előzmény: erdf1 (7345)
erdf1 Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7345

Jó, hogy ezt kérdezed, mert én szorongás alatt mást értettem. Én nem egy személyiségtípusra gondoltam, pusztán egy ideiglenes állapotra, amit pár napig érzek, amíg el nem múlik. De volt olyan is, hogy egy hétig tartott.

 

Úgy látom nekem teljesen másféle az OCD-m, mint nektek. Kb. nyolc évesen kezdődött. Volt többek közt szimmetria-mizériám, adott számúszor ki kellet mondanom mondatokat és egy időben még olvasni se tudtam, mert számolnom kellett a betűket. Akkoriban előfordult, hogy megpróbáltam ellenállni a betegségnek, de nem sok sikerrel. Viszont nem "szorongtam" hetekig azon, hogy ellenálltam neki.

 

Ma azonban már teljesen átalakult a betegség. Írok egy példát: El kell végeznem egy bizonyos lépéssorozatot, mielőtt befordulok valamelyik sarkon. Fontos, hogy a befordulás előtt történjen meg. Ha elrontom és befordulok, akkor kész, vége mindennek. Nem tudom se kijavítani, se más rituálékkal enyhíteni. Néhány napon keresztül azon jár az agyam, hogy én azt elrontottam. Nincsenek kényszergondolataim, hanem maga a tudat zavar, hogy nem léptem le megfelelően, amit le kellett. Ezt hívom szorongásnak. Lehet ti nem is tudjátok milyen érzés.

 

(A konkrét sarkos-befordulós példa csak illusztráció. A konkrét problémám nem ez.)

Előzmény: rizsa79 (7343)
rizsa79 Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7344

Nekem úgy rémlik, hogy konkrétan abban az esetben a pszichiáternek volt igaza. Nem emlékszem a pontos szövegkörnyezetre, de én úgy értelmeztem, hogy az egyébként nagyon szimpatikusan író olvtársnak nem volt igaza akkor. Inkább valamiféle reménykedésnek tűnt az élménye, mint valós gyógyulásnak. (Ezzel együtt nagyon fontos, sőt egyetlen cél az állandó javulás, önfejlesztés!)

A kényszeres állandó élménye a kételkedés, ez kiterjedhet az egészség témára is, pl. "vajon meggyógyulok valaha"? Másik, ami látszólag ellentétben van ezzel, hogy a kényszeres fekete-fehérben gondolkozik. Pl. vagy beteg vagyok vagy egészséges. Középút nem létezik. Nos, ha éppen takaréklángon vannak a kényszerek, mert mondjuk kevésbé szorongató élethelyzetben vagyunk, akkor azt hogyan jellemeznénk?  Nyilván, hogy a betegség ellentéte az egészség, ha csak kétféle kategóriában gondolkodunk.

Az emberi viselkedést, gondolkodást kutató tudomány (behaviorizmus) művelői számos ilyen gondolkodási sémát megfigyeltek, leírtak, és felvetették terápiában való alkalmazásukat. Ebből alakultak ki a kognitív és a viselkedésterápiák, amik történetesen kényszer esetén nagyon jó hatásfokúak. 

Ha jól sejtem, a biológiai (gyógyszeres) terápia alapelvei kb. 100 évvel ezelőttre mennek vissza. Ugyanis Konrad Lorenz (nem tévedés, a világhírű etológus) felvetette, hogy a kényszeresek sztereotip viselkedése valami belső, biológiai késztetésre mehet vissza. Ő konkrétan (és szakterületéből adódóan) a madarak fészeképítési és násztánc rituáléihoz hasonlította a kényszeres cselekvéseket.:) Vagyis ugyanabban az időben, ugyanúgy elvégezni ugyanazt a cselekvést stb. A biológiai irányzat mai napig erre a területre fókuszál, vagyis hogy mi váltja ki az agyban az ismétlési kényszert vagy az állandó hibaélményt stb?

 

A gyógyszeres terápiát a hatvanas évektől kezdik használni széles körben, ami kiváltotta a megelőző évtizedek ma már sarlatánnak tűnő biológiai módszereit, úgymint hidegvíz-terápia, elektrosokk stb. Ma már tudjuk, hogy ez biznisszé nőtte ki magát, milliárdos bevételekkel. Ezzel egyidőben egy pszihoanalitikus-pszichiáter viszont könyvet írt arról, hogy a biológiai szemlélet sarlatánság, és hogy azzal kéne helyettesíteni, amit ő ajánl. Sajnos ez megfizethetetlen az átlagember számára (pszichoanalízis), ráadásul még egyetlen kényszeresről se tudunk, aki meggyógyult volna ezzel. 

 

Lényeg: bármilyen irányzatot lehet jól csinálni, csak az a fontos, hogy a szakember tisztában legyen a kényszerek természetével. A kényszeresek meg nyilván azt fogják választani, amelyik a legjobb hatásfokú (már ha van lehetőségük választani). 

Előzmény: erdf (7342)
rizsa79 Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7343

Szia, már régebben is akartam írni, csak sajnos nem mindig vagyok netközelben. Ha meg igen, akkor épp nincs kedvem netezni, mert pl. más dolgom van.

Azt akartam írni, hogy szerintem jól leírtad azokat a dolgokat, amik a kényszerre jellemzőek. Kérdésem, hogy mik azok a "szokásos dolgok", amikkel kezdődött? Feltételezem, hogy itt a nagyfokú szorongásra gondolsz. Először mindig a szorongás jelenik meg, és nagyon hamar megtanulja az egyén, hogy mivel tudja csillapítani azt (ez persze csak látszólagos megnyugvás). Így alakulnak ki a kényszercselekvések, majd a rituálék. Ezeket kényszergondolatok kísérik.

Lehet, hogy mást értesz a kezdetek alatt, mindenesetre itt leírnám a gondolataimat a szorongásról. Szerintem a szorongós az egy lelkialkat, és az ilyen típusú emberek könnyebben válnak a szorongásos betegségek áldozataivá. Ezek a pánikbetegség, fóbiák és a kényszer. (Vannak persze különböző szakmai irányzatok, amik esetleg másképp osztályozzák a mentális zavarokat.) A szorongásos zavarral küzdő emberek semmiféle örömöt nem éreznek rituáléik elvégzése közben. Míg pl. a szenvedélybetegek magukénak tudnak egy (hamis, talmi) örömérzést, legalábbis addig, amíg a a függésük tárgyával foglalkoznak, kártya, ital stb. 

Fontos kérdés, mit is értünk szorongás alatt? Szerintem az átlagember azt képzeli a szorongósokról, hogy alacsony önbizalmú, pesszimista, gyenge akaratú emberek, akik otthon ülnek, maguk elé merednek, és azt mondogatják maguknak, hogy "nekem soha semmi sem sikerül". Ez egy sztereotípia, ami sajnos messze van a valóságtól. Ha ez így lenne, akkor egyszerű önbizalmi tréninggel gyógyíthatók lennének ezek a zavarok.

Lentebb is írtunk erről, hogy a szorongós emberek, akiknél a kényszeresség megjelent valamikor az életük során, bizonyos viselkedési jellemzőket mutatnak, ami nagyban megegyezik a legkülönfélébb személyiségtípusoknál! Ilyen pl., amit lentebb nagyon jól leírt valaki: az állandó "ítélkezés" másokról és magunkról. Az örök "elégedetlenkedés" a saját és mások teljesítményével. Jelzem, hogy itt egyébként értelmes, kreatív emberekről van szó, akiket érdekelnek a körülöttük lévők dolgai. Nem arról van szó, hogy a kényszeresnek kaktusz volt a jele már az óvodában is, aki az örök szurkálódással megkeseríti mások életét. (Nyilván lehet ilyen személyiségtípusú a kényszeresek között is, de nem ez az általános!)

Előzmény: erdf (7338)
erdf Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7342

Igazából el se tudom képzelni, hogy ha felírnának nekem egy gyógyszert, akkor mi változna. Nem kéne végigcsinálnom minden felkelés után ugyanazokat a köröket, amik nélkül eddig nem indulhatott el a nap?

 

A pszichiáterektől azért tartok, mert többségük a szakmájához se ért, és csak a pénz miatt ment pszichiáternek. Itt is írta valaki, hogy a pszichiátere felülírta a betege véleményét, aki azt állította, hogy a kényszerbetegsége hullámzó. Ilyen faszokkal én szóba nem állnék.

Előzmény: erdf (7341)
erdf Creative Commons License 2021.05.05 0 0 7341

Miért lennének nekem fontosak ezek a rituálék? Beteg vagyok, nem hülye.

Előzmény: zamingo (7340)
zamingo Creative Commons License 2021.05.04 0 0 7340

Szia, 

 

Itt a legfontosabb azt nézni és saját magadban, illetve szakember segítségével rájönni, hogy ezek az általad említett "hibák" és "rituálék" miért olyan fontosak? Illetve mit próbálsz megvédeni ezekkel!

 

 

Előzmény: erdf (7338)
erdf Creative Commons License 2021.04.25 0 0 7339

Kihagytam egy (szerintem) fontos dolgot. Régen ha nem csináltam meg egy rituálét, akkor kényszergondolatok törtek rám. Viszont ez már rég elmúlt, ma már pusztán azon szorongok, hogy a rituálé nincs elvégezve.

Előzmény: erdf (7338)
erdf Creative Commons License 2021.04.25 0 0 7338

Sziasztok!

 

Idejöttem, hátha tud valaki valamit reagálni a beszámolómra.

Immáron tizenx éve, hogy OCD-s vagyok. Ha jobban utánajárnék, talán a napot is meg tudnám mondani, amikor kezdődött. Nekem is a szokásos tünetekkel kezdődött. Kezdetben el tudtam rendben végezni a rituálékat, majd később egyre gyakrabban "hibákat" vétettem bennük és meg kellett ismételnem újra és újra.

Csakhogy jöttek olyan rituálék is, amiket lehetetlen volt jól megcsinálni. Fél-egy órákat bolyongtam a városban, hogy elvégezzem azt a néhány lépést, amit el kell végezni. Bolyonghattam volna egy napot is, akkor se lett volna közte az a néhány lépés, amire nekem szükségem volt. Ugyanis ha jól is léptem le azt a néhányat, akkor is kitaláltam valamit, hogy miért volt mégiscsak rossz. Ilyen, megoldhatatlan rituálékról én nem olvastam az OCD szakirodalomban, ezért már az is felmerült bennem, hogy más bajom is van, ami sokkal rosszabb egy sima OCD-nél. Mit gondoltok?

A másik típusa a megoldhatatlan rituáléknak az, amikor csak egy próbálkozási lehetőségem van, és ha azt elvétem, nem próbálkozhatok újra. Ezekben az esetekben az elkövetkező napok azzal teltek, hogy meggyőzzem magam arról, hogy mégiscsak jó volt az az egy próbálkozás. Tehát a cselekvési kényszer átment gondolkodási kényszerbe.

Jelenleg is egy ilyen elhibázott rituálé miatti gondolkodási kényszerben vagyok, és örülök, ha két-három nap alatt ki tudok kászálódni belőle.

rizsa79 Creative Commons License 2021.04.03 0 0 7337

"A piros tojásokat mikor írták, akkor írták a tévedt utat es. Az én mámám aszmondta, hogy vétek megírni a tévedt utat, met az olyan, hogy ... nem lehet kibogozni, hogy ténleg méges honnan indul, s hova menyen."

 

A hímestojásokat gyimesi csángó mintakinccsel biztos sokan látták már. Ezeket "írták" az asszonyok viasszal, amit festés után lekapartak, és előtűnt alóla a bonyolult vonalakból álló minta. Vannak minták, amelyhez hiedelmek fűződnek, pl. a megírásával a készítő rossz szellemet idézhet meg. A fenti idézet Nagy Mari-Vidák István: Nemezkészítés c. könyvéből való.

 

Mi még rajzórán, a kilencvenes évek elején azt tanultuk, hogy az ősember a sziklarajzokat olyan állatokról készítette, amelyekre vadászott. Azóta olvastam, hogy a régészeti feltárások szerint vannak olyan barlangrajzok is, amelyek egyetlen élő állatra sem hasonlítanak. Egyik elmélet szerint, ezek a rajzok átjárók lehettek a szellemi világba, a korabeli szertartások során.

Itt térnék vissza a hímes tojásokon látható mintákhoz, ugyanis kimutatható, hogy a "veszélyesnek" tartott mintákat direkt rajzolták rá a tojásra, mégha később a szokásnak ez a része el is halványult. A törzsi, természeti vallásokban a rosszat az ijesztő figurákkal űzik el. Ez az ún. "kutyaharapást szőrivel" módszer. 

 

Tehát a túlvilág lényei ilyen és hasonló átjárókon juthatnak át a mi világunkba ("ne fesd az ördögöt a falra!"), legalábbis az akkori elképzelések szerint, mikor ezek a jelek születtek. Nekünk ez egy művészeti alkotás, a régi embernek pedig egy jel, ami képekkel fejezi ki a világát. A jót és a rosszat ugyanúgy meg lehet jeleníteni ebben a képi világban. Sokszor nem lehet eldönteni, hogy mi a célra vezető út, mikor kell a különböző szellemeket igénybe venni (tehát megkülönböztetik a jót és rosszat, de nincs köztük hierarchia). Ilyen pl. a Fehérlófia c. magyar népmese, ahol a rosszak is részt vesznek a hős kalandjaiban.

Úgy tudom, hogy a túlvilág felosztása mennyországra és pokolra egy későbbi fejlemény, ami a dualista vallások jellemzője. Nemcsak élesen elkülönül a kettő, ráadásul a megközelítési módjuk is megváltozik. Az egyik a tiszta és engedélyezett, a másik a tisztátalan és tiltott. Nyilván teljesen más lélektani hatása van ennek a szemléletnek, mint a korábbinak. (Miközben az emberben lévő, veleszületett késztetések alapjaiban nyilván nem változtak az evolúció során.)

 

A modern ember egyszerre látja, egymás mellett ezeket az elképzeléseket, mintha átélte volna valamennyi korszakot. Ez egy lehetőség, de ha nincsenek jó közvetítők, magyarázók, akkor egy nagy katyvasz is lehet az egészből a fejekben. És ezen nem segít, ha nyakon öntjük a full materialista hozzáállással, amely szerint "nincs semmi" a földön és egen túl ...

 

A lényeg, amit mondani akarok, hogy az emberi elképzelés a túlvilágról kezdetben belső élményeken alapul. Aztán jön az a korszak, amelyik mindent mérni akar műszerekkel, láthatóvá tenni az emberi szem számára. Tehát nem lehet azt mondani, hogy az egyik hazudik vagy téved, ezért kell(ene) engedni, hogy mindenki higgyen abban, amelyikben akar.

Ami biztos, hogy a kényszeres valóságosnak éli meg a félelmeit (miközben tudja, hogy konkrét esetben veszély nem fenyegeti!). Ha te könnyen elhagytad a vallásos kényszergondolatokat, valószínűleg nem az volt számodra a legfélelmetesebb.

Előzmény: Balázs 8282 (7329)
rizsa79 Creative Commons License 2021.04.03 0 0 7336

Van egy fekete-fehér magyar vígjáték, Két emelet boldogság címmel. A szocialista lakáskiosztást figurázzák ki benne, és persze a házban élő családokat is bemutatják.

 

A fiatal házaspár (Törőcsik Mari-Mécs Imre) éppen mézesheteit éli. A fiatalasszony mindig letakarja a gyerekkori babáját, innen tudják a nézők, hogy elvonultak - szexelni. Tehát a felnőtt nő (?) letakarja a babáját, hogy az ne "lássa", hogy az egykori kislány mit csinál a férjével (egy idegen férfival). Ez persze nem betegség, inkább vicces. Csak szeretnék rámutatni, hogy ilyen apró-cseprő kényszerek, fura szokások, beidegződések bárhol, bármikor kialakulhatnak.

Továbbá van egy értelmiségi házaspár, ahol a férj rendkívül zokon veszi, hogy a felesége eljár dolgozni, és soha nincs meleg kaja. Tovább egy várandós kismama, munkásfeleség, aki senkivel nem beszél az állapotáról, és a végén rosszul lesz. Szóval valamilyen módon a szex körül forog az egész film, anélkül, hogy akár egyetlen szexjelenetet is látnánk. Egyébként a "végzet asszonya" szerepében megjelenik Krencsey Marianne, aki a ház kikapós szépasszonyát alakítja.

 

Nyilván jellemző a kor didaktikus stílusára, hogy a film végén az ifjú párttikár (Szabó Gyula) kihívja a mentőket, és ezáltal minden jóra fordul. Egyébként a párttitkár a feleségével meg az anyjával és öccsével lakik, tehát ez is egy állandó konfliktusforrást rejt (és persze poénokat a filmben), az együtt élő több generáció.

És abban a korban készült a film, amikor hivatalos ideológia volt a materializmus, sőt a harc az "elavult" vallásosság ellen. A film erénye, hogy nem mutatják be a szexuális élet területét problémamentesnek (bár nyilván a végére kötelező volt valami szocialista típusú nevelést betenni).

Előzmény: Balázs 8282 (7329)
rizsa79 Creative Commons License 2021.04.03 0 0 7335

folyt. köv.

 

Nem írtad, hogy milyen terápián veszel részt, de a példáidból tudnék jó és rossz példákat is felhozni. Az pl. jó, ha első időben hagysz magadnak egy kis távolságot, időt a templomba járással kapcsolatban. Hosszú távon viszont lehet, hogy konfrontálódni kellene azzal, amitől félsz. Nem tudom. Ez csak egy vélemény!

Az is haladásnak tűnik, hogy esetleg kényesebb tartalmú dolgokat is megnézel. Az viszont nekem így elsőre fura, amit így fogalmazol, hogy "a terápiám központi eleme a  ...Ezt nem tudom összeegyeztetni a hitemmel". Nem vagyok benne biztos, hogy a terápia lényege az lenne, hogy hitünkkel esetleg ellenkező dolgokat cselekedjünk. Ehhez persze konkrétabban kéne ismerni a terápiádat, hogy mi is hangzott el pontosan.

Gondolj bele, annyi katolikus szaladgál szerte a világban, hát az nem lehet mindegyik beteg! Mégha az egyház dogmái valami beteg dolgot tanítanának is a szexről (nem hiszem, hogy így van), ennyi millió ember nem lehet egyszerre beteg. Én tehát itt inkább azt látom, hogy a kommented további része főleg arról szól, hogy hogyan (nem) viszonyulsz a szexuális késztetéseidhez. Ez egy fiatal embernél nem meglepő (vallástól függetlenül!). Talán nálad az elfojtott szexuális energia kényszerek formájában tört elő. És ez felületesen úgy látszik, mintha (csak) a templombajárás miatt lenne így.

Továbbá arról írsz hosszan, hogy milyen a dogmák szerinti élet, ami elvileg a katolikusoknál alapkövetelmény. (Én is kaptam hasonló nevelést, de más vonulat is volt nálunk.) Sokszor leírtuk már itt, hogy a kényszeres "vallása" a kételkedés. Ezt borzasztó nehéz összeegyeztetni egy dogmatikus egyház alapelveivel, amiről ráadásul kétezer évvel ezelőtt, az ókorban (!) döntött egy maroknyi egyházi ember (az akkori emberi tudás alapján).

 

Ezt nem azért írtam, hogy kritizáljam a terápiádat! De remélem nem baj, hogy leírtam, hogy itt némi ellentmondást érzek.

Előzmény: KK03 (7328)
rizsa79 Creative Commons License 2021.04.03 0 0 7334

Szia. Úgy tudom, az önsegítő csoportoknak is az a lényege, hogy meghallgassák egymást, és nem a  direkt tanácsadás. Úgy látom, több olyan dologról írtál, ami másokat is érinthet.

Én az ezotériával voltam úgy, mint te a vallással. Annyi különbséggel, hogy ez nálam nem a gyerekkoromból származó, családból hozott érdeklődés. Természetesen én is tudok megnevezni olyan eszmei dolgot, amivel a családom révén kerültem kapcsolatba, és így vagy úgy viszonyulok hozzá most, de nem erről akarok itt írni.

(Kis kitérő pár szóban az ezotériáról, és amit én láttam belőle: Szóval az ezotériával, mint sokan mások, talán női magazinokban találkoztam először. Nem állítanám, hogy szakértő lettem, de azért sokat foglalkoztam egy időben a témával. Mostanra ez az érdeklődés erősen lecsökkent, illetve utóbbi időben átalakult.

Mai eszemmel én azt látom, hogy ez egy ellenőrizetlen terület. Viszont lehet vele pénzt keresni, könyvek, tanácsadások stb. formájában. Ezért sok a kókler, a sarlatán, és az epigon, aki csak másol. És persze vannak önjelölt guruk, és "messiások". A befogadó közönség pedig igazából kiszolgáltatott, mert nagy részük nem tudja, hogy mit keres, csak "eszi", amit elébe tesznek.

Amit manapság ezotéria néven ismerünk, az eredetileg szerintem azért alakult, hogy amit nem lehet sem a vallás, de még a tudomány eszközeivel sem megmagyarázni, arra adjon valami érthető magyarázatot a mai kor emberének. Pl. a topikban sokat emlegetett Popper Péter igazán érdekes ezoterikus megközelítéseket szokott a videóiban felhozni. Pl. Jézus életéből.)

 

Na lényeg, hogy nálam is az volt, hogy egy idő után jöttek a kényszergondolatok az ezotériával kapcsolatban. És egy kívülálló könnyen mondja, hogy azzal ne törődjek, mert az úgysem igaz. Viszont az ezoterikus "guruk" egy részében sem szabad megbízni, a fent leírt okok miatt. Én erre is, mint minden más kényszerre, szívből tudom ajánlani a kognitív viselkedésterápiát. Tehát a vallásos kényszerekkel ugyanúgy kell és lehet eljárni, mint az egyéb kényszergondolatokkal és cselekvéssel.

folyt.köv.

 

Előzmény: KK03 (7328)
Törölt nick Creative Commons License 2021.03.05 0 0 7333

Szia rebcsuli Az hogy az édesanyád szidod meg káromlod szerintem az úgynevezet asszonykodás mert szűlö és gyermek között is létezik rivalizáció amikor egy gyermek bizonyos kort elér . Kezd belöle nő lenni. És már nem ért egyet mindenben az édes anyával . Ezért lehetnek ilyen gondolataid . Amikor pedig a barátodal teszed úgyanezt az is azért van mert nagyon magadba folytod ezzeket a dolgokat . "Aszonykodik" A megoldás az hogy enged szabadjára a dühödet . Azzok az emberek akik szeretnek . Anya barát stb . Így is szeretni fognak . 

Előzmény: rebcsuli (6680)
Balázs 8282 Creative Commons License 2021.03.02 0 0 7332

OK,de nem jutsz pokolra, legalább ezt elhiheted. 

Ok vallásos vagy, de azért mert vannak " enyhén perverz gondolataid" miért jutnál pokolra ?

A vallás túlzott kontrollt vár el az emberektől.

Előzmény: KK03 (7331)
KK03 Creative Commons License 2021.03.02 0 0 7331

Nem értek egyet, de azért köszönöm a reakciót.

Előzmény: Balázs 8282 (7330)
Balázs 8282 Creative Commons License 2021.02.28 0 0 7330

Tudom,hogy ez nem könnyű, de sikerülni fog idővel. 

Előzmény: KK03 (7328)
Balázs 8282 Creative Commons License 2021.02.28 0 0 7329

A hited a kényszerbetegség része.

Nyugodt lehetsz,hogy nem jutsz a pokolra, mert nincs. 

Ismerek olyan hívőt aki jól érzi magát és nem akarom meggyőzni,hogy az egész hülyeség,

mert oké neki ez jó, de te csak kínzod vele magad. 

Gyerekkoromban , 10-es éveim végén voltak hasonló kényszergondolataim, cselekvéseim.

A hit akkor ér valamit,ha attól jól érzi magát az ember.

Én ateista vagyok. 

A pokoltól való félelmed teljesen alaptalan.

A szex normális dolog nem bűn. 

Nekem a vallási kényszergondolataimat könnyű volt elengedni.

Fogadd el,hogy ez a betegség része.

Az imádkozást, templomba-járást hagy abba, csak roszat teszel ezzel magadnak. 

Gyógyszeres kezelés is segíthet. 

A szexuális kényszergondolatok is nagyon kínzóak tudnak lenni, de az ember nagyon sok dologra gondol

és ez nem számít, gondolni bármire szabad. 

Előzmény: KK03 (7328)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!