Keresés

Részletes keresés

KK03 Creative Commons License 2019.07.19 0 0 7093

Okos dolgokat írsz, és okosakat kérdezel. Válaszolnék, de nincsenek bennem válaszok. Csak kérdések. Össze vagyok zavarodva. Egy pszichológus biztos jót tenne nekem is, nem tudom, hogy juthatnék hozzá. Pszichiáternél voltam kaptam gyógyszert, egyelőre annyi változást érzek, hogy nem csak a kényszergondolatoktól, hanem a mellékhatásoktól is szenvedek. Megnéztem korábbi hozzászólásaidat, érdekes ez a terápiás megközelítés, ahogy a mesékhez közelítesz. Tegnap este óta meg azon gondolkodok, milyen mesét írjak, amiben a kényszereim pozitív tartalommal bírnak, egyelőre nem jut eszembe semmi. Egy 2014-es hozzászólásodban láttam, hogy Pál Feri atya ezt tanácsolja, rá is kerestem arra az előadásra.

Arra is gondoltam, hogy ősszel befekszek a Petőbe. Nem tudom. Tanácstalan vagyok.

Előzmény: rizsa79 (7092)
rizsa79 Creative Commons License 2019.07.17 0 0 7092

"csak ugye egy idő után a vágyat vagy el kell fojtani, vagy ki kell élni."

A kognitív terápián rengeteg ilyet csináltunk a pszichológus csajjal, hogy bizonyítsam az állításomat meg az ellenkezőjét is. Bizonyítsd, hogy el kell fojtani! Most bizonyítsd az ellenkezőjét stb. Szerintem ha ezt átgondolod, lehet hogy rájössz, hogy lentebb egy nagy közhelyet írtál, ami bármelyikünkkel megesik. És sokszor észre sem vesszük, hogy ezek irányítanak minket.

Lentebb sokat írtam olyan Grimm mesékről, amik tele vannak olyan fiatal lányokkal, akik elfojtják magukban a vágyat, és nem bírnak felnőni (fiúk is vannak ilyenek). Szégyenlősek vagy félnek a következményektől. Csipkerózsikát a szülei is óvják, nehogy véletlen megismerje a szerelmet, és elveszítsék a kicsi gyermeküket. Hófehérkét az anyja távol tartja mindentől, ami a felnőtt élettel jár, és szörnyűnek festi le ezeket a dolgokat. Ezekben a történetekben nem az a központi kérdés, hogy kiéli-e a vágyat vagy sem a fiatal? A központban a gondolkodás megváltozása áll. El tudja-e fogadni a hősnő, hogy fel kell nőni, és nem maradhat örökké gyerek? Elképzelhető, hogy Hamupipőke azzal az egy pasival éli le az életét, és soha többé nem lesz neki másik. De addig nem jön össze azzal az eggyel sem, amíg ki nem mászik a hamuból, amíg le nem szakad a szüleiről, és nem létesít kapcsolatot egy idegen emberrel (a királyfival).

Előzmény: KK03 (7089)
bt1970 Creative Commons License 2019.07.03 0 0 7091

Pl újraolvasási kényszerről sose tudtam. Olvasási elakadásról. Amíóta ezt olvastam láttam magamon pár jelet erre vonatkozóan. Nem állandóan, de volt hogy le-leragadtam egy mondaton. Kijött videonézésnél is, filmnézésnél is néha, hogy újra kéne néznem egy-egy jelenetet. Mert egyszerűen úgy látom jónak. Úgy kellett megfékezni, hogy ne ismétlődjön már. Nyilván feszült helyzetben jött ez elő.

Előzmény: KK03 (7089)
bt1970 Creative Commons License 2019.07.03 0 0 7090

Szia!

 

Nem az összes kényszerről beszélek itt, hogy átvehető másoktól. Hanem arról, hogy egy kényszert látok másnál és ez nálam is kialakul. Csak úgy, miért ne alakulhatna. Nyilván nem az összes, amit olvasok, de pár új kényszer is épp elég még a meglévőkhöz. Csak arra írtam, hogy lehet ilyen veszély. (különben Tiéd az a honlap, ami a kényszerről szól?, tavaly sokat nézegettem, jók az írásaid, meg itt is) Sajnos magamtól is kialakultak, olyan tisztasági kényszerek, amiket most már sehogyan sem fogok tudni másképp látni. Egyszerűen így látom jónak. Erre soha senki rá nem beszél.

Előzmény: rizsa79 (7088)
KK03 Creative Commons License 2019.06.30 0 0 7089

Fájdalmas kérdéseket tettél fel. Olyanokat, amelyekkel régóta gyötrődök. Igen, tudom, hogy a vágy nem bűnös, természetes, Isten adta belénk stb. csak ugye egy idő után a vágyat vagy el kell fojtani, vagy ki kell élni. Vagy éppen még át is lehetne vezetni más tevékenységbe, ami nekem nem igazán akar működni. Hogy miért nem élem ki? Mert akkor rossznak érezném magam. Másokat nem szokásom elítélni, inkább úgy vagyok vele, hogy attól, hogy más csinálja, nekem még nem kell. Jellemző, hogy még a gondolataimat is igyekszem ellenőrizni, nem néztem-e az utcán egy csinos nőre "gonosz kívánságnak okáért". 

A klipet majd megnézem, most éppen vállalhatatlan gondolatokkal tele a fejem.

Előzmény: rizsa79 (7086)
rizsa79 Creative Commons License 2019.06.29 0 0 7088

Szia! Még ötven éve is törvényben büntették a homoszexuálisokat, így azok eltitkolták az irányultságukat. Ma meg már a csapból is ez folyik, és divat a melegesküvő meg hogy gyereket nevelnek stb. Tehát vannak, akik ezt életformaként élik meg, és talán boldogok is így.

Szerintem az ilyen kényszergondolat elsősorban szexuális vágyra irányul, nem a melegházasságra. Tény, hogy a szexuális vágyakat az ember nem tudja irányítani, és bizony előfordulhat, hogy nem a "szabályos" irányba fordul. Freud korában a polgári társadalomban pl. az önkielégítés számított tabunak, vagy hogy egy nőnek is lehetnek vágyai. Ezt olyan állatias dolognak tartották. A kényszeres szeretné magát előre bebiztosítani, hogy vele ilyen nem történhet meg, nem fog "erkölcstelenkedni", pl. ahogy a pornófilmekben látja. Én itt is azt tapasztalom, hogy a kényszeres szeretné megkülönböztetni magát a "rossz" emberektől, és a "rendes emberek" kasztjába tartozni.

Természetesen mindnyájan tudjuk, hogy a homokos vagy a szexfüggő nem egyenlő a rossz emberrel, és a hetero vagy a házasember nem feltétlen az erkölcs bajnoka. Szerintem egyszerre jelen lehet a leszbikus vágy, és egy belső ellenérzés a meleg életforma iránt. A kényszeres nem tudja a kettőt elkülöníteni, neki a vágy olyan, mintha már meg is valósult volna. A gondolat egyenlő az elkövetéssel. És azt borzasztó nehezen éljük meg, ha hibázunk vagy bármi rosszat elkövetünk. Szeretnénk magunkat tökéletesnek látni.

Előzmény: melittacica (7077)
rizsa79 Creative Commons License 2019.06.29 0 0 7087

"érdemes-e egymás kényszereit megtudnunk"

Erről eszembe jut egy dal, amit a minap hallgatott a buszsofőr. 

Koncz Zsuzsa- Bródy: A város fölött

"A földhözragadt ember dülöngélve járt, A kereszteződésnél tétován megállt.

Felnézett rám, és bár nem láthatott, A szívéből átkot szórt.

És hirtelen rám tört a félelem. Éreztem, nem tart fenn többé semmi sem. Zuhanni kezdtem, és az álom véget ért. Oly távol van most az ég.

Van még ki rosszkedvűen ébred, (van van van még)

Van még, ki holtvágányon áll,

Van még, ki gátlásoktól szenved, (van van van még)

Van még, ki megváltásra vár.

Van még ki rosszkedvűen ébred, (van van van még)

Van még, ki holtvágányon áll,

Van még, ki gátlásoktól szenved, (van van van még)

Van még, ki megváltásra vár."

Én azt mondanám, hogy szerintem a többi kényszerestől vagy általában a lelki betegektől nem kell félni senkinek sem. Attól kell félni, aki földhözragadt, farizeus, aki lenézi a sikertelen embert. Azoktól, akiknek csak a siker, a karrier, a jólét a fontos, és ezek nélkül el se tudja képzelni az életet. Persze, nem jó dolog szegénynek és szerencsétlennek lenni, és bizony sokszor szeretném, ha a s.ggem alatt lenne a kocsi, nagyobb lenne a házunk, hogy a többi javakról ne is beszéljünk. Biztos az se jó, ha valaki csak a lúzerekkel van körbevéve nap, mint nap, akik így persze le tudják húzni.

Viszont a külső siker könnyen elmúlik, és akkor kiderül, hogy az ilyen ember hiába gyűjtögetett, és ott áll család és barátok nélkül, magányosan, és esetleg a munkáját is elveszíti.

Sajnos vannak olyan lelkibetegek, akik beleragadnak a helyzetbe, és ápolás mellett élik le az életüket. Ezt senkinek se lehet kívánni, ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy nekik így alakult a sorsuk, pl. a családi helyzetük miatt.

Aki azt mondja, hogy a kényszeressége attól alakult ki, hogy más kényszeresektől ráragadt, az tévedésben van szerény véleményem szerint. Olyan esetleg van, hogy száz évvel ezelőtt kevesebben féltek mondjuk a baciktól vagy a leszbikusságtól, mert az nem volt akkoriban téma. De már bizonyíthatóan ötszáz éve is voltak kényszeresek, ezt irodalmi művek és történelmi események alapján állítják a téma kutatói, pl. vallási kényszerek.

Előzmény: bt1970 (7076)
rizsa79 Creative Commons License 2019.06.29 0 0 7086

"vallásos meggyőződés"

Megkérdezném, hogy gondolkodtál-e úgy életedben, mint mondjuk én nyolcadikos koromban? Pl. hogy vannak a "kurvák", akik fiúznak és cigiznek, és vannak a "rendes" lányok, akik soha nem keverednek bajba? Biztos tudod, hogy Jézus azt tanítja, hogy aki csak gondolatban tör házasságot, az is ugyanolyan bűnös, mint aki tényleg. És hát van-e olyan ember a világon, aki nem bűnös ...?

Félre ne érts, nem azt mondom, hogy muszáj házasság előtt szexelni. De ez nem jelenti azt, hogy az embernek házasság előtt nincsenek szexuális vágyai, késztetései! Van-e olyan, hogy tetszik neked egy nő, és erről nem veszel tudomást? Csak azért élsz cölibátusban, hogy megfelelj a parancsnak vagy már estél komolyan kísértésbe?

 

Egy klipet küldenék neked, ami történetesen a férjemnek kedvence volt egy időben, még a házasságunk előtt, és amiben szerintem egészséges erotika van. Ki a bűnösebb, aki megnézi vagy aki nem nézi meg, de vágyakozik rá?

https://www.youtube.com/watch?v=vtb0csLelDs

Előzmény: KK03 (7070)
rizsa79 Creative Commons License 2019.06.29 0 0 7085

Konkrétan ez valahogy úgy nézne ki a terápiában, hogy képzelje el, hogy ő leszbikus? Nagyon rossz érzés ám az ilyennel szembesülni, hogy esetleg "az" vagyok vagy más módon "defektes". Nekem pl. megvan az a tulajdonságom, hogy rendkívül gyorsan építek kapcsolatot emberekkel (és sajnos gyorsan el is veszítem azt). Pl. sokat mosolygok, néha én se tudom, hogy miért. Ezt aztán néha félreértik, és azt hiszi némelyik férfi, hogy nyomulok rá. Ilyenkor jön a leépítés vagyis el kell kerülnöm az illetőt, ha nem akarok bonyodalmakat.

Egyrészt sajnálom is, akit ilyen módon, akaratlanul is megtévesztettem. Ilyenkor hajlamos vagyok visszapörgetni az eseményeket, hogy melyik gesztusom váltotta ki benne a vágyakozást? Ha megtalálom azt a pontot, az egy megnyugvást ad. Ez sajnos egy kényszeres rituálé, és nagyon nehéz elterelni róla a figyelmem. 

Nehéz azzal szembesülni, hogy megint úgy viselkedtem, mint egy szűzkurva, pláne ha nem is tetszett igazán az a férfi. Vagy ha esetleg helyes, szimpatikus a pasi, akkor meg lelkifurkám van, hogy nem tudok megfelelni az igényeinek. És ezt a tudomására kell hoznom, ha nem akarom, hogy bonyolódjon a helyzet! Ezt nem feltétlen úgy kell elképzelni, hogy szexelni akarna velem vagy ilyesmi, csak beszélgetés közben látom a vidám arcát, ami megrándul, mintha megütöttem volna. Tudom, milyen ócska érzés, mikor nem akarják az embert.

Ettől megkülönböztetném azt a helyzetet, amikor tényleg tetszik valaki, és mégis vissza kell fogni magam, mert pl. foglalt vagyok én is és az illető is. Nemrég találtam egy másodállást, és ott keveredtem egy olyan helyzetbe, hogy tényleg csak az volt a baja a pasinak, hogy nem ő a nagy Ő. Egyébként semmi baj nem volt vele, nagyon kedves volt, és kitűnő társalgó, vidám ember.

Ezt szintén nem úgy kell elképzelni, hogy én valami nagyvilági életet élnék, inkább valami félig tudattalan vágyakról, benyomásokról van szó.

Előzmény: KK03 (7082)
rizsa79 Creative Commons License 2019.06.29 0 0 7084

"saját szükségletei elfojtása"

Én azt figyeltem meg, hogy ez az elfojtás a családi nevelésből is adódhat, ami szorosan összefügg a kultúrkörrel, amiben az ember él. A modern európai kultúrkörben az emberek bezárkóznak, és élik az atomi kiscsaládok a maguk befelé forduló életét. Esetleg a nagyszülőkkel szoros szimbiózisban, de már az unokatestvérek majdnem olyanok, mint az idegenek.

Ennek gazdasági okai is vannak, pl. nagy üzlet a lakásépítés, amihez rengeteg hitelt vesznek föl az emberek. Persze nagyon jó tud lenni a saját lakás, de rettenetesnek gondolom azt a fajta viselkedést, ami az ún. polgári vagy középosztálybeli családok sajátja, hogy mindegyik a kis saját várába, ismeretségi körébe van bezárkózva. Csak azokkal érintkezik baráti módon, de még egymás közt se élnek normális életet. Tele vannak tabukkal, elfojtásokkal az ilyen családok, nehogy megsértsék egymást vagy elveszítsék a barátságot.

Nem azt mondom, hogy ezek az emberek rosszabbak, és az alkoholista vagy más módon lecsúszott emberek jobbak. Viszont megfigyeltem, hogy a csórók vagy más "nyomorultak" jobban segítik egymást, és közvetlenebbek még az idegennel is. Lehet, hogy nem az autóm hűvöséből figyelem az eseményeket, hanem csokifagyiként olvadozok a buszmegállóban a negyven fokban. Biztos nagyképűség, de mégis nekem gazdagabb lehet az érzelmi életem, még ha külsőre szerencsétlenebbnek is látszom.

Előzmény: KK03 (7082)
rizsa79 Creative Commons License 2019.06.29 0 0 7083

"Valami, amiről a párod miatt mondasz le, de belül vágysz rá, és tehernek érzed, hogy le kell mondanod róla."

Erről eszembe jut egy vicc, hogy a jegyesek mennek a tengerparton, és figyelmeztetik egymást.

- Jaj, drágám, meg ne üsd a lábacskádat ebben a kőben!

Hét év múlva ugyanez a pár, csak már házasként.

- Vigyázz bunkó, kő!

Sajnos az nagyon vissza tud ütni, mikor az ember csak szépet és jót gondol a másikról vagy a kapcsolatukról. Főleg úgy, mint anyámék és nagyanyámék generációja, akik úgy voltak nevelve, hogy a házasságban mindent el kell nézni. Talán a nőket jobban fenyegeti ez a veszély, mert így nevelik őket vagy hajlamosabbak az ilyen viselkedésre.

Szerintem ilyenkor jön az, hogy a házaspárok végtelen marakodásokba kezdenek, esetleg különféle lelki betegségekbe menekülnek. De vigyázat, az efféle bajok megoldása nem feltétlen a válás! A szexuális forradalom vagy a most divatos mozaikcsaládok se oldották meg teljesen ezt a kérdést, hogy aszongya "ha nem működik, akkor tovább kell lépni". Mi van, pl. ha a nő ugyanolyan függő lesz az új kapcsolatban?

Ötszáz évvel ezelőtt Loyolai Ignác azt ajánlotta az ilyen házasoknak, hogy tartsanak önvizsgálatot. Sajnos kiderülhet, hogy rosszul választottak, és akkor ezzel együtt kell élni (akkor lehetetlen volt a válás, de manapság sincs mindig rá lehetőség).

Nagyon sokan élhetnek manapság is olyan házasságban, ami nem szerelmi házasság vagy csak azt képzelték a felek, hogy ez a szerelem. Az ilyen kapcsolatban élők hajlamosak azt gondolni az életükről, hogy egy kalap sz..t nem ér. Ugyanakkor a boldog kapcsolatban élők azt képzelik, hogy ők valami fensőbbséges lények, mikor lehet, hogy csak szerencséjük volt ...

Előzmény: KK03 (7082)
KK03 Creative Commons License 2019.06.21 0 0 7082

Szia!

Az én tapasztalatom is az, hogy a szexuális kényszergondolatokat nem szabad "nem akarni", mert attól csak erősebbek lesznek. Ami még eszembe jutott, hogy meg kellene esetleg vizsgálnod, hogy nincs-e a kapcsolatodban valamiféle elfojtás. Valami, amiről a párod miatt mondasz le, de belül vágysz rá, és tehernek érzed, hogy le kell mondanod róla. Ismeretlenül nem akarok semmit mondani persze rólad, vagy a párodról, csak eszembe jutott ez a lehetőség. A kényszergondolatok ugyanis gyakran ott támadnak, ahol valamiféle elfojtás van az életben, ezt magamról is tudom. Például olvastam egy nőről, akinek a gyerekeivel kapcsolatban voltak agresszív kényszergondolatai, kiderült, ezek hátterében az áll, hogy minden örömtől megfosztotta magát, mert csak akkor tartotta magát jó anyának, ha mindig a gyerekeit maga elé helyezi. Saját szükségletei elfojtása aztán ilyen formában ütött vissza, hogy a végén már kést sem mert elővenni. Két kényszerről írtál, és szerintem mindkettő a kapcsolatodat támadja, hiszen nyilván a párod örülne neki legkevésbé, ha valóban leszbikus lennél. Ez jelentheti azt, hogy fontos neked a kapcsolatod, és a párod, de talán nem figyelsz oda eléggé magadra. Könnyen lehet, hogy nincs igazam, csak ez jutott eszembe.

És igen, ha van lehetőséged, kérj segítséget, én is eléggé bánom, hogy eddig nem tettem.

Minden jót és kitartást!

Előzmény: melittacica (7077)
hed7kandi Creative Commons License 2019.06.21 0 0 7081

Szia! Én is osztom az előttem szóló véleményét, az elfogdás lehet a kulcs, még ha pokoli nehéz is. Minél jobban próbálod kiszoritani a gondolatot, annál jobban fog támodni, mintha a falról pattanna vissza minden. Egyébként a szexuális jellegű kényszergondolatok is eléggé tipikusak, gyakran lehet olyan félelmed, hogy a saját nemed felé vonzódsz. A valóságban persze ez nem igy van, mint ahogy az sincs úgy, hogy a kényszergondolatokat megteszed. Ha lenne még kérdésed, nyugodtan irj. Én is egy pszichológust javasolnék mindenképp, olyat aki tisztességesen és nagy odaadással vállal be. Természetesen fontos a család és egyéb személyek támogatása is! Hajrá!

Előzmény: melittacica (7077)
mgesa Creative Commons License 2019.06.21 0 0 7080

Szia!

 

Olvass vissza kicsit és sok mindent fogsz találni, amit segíthet, szakirodalmat, cikkeket, linkeket, történeteket.

 

Az OCD gyakran vált témát, én úgy vettem észre, hogy mindig ott támad, ami aktuálisan az életed legfontosabb területe, azokkal kapcsolatban, akiket a legjobban szeretsz és féltesz. Amint nem tud szorongást okozni egy téma (tehát nem kap "enni"), akkor rögtön más oldalról támad.

 

Tapasztalataim szerint az segít a legtöbbet, ha elfogadod ezeket a gondolatokat, nem próbálod kiszorítani őket harcolni ellenük, hanem hagyod, hogy legyenek, mint egy zavaró háttérzaj, ami idegesít ugyan, de Te közben teszed a dolgod, éled az életed.

 

Mindenképpen menj pszichológushoz szerintem, illetve az SSRI antidepresszánsok sokat segítenek, a frontin / xanax nem a megoldás, hanem a terápia és az SSRI.

 

Van facebook csoport, ahol találhatsz sorstársakat.

 


https://www.facebook.com/groups/1491847051126993/

Előzmény: melittacica (7077)
melittacica Creative Commons License 2019.06.20 0 0 7077

Sziasztok! Most írok ide először. 21 éves vagyok, és tavaly kezdődött nálam a kényszerbetegség! Március 5.dikén mikor anyukámék éjszakásak voltak, akkor fent aludt a párom nálunk! Van egy kishúgom is! Azon az éjjel olyan fura volt minden, a párom horkolt, én meg annyira felidegesítettem magam, hogy jött egy gondolat, hogy megölöm! A szobától nem messze volt a konyha, az agyamban minden lejátszódott  szószerint! Sírni kezdtem, hogy ez csak egy gondolat, de egyre mélyebben jött, hogy milyen egy börtön stb. Azt hittem, hogy másnap már nem lesz ilyen, tévedtem! Erőssebben jött minden, és újra és újra lejátszódott minden! Aztán elmentem a háziorvoshoz akinek elmondtam mindent, ő mondta, hogy kérjek pszichiáterhez időpontot, plusz írt rexetint, meg frontint! Mellettem senki nem áll, szóval egyedül bírkózom meg ezzel...! Április 26-ra kaptam időpontot.. Hurrá, 1 hónapot várnom kellet volna, de elmentem előbb, mert addira már túl voltam 90 szem meg 30 szem frontinokon egyszerre.. Megalapította, hogy kevert szorongásos zavar és kényszergondolat. Olwexya plusz frontin.. 1 hét múlva visszakellet mennem, de nem használt még a gyógyszer! Beutaltak a kórházba, de anyukámék NEM engedtek! Azóta egyedül küzdök ezzel, jelenpillanatban ami nagyon zavar az a leszbikus gondolatok! Tudom, hogy ez a betegség, de az agresszív lenne inkább mert azt legyőztem már! 

Ezzel nem tudok mit kezdeni! 4.5 éve kapcsolatban vagyok fiúval, tök jól megvagyunk. Soha nem akarok leszbikus lenni, mindig fiúba voltam szerelmes, de ez most megőrjít! Szerencsére most másik lakcímem miatt új dokihoz tartozok, így majd elmegyek, de nem akarok kórházba menni 😭 Frontint szedek most is! :( 

Valakinek van ilyen leszbikus gondolatok? Hogy győzi / győzte le? 

Gondoltam létre hozok egy messenger csoportot ahol tudunk beszélgetni. Benne lenne valaki? 

bt1970 Creative Commons License 2019.06.20 0 0 7076

Szia!

 

2018 januárban voltam itt utoljára. Akkor volt pár üzenetváltásunk. Más dolgok jöttek közbe nem tudtam tovább itt is lenni. Azért jó lenne beszélgetni kényszeres dolgokról másokkal, hogy másnál mi hogy megy.

Mondjuk ezen néha elgondolkozok, hogy érdemes-e egymás kényszereit megtudnunk. Nehogy ebből baj legyen. A másiknál is kialakulhat ugyanaz, amire addig nem is gondolt. Nálam legalábbis volt így, hogy magamtól elkezdtek zavarni dolgok, amik addig nem zavartak.

Tehát beszélhetünk itt is, de magánban is valahol. Majd beszéljük meg, hogy hol. Nem tudom előre mennyit tudok írni, eléggé változóak a dolgaim. Ezért is álltam le tavaly is a fórumozással.

Előzmény: Keflavik89 (7059)
pedro1990 Creative Commons License 2019.06.15 0 0 7075

Sziasztok segítséget szeretnék kérni , hogy lehet megkülönböztetni az ocd-t a pánikbetegsegtől illetve a generalizált szorongástól? előfordulnak ocdre jellemző gondolatok de nem mondanám azt,hogy egész nap gyötörnek vagy órakig , pár perc alatt átfut van hogy többször előjön. Inkább a szorongás az aggasztó ha jellemeznem kellene. 6 év alatt 3-4 szer ha volt pánik roham akkor is azért mert túl gondoltam a dolgokat mióta oda figyelek nincs. A félelem attól az érzésétől van amikor rám tör. 80% szorongás, 10% ocd 10% pánik kb. Az életemben semmit nem befolyászok de 6 év után már rettentő fárasztó és aggasztó tud lenni ,hogy nem tudok lazítani. Előre is köszönöm a

valaszokat !

mcm2015 Creative Commons License 2019.06.12 0 0 7074

Arra gondolok, hogy nem olyan erős és nincs annyi kényszergondolat... De lehet, hogy mégis neked van igazad és nincsenek ilyen időszakok, csak az élethelyzetek produkálják ezeket elsősorban, és hát ugye van, hogy éppen nem nagyon vannak és van, hogy ellenkezőleg...

Előzmény: rizsa79 (7068)
KK03 Creative Commons License 2019.06.11 0 0 7073

Nem budapesti vagyok, de azért köszönöm, hogy a figyelmembe ajánlottad. Viszont egyre erősebb az elhatározás, hogy segítséget kérek, az elmúlt napok szörnyűek voltak, enni is alig tudtam, annyira erős volt a gondolatok okozta szorongás. Már az sem érdekel, hogy a családom mit fog szólni. Valahogy majd lesz. Nektek, akik ezt olvassátok, kívánok sok erőt!

Előzmény: mgesa (7072)
mgesa Creative Commons License 2019.06.05 0 0 7072

Annyit tennék még hozzá, hogy magától nem valószínű, hogy el fog múlni, mindenképp érdemes szakembert felkeresni, hidd el, hogy rengeteget segít! Én nagyon sokáig halogattam (20 év...), ma már azt kívánom, hogy bárcsak sokkal- sokkal hamarabb megtettem volna, rengeteg szenvedéstől kíméltem volna meg magam. :-(

Előzmény: mgesa (7071)
mgesa Creative Commons License 2019.06.05 0 0 7071

Nem tudom merre laksz, de vannak ingyenes lehetőségek is: a Nyírőben van kényszerbeteg ambulancia, oda be tudsz jelentkezni első "interjúra" és van komplett program: pszichiáter, pszichoterápia, viselkedésterápia, csoportterápia.

Előzmény: KK03 (7070)
KK03 Creative Commons License 2019.06.03 0 0 7070

Köszönöm a reakciókat és a tanácsokat!

Sajnos anyagilag is a szüleimtől függök, így nehezebb egyszerűen eldönteni, hogy én márpedig pszichológushoz megyek, és senki ne szóljon bele. Leginkább a régóta tartó kényszeres viselkedésem akadályozott, hogy saját egzisztenciám legyen, amire ráerősített az egyre erősödő bűntudat a sikertelenségek miatt. 

A családunkban mindig tabu volt a szex. De nem ez a tabu egyetlen forrása. Leírom, bízva abban, hogy nem kapok negatív reakciókat. Szóval, vallásos meggyőződésből a szexet csak házasságon belül tartom elfogadhatónak. És így elég nehéz. Kényszeresen nehéz egzisztenciát építeni, egzisztencia nélkül meg nehéz megnősülni. Persze mondják, hogy a vágyakat nem elfojtani, hanem valamibe átvezetni kellene, de erre én valamiért képtelen vagyok. 

Amúgy a családomban a lelki betegségeket nem igazán tartják betegségnek, a kényszerességem miatti életvezetési problémáimat egyszerűen a lustaság számlájára írják.

 

rizsa79 Creative Commons License 2019.06.02 0 0 7069

A leírásról annyit, hogy utána lehet olyan kényszergondolatod, hogy valaki megtalálja a jelszót ...

Még annyit a rágondolás témához, hogy az orvosommal is beszéltük, hogy bizony nagyon nehéz képszerűen elképzelni ezeket a csúnya gondolatokat, ahogy a viselkedésterápiában ajánlják. Még azt csak elfogadja a környezet, hogy azt elképzeled, hogy elönti a víz a házat, ha nem zártad el a csapot. DE hogyan lehet ezt elfogadni, ha valakit a saját édes gyereke gondolatban (tehát csakis képzeletben!) naponta többször "meggyilkol" (agresszív kényszergondolat) vagy éppen "meztelenre vetkőztet" (szexuális kényszergondolat)? (És akkor még arról nem is beszéltünk, mikor a kényszeres szülőnek jut eszébe a gyereke ilyen módon!) Én is biztos kiakadnék, ha a családtagom lennék! Még akkor is, ha tudom, hogy ezek akaratlanul előtörő gondolatok, és csak másodpercig tartanak. 

A kényszeres ugye ezeket rituálékkal próbálja meg jóvátenni, pl. "ha a tévében bemondták a kurva szót, miközben én éppen anyámra gondoltam, akkor háromszor visszanézem a műsort, mire elmúlik a rossz érzés". Ez persze akár órákat is elvesz a napból.

Ahogy itt lentebb írta az olvtárs, a terápián megpróbálnak szembesíteni a szorongást kiváltó helyzettel. Ez a fenti esetben az lenne, hogy nem szabad letiltani magadnak a gondolatot, hogy "anyám kurva". Na ki az az anya, aki ennek hallatára nem akadna ki? Én is kiakadnék, ugyanakkor a pszichológus meg jobban ért a betegség gyógyításához, tehát érdemes megfogadni a tanácsát.

Valószínű, hogy ilyen esetben anya valami tökéletes piedesztálon áll a gyereke képzeletében, és vagy szűznek gondolja vagy ku.vának. Persze nem tudatosan, mert az ember közben tudja a józan eszével, hogy túloz.

Sajna, minden ilyen bonyolult a kényszereseknél ...

Előzmény: KK03 (7065)
rizsa79 Creative Commons License 2019.06.02 0 0 7068

Szerintem nincsenek ilyen időszakok, de ahhoz pontosítani kéne, hogy mire is gondol az olvtárs? Kevesebbszer jut eszedbe a kényszergondolat, esetleg nem olyan erős a kiváltott diszkomfortérzés? A rituálét nem tíz percig végzed, "csak" öt percig? És ezt csak úgy magától, tehát nem a terápia vagy gyógyszer hatására?

Szerintem ilyen nincs, mert a kényszerességre pont az jellemző, hogy egyre bővül, terebélyesedik, bonyolultabbá válnak a rituálék stb. Olyan van nőknél, hogy pl. a menses előtti időszakban még erősödnek is a szokásos "dilik". De visszafelé ez nem működik, nem csökkenek csak úgy maguktól. Persze nem akarom senkibe belebeszélni, hogy érezze magát sz.rul! Csak óvnék mindenkit az önáltatástól, mert általában azután mindig nagy visszaesés, bukta következik ...

Előzmény: VPP. (7064)
rizsa79 Creative Commons License 2019.06.02 0 0 7067

Szia, nem egyszerű a helyzeted. Kicsit könnyebb, ha már anyagilag nem függsz a szüleidtől, de bizony olyan kényszeres fiatal felnőtt is van itt, akinek nem sikerült megvalósítani az önállóságot. Jól hangzik, hogy "felnőtt vagy", "annak mondod el, akinek akarod", de pont kényszereseknél ez nem igazán használható tanács. Eleve olyan is van, aki anyagilag is függ a szüleitől, lelkileg meg pláne. Mint lentebb írtam, pont a kényszeresek családjára sok esetben jellemző, hogy túlságosan össze vannak nőve a családtagok, sőt a másik problémáját is magukénak érzik.

Ennek ellenére sok felnőtt kényszeresre úgy tudom, hogy jellemző, hogy titkolja a tüneteit a családtagok előtt. Akiknél gyerekkorban indul a betegség vagy éppen később, de annyira elhatalmasodik, hogy az életvezetést zavarja, szerintem azoknál tudják meg a családtagok, hogy egyáltalán van ez a probléma.

Saját megfigyelésem, hogy kényszeresek szüleinél két végletes reakció is megfigyelhető. Az egyik, hogy szinte magukra veszik a kényszert, minden pillanatban a gyereket figyelik, hogy érzi magát, és úgy sajnálgatják, mintha nekik nem lenne saját bajuk (életük). A másik tökéletesen elutasítja a jelenséget, és csak gyerekes hisztinek, beképzelésnek tartja a betegség tüneteit. Persze lehet ezenkívül még sok reakció, csak én pont ezekkel találkoztam. Akár mind a két reakciót is tudja egy szülő produkálni!

Bármilyen szexuális gondolat amúgy is tabutéma sok családban, nem csak a kényszergondolat. Mint lentebb írtam a meseelemzéseknél, vannak kamaszok, akik visszabújnak a babaházba vagy a hamuba, csak ne kelljen felnőni, és szembesülni a szexuális vágyakkal, pláne hogy a szülők előtt akkor már nem marad a gyerek az az édes baba, mint kiskorában (vagy azt képzeli az ilyen kamasz). A pszichoanalitikusok szerint ezek az elfojtott vágyak törnek elő később a tudattalanból szexuális kényszergondolatok formájában (az agresszív gondolatokkal is hasonló).

Először ezt kéne átgondolnod, hogy milyen a családotokban a légkör, mennyire szoktatok megbeszélni dolgokat? Milyen volt a szexuális felvilágosításod, és nekik mik az elvárásaik? Pl. azt szeretnék, hogy vagány legyél és csajozzál vagy "elvárják", hogy vidd már az unokát vagy éppen ők se szeretnek erre a témára még gondolni se?

 

Előzmény: KK03 (7065)
mgesa Creative Commons License 2019.05.24 0 0 7066

Szia!

 

Mindenképpen keress fel egy pszichológust, egyedül nehéz ezzel megbirkózni és nem is kell. Ha tényleg nem akarod, akkor miért kellene megtudniuk, hogy mivel kezelnek? Felnőtt (nem írtad a korod) ember vagy, azt avatsz be, akit szeretnél. Ha mindenképpen akarsz valamit mondani nekik, akkor mondd, hogy úgy érzed szükséged van pszichológussal való beszélgetésre, mert nem érzed jól magad, ennyi. Később ha akarod, akkor elmondasz annyit, amennyit szeretnél, a gondolatok tartalmából is annyit, amennyit bírsz.

 

Amit szakember nélkül ajánlani tudok, az, hogy olvass szakirodalmat, tudj meg minél többet e betegségről, nézz szembe vele és tudd meg mivel állsz szemben. Itt a fórumon is sok könyvet, linket találsz ehhez.

 

Igen, ahogy írtad is, a "nem gondolok rá" a legrosszabb megoldás. Pont ellenkezőleg: engedd meg magadnak, hogy legyen BÁRMILYEN gondolatod, ez nem egyenlő azzal, hogy meg akarod tenni, vagy vágysz rá. Amint el tudod ezt engedni és megengedni magadnak ezt, jobb lesz. A viselkedésterápiás módszerek pl arra építenek, hogy rá KELL gondolnod a szorongást keltő gondolatokra és a fokozatos hozzászoktatással csökken a szorongás. Azért ezt egyedül elég nehéz megtenni. :-(

 

Előzmény: KK03 (7065)
KK03 Creative Commons License 2019.05.20 0 0 7065

Kedves Fórumtagok!

Hogyan vállalhatnám fel a családom előtt, hogy szexuális tartalmú kényszergondolataim vannak? Fiatal egyedülálló férfi vagyok, még a szüleimmel élek. Régóta szenvedek ezektől a gondolatoktól, de csak nemrég tudtam meg, hogy ez valószínűleg ocd. Vannak napok, mikor szinte egész napra eluralják az elmémet különféle erotikus, gyakran perverz gondolatok, ilyenkor nagy nehézséget okoz másra gondolni, ami eléggé rontja az életvezetésemet. Valószínűleg terápiára lenne szükségem, de nem tudom, hogy tudnám eltitkolni a szüleim, testvéreim előtt, hogy mivel is kezelnek. Elsüllyednék szégyenemben, ha megtudnák. Esetleg egyedül mit tudnék tenni a gondolatok ellen? Az világos, hogy ha nem akarok rájuk gondolni, akkor esélytelen másra gondolni. Próbáljam elterelni a figyelmem? Írjam le a gondolataimat (mondjuk egy jelszóval védett word dokumentumba)? Minden reakciót nagyon köszönök! Minden jót mindenkinek!

VPP. Creative Commons License 2019.05.19 0 0 7064

Szerintem ahogy az egészséges embereknél is vannak jobb és rosszabb időszakok, úgy a kényszer is időnként felerősödik , aztán gyengül én is érzem ezt, de a skizofrénia teljesen más.

Előzmény: mcm2015 (7062)
rizsa79 Creative Commons License 2019.05.13 0 0 7063

Szia, nem tudom, hogy más betegségeknél hogy van. Nálam nincsenek ilyen periódusok, hanem folyamatosan van. Azt viszont megfigyeltem, hogy az életkorral változik. Vagyis harminc éves korom előtt más volt, mint mikor harminc felett előjött. Huszonévesen volt egy kényszeres időszakom, majd évekre elmúlt. De sajnos az orvosok szerint harminc fölött már megmarad, akinél előjön, ahogy már lentebb is írtam. 

Fontos! Azért harminc fölött se reménytelen a helyzet, csak akkor már nem szabad azt várni, hogy elmúlik a "dili". Mert akkor még jobban előjöhet esetleg. Inkább arra kell törekedni, hogy alacsony szinten legyen a kényszeresség.* Ebben segít a gyógyszer meg a pszichoterápia. Én pl. dolgozni tudok mellette, ami nem volt mindig jellemző. De egyébként a pszichoterápia nem csak a kényszerességre hat ki, hanem az életvezetést is megváltoztatja (ha addig nem volt rendben). Csak sajnos általában pénzbe kerül ... Érdekes, ha önmagában csak az életvezetésre vagy csak a kényszerekre irányul a terápia, az nem túl eredményes. De ha egyszerre kezeli a pszichiáter a kényszert meg a személyiségzavart is, annak sokkal több haszna van.

 

*Hogy néz ez ki a hétköznapokban? Pl. nem megyek vissza ellenőrizni a villanyt. Nem végzek hosszadalmas rituálékat gondolatban, ha valami kellemetlen jut eszembe. Kidobom azt, amit addig gyűjtögettem stb. Ez szuper érzés, viszont még nem jelenti azt, hogy elmúlt a "dili"! Inkább azt mondanám, hogy az ember visszatér a normális hétköznapokba, ahol nem várja tűzijáték és pezsgőbontás az elért eredményért. Az ember hajlamos ilyenkor valami paradicsomi állapotot, tökéletes boldogságot várni, és csalódik, ha ez nem következik be. Pedig az az igazi eredmény, hogy ha ezután történik valami, akkor normálisan reagáljunk rá, ne kényszeresen. Például hihetetlen érzés volt, hogy múltkor mentem az utcán, és azt vettem észre, hogy hétköznapi dolgokon járatom az agyam, miközben nézegetem a kirakatokat (persze gyorsan valami rosszra gondoltam). Olyan volt, mint régen, "normális" koromban. (De azért azt megjegyezném, hogy olyan se szeretnék lenni, mint régebben, mert huszonévesen elég sok problémám volt munkahelyen, párkapcsolatban stb.)

Előzmény: mcm2015 (7062)
mcm2015 Creative Commons License 2019.05.06 0 0 7062

Sziasztok! Lenne egy kérdésem azokhoz, akik szintén OCD-sek illetve konyítanak valamit a dologhoz: szerintetek a kényszerbetegség is olyasmi, mint mondjuk a skizofrénia, hogy vannak időszakok (ún. sub-ok), amikor érvényesül a betegség és jobban vannak kényszergondolatok akármi is van, és vannak időszakok, amikor nincsenek illetve nem annyira erősek? Ugyanis én magamnál ezt figyeltem meg... Ezt a felvetésemet mindig el is mondom a pszichiáteremnek, amikor találkozok vele, de ő csak kiröhög (illetve röhög rajta), és azt mondja, hogy ez nem így működik az OCD-nél... Viszont én mindig ezt tapasztalom magamon már nagyon régóta, szóval nem értem... Most vagy én vagyok a hülye, vagy a pszichiáterem nem ért hozzá (ami érdekes lenne, mivel vezető főorvos is...), vagy csak nálam áll fenn ez a speciális helyzet, hogy a skizofréniához hasonlóan ún. sub-ok vannak nálam is, csak ezek "kényszeres sub-ok"?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!