Keresés

Részletes keresés

rizsa79 Creative Commons License 2019.03.05 0 0 7054

Szia, lehet, hogy félreérthetően írtam a gyógyszert. Manapság már szerintem a legtöbben olyan antidepit kapnak, ami SSRI is. De lehet, hogy nem jól tudom. Én évek óta ugyanazt szedem (Sertralin). De vannak ettől drágábbak is annak, aki meg tudja fizetni.

Az ide író nők általában akkor hagyják el, ha terhesek, de nem mindenkinek sikerül. Amúgy a gyógyszer csak az egyik része a terápiának, mert a pszichoterápia ugyanolyan fontos. De aki csak tb-s rendelésre jut el, annak tényleg csak a gyógyszer az egyetlen lehetőség.

Hát azt tényleg nem tudom, hogy pasiknál mit okoz. Nekem az a tapasztalatom, hogy a szexuális életre is kihatnak a szorongásos gondolatok vagy ha rossz a párkapcsolat. Lehet, hogy lelki okok miatt csökken a libidó vagy nincs orgazmus.

De igazából nem hiszem, hogy annyira más lenne a hatása férfiakra, mint a nőkre, de erről inkább az orvost kéne megkérdezni. 

Előzmény: Akranes (7053)
Akranes Creative Commons License 2019.03.03 0 0 7053

                                                      Szia !

Köszi a válaszokat,minden mondat valóságos kincs nekem,hiszen elég rossz lelkiállapotban vagyok.

Még pár kérdésem lenne utánna inkább az oldaladra irnék az -email címedre,ha nem gondd,mert mindent ide nem akarok leírni.

1.Szóval az SSRI-gyógyszerről....mivel a hölgyekre másként hat a gyógyszer,nyilván nem érezted annyira vészesnek a mellékhatásokat....rengeteg férfinél viszont....igy nálam is, komoly mellékhatást okozott.

Teljes vagy csökkent libidóvesztés....de ez csak a kisebb baj,ugyanis ha van is vágy egyszerűen nem tud elélvezni a férfi,ezt az orvosok sokszor lassú puskának nevezik,de valójában nem lassú puska,mert sok férfi képtelen az ejakulációra.

Én már több SSRI-t kipróbáltam,és ez a mellékhatás mindig megvolt....tehát választhat az ember....vagy elfelejti a szexet,egy bizonytalan gyógyulásért ,hiszen egy kezelés akár több év,vagy talán állandóan is szedni kéne....én lemondtam a gyógyszerről,mert a libidóvesztés egyenlő a magánnyal ami pedig depressziót szül.

2.Szóval szedtél SSRI-t?....és hogyhogy már nem kell,hiszen az orvosok ezt a kényszernél fontosnak tartják,ha jól tudom.Elég az antidepresszáns ?   hogy érzed magad tőle? Nekem a nyugtató viszont fontos,add egy jó közérzetet.

3. A  fáradságról még annyit,hogy akár napi 20-30 kényszertől pl: ajtóbecsukás,elképesztő fáradságot érzek,ami még izomfájdalomal is jár....akkor neked nincs ilyen a kényszerektől?

 

Előzmény: rizsa79 (7052)
rizsa79 Creative Commons License 2019.03.02 0 0 7052

Szia, örülök, hogy ha mások is hasznosítani tudják a soraimat!

 

1. Én azt írtam egészen pontosan, hogy nem tudok olyanról 30 fölött, aki kigyógyult volna a kényszerből. Gyógyszerrel vagy másféle terápiával muszáj kezelni, de sajnos akinél 30 fölött előjön, az már ezzel együtt fog élni, nekem eddig minden orvos ezt mondta (aki kényszeresekkel foglalkozik). Ugyanakkor találkoztam olyan orvossal is, akinek gőze nem volt a kényszerekről, és nem is bánta, hogy kerestem egy hozzáértőt. Én nem tudom, másoknál hogy van, de nekem nem tett tönkre semmit az SSRI gyógyszer (de azért vannak kellemetlen mellékhatásai).

2. Nem tudom, nincs statisztika a kezemben. Vélhetőleg annak nem jók a kilátásai, aki huszonévesen abbahagyja a sulit vagy a munkát, és párkapcsolata sincs, hanem a szüleire szorul a kényszerei miatt. Ha jól tudom, az ilyen kényszeresek harminc fölött is a szüleikkel laknak, és segélyből élnek. Ennek ellenére a többség, aki ide ír, az már házas, sőt gyerekei is vannak, tehát vélhetőleg a családalapítás során erősödtek föl a kényszerei (talán mert szorong a feladattól stb). Példának okáért nálam harminc fölött, házasként, de gyerekvállalás előtt jött elő a kényszeresség.

3. A fáradtságérzet között is van különbség. Amiről én írtam, az a viselkedésterápia után fellépő egészséges fáradtságérzet. Ez a jele annak, hogy jól végezted a gyakorlatot, és utána csökkennek a kényszerek. (ellenben az eufórikus könnyűségérzés azt jelenti, hogy nem jól csináltunk valamit)

Amiről te írsz, az vélhetően az, amikor a kényszerezés leszívja az ember energiáját. DE a depresszió vagy vashiány is okozhat kóros fáradtságérzetet.

Én egyszerű antidepresszánst kaptam, kis vagy közepes adagot. Nyugtatót nem engedte az orvosom. 

Előzmény: Akranes (7051)
Akranes Creative Commons License 2019.03.01 0 0 7051

                                                Szia Rizsa !

Érdeklődve olvastam a soraidat,és lenne pár kérdésem,aztán persze írok később bővebben is.

1.Tehát te tudsz -e olyan emberről,aki kigyógyult a kényszerből a gyógyszerek hatására,és teljes életet él....és ami még fontos ,hogy az SSRI-gyógyszerek nem tették-e tönkre a szexuális életét?

2.és ide kapcsolódik a másik kérdés,hogy aki magányosként élt utánna előfordulhat-e,hogy fölépíti az életét és kapcsolata lesz?

Ez azért is érdekes ,mert engem azzal hiteget az orvosom,hogy rengeteg gyógyult beteg van nála,itt a fórumon ugyanakkor rákérdeztem erre a két kérdésre,de semmilyen választ nem kaptam.

3.És nálad is jellemző az elképesztő fáradság az egész napos kényszer után?És milyen gyógyszert próbáltál,és hogy hatott?

                                                               egyenlőre ennyit várom válaszod üdv Akranes

Előzmény: rizsa79 (7050)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.27 0 0 7050

Bocsánat, kihagytam egy fontos dolgot.

Azt már tudjátok, hogy a terápiában azt a részt, mikor a beteg szembesül a félelmével, expozíciónak hívják. Azt is írtam, hogy ez órákig tart (bár kevés orvos van, aki ennyire ráérne). Nagyon erős szorongással, félelemérzettel jár, és a cél az, hogy ezt nem szabad enyhíteni semmilyen módon (pl. kényszeresen). Ez konkrétan úgy néz ki, hogy a terapeuta időnként figyelmezteti a beteget, hogy ne rágódjon, hanem inkább koncentráljon a félelmetes érzésre! Ez nem emberkínzásból történik, hanem hogy magától kioldódjon a rossz érzés. 

 

És azt lentebb kihagytam, hogy ez a kioltódás hogyan zajlik. Hát úgy, hogy időnként megkérdezik, hogy hányasra osztályozod most az érzést? Mondjuk, ha induláskor 100%-ról indultál, akkor megkérdezik egy idő múlva, hogy csökkent-e már? Tehát ha a foglalkozás végére lemész mondjuk 60-ra, az már talán siker.

Én azt tapasztaltam, hogy vannak az emberben ilyen illúziók, hogy majd elmúlik ez a dili, és majd olyan lesz, mintha elfújta volna a szél. Hát szerintem magát a rossz érzést nem tudjuk kitörölni, és utána is előjöhet. Tehát nem szabad vizslatni magunkat, és túlzottan reménykedni, túl nagy elvárásokkal lenni.

Amit a terapeuta mond, azt érdemes betartani. (Persze olyan szakemberről van szó, aki dolgozott már kényszeresekkel).

 

Még annyit írnék érdekességképpen, hogy volt olyan, hogy nagyon fáradtnak éreztem magam utána, és úgy, mint akit kétszer agyonvertek egymás után. Sajnos volt olyan, hogy nem tudtam tartani magam a célhoz, és elbuktam. Ez látszólagos megkönnyebbülést okozott, és a testem is könnyűnek éreztem. De ugye tudjuk, hogy nem szabad semlegesíteni a félelmet, tehát ha ez megtörténik, akkor az nem jó. Ilyenkor több munkába kerül, hogy újra visszaevickéljünk a "rettegő" üzemmódba.

Még annyit, hogy én egyedül csináltam ezt végig, persze szakmai útmutatás alapján. Első alkalommal, mikor a kényszercselekvésről próbáltam "lejönni", akkor a doktornőm felidézése segített, hogy most ő mit mondana? 

A kényszergondolatról leszokás talán még ennél is nehezebb, azt sokáig meg se mertem próbálni.

Előzmény: rizsa79 (7047)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.25 0 0 7049

Az alábbi videót küldöm, amivel a terápia lezárását illusztrálom. Miért ez? Mert a táncosok élete is kemény és lemondásokkal teli. Mindezt azért, hogy ha szerencsések, akkor van tíz jó évük, amíg jó formában lesznek. Bizonyos életkor felett vagy sérülések miatt nem tudják folytatni a színpadi karriert, mert az olyan megterhelést jelent, amit nem bírnának. 

Mint írtam, a kényszeres se ringathatja magát olyan illúziókban, hogy meggyógyul vagy ilyesmi. Egyedül az adhat reményt, hogy a gyerekei vagy a testvérei nem örökölték a betegséget, és nekik normális élet adatik meg.

 

https://www.youtube.com/watch?v=N9djIgkO3v8

Előzmény: rizsa79 (7047)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.25 0 0 7048

A császár új ruhája c. mesében a két csaló takács a levegőt szövi az üres szövőszéken, és a levegőt szabják-varrják, aztán felöltöztetik bele a császárt. Ez hasonlít ahhoz, ahogy a rögeszmés-kényszeres folyamatosan járatja az agyát valamilyen problémán. De ez nem valóságos probléma, hanem pl. újra meg újra elismétel magában egy mondatot, vagy lejátssza magában az elmúlt eseményeket. Ez látszólagos megnyugvást okoz, hiszen pillanatnyilag csökken a feszültség, amit a kellemetlen gondolat kiváltott. A kényszeresek gyakran azt érzik, hogy hibát követtek el, amit valahogy muszáj jóvátenni. Vagy éppen nehezen döntenek, mert félnek a következményektől.

Ezt a kényszeres jellegzetességet gyakran hasonlítják a lejárt lemezhez, ami hasonlat a bakelit lemezek hőskorában születhetett. A lemezjátszó tovább pörgette a lemezt azután is, hogy a tű felemelkedett, és a zene elhallgatott. Vagy azt is mondták, hogy "fönnakadt a tűd", vagyis ha elakadt, akkor a lejátszó végtelenségig tudta volna játszani ugyanazt a dallamot.

Én a rokkát választottam a honlapom jelképének. A fonás normál esetben egy hasznos tevékenység, amivel földolgozzák a növényi szálakat vagy az állati gyapjút. Ezt a folyamatot gyorsítja meg, ha a fonóeszközt (orsó) kerékkel és pedállal összeszerkesztik. Ez egy indiai találmány, amit a keresztes háborúk idején hoztak be Európába. A kényszeres viselkedés ahhoz hasonló, mintha valaki naphosszat egy üres orsót pörgetne az ujjai között, vagy egy üres rokkát hajtana egész nap.

Az agyi folyamatokat különböző kémiai anyagok segítik, hogy az üzenetek eljussanak az agy egyik helyéről a másikra. Mint lentebb írtam, ha ez az anyag csökken, vagy a körkapcsolatok bármely része megsérül, akkor a működésben zavarok lépnek föl. Ezért az emberben kialakul a folyamatos hibaélmény, a döntési képtelenség, ami nagyfokú szorongással jár. Ezt csökkentik az ismétlődő kényszergondolatok, de ez inkább erősíti a hibás kört.

Ez a betegség azoknál alakul ki, akikben megvan a genetikai hajlam. Fontos tudni, hogy a kényszeresek családjában nem lesz mindenki kényszerbeteg! Talán a hajlamot többen is öröklik, de nem lesz belőlük automatikusan kényszerbeteg, ha nincsenek más kiváltó okok.

 

Ebben a videóban a fonás alapjait mutatják be. Azzal kezdődik, hogy megnyírják egy élő angóranyúl szőrét, amit a jószág elég békésen tűr. Gyengébb idegzetűek ne adják föl ennél a résznél!

https://www.youtube.com/watch?reload=9&v=3rAD0AA_kVs

Előzmény: rizsa79 (7046)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.25 0 0 7047

Bocsánat, közben megnéztem, és A császár új ruhája c. mesét Andersen írta. 

 

Arról írnék még, hogy mi történik, ha valaki végigmegy a terápiás folyamaton, és végigcsinálta az expozíciót, vagyis a szembenézést a legrosszabb gondolatával? Erről van a legkevesebb szó a szakirodalomban, nyilván nem véletlenül. Sajnos nem kecsegtetnek azzal, hogy ettől elmúlik a kényszerbetegség. Inkább azt lehet elérni, hogy kioltódik a negatív érzés, vagyis csökken az erőssége, intenzitása. Más érzések is megjelennek, amikről a beteg addig nem is gondolta, hogy léteznek benne, annyira el voltak nyomva.

Ha legközelebb rájön a kényszeres késztetés, akkor megpróbál neki ellenállni valahogy. Egyáltalán, már az is eredmény, ha nem kerüli a kiváltó helyzeteket, ahol tudja, hogy rájön a szorongás. A beteg megtanulja, hogy más módon is enyhíteni tudja a szorongását, nem csak kényszerezéssel.

A kényszerek száma, gyakorisága csökken, és ezáltal felszabadul egy csomó idő, amit azelőtt a kényszeres erre elpazarolt. Sajnos, arra számítani kell, hogy bármikor beüthet a ménkű, egy átmeneti javulás után ugyanott kell kezdeni, ahol abbahagytuk. Úgy gondolom azért, mert az agyat nem tudjuk megjavítani, ahol a sérült rész található. Ezért ha elhalványul a kioltás ereje, akkor újra meg kell tanulni.

Olyat is hallottam, hogy valaki leállt a gyógyszerrel, de mikor hosszú szünet után újra kezdte, akkor a régi gyógyszer már nem volt megfelelő, újat írtak föl neki.

 

Sajnos megvan a veszély, hogy az expozíció közben a beteg annyira rosszul érzi magát, hogy elbukik, vagyis más módon csökkenti a félelmet. Pl. elvégzi a kényszercselekvést. Ez hirtelen megkönnyebbülést okoz, de csak azért, hogy aztán még erősebben térjen vissza a szorongás. Pl. hallottam egy esetet, hogy mikor a terapeuta nem figyelt oda, a páciense lemosta a körömlakkot, ami az expozíció céljából volt a bőrére kenve. Ilyenkor sajnos elvész az addigi munka eredménye, mert időbe kerül, míg újra előáll a félelmetes helyzet. A csalással szerzett megnyugvás sosem lehet teljes, és az eufórikus öröm, amit így szerez magának az ember, sajnos nagyon múlékony.

Sikeresebb volt az a terápia, ahol ki volt téve az asztalra végig a kés a beszélgetés alatt (mivel a nőnek agresszív kényszergondolatai voltak, vagyis félt, hogy elkövet valami szörnyűséget. Ezért messze elkerülte a veszélyes tárgyat, amivel kárt okozhat). Az anyuka ezek után talán nem zárta el otthon az összes kést, vagy mert egy vajas kenyeret kenni a gyerekének.

Előzmény: rizsa79 (7046)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.22 0 0 7046

Általában a nagyravágyással magyarázzák A halász meg a felesége mesét, hogy miért nem tudott az asszony megelégedni a kis ajándékkal? Egyáltalán, minek kért bármit is a haltól, akit a férje visszadobott a tengerbe?

Azt már tudjuk, hogy a pszichoanalitikusok szerint a tenger a mesében a tudattalant jelenti. A lepényhal nyilván a (kényszer)gondolatot. A halász jól teszi, mikor az elején visszadobja ezt a furcsa halat. Ez az, amit a kényszeres nem tud megtenni a kínzó gondolatokkal, hanem azok újra és erősebben előtörnek. Kialakul az ördögi kör, mikor a hirtelen felbukkanó gondolatot valamilyen cselekvéssel, rituáléval vagy újabb gondolattal próbálod semlegesíteni. A halász felesége ezért nem tud megelégedni soha egyik kívánsággal sem, mert mindig új valami jut az eszébe. Folyamatosan jár az agya, és arra gondol, hogy mit mulasztott előzőleg. Az az érzése, hogy mindig tudna jobbat, nagyobbat kívánni. Közben ő is érzi, hogy ez nem jó (ezt fejezi ki a férj aggodalmaskodása), és ráadásul növekvő szorongást is okoz (az egyre haragosabb tenger).

Ha már kialakult ez az ördögi kör, akkor nagyon nehéz neki ellenállni. Erre a mese elején figyelmeztetnek, hogy jobban jársz, ha visszadobod a halat. Vagy ha ez nem sikerült, és belekerültél a spirálba, akkor ott a mese végén a másik lehetséges megoldás: szembe kell nézned a legsúlyosabb félelmeddel, amit a mesében a büdös, rozoga kis kunyhó fejez ki.

 

Hasonlít ez az ördögi kör ahhoz, amikor A császár új ruhája mesében az üres szövőszéken a levegőt szövik a takácsok. Jár a gép, de teljesen feleslegesen, üresen. Sajnos a kényszeres rituálék is ilyen haszontalan, sehova nem vezető dolgok, akár látható módon, akár fejben zajlanak. A császár, aki persze nagyon hiú, azért hiszi el, hogy ő nem meztelen, mert el akarja hinni. De közben tudja a szomorú igazságot. A császár azért szánalomra méltó figura, mert nem szenved a meztelenségétől. Az a kényszeres, aki szenved a saját viselkedésétől, annak nagyobb a motivációja a gyógyulásra. Ezért nem jó, ha a család kiszolgálja a beteget, mert akkor nem alakul ki a betegségtudata (mivel nem okoz neki szenvedést)!

Ezért választottam a honlapom jelképének a rokkát. Mert a kényszeres hasonlít ahhoz a fonóhoz, aki üres rokkát járat végtelenül. Ahelyett, hogy hasznos dolgokat fonna vele, amiből aztán készülne valami, pl. szép anyagok, jó ruhák.

Előzmény: rizsa79 (7045)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.22 0 0 7045

Az előző két mese azt illusztrálta, hogy mi történik, ha az ember megpróbálja elhessegetni a kellemetlen gondolatokat. Kényszereseknek az agy azon részein csökkent a szerotoninszint, ahol az agresszivitással és szexualitással (másoknál tisztasággal és egészséggel) kapcsolatos primitív területek vannak. Ezért az ilyen jellegű gondolatok gyakrabban törnek be a tudatba, és a hárítás csak még jobban felerősíti a késztetést. Erre írják föl az SSRI gyógyszereket.

 

A következőben egy másik jellegzetességét mutatnám be a kényszeres gondolkodásnak. Ez pedig a folyamatos hibaélmény, a döntésképtelenség, és ennek következtében a lelassultság, illetve a kényszergondolatok betörése, amit bizonyos agyi pályák sérültsége okoz. (homloklebeny és az agyféltekék mélyén található szürkeállomány közötti körkapcsolat). Ezt kezelik gyógyszeresen és pszichoterápiával.

Ezt az ördögi kört illusztrálnám A halász meg a felesége c. mesével.

A szegény halász azért is szegény, mert mostanában nem fogott semmit. Mikor végre a horgára akad egy lepényhal, arról kiderül, hogy elvarázsolt királyfi, akit visszadob a vízbe. Mikor hazaér zsákmány nélkül, és ezt elmeséli a feleségének, akkor az asszony mérgében leszidja, hogy miért nem kívánt valamit a haltól, mikor olyan szegények? Először kis házat kívánnak, aminek örülnek egy-két napig. Majd egyre nagyobbakat kíván az asszony, és minél nagyobb a kívánság, annál jobban fél az ember visszamenni. És egyre kevésbé tudják élvezni a kívánságokat. Az eredeti fordítás szerint így hangzik a versike, amit mindig elmond az ember a tenger partján, ami egyre haragosabbá válik.

"Azki markomban vala, 

tengernek lepényhala: 

feleségem, Ilsebill, 

többre vágy, mint nékem ill'."

Végül, mikor már az asszony Isten szeretne lenni, akkor visszájára fordul a kívánság, és újra ott vannak a büdös kis kunyhóban, amiben a mese elején laktak.

Előzmény: rizsa79 (7044)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.22 0 0 7044

Arra nincsenek szavak, hogy az ember mit él át, mikor a terapeuta segítségével megpróbál ellenállni a kényszeres késztetésnek. Mint írtam, a kényszeres megpróbálja a kellemetlen gondolatokat rituális módon enyhíteni. Ha ez elmarad, akkor hihetetlen szorongást élsz át. Ez nagyon nyomasztó, és mégis ezt kell minél tovább kitartani, és anélkül, hogy enyhítenéd. Na erre hoznék meséket, hogy ezt bemutassam, és talán segítsek azoknak, akik hasonló helyzetben vannak.

 

A Családi mesék elején található a Mese a fiúról, aki világgá ment, hogy megtanuljon félni, és a könyv vége felé olvasható A királyfi, aki nem ismerte a félelmet c. mese. Ezek ellentétpárjai egymásnak, vagyis a felszínen hasonlítanak, de igazából két ellentétes viselkedést látunk benne.

1. Mese a fiúról, aki világgá ment, hogy megtanuljon félni (28. old.)

Kissé Tökfilkó-szerű a fiatalember, de nincs megnevezve a történetben. Látszólag nem érti, hogy a testvére miért fél a temető mellett elmenni, és mások miért félnek a kísértet történetektől, és ő is érezni akar valamit ("Bárcsak borzonganék, bárcsak borzonganék"), ezért egyre képtelenebb helyzetekbe kerül. Az akasztott embereket leszedi a bitófáról, mert azt hiszi, hogy fáznak. A kísértetekkel és rossz szellemekkel kártyázik és tekézik. A halottat kiszedi a koporsóból, és megpróbálja felmelegíteni. Végül ezzel a viselkedéssel elnyeri a királykisasszony kezét, de valami még hiányzik a házasságukból. Az ifjú asszony végül hideg vízzel nyakon önti az ágyban, ami a pszichoanalitikusok szerint az erotikát jelképezi. Ezzel ér véget a mese, hogy az ember örül, hogy végre borzonghat. (A mese filmváltozatában a királykisasszony halálos betegsége ébreszti rá erre a fiút.)

2. A királyfi, aki nem ismerte a félelmet (450. oldal)

Kissé megtévesztő a cím, mert inkább arról szól, hogy ez a királyfi nem habozik, hogy féljen. Neki, ha azt mondják, hogy egy feladat embertpróbáló, akkor hanyatt-homlok rohan és megteszi. Először találkozik egy óriással, akihez senki nem mer szólni rajta kívül. Az óriás ad neki egy feladatot, amit eddig senkinek nem sikerült végrehajtani. Ettől a feladattól emberfeletti erőt szerez a királyfi, amit megirigyel tőle az óriás. Hogy el tudja venni tőle az erőt (amit egy arany karkötő jelképez), megvakítja, majd szakadékba csalja. A királyfit hűséges oroszlánja menti ki ezekből a helyzetekből, és az óriás esik a saját kelepcéjébe. A királyfi végül visszanyeri a látását (egy csoda segítségével), és egy elvarázsolt kastélyhoz ér. Az elátkozott királykisasszonyt csak akkor tudja megmenteni, ha három éjszakát eltölt a kastélyban. Minden éjszaka előjönnek az ördögök, és össze-vissza verik. Ezt szótlanul kell kibírnia, és másnap a királykisasszony fellocsolja őt. A harmadik éjszaka után félholtnak érzi magát, és jártányi ereje sem marad, még a szemét se bírja kinyitni, hogy a királykisasszonyra nézzen, aki bejön, hogy fellocsolja őt az élet vizével.

Majd hirtelen (az élet vizének hatására) épnek és egészségesnek érzi magát, megszabadult minden fájdalmától, és mint aki álmából ébred, kinyitja a szemét. A királykisasszony eddigre megszabadult az átoktól, és a kastélyt újra benépesítik a szolgák, és este megtartják a lakodalmat.

 

Előzmény: rizsa79 (7043)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.22 0 0 7043

Szívesen teljesíteném három kívánságodat is.:) Amúgy a meséket a topik témája (és a saját bajom) miatt hegyezem ki a kényszerbetegségre, de biztos, hogy más lelkibetegségekkel vagy problémákkal is végig lehetne menni rajtuk.

 

Még az ismertebb mesékhez venném A békakirályt és A hét kecskegidát. A békakirály is inkább a friss házasok meséje, mint a Rigócsőr. Amikor megfogadják a fiatalok, hogy "mi sohasem fogunk veszekedni". Aztán a mese szerint az egyik házasfél folyamatosan rút varangynak képzeli magát, a másik meg erre ráun, és a falhoz vágja (a szelídített fordításban "csak" undorodva beteszi az ágyába.)

A hét kecskegidában sem igazán mennek át változáson a gyerekek, Piroskához hasonlóan. A kecskemama nagyon szeretné őket távoltartani a farkastól (az önállósodástól), de a nagyobbacska gidák mégis bajba keverik magukat. Amit végül a mama nem bír nézni, és "kimenti" őket a legkisebb gida segítségével, aki az állóórában bújt el (és nem találta meg a farkas).

Most három olyan mesét hoznék bővebben, ami a kényszereseket érdekelheti.

Előzmény: özvi (7042)
özvi Creative Commons License 2019.02.20 0 0 7042

Nekem teljesítetted a kívánságomat:)

Sajnos fáj a kezem, izületi gyulladás, ezért most jobb szeretek olvasgatni mint írni.

És itt találtam bőven ami érdekelt, pedig csak véletlen kattintottam ide, friss beírásokat keresve.

Majd még a zenéket is meghallgatom amiket ajánltál.

Előzmény: rizsa79 (7041)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.20 0 0 7041

Még egy megjegyzés, aztán mára takarékra teszem magam. :) Mostanság történt velem, hogy valaki iránt nagy bizalommal voltam, és ő bennem csak a rosszat látja. Nagyon jót tett nekem, hogy ezekben a napokban a mesékkel foglalkoztam, mert így legalább nem gyűlöltem meg az illetőt. Inkább sajnálom, hogy be van zárva a saját kis világába, és hát milyen anyja lehet az ilyennek, aki ilyen bizalmatlant nevel a fiából? Sajnálatra méltó az ilyen ember, nem gyűlöletre.

Közben azért a kényszereimen is elgondolkodtam, hogy engem vajon miért lát ilyen gyogyósnak? Van néhány félelmem, amit most mertem igazán bevallani magamnak, pl. az elhagyatottság érzése és nyomában a frusztrált düh, ez nekem is új volt magammal kapcsolatban. Sajnos erre nem létezik olyan megoldás, hogy belököm a kemencébe, mert úgyis újra előmászik a "boszi". Erre ajánlja a pszichiáter doktornőm, hogy nem szabad csökkenteni a félelemérzetet. Ezért van, hogy a kényszereseknek a kognitív terápián azt a feladatot adják, hogy tartsák a félelmet a figyelmük előterében, és akkor fog kioldódni (míg ha megpróbáljuk semlegesíteni vagy elfojtani, akkor még erősebben előtör!)

Előzmény: özvi (7037)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.20 0 0 7040

Még a Bettelheim könyvről írnám, hogy vannak valóban fontos megállapításai a pszichoanalitikus iskolának a mesével kapcsolatban. Pl. mint leírtam, az a mese, ahol a főhős meghal vagy álomba merül, és ebből föltámad, az mindig valami nagy változást jelez. Az is igaznak tűnik, hogy a mesében szereplő királynők és mostohák mindig a valódi anyát jelképezik. Időtállónak bizonyult az a meglátás is, hogy a szereplők mindaddig gyerekek maradnak, amíg nem alakul ki bennük a belátás, és amíg az örömelvet választják a valóságelv helyett. Pl. Jancsi és Juliska gátlástalanul bekebelezik a sütiházat, és semmi belátással nincsenek az anyjuk iránt, hogy annak miért vannak elvárásai.

Viszont ezután oldalakon keresztül elemzi a híres analitikus, hogy Jancsi és Juliska mennyit fejlődtek az erdei kaland során. Hát ravaszságban lehet, hogy fejlődtek, de aki meghal a mesében, az a szegény anya meg a boszorkány (aki szerintem szintén az anyát jelképezi). Tehát, ha én ezt mesélném a gyerekeknek, akkor ugye mi a célom?

1. Arra tanítanám-e őket, hogy anya rossz, aki csak passzióból parancsolgat a gyereknek? Apához kell menekülni, aki mindent megenged (abban a tíz percben, amíg a munkából hazaér, és foglalkozik a gyerekkel:) A mese Bettelheim-i elemzése valami olyat hoz ki (163. oldal), hogy éjszaka a gyerek arra ébred, hogy egyedül van, és ezért az anyját hibáztatja (ezt fejezi ki a mesében, hogy Jancsi kihallgatja az anyjáék beszélgetését, hogy ki akarják tenni). Namost ez nagy szorongást okoz, és ezért kitalál mindenfélét, hogy anyát visszakapja (a mesében Jancsi nyomokat szór el az erdőben, mikor kiteszik). A mézeskalács ház az analízis szerint az anyát jelképezi, akiből a "gyerekek kirágják magukat". A boszi a gyerekes ösztönöket jelenti, hogy a "gyerekek az orális szakaszban minden felfalnak". Ezért dobják a kemencébe az öregasszonyt, ami azt jelképezi B. szerint, hogy megszabadultak a gyerekes késztetésektől. És boldogan élnek ezután a kényeztető szülővel. Istenments, hogy a nagy embert bíráljam, de nem látom be, hogy miért kell ilyen gonosznak beállítani az anyát? Miért kell arra nevelni egy gyereket, hogy ösztönösen féljen minden más embertől, akit kevésbé ismer? (Nem az idegenről beszélek, aki az utcán megszólítja, és a házába invitálja. Ez valóban reális veszély, és az ilyentől félni kell. Inkább arra gondolok, mikor vannak ilyen pukkancs emberek, akik csak a közvetlen családtagjaikról és barátaikról gondolnak jót, a többieket mind idegeneknek állítják be, akik csak szemetek lehetnek. Akár munkahelyen is.)

2. Nekem inkább az lenne a mondanivalóm, hogy a gyerek még kicsi, és ezért sokszor nem értheti, hogy anya miért kíván tőle valamit, miért vár el bizonyos viselkedést?

Tehát ezzel azt közvetítem a gyerek felé, hogy lehet anyára mérgesnek lenni ("el akar hagyni"), és megbüntetéséről fantáziálni ("elbujdosok, és nem is jövök vissza"). Jó lenne, ha anya mindig sütivel kényeztetne (mézeskalács ház), és kiskorban minden gyerek ilyen anyát szeretne (a boszi, ahogy kínálja őket). Csakhogy anya újabb elvárásokkal áll elő, és a gyerek még mérgesebb lesz (a boszi szerinte fel akarja falni). Végül odáig fajul a helyzet, hogy a gyerekek csellel belökik a kemencébe és rácsukják az ajtót. Az ilyen gyerek éretlenül megy haza, mert nem tanulta meg kezelni a dühét és frusztrációját. Csak a kincseket keresi meg a kényeztető szülőt. 

Mesélés közben ezt a két gyereket, mint negatív példát állítanám a mesehallgató gyerek elé, de persze ezt így nem mondom ki, és semmiféle más tanulságot sem! Feltételezem, ha a sokat dühösködő kisgyerek többször hallja az ilyen módon előadott történetet, akkor átalakulás indulhat el nála. Először szimpatizálni fog a kis angyalkákkal, akiknek igazat ad teljes mértékben. Öröme felszabadító lesz a boszi halálán, és megdicséri a kicsiket az ügyes cselért. Ez kell ahhoz, hogy a saját dühét ne szégyellje, ne fojtsa el. De később talán elgondolkozik, hogy mi van, ha a gyerekek csak kitalálták, hogy a boszi (az anya) ilyen szemét, már bocsánat a kifejezésért? Bizony, tesznek föl a gyerekek ilyen kérdéseket, és nem érdekli őket a híres pszichomókus belemagyarázása ...

 

Megjegyzés: itt is lehet a mesének olyan magyarázata, hogy óvakodjunk másoktól, főleg az idegenektől és a cukros bácsiktól, esetleg túl szigorú anyánktól. A lényeg végül is az, hogy lehet a másik ilyen is meg olyan is. Vannak emberek, akik minden és mindenki iránt bizalmatlanok, ami csak él és mozog. Míg másoknak esetleg semmi veszélyérzete nincs az égvilágon, és még a morgó kutyát is megsimogatják, aztán csodálkoznak, ha beleharap a kezükbe.

Előzmény: rizsa79 (7039)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.20 0 0 7039

Az erdőbe kitett gyerekek problémája: régebben, mikor nagy volt a gyermekáldás, akkor teljesen másként gondolkodtak a szülők. Bizony voltak a születésszabályozásnak olyan módjai, ami a polgári társadalomban elképzelhetetlen. Ha jól tudom, ezek a módszerek azt szolgálták anno, hogy a megmaradó gyerekeknek többet tudjanak adni, és ezzel biztosítsák a család fennmaradását. De igazából én nem tudok olyan mesét, ami ezen alapulna.

Tény, hogy a Jancsi és Juliskát azzal magyarázza Bettelheim is (a hetvenes években), hogy az anya eredetileg az éhínség hatására akarta kitenni őket. De mint írtam, a fordítók azt írják 1990-ben, hogy az újabb kutatások ezt megcáfolták (hiszen valójában bűnözők alakja lapul a két főszereplő gyerek alakja mögött). Tehát ha az anya valóban az éhínségtől szenvedett volna, akkor az egyik gyerekét megtartja, és "csak" a másikat teszi ki! Teljesen ellentmond a középkori szokásoknak, hogy valaki az összes gyerekét kitegye, hiszen azzal pont a család fennmaradása kerülne veszélybe (ugye akkoriban a család munkaközösség is volt, amiben a nagyobbacska gyerekek is komolyan dolgoztak).

Nagyon érdekes és fontos a Bettelheim könyv, de tele van ilyen ellentmondásokkal, ami miatt mára kissé elavultnak tűnik. (ha jól számolom, eltelt majdnem ötven év az eredeti kiadás óta).

Előzmény: özvi (7037)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.20 0 0 7038

Nagyon köszönöm a dicséretet, és külön öröm, ha másoknak is tudok esetleg ezzel segíteni! Nem ez a foglalkozásom, mert anno pedagógusnak készültem. Az egyetemen, ahol pedagógiát tanultam, hallottam először Bruno Bettelheim pszichoanalitikus könyvéről, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek címmel. Közben volt egy kedves néprajzos csoporttársam, akivel beszélgettünk a népmesékről.

Az igazi indíttatást az adta, hogy hatodikos korom óta sokat vigyáztam kisgyerekekre, és soha nem kötötte le őket igazán a klasszikus mese, vagy az ahogy én meséltem. Erőltettem, mert ugye mindenhol azt ajánlják, hogy mesélni kell a gyereknek. Ez és más dolgok odáig mentek, hogy kialakult nálam egy pánik és agresszív kényszergondolataim lettek, így sajnos föl kellett adnom a bébiszitterkedést.

De ez a mese téma nem hagyott nyugodni, mert azért csak ott motoszkált bennem, hogy a gyerekeknek van igazuk, mert azt tapasztaltam, hogy érdemes komolyan venni a véleményüket. Ha a gyerek nem csak hisztiből, hanem folyamatosan berzenkedik valami ellen, akkor tényleg zavarja valami.

Én arra jöttem rá, hogy teljesen hibás elképzeléseim voltak a mesékről, miközben olvastam nekik. Általában sok a félreértés a mese körül, és örülök, ha más is felfigyelt már erre a problémára. Pl. amit te is írsz, azt a Családi mesékben is megemlítik a fordítók, hogy a modern kutatások szerint a Jancsi és Juliska alakja bizony két közönséges bűnözőt rejt. Namost elképzelhető, hogy a mese írója, aki hallott erről, ezt állította volna példának a gyerekek elé? Nem sokkal logikusabb, hogy feddésnek szánta a gyerekeknek, akik az anyjuk szigorúsága miatt panaszkodtak? 

 

Előzmény: özvi (7037)
özvi Creative Commons License 2019.02.19 0 0 7037

Nagyon érdekesek a mese elemzéseid, gondolom ez a  foglalkozásod.

Sosem gondoltam még ilyen szemmel ezekre a mesékre.

Sőt máshol azt olvastam, hogy ezek valaha megtörtént bűncselekmények, pl az erdőbe kitett gyerekek.

Előzmény: rizsa79 (7031)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.19 0 0 7036

2., 3. Következik a terápia nehezebb része, mikor a beteg elhatározza, hogy megpróbál ellenállni a késztetésnek. Ehhez fel kell idézni a kiváltó helyzetet. Pl. aki a vegyi anyagoktól félt (körömlakk), annak bekenték a hátát egy kis körömlakkal, és az volt a feladat, hogy nem szabad lemosni. Vagy akinek agresszív kényszergondolatai vannak, és ezért elkerül bizonyos helyzeteket, az elé kitett egy kést a terapeuta, és ott volt végig az asztalon a terápiás ülés alatt (hogy hozzászokjon a látványhoz).

Általában egyedül a beteg nem képes arra, hogy elterelje a gondolatait, bár nem lehetetlen. De ideális esetben a terapeuta ott van, és figyelmezteti, hogy ne kezdjen bele a megelőző kényszercselekvésbe. Ráadásul vannak, akinél nem is kényszercselekvést, hanem kényszergondolatot kell előidézni, mert attól félnek jobban. Szóval nem egyszerű, na. Egy ilyen terápiás ülés általában 50 perc, tehát ha azt kibírja a beteg, hogy addig ne mosdjon, az már sikeres lehet.

4. Ha elmaradt a megszokott válasz, ez nagy félelmet fog kiváltani az agyban. A legtöbb kényszeres állítólag itt bukik el, mert akkora félelemérzetről beszélünk, hogy ezt nagyon nehéz kibírni. Nagyon nagy a kísértés, hogy ezt a félelmet csökkentsük, pl. a kényszeres rituáléval vagy valamilyen más, semlegesítő cselekvéssel, gondolattal. Ez a félelem azzal kapcsolatos, hogy elmaradt a rituálé. Pl. ez miatt baja lesz a szeretteimnek vagy más rettenetes következmények lesznek, ez a tudatos része a félelemnek.

A terapeuta arra biztatja a beteget, hogy a félelmetes érzést tartsa a tudatának előterében. Talán ez képekben is megjelenik, pl. ha katasztrófától fél valaki, akkor összedőlt házak képe stb. De az érzés átélése a fontosabb, ha jól sejtem. Ezt az érzést nehéz leírni, de feltételezem, hogy ilyenkor az agyunknak bizonyos része aktív, mert meg is kell mutatni, hogy hol érzel valamit. Tőlem legalábbis megkérdezte a pszichológus. Úgy érzed, hogy még soha nem féltél így életedben, és talán ennek nem is lesz vége. Ilyenkor jó, ha védett, terápiás ülésen vagy, mert kissé furcsán nézhetsz ki, és jó, ha ezt csak a terapeuta látja, amíg szenvedsz. Azt olvastam, hogy ez a félelemérzet akár órákig vagy napokig is tarthat az első esetben. Hát ez van, ez az egyetlen módja, hogy megszabaduljunk a kényszerektől. (Van, aki közben a gyógyszeres terápiát is végzi, de pl. régebbi megközelítések szerint erre az időre fel kell hagyni a gyógyszerrel, hogy hatásosabb legyen a kioldódás.)

Előzmény: rizsa79 (7033)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.19 0 0 7035

Itt írok konkrét példákat a felsorolt terápiás lépésekhez. Feltételezem, hogy a páciens, aki eljutott a szakemberhez, már valamennyire tisztában van azzal, hogy pl. ellenőrző vagy tisztasági rituáléi vannak, agresszív vagy tisztasággal kapcsolatos kényszergondolatai stb. A tesztek közül a Y-BOCS egy igen részletes teszt, de az orvosok általában megelégszenek azzal, hogy a kényszeres felsorolja a legnagyobb problémáit.

 

1. Naplóírás. Pl. lehet az a kiváltó helyzet, ha elindulsz otthonról, és bezártad az ajtót. Ezután jön a rossz érzés és az automatikus gondolat, hogy mi van, ha nem zártad be? Ezt a kínzó késztetést megpróbálod rituáléval enyhíteni, pl. háromszor visszamész, és lenyomod a kilincset. Ilyen és ehhez hasonló kényszerek feltérképezésével indul a terápia.

Következő lépcsőfok, mikor megpróbálod a terapeuta irányításával átszerkeszteni a hibás beidegződéseket. Sajnos egyesek már itt elbuknak, mert annyira félnek a nyitva hagyott ajtótól, hogy hallani se akarnak arról, hogy ezt a rituálét elhagyják, pedig zavarja őket. Mondjuk attól félnek, hogy valami besurranó tolvaj kihasználja az alkalmat. Pedig a kognitív terápia lényege nem az, hogy ténylegesen nyitva maradjon az ajtó. A lényeg pont az, hogy ez miért okoz akkora félelemérzetet? Miért nem tudja a beteg elképzelni, hogy akár nyitva is maradhatna az a szerencsétlen ajtó? Hát azért nem, mert pl. valahol a tudatalattijában egy tökéletességre törekvést találna, ahol nem fér el az, hogy akár hibázhatunk is. 

Szóval valahogy így néz ki a terápia kognitív része, ennek egyik jellegzetes eszköze az ún. 7 oszlopos gondolatnapló. Hozzátenném, hogy szerintem kényszereseknél nem az a jó terápia, ami csak egyféle módszert alkalmaz. Az ismert terápiás iskolák önmagukban csak félkarú óriások a kényszeresség esetében. Pl. a pszichodinamikus terápia (ami a pszichoanalízisből nőtte ki magát) rendkívül jó a mögöttes okok magyarázatában, de ehhez az kell, hogy a beteg egyáltalán eljusson idáig. Ez nehezen elképzelhető a viselkedésterápia nélkül, ami lehetővé teszi, hogy a beteg a kényszerek helyett másra koncentráljon. Vagy egyeseknél akár azt, hogy eljusson a pszichiáter rendelőjébe! Viszont a viselkedésterápia rendkívül szegényes válaszokat ad, ha a beteg a mögöttes okokra kérdez rá. Szerintem legalábbis nem kielégítő válasz, hogy az agy számítógép, ami bármit kidobhat, akár halandzsa szöveget is.

Szerintem fontos tudatosítani magunkban, hogy a kényszereket az ember csinálja magával, persze nem direkt! Ennek lehet az az oka, hogy másképp működik az agyunk, pl. az agresszív és szexuális késztetések könnyebben törnek be a tudatba, mint az átlagembernél. Erre a pszichoanalízis kínál egyfajta magyarázatot, hogy pl. a beteg elfojtja magában ezeket a késztetéseket, nehogy elveszítse a szülei szeretetét stb. Vagy a személyközpontú pszichológia (Carl Rogers), amelyik a sikerélményekre irányítja a beteg figyelmét, az elérhetetlen álmok helyett.

Persze biztos van, aki másként gondolja. Pl. a pszichoanalízis olyan megállapításait, hogy a kényszeresek mind kuporgató, anális szakaszban (lelkileg a szobatisztaságra szoktatás időszakában) megragadt emberek, ezt már megcáfolta a tudomány. Sokfélék a kényszeresek, és ezért ma már jobban elkülönítik a kényszeres tüneteket is (pl. egyik betegre inkább az ellenőrző, másikra inkább a tisztasági rituálék jellemzőek). Más kényszeresek talán a gyógyszerre esküsznek vagy arra, hogy ez mögött nincsenek mélyebb lelki okok. Szerintem többféle szemléletet kell egyesíteni, nekem legalábbis ez vált be.

Előzmény: rizsa79 (7033)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.18 0 0 7034

A terápia akkor sikeres, ha az elkövetkező időkben a betegnél csökken a kényszeres késztetés és az ennek nyomában járó félelemérzet. Ennek nyomán az ember azt tapasztalja, hogy csökken a kényszercselekvések és gondolatok száma, időtartama. Felszabadul a napjainak az a része, amit régebben a rituálék foglaltak el. 

A terápia sikerét előre jelezheti, hogy a beteg mennyire elkötelezett. Akinél már erősen tudatosult, hogy mennyi mindenben akadályozza a betegsége, szerintem annak van jó esélye a sikerre, mégha csak egy mezei pszichológushoz is jár. Aki csak azért van a terápián, mert a rokonai odaküldték, urambocsá' nincs betegségtudata, azon sajnos a legjobb sztárterapeuta se tud segíteni. 

A terapeuta esetében az a fontos, hogy legyen fogalma a kényszerbetegségről, és tudja azt, hogy az milyen erős félelmekkel jár. Így talán jobban megérti, hogy ezt a kényszeres nem hisztiből csinálja, hanem vannak bizonyos belső késztetések, amiket nem tud legyőzni egymaga (hiszen ezért jelentkezett a terápiára.)

Előzmény: rizsa79 (7033)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.18 0 0 7033

A kognitív viselkedésterápiáról írnék dióhéjban. Ennek jellegzetessége, hogy időhatáros, vagyis meghatározott számú óra alatt egy kitűzött célt próbál elérni a terapeuta meg a páciense. 

A terápia első felében történik a naplóírás, ami a feltérképezése a konkrét tüneteknek. Megadott minta alapján a beteg feljegyzi, hogy a mindennapi élete során mikor és milyen helyzetekben végzi a kényszercselekvéseket vagy jutnak az eszébe kényszergondolatok. Részletezni kell, hogy ezek hogy zajlanak, és milyen érzéseket váltanak ki. (1)

Mikor a feltérképezés megtörtént, akkor a nagyobb gondot okozó kényszerek leküzdését célozza meg a terapeuta. Megbeszéli a pácienssel, hogy ellent kell állni a késztetésnek, hogy belekezdjen a kényszeres viselkedésbe a megszokott helyzetben(2). Ezt válaszmegelőzésnek hívják. Ezalatt teljes mértékben el kell kerülni a megszokott rituálé elvégzését.(3)

Ezt az időt kell valahogy átvészelni, és az első alkalommal segít a terapeuta a jelenlétével. Nem fizikailag fogja le, hanem pusztán a jelenlétével megakadályozza a személyt, hogy elvégezze a kényszeres tevékenységet. Ezt úgy éri el, hogy eltereli a beteg figyelmét a kényszerről, és valami más felé irányítja. Pl. beszélgetést kezdeményez vele.

Nagyon fontos tudni, hogyha a beteg megállta a kényszer elvégzését, akkor hatalmas félelemérzet jön elő benne, hiszen elmaradt a megszokott rituálé. Ezt a félelemérzetet a beteg érthető módon csökkenteni szeretné, a terapeuta viszont igyekszik ezt megakadályozni! Folyamatosan arra biztatja a pácienst, hogy tartsa a figyelme előterében a félelem érzését (expozíció)! Ez akár órákig is eltarthat, de ez az egyetlen módja, hogy a félelemérzet magától kioldódjon, és ezáltal csökkenjen. Ez azért fontos, mert így nyeri el a kényszeres a képességet, hogy a jövőben könnyebben ellenáll majd a késztetésnek (mert sajnos azok jönni fognak, szóval a kényszeresség nem szűnik meg varázsütésre).

Megjegyzés: a félelemérzet leküzdéséről tudni kell, hogy a beteg főleg az első időben annyira rosszul van, hogy inkább el akarja végezni azt a rohadt rituálét, mert még az is jobbnak tűnik, mint ezt a rettegést átélni. Ennek megelőzésére vannak különféle módszerek. Egyik ilyen a túlceremoniálás, mikor valami meglepő dolgot csinálsz a megszokott rituálé helyett. Vagyis átalakítod és erősen eltúlzod a válaszreakciót, pl. ötvenszer leírod a félelmet kiváltó mondatot vagy magad elé teszed a félelmetes tárgyat, pl. kést.

 

 

Előzmény: rizsa79 (7032)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.17 0 0 7032

Az elemzések végére egy kis magyar népzenét tennék, amitől eldobod az agyad. Annak idején ezeket a verbunkos zenéket azért játszották, hogy a szegény fiúk részegen, öntudatlanul menjenek katonának. A szolgálat a császár seregében sok évig tartott, általában a megrokkanásig, amíg kiszolgált katonaként elengedték őket (obsitos). Persze ha nem haltak meg előbb. Egy kis etnikai villongás is volt benne, amit egyszerű kivédeni, ha váltakozva használod a magyar és a német jelzőket a szövegben.

Ezt a zenét azoknak ajánlom, akik bátorságot szeretnének gyűjteni egy nagy feladathoz. Pl. ha lestoppolsz egy kényszergondolatot, és utána elterelésként ezt énekled (esetleg csak gondolatban).

 

 https://www.youtube.com/watch?v=ftDovQk-UqQ

rizsa79 Creative Commons License 2019.02.17 0 0 7031

Szóval A hat hattyú. A mese elején hihetetlen bő lére van eresztve a szülők kavarása, főleg a király bénázásai. A királyné legszívesebben madárrá változtatja a gyerekeit, de amikor kirepülnek, akkor a király még kötné őket magához. Szóval a szülő engedné is a gyereket meg nem is, tehát tudatában van a problémának! Ezért rendkívül szimpatikus ez a királyi pár, na persze a mesében az anya gonosznak van feltüntetve.

Marad az a lány a szülői házban, aki nem tud dönteni. Egyrészt nem tetszik neki a testvérei viselkedése, másrészt irigyli őket. Az elsőt az mutatja, mikor végeérhetetlen kényszeres cselekedetekbe menekül, és mágikus kis ingecskéket varr a testvéreinek, hogy "megmentse" őket. Másrészt családot alapít, de a gyerekszüléssel képtelen szembenézni. A férje nagyon szereti, de nem tud rajta segíteni. Az se érdekli, hogy képtelenek bármi kommunikációra (a lány nem beszél). Szerelmesnek hiszi magát a feleségébe. A nőnek minden kis tettét megmagyarázza, mentegeti ("ez nem betegség, amit csinál" stb). Itt lép be a gonosz anyós a történetbe, akiben én az anyának a visszatértét látom bele. Látja az anya, hogy ez nem jó, amit a lánya csinál, és nem hagyja annyiban a dolgot. Ez egy olyan szülői magatartás, ami számomra rendkívül szimpatikus. Lehet, hogy legszívesebben kötné magához a gyerekét, de közben "kiteszi" a szülői házból. És nem engedi, hogy oda visszatérjen! Mégha fáj is nagyon a szíve utána. Tudja, hogy ez a legjobb a lányának, ahogy annak idején őt is útjára engedte a saját anyja! (Ez természetesen egy ideális állapot, és elvileg érzi minden szülő, hogy így kéne, de van olyan szülő, akinek el sem jut a probléma a tudatáig!)

Végül az anya eléri, hogy a lánynak döntenie kelljen (a mesében ezt jelenti a bíróság elé állítás). A lányt elítélik, és tüzes máglyára vetik, ahol komoly átalakuláson megy át. Megérkeznek a testvérek, és a lány rájön, hogy igazuk volt, és akkor véget ér a kényszeres viselkedés. A mágikus ingecskékre nem volt igazán szükség, hiszen a hattyúszárnnyal is vígan eléldegél az egyik testvér.

Ezután képes lesz a lány a gyerekszülésre, vagyis a szülői szerepre. Ennek a szerepnek az elérése egy ideál, ami a normális szülő előtt célként kéne, hogy lebegjen!

Megjegyzés: a férj rendkívül vak volt ebben a történetben, és végletekig bízott benne, hogy majd maguktól rendbe jönnek a dolgok. De sajnos van olyan kényszeres beteg, aki még idáig sem jut el, hogy megházasodjon. Nem jut el a "máglyáig", és megmarad a szülei mágikus körében.

Vannak olyan kényszeres betegek, akik a kényszeresség mellett csakazértis házasodnak és családot alapítanak, vagy éppen szingliként élnek, de függetlenednek a szülőtől. Lehet, hogy időnként előjönnek a tüneteik, de emellett van saját életük, amit építgetnek. Ezeknek a kényszereseknek szerencséjük volt, mert sikerült érett párkapcsolatot kialakítaniuk. Vagy éppen a munkájuk révén el tudják magukat tartani, és nem függenek többé a szülőtől.

Előzmény: rizsa79 (7030)
rizsa79 Creative Commons License 2019.02.17 0 0 7030

Szívesen írnék most a Hófehérke ellentétpárjáról, a Rigócsőr királyfiról. Ennek a mesének az az érdekessége, hogy itt a szülők nem zavarnak be, hanem a fiatalokra bízzák a kibontakozást. Nagyon kellemes és szórakoztató mese, ez már azoknak való, akik magabiztosak, mert már mögöttük vannak az első próbálkozások.

A pszichoanalitikusok két kedvencét eddig kihagytam, ezek a Holle anyó és a Jancsi és Juliska. Biztosan fontos mesék, bár az olyan belemagyarázásokat nehezen hiszem, hogy aszongya az anya a mézeskalács ház, akit a gyerekei megesznek stb. Hihetőbbnek látszik, hogy Jancsit és Juliskát leszidja az anyukájuk, és ők mérgükben elbujdosnak és minden más rosszat kívánnak az anyának ("majd fogsz te még sírni!"). Gondolatban mindenfélével büntetik az anyát, és nem is változnak meg a mese végére. Ugyanolyan gyerekek maradnak a végére, mint a másik mesében Piroska. És ezt magyarázza úgy egy híres pszichoanaltikus, hogy "megtanultak megküzdeni a frusztrációval" ...

Holle anyó csodás története kedvenc csemegéje az ezoterikus meseelemzőknek, általában a lélekvándorlással magyarázzák. Pedig a legegyszerűbb magyarázat is kézenfekvő. Én arra tippelnék, hogy ijesztgető mesének szánták fiatal lányoknak. "Gyerekem, ha koszos a ház, és nem tudsz sütni meg kiszolgálni az uradat, akkor senki nem fog elvenni!" Ehhez jön még a magazinok sulykolása, hogy bombanőnek kell kinézned, miközben kipotyogtatod magadból a két gyereket stb. A vicc az, hogy a mese vége egyszerűen elmarad, és ott áll a két lány, akik tulajdonképpen nem mentek át semmilyen átalakuláson, hanem olyanok maradtak mint a mese elején.

Végül, de nem utolsósorban a mesék meséjét hoznám ide, ami számomra A mese. Régebbi olvasóim talán kitalálták már, ez A hat hattyú meséje.

rizsa79 Creative Commons License 2019.02.17 0 0 7029

Ahogy telnek a napok, úgy közeledünk az egyre súlyosabb mesék felé. Következik a Hófehérke. Itt már nem lehet kikerülni, álomnak magyarázni a problémákat, hanem itt szembe kell nézni a legmélyebb félelmekkel. A hősök megismerik a halálfélelmet, de ez szükséges ahhoz, hogy felnőtté váljanak. Általában igaz, hogy abban a mesében, amelyik tartalmazza a halál és feltámadás szimbólumát, ott mennek át a főhősök a legnagyobb változáson. Itt hívnám fel a figyelmet, hogy a kognitív viselkedésterápia kényszeresek (és depisek) számára azt a megoldást ajánlja, hogy nem szabad a félelem érzését csökkenteni, hanem a terápia során át kell élni (expozíció). Természetesen némi előkészület után (erről majd még írok.)

Hófehérke története az anyával indít, aki a legcsodásabb tulajdonságokat képzeli el a gyermekének. Aztán mikor a gyermek megszületik, akkor az anya képtelen szembenézni a problémával, hogy a gyermeknek lehetnek olyan vágyai is, ami a szülőnek nem tetszik esetleg. Az anya képtelen szembenézni azzal, hogy a kicsi lányából felnőtt nő legyen. (Más magyarázat szerint rivalizál a lányával.) Állandóan rágódik a problémán (a mesében a tükrét faggatja).

Hófehérke természetesen elérkezik a felnőttkor küszöbéhez, és felébrednek benne a vágyak. Az anya ezt tökéletesen elutasítja. A király, vagyis az apa teljesen eltűnik a történetből, nincs jelen a lánya életében. A vadász szerintem azt a fiút jelképezi, aki iránt Hófehérke érez valamit, ami elől az erdőbe menekül. A fiúnak nincs bátorsága, hogy szembeszálljon az anyával (vélhetően a saját anyjáról kéne leválnia).

Hófehérke ezután a törpék közt éli hétköznapjait, ami vélhetően a habos-babos, rózsaszín lányszobát jelenti, amit az anyja épített köré. Vagyis benne marad a gyerekkorban, amikor még a lappangás időszakában van a szexualitás (és megpróbál jó kislány maradni). A törpék nem is értik meg Hófehérkét, aki időnként ki akar törni a kényelmes kis házikóból. Hófehérkét azért csábítja a szép öv, a fésű és az alma, mert már ébredezik benne a vágy. De mindannyiszor megijed ettől, talán mert az anyja szörnyűségesnek festi le előtte ezeket a dolgokat (a mesében méreggel itatja át ezeket a tárgyakat). Végül annyira megijed az almától, hogy halálba menekül (tetszhalálba). A törpék üvegkoporsóba fektetik, és remélik, hogy minden úgy marad, mint régen ...

Hófehérke képtelen áttörni az üvegplafont, a koporsó tetejét, amit magára csukott. De közben azt tapasztalja, hogy az élet nem áll meg körülötte, és egyik évszak jön a másik után. Mennyire más ez, mint a Csipkerózsikában, ahol az ódon kastélyt képzeli maga köré a hősnő. A törpék képtelenek fölébreszteni, nem is beszélve az anyáról, aki keserű diadalt ül ("én megmondtam!"). 

Közben az erdő mélyén készülődik egy másik esemény, elindul a királyfi, hogy megkeresse a szerelmét. Már nem a tanácstalan vadász, aki nem tud mit kezdeni a lánnyal. Kimozdítja a helyéről Hófehérkét, aki ettől kénytelen felébredni a tetszhalálból. Megérti, hogy az öngyilkosságba, agresszivitásba menekülni nem jó megoldás. El kell feledni az agresszív gondolatokat az anyával vagy más családtagokkal szemben, és más gyerekes gondolatokat. Pl. "ha én meghalok, majd még sírni fogtok utánam!".

Befejezés: készül az esküvőre az ifjú pár. A mese azzal fejeződik be, hogy a (nagy)anya is kénytelen belátni, hogy Hófehérke átalakulása után már ő sem maradhat ugyanaz.

rizsa79 Creative Commons License 2019.02.16 0 0 7028

Egy teljesen más stílus, de az egyik kedvencem ez a klasszikus magyar film. Úgy látom, másoknak is kedvence a táncjelenet a Körhintából. A lányért két fiú harcol, az egyik az igaz szerelme, a másik a férjnek való. Háttérben ott a gondoskodó apa, aki úgy gondolja, hogy a lány akkor lesz boldog, ha a férje azonos társadalmi helyzetű és biztos anyagiakkal rendelkezik (kisgazda). Persze, az ötvenes évek rányomta a bélyegét a filmre, mert a tsz-es fiút is jó partinak mutatják be. Végül is a lánynál nem ez számít, hanem hogy melyik fiúval működik a kémia, és hasonló az életfelfogásuk.

 

https://www.youtube.com/watch?v=-NQpMfgFXLs

rizsa79 Creative Commons License 2019.02.16 0 0 7027

Az ismert tündérmesék közül most a Csipkerózsikáról szeretnék írni. Itt két olyan szülővel kezdődik a mese, akik még a széltől is óvnák a lányukat. Talán egyszem gyerek vagy túlaggódó, túlféltő típusúak a szülők.

Természetesen a szerelemről is úgy gondolják, hogy az csak képzelődés lehet, ami az ő kis ártatlan gyereküktől olyan távol áll, mint a szülők bántása (gondolatban). Pedig hát a legeszesebbik öreg javasasszony, akit direkt kiutálnak, megjósolja, hogy ez a gyerek se lesz különb, mint a többi. Vagyis lesznek más érzései is, nemcsak a szülei feltétlen imádata.

Ezért tiltják mindentől, ami az életre felkészítené a lányukat. Persze nem lehetnek mindig mellette, ezért aztán bebiztosítják a környezetet, hogy még véletlenül se találkozzon a kamasz kortársaival és azok problémáival. Hamupipőkében persze feléled az érzés, ahogy átlépi a kamaszkor küszöbét, és találkozik egy vén anyókával, aki hallott már harangozni valami hasonlóról. A szülők nem tudnak semmiről, mert a lány nem mondja el nekik, hiszen ő maga is elfojtja magában a szerelmi  érzést. Ezután a kastélyban gyakorlatilag megáll az élet.

Ez legfőképp abban mutatkozik meg, hogy ha egy fiú százméteres körzetben megközelíti a családi házat, az kínok kínjával hal meg, ugyanis megfojtják a családi virágok (vadrózsák). Ez így megy egy ideig, mígnem egy arra alkalmas ifjú közelíti meg a kastélyt, miközben Csipkerózsika is ébredezni kezd százesztendős álmából. Addig is voltak kérők, de valamiért ők fennakadtak a tüskéken, a lány pedig nem volt képes, hogy megnyíljon előttük.

Valami csoda folytán ez a mostani királyfi más. Ezt nem tévesztik meg a tüskék, mert látja rajta a szépséges virágokat is. Csipkerózsika tud mást is, nem csak fojtogatni az érzelmeivel azt, akit szeret. Ennek köszönhető a szerencsés végkifejlet, vagyis a kérő eléri a kastélyt, felmegy a toronyszobába, és a szerelmesek egymáséi lesznek.

Megjegyzés: Hasonlít a menekülés, és a boldog végkifejlet a Hamupipőkéhez. Abban különbözik a két mese, hogy Hamupipőke mindenféle pótcselekvésbe menekül, míg Csipkerózsika inkább az álmodozásba, a vágyakozásba (urambocsá' depresszióba). Véleményem szerint a Csipkerózsikában súlyosabb állapotba kerül a lány, bár esetenként ez is egy megoldás lehet, ez a visszahúzódás a padlásszobába. Mindkét esetben az a fontos, hogy jól használjuk fel az időt, amit így kapunk, egy lehetséges megoldás lehet a pszichoterápia vagy egy új hobbi kipróbálása.

rizsa79 Creative Commons License 2019.02.16 0 0 7026

Új tánc kezd divatba jönni Magyarországon, a neve: kizomba. Afrikai eredetű portugál tánc, hasonlít stílusban a tangóra. Ahhoz hasonlóan szenvedélyes, de intimebb, összebújósabb. És hozzám hasonló kétballábasok is megtanulhatják tánctanár ismerősöm szerint.

 

https://www.youtube.com/watch?v=cpYPPXf63a4

rizsa79 Creative Commons License 2019.02.16 0 0 7025

A Hamupipőke egy boldog befejezéssel végződik, a királyfi elviszi a lányt, és tulajdonképpen a szülők is örülnek ennek. Ma kissé borúsabb napom van, ezért a Hamupipőke ellentétpárját, gyerekkorom kedvenc meséjét, a Piroska és a farkast elemzem.

Szerintem a Piroska arról is szólhat, hogy a két szülő sikeresen összefog, hogy a gyereküket távol tartsák a függetlenedéstől. Természetesen nem gonoszságból, hanem mert nagyon féltik. A családból a nagymamának van egyedül esze, de ő sem elég erős ahhoz, hogy megvédje az unokáját és főleg annak a szerelmét. (Ne tévesszen meg senkit, hogy a mesében a farkas mohónak és vadnak van ábrázolva! A mese egy olyan korban íródott, mikor úgy képzelték, hogy a lányoknak nincs semmiféle szexuális igényük, és csakis a gaz csábító sodorja őket bajba.)

Ma már nincsenek ilyen elvárások, viszont a gyereküket túlféltő szülők ősidőktől itt vannak velünk. Természetesen ez nem csak a lányos szülők problémája, fiúk szüleinél is előfordul, és itt említeném meg, hogy pl. a kényszeresség lányos és fiúk esetében is kialakulhat a kamaszkorban. Véleményem szerint a farkas alakja igazából egy kedves és értelmes kamaszként is elképzelhető, aki megpróbál "összejönni", randizni valakivel (életkorának megfelelően). Piroska meg egy olyan serdülő, akit a szülők legszívesebben bezárnának a házba, hogy csak a tanulással foglalkozzon. (Ha lány, akkor huszonévesen meg elvárják majd tőle, hogy férjhez menjen és szüljön, ha pedig fiú, akkor tökéletes feleséget hozzon, és szállítsa az unokákat.)

A nagymamának van annyi esze, hogy piros ruhát vesz a nagyocska lánynak, mert tudja az élettapasztalatából, hogy nem lehet egy kamaszt kisgyerekként kezelni. Segít a  serdülő unokájának, hogy kiszabaduljon a szülői házból. Sőt, lehetővé teszi, hogy az udvarlójával nála találkozzanak, urambocsá' kettesben maradjanak. 

Sajnos a szülők összefognak ez ellen, és először az anya próbálja meg kordában tartani Piroskát. Már-már létrejön a szerelmi kapcsolat a két kamasz között, de akkor meg az apa lép közbe, aki addig a tájékára se nézett a gyermekének, és dúvadként úgy elüldözi a szegény udvarlót, hogy az a bőrét is alig menti.

A mese végére ezért Piroska az marad, aki volt. Egy éretlen kamasz, aki kisgyerekes szinten ragadt. A szülők most örülhetnek, de később meglesz ennek a böjtje, mikor már ők maguk sürgetnék, hogy végre nőjön fel a huszonéves gyermek.

 

Kiegészítés: a mesének van egy olyan elterjedt értelmezése, hogy az idegenek csábításától védi meg a kamaszkornál kisebb gyermekeket. Ez valóban reális veszély, aminek szükséges lehet a megelőzése, és akkor a szülők szerepe érthető. Ez a mesélő szándékától függ, hogy melyik értelmezést helyezi előtérbe.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!