MSZP: több kérdést is felvet Szijjártó vagyonnyilatkozata
2004. szept. 01., 17:21
Eljárást indít az APEH Demszky Gábor vagyongyarapodásának ügyében. Az adóhivatalhoz a fideszes Szíjjártó Péter fordult. Közérdekű bejelentésében azt firtatta hogy mi áll a szabad demokrata főpolgármester adó- és vagyonbevallása valamint a tényleges vagyoni helyzete közötti ellentmondások hátterében.
2009. február 07. 13:41
Több kérdést is felvet Szijjártó Péter volt fideszes szóvivő, jelenlegi elnöki kabinetvezető vagyonosodása - mondta Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
A képviselő szerint kérdéses, hogyan van Szijjártó Péternek három lakása, és mintegy 50 millió forint megtakarítása, mert "képviselői fizetésből ennyi vagyonra nem tehet szert tisztességes módon egy politikus". Hozzátette, csak remélni tudják, hogy igazat mond a Fidesz elnöki kabinet vezetője.
Varga László elmondása szerint Szijjártó Péternek a fővárosban egy 69 négyzetméteres lakása, Dunakeszin egy 140 négyzetméteres háza van, és egy fővárosi 371 négyzetméteres ház háromötöde is a tulajdonát képezi. A képviselő úgy látja: a luxuskiadások ellenzőjének "élharcosa" egy vállalat lekötelezettje lett képviselőként, mivel luxusautóját egy cég biztosítja, ami után Szijjártó Péter nem fizet közterhet.
Az MSZP-s képviselő azt a kérdést is feltette, hogy miből tett szert 50 milliós megtakarítására fideszes politikustársa. Utalva Szijjártó Péter korábbi nyilatkozatára, azt mondta, úgy tudni, családtagjaitól kapta ezt az összeget, ebben az esetben viszont felmerül, hogy ez után az ajándékozás után megfizette-e a törvényben megszabott illetéket. Hozzáfűzte, "reméli" hogy a politikus hétfőig tisztázza ezeket a kérdéseket.
Az adóhivatalhoz a fideszes Szíjjártó Péter fordult. Közérdekű bejelentésében azt firtatta hogy mi áll a szabad demokrata főpolgármester adó- és vagyonbevallása valamint a tényleges vagyoni helyzete közötti ellentmondások hátterében.
Karsai Péter szerint a Fidesz politikusa egy internetes lapnak adott interjúban elismerte, autóját 2006 óta egy autóforgalmazó magánvállalat ingyenes juttatásaként használja, amely vállalat a győri kosárlabdacsapat főszponzora.
Szijjártó Péter a Hírszerzőn szerdán megjelent interjúban azt mondta, a győri kosárlabda csapat főszponzora az egyik legnagyobb magyar autóforgalmazó cég, és a klub vezetői, játékosai a főszponzor által bérbeadott és használatba adott autókkal járnak. "Egy fillér közpénzt nem költöttünk autóbérlésre, bár értettem a törekvéseket, hogy összemossák ezt az ügyet a kormány luxusautó-beszerzéseivel" - olvasható.
Az MDF-es politikus szerint "Szijjártó Péter tehát beismerte, hogy nagy értékű gépkocsiját egy magáncégtől kapta ingyenes juttatásként"; ami - mint hozzátette - országgyűlési képviselőnél megengedhetetlen.
"Ez nem más, mint korrupció és adócsalás. Szijjártó Péter cselekedete több ponton is etikátlan, elfogadhatatlan és törvénytelen, hiszen szemben más, nem Fidesz-képviselő állampolgárral, nem fizet adót az autó után, ami felveti az adócsalás gyanúját; az utóbbi hetekben ugyanilyen ügyek miatt az Egyesült Államokban több kormánytag-jelölt is kénytelen volt visszalépni" - tartalmazza a közlemény.
Karsai Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a fideszes politikus az autót nem tüntette fel vagyonbevallásában sem, pedig ez a nagy értékű gépkocsi egyértelműen juttatás.
Az MDF felszólítja a Fideszt, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra, mely képviselőik mely vállalatoktól, cégektől kaptak ingyen ajándékautót - írta Karsai Péter. Hozzátette: "az MSZP és a Fidesz sem tud szabadulni a drága autók bűvköréből, hiszen több ponton is elítélendő autóbizniszekben utaznak".
A konzervatív politikus szerint "itt az ideje, hogy Veres János miniszter és Szijjártó Péter egyaránt levonják a megfelelő konzekvenciákat, és tegyék azt, ami egy demokráciában kötelező egy ilyen ügybe belebukott politikus számára: távozzanak".
Mi van?! A masokat feljelentgeto apeh spicli most hirtelen berezelt?! Hirtelen nem tetszik? Hirtelen nem fontos a nyiulvanossag es az igazsag kideritese a feljelentes altal?
Hivatali visszaélés miatt tett bejelentést a Szijjártó Péter fideszes politikus által vezetett győri önkormányzati bizottság pályázati támogatások odaítélésével kapcsolatos egyes döntései miatt egy helyi szocialista politikus a Legfőbb Ügyészségen kedden - idézi a Híradó a távirati irodát.
Az önkormányzati bizottságban olyan emberek vettek részt a pályázatok elbírálásában és olyan emberek tettek javaslatot a pénzek felosztására, akik maguk is pályáztak - mondta az ismeretlen tettes elleni bejelentésről szólva az MTI-nek Gergely Zoltán, a szocialista párt győri szervezetének elnökségi tagja.
Gergely Zoltán szerint felmerül annak a gyanúja, hogy Szijjártó Péter tudtával az általa vezetett bizottságból milliók vándoroltak a Fideszhez, illetve a Fidelitashoz köthető politikusokhoz, azok családtagjaihoz, és cégeihez. MTI-MTV
No nezd mar hat EZERT AGGODOTT a sunyi APEH spicli!
Gazdasági disznósággal vádolják Szijjártót Index/MTI 2007. október 30., kedd 16:18
Az MSZP szerint klasszikus mutyizás, régimódi panamázás folyik Gyõrben Szijjártó Péternek, a Fidesz szóvivõjének tudtával. Errõl Neupor Zsolt, az MSZP gyõri szervezetének elnöke beszélt kedden Budapesten Török Zsolttal, az MSZP országgyûlési képviselõjével tartott sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint MSZP-s rokonok is kaptak százezreket a gyõri gazdasági bizottságtól.
A gyõri önkormányzat gazdasági bizottsága, amelyet Szijjártó Péter vezet, súlyos milliókat ítélt meg fideszes politikusok és családtagjaik tulajdonában lévõ cégeknek - mondta Neupor Zsolt, aki szerint az eset bûncselekmény elkövetésének gyanúját is megalapozhatja.
A gyõri politikus elmondta: a gazdasági bizottság két tagja - Radnóti Ákos, a Fidelitas gyõri elnöke és Velin Csaba, aki Gyõrben többször is elindult a választásokon a Fidesz színeiben - dolgozta ki a pályázat szempontrendszerét, amelynek alapján saját, illetve családjuk tulajdonában lévõ cégek nyertek a pályázaton.
Neupor Zsolt közölte: a bizottság 950 ezer forintot ítélt meg a Radnóti Ákos tulajdonában lévõ Medici Travel Bt.-nek, míg a Velin Csaba tulajdonában lévõ Lilienthal Bt.-nek 400 ezer forintot juttatott.
Micsoda egy gennyes alak ez a Szíjjártó...nem is tudtam erről a spiclimemntalitásáról...vajon az apjától vagy az anyjától örökölte-e? Kis geci tűfejű......és még ez van felháborodva, mert OV-t elkapta a gépszíj...
geszthi nem szorul rá, hogy megerősítsema 129.hozzádszólását, de marhára egyetértek vele. Azt a bénaságot, amit képesek vagytok összehozni. Azért Neked mondom, mert Te vagy itt a neten, aki elérhető, tképpen nem veszitek észre, hogy nem az angol kisasszonyok tánciskolájában vagytok?
Olyan magas labdákat nem csaptok le ott rögtön, ahol feladják, hogy a fidesz reakcióihoz szokott fanok meg vannak győződve: ha nincs rá egy ilyen rögtön reakció, ami tőlük megszokott, akkor úgy igaz.
Tessék megkeresni ezeknek az ellenszerét, nem az a megoldás, hogy Gyurcsányt kicserélitek. Az utódot megeszik vacsorára- mindegy hogy zsíros, kopasz, szemüveges, könyökvédős, vagy akármilyen.
Ha nem vagyonos, az lesz a baj, ha igen, az. Ha volt kisdobos, ha nem ......
Ha GYF maga ellen ker akkor 1, El akarja terelni a figyelmet valamirol azert eppen akkor 2, De ha nem akkor sem szamit csak populista nepszeruseg hajhaszas
Ha Orban ellen meg vizsgalat sincs akkor
1, El akarjak terelni a figyelmet valamirol es azert eppen most 2, De ha nem akkor is csak populista PR az egesz.
Ha ellenben a fidesz jelenget fel masokat az APEH-nal
1, Az nem eletereles 2, Az nem populista, hanem valos jogos keres
Ha az Orban-Kormany alkalmazta tobbek ellen nyilt politikai megtorlasbol az APEH rendorseget akkor az
1, Nem eltereles 2, Nem politiakai huzas 3, Nem populista dolog volt, hanem fuggetlen, az adotrvenyek mindekire azonos betartatasa.
Mar megint balf@szok vagytok ott az MSZP-nel! Mar megint nekem kellett erre emlekezni es egyikotok se volt aki kapasbol a kepebe vagta volna Szijjartonak ezt az feljelentgetos esetet Demszky ellen, hogy akkor nem aggodott, nem politikai megrendelesezett?
Hat mi a francokat csinaltok ti ha sosem emlekeztek semmire, mindig utolag rohantok a tortentek utan a visoznt valasszal?
"De anno nem maga Orbán jelentgetett, vagy szólt az apehnek, hanem valamelyik csicska."
De hogy szolt Orban... Aaaa dehogy utasitotta O MAGA az egesz allami apartus sot a birosagot is!
Aztan jaj de erdekes, volt, hogy amit Juszt ellenelkovettek allamtitok indokkal azt Csurka Istvan es a Forum ellen mar NEM TETTEK meg pedig szoszerint azonos volt (ugyanugy dicsekedett hogy mi van nala). Meg ki se ment a rendorseg hozzajuk, nem hogy utlevelt bevontak volna, PC-it elkoboztak volna, ujsagjat tonkretettek volna. Ja, hogy az a titok Demszky ellen volt es nem Orban hazugsagat lebuktatni?
1999-ben, államtitoksértésre hivatkozva menesztették Juszt Lászlót az MTV-től és megszűntették a Kriminális című műsorát. A döntést követő szokásos szerda reggeli interjújában Orbán Viktor az ügyről elmondta: "a történteket MEG KELL TOROLNI, ilyen embernek nincs helye a médiában", és ezért szigorú ítéletet vár.
Tovabbra is varom a bizonyito FORRAST! Nem a >300 pervesztes MNemzet kitalalt szerdai cikket ami olyan volt mint a gondolas, hetfon megbukik GYF biztos forrasbol tudjuk izejet!
Nem a Fidelitas aggodasat, hogy jaj oket ne ellenorizzek csak Zuschlagot!
Nem az APEH spicli Szijjartot.
KONKRET BIZONYITEKOT, hogy GYF utasitotta es kiderult.
Sztem meg Lendvainak van igaza (maga ellen kért vizsgálatot), ilyen egyszerű. A politikusnak nem kéne úgy érezni, hogy őt nem vizsgálhatják, ha mégis, akkor megrendelés volt.
A 2 szoci képviselőt nem általános ellenőrzés várja, hanem csak szja! Ami nem ugyanaz. Ami kissé érdekes, hogy a véletlen szám generátor Kubatov és Orbán nevéhez pont egymást követő számot hozott össze. Nagyon ögyes ez a generátor!:)
Helyreigazítást kér a Bors című bulvárlaptól a kormányszóvivői iroda, amely szerint az újság pénteki számának címoldala azt sugallja, hogy Gyurcsány Ferenc nem esett át vagyonosodási vizsgálaton. A címlap azt a hamis látszatot kelti, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem esett át vagyonosodási vizsgálaton. A valóság az, hogy 2006 nyarán maga a miniszterelnök kezdeményezett önmagával szemben vagyonosodási vizsgálatot, amely már lezárult és az adóhatóság mindent rendben talált szerint a címoldal tartalma ezért nem felel meg a tényszerű és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének.
A bulvárlap pénteki számának címlapján - az APEH vagyonosodási vizsgálatára utalva - Gyurcsány Ferenc fotója mellett az a kérdés szerepel, hogy "Mikor jön Gyurcsány?". A címlapon közzétett cikk latolgatja, hogy Orbán Viktor vagyonosodási vizsgálata véletlen-e, vagy ezt politikai megrendelésre indítja az adóhivatal. A kormányszóvivői iroda a közleményben hangsúlyozza: a politikusok az adóhatósági vizsgálatok alól sem élvezhetnek kiváltságot, így nincs abban semmi meglepő, ha az APEH, amely évente több tízezer ember bevallását és vagyonosodását ellenőrzi, a politikusok adóbevallását vagy vagyongyarapodását is vizsgálja. A kormányfő és a kormány tagjai éppen e meggyőződésük miatt kezdeményeztek vagyongyarapodási vizsgálatot önmagukkal szemben tavaly nyáron - szögezi le a kommüniké, amely hangsúlyozza, hogy a revizorok mindent alaposan megvizsgáltak és mindent rendben találtak.
Szijjártó Péter csütörtökön jelentette be, hogy az APEH vagyonosodási vizsgálatot rendelt el Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével és Kubatov Gábor pártigazgatóval szemben. Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte: Gyurcsány Ferencnél két, feleségénél, Dobrev Kláránál egy adóvizsgálat volt 2005 óta. Tájékoztatása szerint az APEH 2005-ben alapos személyi jövedelemadó vizsgálatot folytatott le Gyurcsány Ferencnél, amely a 2003-as és a 2004-es éveket egyaránt érintette. Az eredményről szóló határozatot 2005. április 11-én hozta meg az adóhatóság, és abban arról tájékoztatta Gyurcsány Ferencet, hogy 45.384 forinttal több adót fizetett, mint amennyit kellett volna.
A másik adóvizsgálat a szóvivő beszámolója alapján sokkal szigorúbb, úgynevezett vagyonosodási vizsgálat volt tavaly nyáron, amikor a kormány valamennyi tagja kért önmaga ellen ilyen adóhatósági ellenőrzést. A revizorok az ügy lezárásáról szóló határozatot 2006. december 6-i dátummal küldték el, és ebben arról értesítették a miniszterelnököt, hogy nem állapítottak meg adókülönbözetet sem a terhére, sem a javára; azaz mindent rendben találtak nála. Daróczi Dávid kitért arra, hogy Dobrev Kláránál is 2005-ben végezett vizsgálatot az adóhatóság, és nála sem hiányt, hanem többletbefizetést állapítottak meg.
'Valóban nem, ha a hivatalba lévő miniszterelnök némi igényt tart arra, hogy uriembernek tarcsák és ne egy morális hullának, akkor az ellenzék vezérével kapcsolatosan, ilyesmiről hallani sem akar....
Azt nem tudom, hogy kié volt e zseniális 5let, de hogy qrva szorgalmasan veri bele abba a koporsóba a szögeket az biztos.....'
Ez az ötlet azé a szoftveré volt, ami bizonyos paraméterek alapján kidobott 14.000 adózót véletlenszerűen vizsgálatra. Ebbe belekerült néhány politikus is mindkét oldalról. Tegnap nyilatkozott az illetékes hölgy valamelyik híradóban.
Vagy elvárod, hogy a kormányfő kézivezérelje az APEH-et, előírva, hogy kit kell, illetve nem szabad ellenőriznie?
GYurcsány ma ezt üzente nekik "Vannak írott szabályok is. Ezek közül a legfontosabb természetesen az alkotmányos normák, intézmények betartása, betartatása, tiszteletben tartása. Az éves költségvetés nem két éves, a heti parlament nem három heti, az államigazgatás eszközeit nem használjuk pártpolitikai célokra, és a választási kampányban sem állítjuk a közigazgatás forrásait kedvenc pártunk győzelmének szolgálatába. Elfogadjuk, hogy tőlünk független bírói hatalom létezik, hogy az Országgyűlés ellenőrzi a parlamentet, tudomásul vesszük az országgyűlés többségi akaratával működő kormány legitimitását, függetlenül attól, hogy mit gondolunk róla.
Természetesen beletartozik ebbe a sorba az is, hogy az állam azon intézményeit, amelyek bár garanciális szabályokkal és feltételekkel, de korlátozhatják az állampolgárok szabadságjogait, különös körültekintéssel irányítjuk, felügyeljük, és távol tartjuk mindenfajta politikai küzdelemtől. Ezért óvjuk és védjük például a rendőrség és az adóhivatal törvényben biztosított önállóságát, függetlenségét. Ezért nem nevezünk ki például rendőrtábornokot belügyminiszternek, és nem nevezünk ki pártpénztárnokot APEH elnöknek. Nem utasítjuk az APEH-ot konkrét vizsgálatok elvégzésére vagy egyes vizsgálatok elhagyására. Nem kérünk mentességet magunk és pártbéli kollegáink számára, és nem kérjünk arra sem a rendőrséget, sem az ügyészséget, sem az APEH-ot, hogy eszközeit egyoldalúan, célzatos kiválasztással, célzatos szándékkal politikai riválisainkkal szemben használja fel. Ilyet nem teszünk, ilyet nem tehetünk. "