Tegnap voltam a Medic.-nél, hogy megnézzem, összehasonlítsam egymás mellett az Arnold új TRAXX 245-ös dieselét a Fleischmannéval. Azt kell mondjam, az Arnold szebb, részletesebb, élethűbb. A pályakotró itt is cserélhető, valamint kapunk hozzá egy sereg utólag felhelyezhető apróságot. És mindezek mellett még 7000ft-tal olcsóbb is, így én ezt választottam (képet még nem készítettem róla).
" Van egy érzésem, hogy hozzánk kerültek a másodosztályú termékek, míg a németeknél maradtak a hibátlanok." Megnyugtatású, én a Lippe-től rendeltem - az is rossz volt, igaz nem öntéshibás.
Szétszed - összerak, végeredmény talán használható mozdony... A legnagyobb baj az , hogy egyik fogaskerék tengelye túlér a perselyen és darálja a lehelet vékony áramszedő lemezt. Na ezérz írtam lentebb , hogy nem képesek normális modellt tervezni. mert ez ügye nem ránc felvarrt... A cég kínálatában soha nem volt, tehát max 2-3 éves mérnöki munka, tervezés, anyagválasztás, összerakási minőség, gyártási technológia.- mindenki vonja le a következtetést..... :-(
Szerintem nyugodtan megveheted, csak jól nézd meg, próbáld ki, lassúmenetben, ívekben. Amikor a Medikerben vettem, kifogtam egy sánta példányt de szerencsére becserélték. A rosszul összerakott példányok ívekben képesek megállni. A legfőbb probléma szerintem a hanyag összeszerelés és a 3 pólusú motor. Esztétikailag engem az arányaiban elméretezett ütköző és hatalmas hézag a pályakotrónál zavar. Érdemes a kasznit is tüzetesen végignézni, mert van közöttük öntéshibás is. Van egy érzésem, hogy hozzánk kerültek a másodosztályú termékek, míg a németeknél maradtak a hibátlanok. Ha tudod, próbáld meg valamelyik német boltból beszerezni.
1 db. Hobbytrain Máv Taurus digitalizálva, egyik ütközője hiányzik (nálam a magas sín feszültség miatt nem működik rendesen, kisebb sín feszültségnél jól működik) : 15.000 Ft.
Átvehető személyesen Budapesten, vagy postai úton. Csere nem érdekel!
Üdv! Első körben én is digi kezdőszettet javasolnék, ha nem marad mégsem a digitális rendszer a mozdonyból a dekódert és a vezérlőt el lehet adni.
Analógból sokkal drágábban lehet digitet varázsolni, főleg ha olyan mozdonyba szeretne az ember dekódert amibe faragással lehet csak beletenni.
Első körben azt kellene eldöntened, mekkora helyed van. N-ben és minden méretarányban is előfordul, hogy ki helyen az ívek miatt bizonyos mozdonyok szenvednek, vagy emelkedős pályán egy nagyobb mozdony a szorulás miatt nehezen megy majd fel. Itt érdemesebb megfelelő mozdonyokat beszerezni.
Viszont fogsz majd olyan típusokkal is találkozni aminek borzalom az áramszedése így 2-3 tengelyes mozdonyokat, motorvonatokat az első időkben kerülném.
A modernebb 4tengelyesekkel vagy a 6 tengelyesekkel érdemes alapozni egy üzembiztos játékra.
Sokaknak elmegy a kedve egy vacak konstrukcióval megáldott mozdony vásárlása után, hogy akadozik, nem megy lökdösni kell.
Pár ember belefutott az új M62-es áramszedési problémájába, vagy a Brawa mozdonyok digitben való borzalmas működésére, és ettől lendületet vesztettek, vagy tudok olyan esetről aki az M62-esét eladta mert nem szépen ment.
Szóval tanács visszalovasni (tudom ez sok idő), és kérdezni mielőtt minden szemetet össze fogsz vásárolni amit utána nehezen tudsz majd eladni!
Vágyánzatból bármnennyire is ajánlgatják a régi Pikot ne vedd!
Vágányzatnál fogsz elég nagy árkülönbséget találni bizonyos gyártók körül, én azt javaslom ha kis helyed van a kitérőknél ügyelj a fém gyökös(szíves) kitérők vásárlására, itt a ki mozdonyokkal sokkal üzembiztosabban fogsz közlekedni mint az olcsó műanyag szíves kitérőkön. Egy bosszúsággal kevesebb lesz.
Valamint kis helyen csak rövidebb kocsik a szépek így hosszú gyorsvonatok furcsák egy mellékvonali állomáson, egy motorvonat sokkal élethűbb mint egy 5 kocsis állomásra nem férő szerelvény :)
Javaslom, hogy ha eldöntötted milyen vágányzat lesz a nyerő ebayes vásálásokkal olcsón jutsz majd nagyobb kupac kitérőkhöz.
"Ez a méretarány nem alkalmas a szétszedem-összerakom játékra."
Csak ez ragadta meg a figyelmemet: de, alkalmas. Nem a kérdezőnek, mert ő terepasztalt szeretne építeni, de aki csak otthon rakna össze néha a padlón pályát annak ott a Kato féle Unitrack vagy a Tomix féle Finetrack. Mindkettő kiváló erre a célra, hosszú évek kitartó nyúzásával sem sikerül elérni észrevehető különbséget új és régi sín között használat szempontjából.
Egy jó digitális dekóder csodákat tehet a 3 pólusú motorral és talán még a hangján is lehet segíteni. Bár manapság tényleg nem lenne szabad ilyen motorral új mozdonyt árulni. :(
Az asztal jó választás. A rétegelt lemez szintén, én ajánlom a Fremo szabvány előírásait megfontolni az asztal tekintetében. A lényeg, hogy teljesen merev legyen, ami egy ekkora asztalnál nem egyszerű. Esetleg több modulból való összerakás segíthet, de nehéz szépen illeszteni. Szerintem digitális kezdőkészletet vegyél, mert később megbánod. Az analógnál rengeteg szakaszolást kell betenni, ha flexi sínt használsz ívben nem nagyon tudsz szakaszolni... stb. Egymással szemben (természetesen két pályán) nem tud menni egyszerre két vonat (hacsak bele nem nyúlsz a mozdonyba). Digitálissal lényegesen több szabadságod van. Az új mozdonyok talán többsége digitálisan előkészített, tehát csak bele kell tenni a dekódert, de az analóg is kis ügyességgel átalakítható. Ha ennek ellenére mégis analóg készletet veszel, akkor érdemes nézni (akár itt a topicon belül) kezdőkészletből származó Multimaust. Már 22-24 ezertől kapsz ilyet kompletten. Ezután már csak a mozdonyonkénti dekóder ára (10-12 ezer) kerül hozzá és kész a digitális rendszered. A síneket mindenféleképp rögzítsd, különben hamar tönkremennek. Ez a méretarány nem alkalmas a szétszedem-összerakom játékra. A fix hosszúságú és x fokos ívek lényegesen drágábbak és rengeteg fejtörés lesz mire kiraksz egy asztalt vele. Flexibilisel ezeket megspórolod. A felhajtható, vagy a fregoli-szerűen plafon alá felhúzható asztal kis lakásban a legjobb megoldások közé tartozik, de már az elején érdemes kínosan ügyelni a sínek tisztaságára, mert az N nagyon érzékeny erre. Használaton kívül mindig takarva legyen.
A végére még egy tapasztalatból fakadó tanács: a Fleischmann (ex Roco) váltókat kerüld, rettenetesen kontakthibásak. A Peco CODE 55 -ös rendszere jó választásnak tűnik.
De legalább lesz Macedón donornak való, kopromisszumokkal! Bár szerintem már ezt egyszer meghirdették, de nem jelent meg... A régebbieket a boltokból meg mintha kipucolták volna. Sehol nem találok. De ez így jó lesz ollós áramszedővel. http://vasutmodell.com/fleischmann-736506-e-lok-br-rc4-sj?datapage=1
Igen, nem biztos, hogy jó a FLM stratégiája. Épp ezért lett mostanában jópár új gyártó N-ben (Liliput, Kühn, Jägerndorfer, stb.). És láss csodát, megy nekik a buli. :)
Terepasztal lesz.Gondoltam egy kb 140*110-es rétegelt lemezzel(mindenhol ezt olvastam) kezdem,a sineket nem rögzitve.TÁvolabbi terveim szerint felhajtható asztalka lesz belőle.Addig szekrény teteje.
Téma megvan,az Öbb,Gysev,Máv,DB.
Analóg.
Nézegetem a kezdő szetteket is,hogy mivel kezdem még nem tudom.Sok a kérdés..:)
-terepasztal vagy dobozból vonatozás? hely? idő? pénz? mennyi van?
-téma? szokásos német vagy usa vonatok? korszak? stb
-analóg ? digitális?
szerintem vegyél egy analóg kezdőszettet de ne ezeréves piko-t (vigyázz könnyű megvezetni a kezdőket) hanem márkás újabb szetteket. 20e körül mennek a vaterán kompletten. azzal elkezdhető a dolog.
Na de akkor hol a pénz? Aaz eladási árak az egegben. Tudom, ez sok összetevős, sokan osztoznak rajta.
Ezzel még nincs is baj, de azért az alapvető fejlesztésekre költeni kell mert a konkurencia legyőzheti az FM et. mi meg majd 8x megnézzük miért adunk pénzt.
Bár nem láttam modellt, de szerintem a hajtás a régi maradhatott. Csak azt tervezik át egy új kiadásnál, amit nagyon kell. Mint ahogy az ex Roco kocsik is épp csak egy kulisszát kaptak és kész.
Teljesen új konstrukcióra nincs pénz, örüljünk a ráncfelvarrásnak.
Mit tanácsoltok annak aki most kezd el vasútmodellezni?Vegyek egy kezdő szettet?Azért írtam ebbe a topicba,mert nagyon valószinű,hogy az N méretarány fekszik nekem a legjobban.Egyelőre semmi komolyra nem gondoltam,egy körpálya vagy ilyesmi.Esetleg használtan?Rengeteg kérdésem van:)Csak a kedvemet ne vegyétek el...:)
Az flm Re 4/4 II-es modell kívülről szerintem jó . Alaposan sikerült ránc felvarrni a 30 éves elődjét. de az a motor tényleg kukába való. A hangos példányt már normál sebességen is áthatja a zaja.
A 460 as flm gép valóban jobban sikerült, ott is a legnagyobb baj a motor. Bár a Szergejhez képest minkét svájci gép aranyat ér.
Szerintem az a gond, vagy nem gond , hogy felnőtt egy új mérnök generáció, akik már képtelenek normálisat tervezni, elsődlegesen itt a modellek műszaki tartalmára gondolok. Érdekes az ős TT mozdonyok normális tervezést kaptak, persze közel sem ennyire kifinomultak a mai világban már .
Flm Re 4/4 II-es összehasonlítás (saját iromány) szeptember 23.-i bejegyzés.