Topolánszky Ákos egy konkrét esetet említett, amikor Gyárfás Tamás cégének kellett volna négymillió forintot juttatnia, ahogy fogalmazott, "neki illett adni". A kormányszóvivő és Gyárfás is határozottan cáfol.
A kormányzat hivatalos levélben értesítette a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ), hogy támogatja egy világbajnokság rendezésére is alkalmas uszodakomplexum felépítését a lágymányosi Tüske-csarnok mellett. Ennek köszönhetően Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök szerint a szövetség megpályázhatja a 2021-es világbajnokság rendezési jogát.
A sportvezető a Hódmezővásárhelyen vasárnap tartott sajtótájékoztatón emellett köszönetet mondott a város támogatásának, amelyet az olimpiai felkészülés alatt nyújtott az úszóknak: "a biztos felkészülési háttér is kell ahhoz, hogy az olimpiai döntőben az a néhány tized a mi bajnokaink javára döntsön".
Gyárfás Tamás egyúttal jelezte, Hódmezővásárhely 2015-ben az európai úszósport figyelmének középpontjába kerül, mivel itt rendezik a junior úszó Európa-bajnokságot. Hozzátette, a város azt tervezi, hogy az uszodát egy 25 méteres medencével is bővíti, amellyel a létesítmény már jelentős felnőtt viadalok rendezésére is alkalmassá válna.
Lázár János a sportág vezérkarának mondott köszönetet az együttműködésért, hogy a válogatott tagjai Hódmezővásárhelyet választották olimpiai felkészülésük helyszínéül.
A politikus a Miniszterelnökséget vezető államtitkári minőségében, a kormány képviselőjeként bejelentette, hogy még ebben az évben a kabinet elé kerül a TAO-körbe nem tartozó és jelentős üzleti szponzorációra nem számító, ugyanakkor rendkívül eredményes sportágak kiemelt támogatása.[...]
Csak összenő, ami összetartozik! Hogy a ¤tévébe miért nem jártak az urak? Ki érti ezt?
Marhaság, illetve végtelenül gyenge magyarázkodás!
Nem kell ahhoz kiképzés, csupán von Haus aus neveltetés, hogy egy magas kitüntetést és az azzal járó gratulációt illő tisztelettel megköszönje a kitüntetett az őt erre a magas elismerésre felterjesztőknek!
Ugyan már! Tudható, mivel akart - sportolóhoz méltatlan módon - a bulvármédiában kitűnni MÁ, amihez az ellenzék pártjai lelkesen asszisztálnak? Nem ezt hívják az érintett részéről pirruszi győzelemnek?
pl. A közel milliárdos ferenchegyi házat cserélte, no jó de aztán hozzá "telekegyesített" -gondolom ismét önkormányzati segítséggel - még egy hasonló méretű telket a természetvédelmi területből! "ésezthogy"?
Sajátos értelmezése az úri etikettnek: adandó alkalommal én biztos megvárnám, amíg Sólyom Köztársasági Elnök Úr nyújtja a kezét, nem én nyújtogatnám a magamét.
Ha politikai vagy egyéb más, pl. morális ellenszenv miatt nem áll módomban vagy nem vagyok hajlandó protokolláris szempontból kifogástalanul átvenni az elismerést, akkor nem megyek el. Ilyen eccerű...
Marosi a Borsnak elmondta, hogy még csak néhány napja tart a kiképzése, de az előírás szerint csupán csak a főparancsnokkal kell kezet fognia – számolt be a borsonline.hu.
Az olimpiai bronzérmes öttusázó, Marosi Ádám csak Áder János államfővel fogott kezet a parlamenti díjátadón.
A katonai szolgálatot teljesítő sportoló egyenruhában jelent meg az olimpiai versenyzőknek rendezett parlamenti díjátadón. Marosi kitüntetése átvételekor csak a főparancsnoki tisztséget is ellátó Áder János köztársasági elnökkel fogott kezet, de Orbán Viktornak, valamint Kövér Lászlónak csak katonásan tisztelgett. A házelnököt és a miniszterelnököt láthatóan meglepte az eset.
Marosi a Borsnak elmondta, hogy még csak néhány napja tart a kiképzése, de az előírás szerint csupán csak a főparancsnokkal kell kezet fognia – számolt be a borsonline.hu.
Hétfőn és kedden köszöntötték a londoni olimpia, valamint paralimpia érmeseit, illetve pontszerzőit. Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke mindkét eseményre hivatalos volt. A Magyar Nemzet értesülései szerint a pontszerzőket méltató rendezvényen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nem fogott vele kezet.
A hétfői díjátadó ünnepségen - amelyen a londoni olimpia, illetve paralimpia pontszerzőit jutalmazták - Balog Zoltán, az emberi erőforrások sportot is felügyelő minisztere nem fogott kezet Gyárfás Tamással, az úszószövetség elnökével.
A Magyar Nemzet kedden megkérdezte az esetről Balog Zoltánt, aki azt válaszolta a lapnak, hogy „a Magyar Úszószövetségnek és Gyárfás Tamás elnöknek az elmúlt években e sportágban végzett tevékenysége hatalmas erőfeszítést tükröz, és elismerésre méltó. Az viszont, hogy kivel fogok kezet és kivel nem, a személyes döntésem, amivel a továbbiakban nem kívánok foglalkozni.”
Gyárfás Tamás saját XII. kerületi ingatlanából hasított ki egy jelentős darabot, és az önkormányzattól is vásárolt hozzá egy nagyértékű telekrészt, hogy a szomszédságában 2000 négyzetméteres területen Portik Tamás rendezkedhessen be. A telek tulajdonjogát akkor véglegesítették egy háromoldalú megállapodás keretében Mitnyan György, volt polgármesterrel, amikor az egykori olajos vállalkozó hazatérhetett a külföldi bujkálásból. A hivatalosan csereként feltüntetett ügyletnek egy többszintes villa is része volt. Gyárfás az ellenértékről nem nyilatkozik.
Gyárfás Tamás, a Nap Tv egykori tulajdonosa, Halmos-Riskó Alma, valamint Mitnyan György, volt XII. kerületi polgármester aláírása szerepel azon a 2004-es dokumentumon, amely a felek számára megnyugtatóan, „szerződéses akaratuknak” megfelelően rendezte egy drága budai ingatlan telekkönyvi nyilvántartását. Az Index birtokába került hivatalos megállapodásból kiolvasható, hogy a terület átadását már hónapokkal korábban elindították, de a bejegyzés körül - vélhetően a földhivatal hibájából - problémák adódtak. A három aláírással Halmos-Riskó Alma papíron is jogos tulajdonosa lett egy 2000 négyzetméteres svábhegyi teleknek.
Az Ágnes út és a Kalóz utca között elhelyezkedő terület sorsa azért érdekes, mert két hete az itt található villából vitték el a rendőrök Portik Tamást, akit azóta számos nagy port felvert bűnüggyel hoztak kapcsolatba. A legújabb sajtóhírek azt valószínűsítik, hogy a letartóztatás a Fenyő-gyilkosság 2011-ben újraindított nyomozásához kapcsolódott. A Blikk rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Portikék őrizetbe vétele azonos ügyszámon fut Jozef Rohác ügyével.
Tény, hogy az ingatlan tulajdonosa, Halmos-Riskó Alma már a megállapodás idején is Portik Tamás élettársa volt. Portik akkoriban külföldön tartózkodott, mert az olajos ügyekben játszott szerepe miatt jobbnak látta elhagyni az országot. A háromoldalú szerződésben Halmos-Riskó Alma neve mellett is kaliforniai lakcím szerepel.
Az Ágnes úti villát korábban a Magyar Nemzet hozta összefüggésbe Gyárfás Tamás, médiavállalkozóval. A lap szerint Gyárfás a 90-es években egy többszintes épületet húzott fel magának, később azonban a teljes ingatlant cserével adta át Portik barátnőjének.
A most előkerült megállapodásból egyértelműen kiolvasható, hogy Gyárfás valóban nagy szerepet játszott Portikék önálló birtokának létrejöttében. Az egykori naptévés 1999 júliusában a kerülettől megvásárolt egy értékes földdarabot a szomszédos önkormányzati tulajdonú területből. Az adásvételt Mitnyan polgármester támogatta, az elidegenítés az ő javaslatára került az önkormányzat vagyongazdálkodásért felelős bizottsága elé.
A kerület akkori vagyogazdálkodásában résztvevő forrásunk szerint Mitnyan meglepő indoklást fűzött a beterjesztéshez. Azt állította, Gyárfás az építési szabályok szerint túl nagy hányadot épített be saját telkén, és azért akar újabb területhez jutni, hogy alapterület-bővítéssel korrigálja a szabálytalanságot. Úgy tudjuk, hogy az 1348 négyzetméteres terület megszerzése 45 millió forintba került. Ehhez Gyárfás egy 652 négyzetméteres részt hozzácsapott saját telkéből, így 2000 négyzetméter összterülettel egy szabályos, nagyértékű építési telek alakult ki az új helyrajzi szám alatt.
A földhivatalban fellelhető tulajdoni lap tanúsága szerint az ingatlan valóban cserével került Portik barátnőjéhez, aki az olajmaffia ügyének elévülése után Magyarországra visszatérve megváltoztatta a nevét. Ma már Winner Hannaként szerepel a nyilvántartásban.
Azt nem tudni, hogy a cserében Gyárfás Tamás milyen ellenszolgáltatást kapott a több százmilliós ingatlanért. Gyárfás, akit Londoban értünk utol, az Indexnek sem nyilatkozott a telekcsere hátteréről. Az olimpián tartózkodó úszószövetségi vezető azt mondta, ha a Portik-ügyben vizsgálatot folytató hatóságok megkeresik, akkor részletes tájékoztatást ad majd a történtekről.
Mitnyan György, a XII. kerület korábbi fideszes polgármester szerint viszont minden szempontból korrekt, és az önkormányzat számára is hasznot hajtó ügylet volt az Ágnes út-Kalóz utca közötti terület 1999-es eladása. Mitnyan szerint nyílt licit előzte meg az értékesítést, ezért teljesen publikus az adásvétel minden részlete. A volt polgármester arra viszont már nem emlékezett, hogy 2004-ben miért érezte szükségét annak, hogy személyesen is közreműködjön annak a dokumentumnak a kiadásában, amely lehetővé tette, hogy Portikék tulajdonosi helyzete véglegesedjen.