Fórumunk dilemmája a nyelvművelés. Bár nem mindenki számára szitokszó e szó (azért vannak olyanok is), nem igazán tudink vele mit kezdeni. Ennek szellemében a topic címe lehetett volna lakonikusan ennyi: Nádasdy. A nyitó apropó a Magyar Narancsban immár 3 folytatást megért vita, mely Nádasdy apropóján indult, és most az inkriminált személy válaszával folytatódik.
Senki sem állítja, hogy te "amúgy szűklátókörű, semmire sem reflektáló, a legtöbb esetben csak tanároknak hazudott szakiparosok normáját veszed át kritikátlan módon". De nem beszélünk el egymás mellett, hanem jelenleg más a nézőpontunk a nyelvi változás szemléletében.
Alapfeltevés, hogy az emberiség történelmében visszatekintve jó pár 10.000 évet*, kijelenthető, hogy bármely - egymással napi rendszerességgel beszélő helyzetben lévő - emberek csoportja, azaz egy nyelvi közösség nyelvhasználata az ő környezetükben felmerülő bármely közlési szándékra megfelelő és (előbb-utóbb) nem túl bonyolult nyelvi kifejezésformát** biztosít. Mivel a környezet folyamatosan változik, így egy generációnak észrevehetetlen sebességgel, de változik a nyelvi közösség nyelvi kifejezésformája is, igazodva az új környezeti feltételekhez***. Az egymást követő generációk folyamatosan annak a nyelvi közösségnek a nyelvi kifejezésformáját tanulta meg, használta és volt számára a természetes, amibe beleszületett.
Két egymás mellett élő nyelvi közösségnyelvi kifejezésformája között akár majdnem teljes átfedés is elképzelhető. Sőt a mai sűrűn lakott területeken ezen kölcsönösen kis különbséggel rendelkező nyelvi közösségek egyazon területet is használhatnak.
Nincs egy vagy néhány olyan mindenki által elfogadható, vagy tudományos módszerrel meghatározható nyelvi kifejezésforma, melyet a többi nyelvi kifejezésforma elé lehetne sorolni, hogy az jobb vagy fejlettebb; vagy bármilyen más minőségi meghatározás alapján magasabb rendű.
A nagy átfedettségű nyelvi kifejezésformák, ha területi megkülönböztetettségűek, akkor tájnyelvek, ha nem, akkor rétegnyelvek. A nemzettudat kialakulása során és ez egybekötődött a gazdasági koncentrációval is, egyes (gazdasági, fegyveres vagy kulturális) hatalmi erők egyes tájnyelvekből a nyelvi közösségeknél nagyobb, de a 'hatalmi erő' befolyása alatti területen köznyelvet ill. irodalmi nyelvet alkotott. Ez a folyamat mindenképpen kulturális ráhatással történik és nincs mögötte tudományos megalapozottság. A miért az? kérdésre a legpontosabb válasz a csak. Ez igaz a latinra, angolra és a magyarra is.
Te még ha burkoltan és általad nem is tudottan - azt állítod és ezzel azt is akarod, hogy a nem a többségi nyelvi kifejezésformát használó nyelvi közösségek mindenáron a többségi nyelvi kifejezésformát használják. Ha nem ezt teszik, akkor valamilyen módon, de alantasabbak.
A fentiekből következik, hogy
- a nyelv, nyelvi kifejezésforma nem fejlődik, hanem csak változik;
- nem mondható egyetlenegy nyelvi kifejezésformára sem, hogy az az egyedüli üdvözítő, csak ezt szabad használni;
- vannak kulturális helyzetek, amikor illik az arra a kulturális helyzetre jellemző nyelvi kifejezésformát használni (, de csak abban a helyzetben és nem általánosan).
---
* Az emberiség nyelvhesználati képessége az afrikai kirajzásig már kialakult, azóta ez genetikailag nem változott, bármi legyen is a nyelvhasználati képesség alapja. Az afrikai kirajzás kb 60-70.000 éve történhetett.
** Nyelvi kifejezésformaalatt a szókészlet, nyelvtan és stilisztikatágabb összességét kell érteni.
*** Környezeti feltételalatt bármely kulturális, gazdasági vagy fizikai helyzetet kell érteni.
Nálam rebellisebb, a konvenciókat és berögzült szokásokat egyfolytában megkérdőjelező diák nem sok volt, az biztos. Amikor a nyelv szerepét illetően kiállok egy markáns álláspont mellett, az nem azért van, mert amúgy szűklátókörű, semmire sem reflektáló, a legtöbb esetben csak tanároknak hazudott szakiparosok normáját veszem át kritikátlan módon. Erről szó sincs.
Elbeszélünk egymás mellett: a nyelv dinamikus rendszer, a változását elvitatni dőreség volna. Sem Salamonnak, sem nekem nem ezzel van bajunk. Azzal viszont annál inkább, amikor a nyelvi változások közé 1) egyenlőségjelet tesznek, 2) amikor a nyelv fejlődéséről beszélnek és eleve nem ismernek el (a nyelvészek és más "tudósok") olyan állandó ideát, amely követendő példaként, normaként szolgálhatna. Mert grammatikailag helyesen és szabatosan beszélni, írni minden kor minden nyelvét lehetett (és kellett is volna). Akár a Frankhonban lévő IX. századi latinról, akár a későbbi francia, akár a 2013-as magyar nyelvről van szó.
Bizonyos kérdések tisztázását nem szabad a konvenciókra bízni. Annak megítélésében, hogy a helyes nyelvhasználat miben is áll, szerencsére és természetesen nem a közmegegyezés lehet a felelős döntéshozó, ez ui. nem mennyiség kérdése. Ahogy írod, ez kulturális, nem pedig tudományos (szakmai) kérdés. Bármit állítson is ezért a nyelvész (mint szakember), ő leírhatja, konstatálhatja a nyelv változásait, tendenciáit, de ez minden: nem írhatja elő azt a normát, ami mércéül, ideaként szolgálhatna a nyelvhasználók számára. Ez megmarad azoknak, akik a nyelvet, nyelvi praxist egy jóval tágabb kontextusban tudják és hajlandók értelmezni. Nádasdy és minden más nyelvész is ezért szerepzavarban akkor, amikor "értékítélkezik". Számos analógiát lehetne felhozni, én csak egyet említek itt: amikor a szociológus leírja a társadalmi folyamatokat, rámutat a végbemenő anómiákra, akkor csak regisztrálja a változásokat, de nem állít fel - mert nem is állíthat fel - egy olyan berendezkedést, amely az adott modellhez képest irányadó, követendő lehet. Nem az ő dolga ez már.
Akkor lenne jogos a nyelvnek a tudományos megközelítésére hivatkozni, ha a nyelvnek kizárólag kommunikációs funkciói lennének, ha nem jelente se többet, se kevesebbet annál, hogy puszta információkat osztunk meg egymással. Ez méltatlanul lealacsonyító lenne - mind magára valamely nyelvre, mind magára az emberi létezés minőségére nézve. Veszélyes ezért minden megengedő relativizmus, amely el akarja mosni a nyelvhasználat közti minőségi különbségeket, ezek a különbségek ugyanis vitathatatlanul fennállnak. Ha nem így lenne, akkor értelmetlen lenne például szépirodalomról beszélni, hogy csak egy kirívó (ellen)példát említsek.
"Salamon János és mindazok, akik őhozzá hasonlóan vélekednek a kérdésben egyik módszert sem alkalmazták, hanem kvázi a 'szívükre hallgattak'. "
Ha a szív dolga lenne az, hogy kijelölje az embernek és kitüntetett differentia specificájának, a nyelvhasználatnak a helyét, akkor ám legyen. Én azonban nem hiszem. Tévedés lenne, ahogyan az is, ha kizárólag az észre (tudományra) hivatkozunk ebben a kérdésben. Az emberi létezésnek és az emberi minőségnek a helyes megítéléséhez mindkettőre: észre és szívre is szükségünk van.
"A kognitív vizsgálati módszerről Salamonnak, mint tudósnak elvileg tudnia kellene; másrészt a fent leírt tudományos módszer logikájából következik, hogy a filozófia alapvetően ilyen szempontból nem is tudomány."
Nem tudom, hogy tudós-e Salamon János. Szerintem nem az. Vagy legalábbis nem az, a szónak szigorú értelmében. Filozófus. De az a fajta filozófus, aki szeret különbséget tenni a vélemény (doxa) és a tudás, valódi ismeret (episztémé) között. Mégis, még ha a tudományosság benyomását is keltheti az e dichotómia melletti kiállás (szemben a kor posztmodern, neopragmatista gondolkodóival), attól még filozófusként legalább ennyire fontos az is, hogy ne tévesszük szem elől azt, ami igazán fontos: mitől ember az ember, és mitől vesztheti el ebbéli sajátos minőségét. Ennek kifürkészésében viszont már aligha segíthet a tudományos módszer mint olyan. A filozófia tudományként való felfogása ugyanúgy zsákutcába vezet és téves értelmezés, mint az, amikor a filozófiát egyfajta művészetként interpretálják.
Egyébiránt ajánlanám Salamon írásait, tartalmi és stilisztikai gyöngyszemek, mégpedig a valódi fajtából:
Te a középiskolai tanulmányaid során kulturálisan beléd programozott normákhoz ragaszkodsz, mert azt tanították, hogy csak ez helyes. De itt a magyartanárok szemlélete is hibás. Nem azzal, hogy megtanítják a művelt nyelvhasználati szokást, mert ez a feladatuk, hanem azzal, hogy ez és csakis ez a helyes, ami ettől eltér az hiba és tűzzel vassal üldözni kell.
Frankhonban a IX. században mindenki úgy tudta, hogy latinul beszélnek, így is nevezték a saját nyelvüket. A papok mégis tudták, hogy ez már nem az a latin, amit ők hivatalosan használnak és amelyik nyelven tartják az istentiszteletet. Az okiratokat a nép nyelvén is le kellett már írni, hogy meg tudják érteni ők is. Ez lett a francia nyelv. Ekkor még a művelt és eredeti latinul beszélők mondhatták, hogy milyen barbár latin ez a nép nyelve. S ma mit lehet mondani erre a francia nyelvre? Barbár? Semmi szín alatt sem.
>Hosszabban válaszoltam, de valamiért elszállt a cybertérbe, fogalmam sincs miért. (Biztosan van rá tudományos válasz, de én valami obskúrus körülményre gyanakszom...)
Kis türelmet kérnék, és nem maradok adós a válasszal.
---
A rendszer kb. 15 perc inaktivitás után a saját oldalán kiléptet az írás funkcióból. Egy hosszabb gondolat bevitele ennél több időt igényel. Eleinte én is így jártam vele. Megoldás pofon egyszerű. A szerkesztett szövegedet elküldés előttkiemeled a Vágólapra, majd a 'fals' elküldés után megjelenő üres mezőbe visszailleszted. A második elküldéskor már simán menni fog minden. Csak erre a biztonsági kiemelésre kell rászokatni magad.
Én értem, hogy neked édesmindegy a kultúra, a pontosság és igényesség, és még az sem számít, hogy például azért egyszerre szánalmas és viszolygást keltő szó a "ledegradál", mert maga a degradál szó a lealacsonyítást jelenti, így tehát a ledegradál jelentése: "lelealacsonyít", ami nonszensz, de szerencsére ezzel nem mindenki van így-
Halálosan cinikus alak lehetsz, vagy ami rosszabb: az alapvető nyelvi normákkal és szabályokkal sem lehetsz tisztában. Így csak dilettáns okoskodás az, amit művelsz. Bocsi, de érdemtelenné váltál a további eszmecserére, szia.
> Két dolgot kellene tenni: egyrészt mindenki személyesen, a saját hétköznapi interakcióiban udvariasan, de határozottan kijavítja a másik helytelen beszédét
<off>Hűbmeg, jajj de nem szeretnék az ismerősöd lenni</off>
> Nincs "az miatt", nincs "el van utazva", nincs "lekommunikál", nincs "ledegradál" és más egyéb elfajzások.
Áruld már el, ezt milyen kútfőből merítetted, hogy ilyen biztos vagy az igazadban?
> Érdekes módon ezzel az egész tendenciával nem volt különösebb probléma a '80-as évek végéig.
Tényleg? Vagy csak te nem vetted észre, hogy pl. a tyuktyükölők stigmatizálják a suksükölőket?
> A nyelvromlás nagy valószínűséggel korábban is megvolt, a mértéke volt érdemben más.
Gondolom, ezt azt jelenti, hogy nem magad sem tudod, mi volt a múltban... például, amikor párszáz éve megjelent a határozott névelő a magyar nyelvben, a magadfajta nyelvművelők kiálltak az önkényes nyelvtorzítás ellen.
Harcolni nem kell, de az ellenség természetesen megvan. Nem kell különleges dolgokra gondolni. Két dolgot kellene tenni: egyrészt mindenki személyesen, a saját hétköznapi interakcióiban udvariasan, de határozottan kijavítja a másik helytelen beszédét, miközben ő maga önreflexív módon törekszik a nyelv minél helyesebb használatára, a mindenkori kommunikációs szituációnak megfelelően. Nincs "az miatt", nincs "el van utazva", nincs "lekommunikál", nincs "ledegradál" és más egyéb elfajzások. Másrészt meg mindehhez nem szabad "felülről", akadémiai magasságokból a nyelvtudósoknak asszisztálnia, mert ez így maga a hivatalosan szentesített métely.
(Érdekes módon ezzel az egész tendenciával nem volt különösebb probléma a '80-as évek végéig. Akkor még sajátos módon fontosabb volt a kultúra önmagában, és a nyelv minél helyesebb, szabatosabb használata - erre törekedtek a nyelvtanárok is, ez jelent meg az irodalomban, médiában is.)
A nyelvromlás nagy valószínűséggel korábban is megvolt, a mértéke volt érdemben más. De ez mellékes itt, mert amiben eltértek a korábbi idők a mostaniakhoz képest ebből a szempontból, az az, hogy korábban számított a nyelv helyes használata, nagyobb tömegeknek volt belső igénye erre, és főként nem volt a hivatalosság szintjére emelve az, ami szalonképtelen volt már a közepesen művelt plebsz rétegeiben is, és ami nem számít szalonképtelennek vagy irritálónak manapság - nemhogy civil keretek között, de a széles nyilvánosság előtt is...
Például azt, hogy mit kellene ebből kihoznunk? Harcoljunk együtt a nyelvromlás ellen? Dehát hogyan harcolhatnánk, ha nem is ismerjük az ellenséget? Például még azt sem tudjuk, hogy öröktől fogva létezett-e, vagy új fejlemény. Épp erre próbáltam rákérdezni, de nem tudtál/akartál válaszolni.
Hosszabban válaszoltam, de valamiért elszállt a cybertérbe, fogalmam sincs miért. (Biztosan van rá tudományos válasz, de én valami obskúrus körülményre gyanakszom...)
Kis türelmet kérnék, és nem maradok adós a válasszal.
Amíg nem tudjuk közmegegyezéssel vagy valamely más, már stabil logikai alapú tudományterületről indulva logikai állítások láncolatán keresztül leírni, hogy mi is pontosan a helyes nyelvhasználat, addig erről a témáról beszélgethetünk, filozofálgathatunk orrvérzésig, de dűlőre nem fogunk jutni. Ez (a helyes nyelvhasználat mikéntje) nem tudományos kérdés, hanem kulturális. Salamonnak és neked ill. még sok mindenki másnak ez lesz a helyes, míg Jóskapistának és Lakatosmarcinak az.
Erre mondja a nyelvész, aki megfigyeli tudományos, kognitív alapon a nyelvhasználatot, hogy nincs kikristályosodott meghatározása a 'helyes nyelvhasználat' fogalmának. A tudományban az igazság nem annál van, aki a legcsodálatosabb szófordulatokkal tudja megmagyarázni a dolgokat, hanem annál, aki tudományos módszer alkalmazásával tudja alátámasztani állításait. Vagy egy már stabil állításból vezeti le a fregei logikai következtetési szabályok segítségével; vagy egy a tudományok területén általánosságban kialakított egységes vizsgálati módszer segítségével próbál meg törvényszerűségeket megállapítani a vizsgált területen történő mintavételből.
Salamon János és mindazok, akik őhozzá hasonlóan vélekednek a kérdésben egyik módszert sem alkalmazták, hanem kvázi a 'szívükre hallgattak'. A nyelvészettudomány és így, mint egyik képviselője Nádasdy Ádám is az utóbbi vizsgálati módszer segítségével állapítja meg, hogy a 'helyes nyelvhasználat' meghatározása terén nincs szignifikánsan meghatározható álláspont. Azaz, ha véletlenül kiválasztott ezer ember meghatározását összevetnénk, akkor feltehetőleg legalább kettő, de inkább több álláspont körvonalazódna, de ezen álláspontok logikailag egymásnak ellentmondanának. Ellenpéldaként, ha ezen ezer embertől azt kérdeznénk meg, hogy mi lenne, ha egy tojást 2 méter magasból elengednénk vagy merre 'halad' az égen a nap, akkor nagyon kis szórással egyetlen álláspont kristályosodna ki. Ezen ellenpéldának felhozott vizsgálatok eredményére már lehet tudományos igénnyel alapozni, de a 'helyes nyelvhasználat' egymásnak is ellentmondó álláspontjaira nem. S nyilvánvaló, hogy az ezer emberbe igen nagy valószínűséggel sem Salamon János, sem Nádasdy Ádám nem kerülne be.
A kognitív vizsgálati módszerről Salamonnak, mint tudósnak elvileg tudnia kellene; másrészt a fent leírt tudományos módszer logikájából következik, hogy a filozófia alapvetően ilyen szempontból nem is tudomány.
Sem Salamon, sem én nem állítjuk, hogy a nyelv természetének immanens része volna az organikus fejlődés, épülés, szépülés. Azt viszont állítom/állítjuk, hogy a nyelvhasználat milyensége kihat az élet egyéb területeire is, ekképp ha tanárok, diákok, médiában dolgozók, írók helytelenül használják a nyelvet, az általános létromláshoz vezet. Következésképp nemcsak felelőtlenség, de veszélyes is az, ha "hivatalos" megerősítést nyer az, ami minden szempontból vállalhatatlan.
Nem szokásom kitérni a válasz elől, de az sem, hogy értetlen emberekkel eszmecseréljek. Egyébiránt meg válaszoltam már, teljesen értelmetlen dátumokon lovagolni. A nyelv változása és torz, önkényes használata, ennek legitimizálása két teljesen külön dolog.
Végig kell olvasni Salamon-Nádasdy vitáját, amely vitában én egyértelműen Salamon pártján állok, és amihez hozzátenni érdemben nem tudok, és nem is akarnék.
Ez ugye nem azt jelenti, hogy el akarod kerülni a választ? Hogy pl. nem tudsz mondani egy olyan kezdődátumot, ami előtt a nyelv organikusan fejlődött, épült és szépült, de azóta csak torzul és hanyatlik?
És ez a 'lehetetlenül torz nyelvromlás', ez pontosan mikor kezdődött? Mert én nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy legalább harmincezer évvel ezelőtt -- tehát, ha tényleg lenne ilyen 'nyelvromlás', akkor mostanra már nemhogy csak makognák, hanem egyenesen süketnéma jelbeszéddel érintkeznénk (de (valószínűleg azt is rontott és torzított formában.)
Igen, de valamely nyelv konzisztenciája az, ami minden viszonylat között állandó. Nyilvánvaló, hogy a nyelv nem egy zárt rendszer, és különféle hatásoknak van kitéve. Ám Nádasdy Ádám és követőei nem egyszerűen azt állítják, hogy a nyelv változik, hanem a teljességgel torz nyelvhasználatot is legitimizálják, ami elfogadhatatlan, éspedig azért, mert szélesre tárja az ajtót a káosz, az önkény előtt, amely később nem pusztán a nyelv használatában, megjelenésében ölt testett, de az élet egyéb területeire is kihathat - és a tapasztalatok szerint ki is hat. Ez az a körülmény, amivel a Nádasdy-féle posztmodern innovátorok nem számolnak, és ez az, amire Salamon felhívja a figyelmet akkor, amikor azt írja, hogy szerinte a világban minden mindennel összefügg, így lehetséges az, hogy a nyelvromlás egyben létromlást is jelent. Ez ez már nem pusztán stiláris/formai kérdés, hanem nagyon is tartalmi, elvi. A nyelv kulturális javunk, és ha nem becsüljük, akkor az élet más területein sem számíthatunk másra, mint nemtelen, önkényes, irracionális bánásmódra. Így függhet össze az, ha egy suksükölös, "az miatt"-ozós, "lekommunikálózós" és "kidisszidálózós" embernek látszó lény milyen kulturális javakat fogyaszt, hogyan gondolkodik, milyen ítélőerővel bír, és nem utolsósorban hogyan csinál fülkeforradalmat. Vagy sem.
Ha most nem az urali alapnyelvet beszéljük, akkor valamikor csak meg kellett változzon az elmúlt harmincezer évben, nem? Sőt, az a szomorú igazság, hogy folyamatosan változik, tehát minden pillanatban vannak a nyelvben elavuló elemek és vannak neologizmusok. Eddig egyetértünk?
Nem. Ez csúsztatás a részedről. Az uráli alapnyelvnek is megvolt egy akkor helyes, belső, logikai, stilárisan helyes struktúrája, és megvan ez ma is. Az adekvát használata - mind formai/stilisztikai, mind tartalmi/nyelvtani szempontból -azért fontos, mert a nyelv nem pusztán pragmatikus, hasznossági célokat kiszolgáló, instrumentális funkcióval bíró kommunikációs rendszer, hanem jóval több ennél: a homo sapiens egyik legfontosabb differentia specificája, és mint ilyen, teljes mértékben kulturális jelenség. A nyelv hitvány, stilisztikailag és/vagy nyelvtanilag helytelen használata épp azért elítélendő - és ezzel párhuzamosan épp azért fontos a nyelv helyes használata -, hogy méltók lehessünk arra a létmódra, ami az emberi létezés alapattribútuma, és amelynek kulturális vetülete van.
"A viszszadobott fogalmazását 'de hiszen érti, tanár úr!' felkiáltással védelmező diáknak például a tanár higgadtan és objektíven elmagyarázhatja, hogy értem én, de nem azért, hanem annak ellenére, ahogy mondtad; értem én, de csak azért, mert már évtizedes gyakorlatom van rossz, hevenyészett, zavaros mondatok kisilabizálásában, és kevés az esélye annak, hogy későbbi életedben irományaidnak ilyen türelmes, beleérző olvasója akad. De elsősorban nem is ezért írom elő neked, és kérem rajtad számon a helyes fogalmazást, hanem azért, mert felelőtlenség lenne meghagyni téged abban a hitben, hogy az ember akkor a legszabadabb, amikor a bensejében lévő káoszt akadály nélkül, közvetlenül kifejezheti, a világra zúdíthatja, és nem akkor, amikor ezt a káoszt egy rajta kívül létező rendhez igazítja". - írta Salamon János a Magyar Narancs 2007. 41. számában.
Azért, gondolom, te sem az urali alapnyelvet beszéled éppen, vagyis a te esetedben is bekövetkezett nyelvhasználatbeli 'romlás, laposodás, erodálódás'.
(Sőt, szerintem a ruhád, a lakásod, a lovad, a telefonod sem olyan, mint a harmincezer évvel ezelőtti őseinkké, szóval a romlás nem csak a nyelvhasználatra vonatkozik.)
Az egész vita - Radnóti Sándor olvasói levelével, Bárány Tibor véleményével és Nádasdy melletti kiállásával stb. - kronológiailag itt olvasható (Salamon - Nádasdy vita, középen):
Nádasdy Ádám egy szélhámos, igazi sarlatán, cinikus védelmezője annak az általános romlásnak, laposságnak, erodálódásnak, ami jellemzi hétköznapi létezésünket, köz-érzetünket, legyen szó esztétikai/ízlésbeli, morális igénytelenségről - vagy épp a nyelvhasználatról.
abszolút igazságokban nem hívén, kénytelen vagyok egyszer így, másszor úgy...
a nyelvész is, a nyelvvédő is állíthat olyat, aminőt agyam éppeni állapotát követve, annak engedelmeskedve, magamévá kell tennem, vagy éppennem...
a Nádasdy-féle purparlét még nem olvastam, az említettem jelenségekkel csak úgy, a toronyból figyelmezve szóltam, mintegy felkészülve egy itteni frissítő alámarülésre...
