Sokaknak segíthet, ha jelen van az apa is a szülésnél. Van aki szerint ez "mai divat" és semmi szükség rá.
Sokszor feljön ez a kérdés a várandós topikokban is, hát gondoltam legyen saját topikja.
Várom a véleményeket az (leendő)anyáktól és az (leendő)apáktól is.
Ez általános emberi sajátság, belénk van "programozva".
Ott és akkor viszont a "színdarab" része, teljesen természetes a fél négyzetméter vér meg effélék, felfokozott, adrenalinnal teli állapotban van olyankor az ember, nem tud ilyen pitiáner dolgokkal foglalkozni.
Köszönöm mindkettőtöknek! Hát így elég "izgalmasnak" hangzik a dolog.De van még időm felkészülni.A vértől úgy általában eléggé kiver a víz.Viszont be akarom bizonyítani a feleségemnek,hogy kibírom.Persze az élményről sem karok lemondani. Íratok még ha tudtok!Majd kérdezek még.
Csak arra ügyelj, hogy mindig az anya fejénél maradj (a másik fele az orvos dolga nem a tiéd) , és azt csináld amit ő kér... Nincsen általános recept, nem is kell. Meglátod tök természetes lesz az egész (feltéve ha nem kell esetleg császározni valami miatt). Ha valóban ott akarsz lenni, akkor ne görcsölj, mert nincsen miért, nem annyira misztikus az egész.
mire figyeljek oda és mit javasolnal.Előkészítőre kell e járni és érdemes -e?
Az előkészítő azért jó, hogy már ismerős helyre mész be amikor a szülőszobára bemész. Lehet kérdezni, meg mesélnek is, szóval mindenképp.
Maga a szülés... hát az nagyon változó, vegyes. Ha gyorsan megy le, akkor 4-5 órával számolj.
A rokonokat vedd rá, hogy ne kotoljanak a szülőszoba előtt, mert ők olyankor tűkön ülnek, te nem tudsz telefonálni és általában szétszekálják a kórházi dolgozókat, akiknek fingjuk sincs arról, hogy melyik szobában melyik kismama szül éppen és hol tart.
Kaját ne nagyon vigyél be, főleg anyuka ne egyen, mert ha hirtelen műteni kell akkor az életveszélyes is lehet, ha tele van a bendője.
A homeopátiás bogyók szintén ez a kategória, nem tudják altatni ha ismeretlen szerek vannak benne.
Ásványvíz legyen nálad, tartalék elem a fényképezőbe, telefon feltöltve (árammal).
Anyukának úgyis a fejénél fogsz állni (esetleg ülni), emiatt a naturálisabb részből kevesebbet látsz, no meg amúgyis csak egy valaki fér el ott jól és az nem te leszel hanem az orvos vagy a szülésznő.:-)))
Utána nyugodtan menj a csecsemőssel, aki megfürdeti a picit, megméri és ne ijedj meg, hogy egy vékony kis csővel (szondával) a levegőjáratokból az orrán át leszívják a váladékot, ez nem fáj a gyereknek, nem is kellemetlen viszont megelőzi egy komoly tüdőgyulladás lehetőségét. Fürdetni is kell, a mai agyament trendekkel ellentétben.
Aztán kézbe kapod, odamész az asszonykádhoz és két órán át amúgy sem hagyhatja el a szobát, babázhattok. Érdemes minél hamarabb cicire tenni.
A köldökzsinór elvágása végképp nem fáj a gyereknek, nincs benne idegszál és borzasztó erős anyagból van, komoly erőkifejtés kell hozzá. Ez az apa dolga. Ha nem bírod akkor ne csináld, engem a múltkor végigspriccelt a vér, de ez hozzá tartozik. Igaz, először meg majdnem a szülésznő ujját vágtam le, összekevertem a zsinórral a nagy kígyózó kavalkádban. Elég csúnyán nézett rám.:-)))
Ha komplikációmentes a szülés, akkor gyönyörű, feledhetetlen, örök emlék és a kötödést is nagyon erősíti mind a gyerek, mind a párod felé.
Sziasztok! Látom rég behalt a topik de hátha újra lehet éleszten.Mi októberre várjuk a második babát.A lányom születésénél nem mertem bemenni de most mindenképp szeretnék részt venni rajta.Fogom olvasgatni a topikot de szeretném ha tapasztaltabb társaim megosztanák velem mire figyeljek oda és mit javasolnal.Előkészítőre kell e járni és érdemes -e?Sok idő van még de kellőképpen fel akarok készülni rá!
Mi úgy beszéltük meg még a terhesség elején, hogy Apa nem lesz bent a szülésnél, mert Ő rosszul lenne, én meg kellemetlenül érezném magam, és ez a gondolatmenet szinte a szülés napjáig megmaradt. Aztán jött a vajúdás, ahol Apa is bent volt, segített sokat, majd közölték, hogy akkor helyeztkedjek fel a szülőágyra, és Apa bent maradt (egy szobában vajúdtunk és szültünk...). Aztán elkezdődött a túra, kb. egy órás volt, és Apa végig bent volt, fogta a kezem, tartotta a hátam, kétszer begörcsölt a lában, segített kilazítani. Utólag beláttuk, hogy mindkettőnknek jó volt, hogy bent maradt. Még élvezte is az egészet (ha már én nem...). Miután kirepült belőlem a Baba, Apa mé bent maradt egy ideig, aztán kiment, és leült, mert eléggé remegtek a lábai, kipihente magát. A köldökzsinórt azért nem merte elvágni. :) Aztán kikerültem a folyosóra, kb. másfél órán keresztül ott volt mellettem, majd bevittek a szobába.
Szóval jó volt, hogy bent maradt, és nagyon büszke vagyok az Apára. :)
most sem érdekelne hogy milyen voltam születés közben, után. Kár, pedig nagyon érdekes. Még terhesen volt egy álmom, amiben a kisfiam arcát láttam, nagyon tisztán, amint születése után a hasamon fekszik és felemeli a fejét a cicit keresve. Döbbenetes volt, de amikor megszületett, pontosan ugyanúgy nézett ki, bár a helyzet és a pozíció más volt (nem tették rám, mert picit oxigénhiányos volt, hamar elszaladtak vele és később már csak bepólyálva kaptam vissza). Ma már 21 hónapos és nemrégvolt egy csúnya esése (ágyról, fejjel lefelé). Nehezen nyugodott meg, ezért nemcsak ölbe vettem, hanem végig is dőltünk az ágyon, hasamra fektettem, mint pici korában. És akkor emelte meg a fejét pontosan ugyanazzal a mozdulattal, mint abban a álomban. Most ugye már nagyon más az arca, sok a haja, de az arckifejezése így is jól felismerhetően egyezett az álombelivel és a valóságos születése utánival is - semmi meglepő: nagyon fájdalmas volt. Amiért mindez olyan mély benyomást tett rám: hogy ezek hatására mennyire elvenen, szinte "első kézből" ismertem meg, valójában mit is érezhet az újszülött születése közben, után, mennyire fájhat neki, mennyire szenvedhet ő is, nemcsak a szülő nő. Persze, mindezt az ember "elméletben", az eszével is tudja, ahogy tudtam én is eddigis, de valahogy a kettő között mégis legalább annyi különbség van, mint egy elméleti feltételezés és egy személyes tapasztalat között.
Remélem, nem volt nagyon zavaros. Elég nehéz megfogalmazni az érzéseket. Na de hogy ON is legyek: én akartam, hogy ott legyen Férj, ami szerencsére nem is volt probléma, mert ő kérés nélkül is közölte, hogy be akar jönni:) DE: akaratom ellenére is lazán bennmaradhatott volna, annyira korlátozottan fogtam fel akkor a külvilágot, hogy az vmi félelmetes. Egy másik bolygón voltam, de minimum egy más tudatállapotban.
rosszul vagyok az ilyen képektől. Én nem is szeretném semmilyen formában megörökíteni a szülést. Én is felnőttem úgy hogy nem láttam magamról ezeket a képeket, de most sem érdekelne hogy milyen voltam születés közben, után.
Szerintem jól gondolod, az a tartalmasabb, ha a vajúdás alatt van melletted valaki akiben megbízol, nem az a lényeg, hogy lássa amint kibujik a baba. Ettől függetlenül nem kell kizavarni a végén szegényt, csak akkor ha ő maga akar kimenni.
Pszichológusok is nyilatkozták, hogy akár a vajúdás, akár a kitolási szakasz alatt AZ APA HELYE AZ ANYA FEJÉNÉL VAN ÉS NEM A MÁSIK OLDALON. Az a szülész, aki a másik oldalra engedi az apát, szakmai hibát követ el. Civilizáltabb országokban a szülés levezetését a kitolási szakban lepedővel letakarva végzik az orvosok jelzem. Nem is értem, hogy nálunk miért nem lehet akár a kórházban beruházni, akár a szülő nőknek magukkal vinni ezekben az ínséges kórházi időkben két-három papírlepedőt...
Nem, nem igaz, hogy ez minden férfinek óriási élmény, vannak páran, akinek óriási sokk, (szerintem nem csak én vagyok az egyetlen aki hallott olyanról, hogy ilyenkor némely apa elájul, és vele kell foglalkozni) és bizony néha óriási szexuális sokk. Lehet elhinni, lehet nem hinni, így van, az apa habitusától függ. Mindenki maga ismeri a párját végülis...
A szülés, szoptatás stb alatt készült fényképek pedig kizárólag a belső körbe tartoznak, és nem a külvilág felé. Szerintem.
"Ismeretségi körünkben hallottam már kétféle véleményt férfiaktól. Egyik párnál nagyon bejött az apás szülés, a másik párnál viszont nagyon megromlott a szexuális életük. (ezért nem szeretném ha látna)"
Egyetértek az előttem szólóval, én sem hiszem hogy egyértelműen a szülés miatt lehetett. Csak egy jó kifogás. Ha annyira nincs ellenedre, akkor engedd neki, a legtöbb férfinek ez óriási élmény.
"Nem a témához tartozik, de mostanában (felénk) "nagy divat" lett, hogy a szülésen készített képeket mutogatják másoknak. Lehet túlérzékeny vagyok, de a mázas-véres-lilás gyerek fényképeit tényleg büszkén kell lobogtatni, mutogatni??? (na és a videofelvételekről már nem is beszélek)"
Szerintem is ez magánügy. Én azon akadtam ki, amikor ilyen képeket (anya lába között a véres gyerek, anyuka alfele valami véres ronggyal letakarva, köldökzsinór még az anyukában végződik) egy osztálytalálkozón mutogattak körbe. Nekem a lelkes apuka által készített képek közül is volt, amit csak anyámnak meg a legjobb barátnőmnek mutattam meg.
Nekünk még nincs gyerekünk, de most azt gondolom, hogy a vajúdásnál szeretném ha mellettem lenne a férjem, mert egyedül idegen emberek között 10-20 óra... rossz belegondolni. Attól viszont kicsit ódzkodok, hogy a végén ott legyen. Nem szeretném ha látná ahogy kibújik a baba. Viszont ő bizti rohanna hogy megnézze. Beszélgettünk erről a napokban, ő pont fordítva gondolta először, hogy csak a szülésnél lenne benn. Elmagyaráztam neki, hogy nekem a vajúdási résznél lenne lelkileg sokkal jobb, és láttam rajta hogy eszébe sem jutott erről az oldalról gondolkodni, de ezekután természetesnek vette hogy ott lesz majd, ha aktuális lesz a dolog.
Ismeretségi körünkben hallottam már kétféle véleményt férfiaktól. Egyik párnál nagyon bejött az apás szülés, a másik párnál viszont nagyon megromlott a szexuális életük. (ezért nem szeretném ha látna)
Nem a témához tartozik, de mostanában (felénk) "nagy divat" lett, hogy a szülésen készített képeket mutogatják másoknak. Lehet túlérzékeny vagyok, de a mázas-véres-lilás gyerek fényképeit tényleg büszkén kell lobogtatni, mutogatni??? (na és a videofelvételekről már nem is beszélek)
a szulesen resztvevo apak csak 20-30%-a ment volna magatol, a tobbi inkabb "kulso inger" hatasara adta be a derekat.
Én a kisebbséghez tartozom, ugyanakkor abban sem látok kivetnivalót, hogy valaki nem akar, de megy, mert megkérik rá... persze itt csak a kérésről van szó, más alternatívákat (pl. érzelmi zsarolás vagy fenyegetés) magam is elítélem...
Csak egy pár mondat. Én ott voltam a két eddigi fiunk születésénél, és ott leszek a harmadiknál is, hacsak valami égszakadás meg nem akadályozza (két héten belül, amúgy).
A feleségem is kérte, és én is ott akarok/akartam lenni. Számomra nagyon nagy élmény volt, nem bántam meg egy percig sem, de ezt szubjektív tényezők is befolyásolhatják.
Viszont nem szeretem, ha olyanokra is ráerőltetik, akik nem akarnak ott lenni. Ilyen esetben az anyuka jobban jár, ha az édesanyját/egy barátnőjét/nagynénjét stb. kéri meg, valaki csak vállalja.
Az pedig, hogy az apuka eszik, az igenis fontos. Német felmérés szerint az apai rosszullétek túlnyomó része _tényleg_ a vércukor esése miatt következik be.
a külső ingerbe szerintem beletartozik az is, hogy mondjuk az ismeretségi körében mindenkitől azt hallja, hogy hatalmas nagy élmény volt, és végülis elhiszi, hogy ő sem fog belehalni :))) vagy hogy a nő kedvéért képes túllépni saját magán. a statisztika úgy értelmezhető sztem csak, hogy és ebből utólag hányan gondolták úgy, hogy de jó lett volna mégis kint maradni. én a magam részéről nem erőszakoskodtam, hogy jöjjön be, de nem is titkoltam, hogy én úgy érzem, szükségem lenne rá életem legfontosabb pillanatában. miután nem egy vadidegenről van szó, és nem arról, hogy nekem tökmindegy, ott van-e vagy nincs a közös gyerekünkért való megszenvedéskor, én nem teljesen hiszek abban, hogy totálisan egyedül, mindenféle külső inger nélkül kéne eldöntenie, hogy bejön-e vagy sem. ez nem erőszakoskodást jelent, még egyszer mondom! ha tudod, hogy ájulós, vagy fél, esetleg undorodik, vagy nem vagytok olyan lelki kapcsoaltban, tényleg káros lenne beráncigálni.
nálunk egyébként végig bent volt, miután megindult a vajúdás, szerencsére az egyszemélyes szülőszobákban van a vajúdás ebben a kórházban, nem egy nagy közös vajúdóban, nekem ez így jobb volt. nem tudom, nélküle hogy csináltam volna végig, eleve lelkileg rengeteget számított, hogy támogat, bíztat, beszélget velem, ha arra van igényem, masszíroz, akár meg is itat, másrészt mindig csinálta velem al égzéseket, ami nagyon fontos volt, mert minden fájáskor elfelejtettem újra és újra, hogy hogy is kéne, és összevissza kapkodtam a levegőt, pedig úgy sokkal jobban fáj! aztán mivel egy órát stoppoltak utána, a baba végig az ő karjában volt, ismerkedtek egymással, erről azóta is valami külön erre tartogatott arccal tud beszélni, mindig meghatódok :))))))))) szóval mindkettőnknek nagyon bejött, hogy együtt voltunk, én abszolút rá támaszkodtam végig, sose gondoltam egyébként, hogy képes vagyok ennyire átlépni mindenféle gátláson és szégyenkezésen, szóval még újat is tanultam :))) közelebb hozott minket egymáshoz az együtt szülés maga is, meg persze a közös gyerek :)
Bent voltam a szülésnél, szerintem nem egy nagy kaland. (Szó szerint persze igen.) Törölgettem a homlokát meg tartottam a fejét az epidurál alatt, utána, a fájdalom nélkül már nem vészes, időnként megnéztem lentről is, hogy mik a fejlemények. A szülés után közvetlenül egymásra néztünk és egyszerre mondtuk: "mégegyszer!" Vagyis nyilván be fogok menni a következőkhöz is.
Azt nem tudom milyen lehet, ha nincs epidurál vagy kés alá viszik a nőt.
Konkrétan amikor jön kifele a burok és szépen csillog, na az némi természettudományos érdeklődéssel kifejezetten izgalmas. Aztán ott a feje, rajta az a ronda összegyűrődött izé, az nem a legszebb látvány, de kb ugyanilyen lehet a kint várakozó apukának amikor megmutatják az újszülöttet és az kezdetben szürke, nem pedig szép babaszínű mint a reklámokban.
De egyébként semmi sokkoló nem történt, valószínűleg sokat segített a közös terhestanfolyam, tudtuk elég pontosan, hogy mi fog történni. Szerencsénk volt a szülésznővel is, remekül levezényelte az egész akciót, orvos csak az utolsó 2 percre jött be. Aztán jött egy tanuló varrónő is :) de azalatt én már a babával voltam elfoglalva, igyekeztünk minél jobb apgar számokat produkálni. Legalább teljesen biztos lehetek benne, hogy ez tényleg a mi gyerekünk, láttam kijönni :)
Mi januarban szulunk, ha minden igaz. Eddig ott tartunk, hogy az elejen termeszetesnek vettem hogy neki is ott kell lennie (ugyanis nem vagyok az a tipus aki nimbusszal ovezi homlokat amiatt mert egyszeruen terhes es szulni fog, hanem ugy gondolom, hogy a kettonk gyereke, o meg eleve nagyon vagyott a picire) aztan olvastam egy statisztikat miszerint a szulesen resztvevo apak csak 20-30%-a ment volna magatol, a tobbi inkabb "kulso inger" hatasara adta be a derekat. Szal azert elgondolkodtato.
Ugyhogy megmondtam neki hogy csak annyit vallaljon be amennyit ugy erzi hogy be tud vallalni. Egyelore jon velem terhesfelkeszitore es szulni is akar jonni.
Mi anno annyiban maradtunk, hogy megpróbáljuk aztán nincs harag ha a férjem kivonul szülés közben... Ez volt a terhesség elején. Aztán elkezdtem jógára járni, ott sok érdekeset hallottam amit elmeséltem... aztán együtt jártunk a szülőpozíciósra és még egy szülésre felkészítő workshopra is elmentünk ahol marha sok technikát és trükköt bemutattak amit majd a szülésnél a segítő alkalmazni tud majd. Szülés előtt bevásároltunk a homeós bogyókból, ilyen-olyan illóolajokból és bőszen jártunk a szülőpozíciós jógára.
Aztán jött a szülés.
Izgultunk. Én azért, mert én a kórházban voltam (előtte befektettek mert begörcsölt a vesém és vérezni kezdtem - de már épp hazaengedtek volna) a férjem meg otthon, hogy nehogy későn érjen be és, hogy még ehessen valamit és össze tudja szedni a cuccokat ami a szüléshez kell majd - pl. CD-t írt és hasonlók:)
Mi előre megbeszéltük, hogy mi lesz az ő feladata. Ő volt felelős a homeós bogyókért (kis táblázattal :) precízen követte:)) Ő volt a zenefelelős (erre szükség is volt mert a fene gondolta, hogy pont a kedvenc számomban lévő apró pörgős rész fog engem a szülésnél idegesíteni így amikor Peter Gabriel barátunk a kérdéses részhez ért a férjem azonnal elrohant és arrébb ugrott egy számot:) Ő locsolgatta az illóolajat a mécsestartóba (fogalmam sincs, hogy ért-e valamit de a szülésznők mind ott tolongtak, hogy mi ez a jó illat:) Na meg vajúdás közben ő segített az előre begyakorolt pozícióknál - amiből megjegyzem nekem csak azok jöttek be ahol kapaszkodni kellett valamibe így szegénynek szét is ment a háta, de hősiesen tartotta magát. Ja, és az ő feladata volt, hogy ha a dokim a megkérdezésem nélkül akarna eltérni az előre megbeszélt dogoktól akkor álljon ki értem.
Egyszóval a férjem abszolut nem érezte magát feleslegesnek, tudta mi a feladata, tudta, mi a feladata ha vészhelyzet van (ld. ha császár akkor ő marja el a babát és tartsa maga mellett stb.). Utólag mondta, hogy igazából valamilyen szinten már azért is várta a szülést, hogy végre kipróbálhassa az eddig csak elméletben megtanult technikákat:)
Mi annyiban maradtunk, hogy a szülésnél egyrészt nem kell a kimeneti nyílásnál várnia - ld. ott van pl. fejem is, azt is borogathatja (megjegyzem nekem nem esett jól semmi borogatás úgyhogy abba is hagyattam vele), másrészt nincs sértődés ha kimegy közben, nem csinálunk ebből presztizskérdést.
Persze végig bent maradt és utólag úgy nyilatkozott, hogy ezt nem lett volna szabad kihagynia és, hogy MI szültük meg a lányunkat, ő is teljesen a szülés részének tekintette magát, úgy érezte, hogy alaposan kivette a részét a szülésből - és ez így is volt. Én is úgy érzem, hogy a szülést - csak úgy mint a terhességet- együtt csináltuk végig. Én büszke voltam rá amiért végig tudta mi a dolga, amiért képes volt azonnal ugrani ha látta, hogy nekem kell valami, hogy tényleg megdolgozott a babánkért. Ő pedig azért volt büszke rám mert megszültem a lányunkat- és így, hogy bent volt látta is, hogy mit jelent a szülés maga. (megjegyzem szerintem nekem nagyon könnyű szülésem volt, végig magamnál voltam, semmi elszállás, simán alkudoztam a dokival, ráadásul rövid is volt - így azért nem dramatizálnám túl a dolgot - engem sokkal jobban megviselt a szülés előtt a vesegörcs - ahol megint csak ő volt az aki éjjel-nappal a hátamat maszírozta)
Egyébként tök érdekes volt vele utólag beszélgetni erről, olyan dolgokat mesélt, hogy csak lestem (pl. a kitolási szakasz előtt szó szerint ugrált a hasamban a lányunk amiből én csak annyit éreztem, hogy néha nem tudom tartani az addig megszokott légzést -ld. elakad a levegő:) ő viszont ezt látta és ahogy elmesélte valami döbbenetes látvány lehetett :) Meg azt is ő mesélte, hogy amikor a lányunk kidugta a fejét akkor körülnézett és pislogott és, hogy ezen hogy meglepődött mindenki. Apró részletek :) Ő volt a lányunk mellett amikor megfürdették, ő fényképezte le a megszületése után, stb. stb.
A ledöbbentőbb az egészben az volt, hogy amikor engem foltozgattak, a férjem megjelent a doki mellett, kezében egy marcipánnal és vígan falatozott. Mintha moziban lett vola :) Saját bevallása szerint azért kellett a marcipán, mert esni kezdett a cukra és ha nem evett volna és elszédül akkor az életben le nem mosta volna magáról, hogy a látvány miatt... ( na de akkor miért pont az orvos mellől nézte az eseményeket?:) (ja... ő nem orvos... zenész:)
A mi kapcsolatunknak ez jót tett, olyan falakat is ledöntött amiről addig nem is sejtettük, hogy léteznek. Mindezt a létező legjobb értelemben.
Erre viszont szerintem nem mindenki alkalmas, teljesen megértem azokat akik a folyosón várnak... (azokat viszont nem akik hazamennek és békésen durmolnak a telefonhívásra várva)
Nekem bennt volt a férjem, aztán meg elváltunk, de szerintem a kettő független egymástól. A szülés csak igen pici része az anyaságnak/apaságnak és ha egy férfi a házasságában nem tudja feldolgozni azt a lelki terhet, hogy a szexbomba felesége mostantól striás hasu, kialvatlan anyuka, aki egész nap fej, meg hogy évekig a gyerek(ek) határozzák meg a napirendet, bizony nem nagyon lehet már önzőnek lenni, hiszen ott van a család, az bizony elválik, akár bennt volt a szülésen akár nem.
Az én exem ráadásul sebész és nem a vér látványa zavarta. Sőt inkább nem tudta hova tegye magát, nekem kellett szólni, hogy izé most nem szakmai gyakorlaton vagy, talán inkább mellém állj, ne pedig a szülész mellé.
Egyébként ha most ynernék a lottón, akkor tuti bevállalnék még egy gyereket, csak azért, hogy még egyszer kiélvezzem a terhességet, a szülést meg a babázást. Mindig ha lottót veszek, emlékeztetem erre az igéretemre a jóistent , hátha meghallgat :-)
Velem is ott volt a párom - saját döntése volt! Szándékosan nem kértem, nem szerettem volna érzelmi nyomást gyakorolni rá, főleg, hogy ő aztán vért se bír látni és egy nagy hipochonder (azaz mindent felfúj:-), szóval ne rám tekintettel strázsáljon ott....:-) Ő maga kérte, hogy hadd jöhessen, sőt még szülőpozíciós jógára is eljött, amelyen nagyon meghatódott, miközben a légzéseket gyakoroltuk, pocakot szeretgettük! valahogy ez az ideálkép maradt meg bennem, hogy a szülés is olyan lesz, mint a filmeken: először is biztos kilométereket fogok le-fel sétálni a folyosón vajúdáskor, meg-megállok kifújni a levegőt, ilyeneket álmodoztam, utána pedig a szülőszobán szorítjuk majd egymás kezét, hozza borogatásokat, nyomogatja a hátam, együtt lélegzünk, együtt nyomunk:-)
Ehhez képest 3 ujjnyi tágulattal landoltunk a kórházban, nemhogy a folyosón nem engedtek császkálni, de a vajúdóban is csak egy órácskát voltunk, amíg előkészítették a szülőszobát, se ki, se be onnantól. Egy árva légzés nem jutott eszembe, nagyon fájt, és egyáltalán semennyire sem esett jól, ha bárki maszírozni próbált vagy csak hozzám ért!!!!!!!!!!!!!! A párom végig ott volt, egyem a szívét, hihetetlenül helytállt, törölgette alólam a magzatvizet (földön voltam), a vért a lábamról (bokáig), megnyugtatóan halkan beszélt, ő rohant orvosért, hogy már fordul ki a baba, nekem viszont az utolsó két órában se kép, se hang, tőlem aztán a kányi pap is állhatott volna mellettem meg három zsiráf, azokat se vettem volna észre, totál filmszakadás:)!
Mikor meglett a kicsink, akkor jött el számomra az ő igazi szerepe (addig nekem az orvosom volt az oszlop, ő adta a nyugalmat, amitől elmerülhettem az ősi állapotba, az érzést, hogy itt bármi történhet, nyeregben van, baj nem lehet, előreeee), örültem, hogy a férjem ment viszont a babával, nekem így volt meg a biztonságérzetem, és együtt jöttek vissza a kis trónörökössel:-) ekkor ugyanis úgy remegtem mint akit a 220 ráz, feküdni is kellett kötelező 2 órát a szülőszobán. Ő takart be, fogta a kezem, a picit, hozta zsákszám a csokikat (hú, rettenetes megkívántam szülés után:-), gardírozta a családot, az első látogatókat, és innentől jött reggel-este, hozott enni-inni, jól el is fáradt szegénykém:-)
Beszéltünk róla utána, hogyan élte meg, nekem volt is lelkiismeretfurdalásom, hogy nem igazán érzékeltem a külvilágból semmit, őt is csak villanásokra, de teljesen feleslegesen:-))) Nagyon büszke rám, hogy bírtam, sokszor felemlegeti:-) azt tudni kell, hogy a szél is elfúj, nekem is meglepi volt, hogy nagy levegő és végigcsináltam fájdalomcsillapító nélkül. Rengetegszer (rém)álmodtam császárról előtte, egyszer meg rámszólt egy mentőt támasztó mentős manusz, aki mellett elhaladtam nagy pocival, hogy "téged is biztos be kell szállítani, kislány", hát ez úgy szíven vert, hogy csuda:-S Szerencsére nem lett rájuk szükség, se a műtőre:-)
Azt hiszem, lesz nekünk homlokborogatós, együtt lélegzős szülésünk is egyszer, azt mondják, nincs két egyforma szülés:-)))
Én jó dolognak tartom, ha apa bent van a szülésnél. Az enyém férjem előszőr nem akart, de mondtam neki, úgysem látsz semmit, de inkább ő fogja a kezem mint egy idegen ember, mégha a szülésznő is. Aztán úgy döntött mégis szeretne bent lenni. ( persze mindent láthatott, hiszen nem titkolák a meneteét a dolognak, de nem úgy fogta fel, hogy ez egy szönyű dolog. Mi már nagyon vártuk a babát, és apa sem bánta meg, hogy bent volt. Bár a köldökzsinór vágására nem akart vállalkozni, de nem kérdezték meg tőle, annyira igazi társként viselkedett bent, hogy a szülésznőnek egyértelmű volt a dolog. Aztán öltöztetés után ő kapta meg a babát, és hozta vissza hozzám. Neki nagyon szép élmény volt, és ő butaságnak tartaja azt a gondolatot, hogy már valaki nem tekint úgy a feleségére utána mint előtte. És szerintem is. Együtt vállaltuk, minden vizsgálatra elkísért, szülésnél is ott volt, így kerek ez a történek. Ja és imádja lányát, most ott tartunk, hogy már 3 kistesót szeretne neki. ( lányunk 9 hós)
Volt egy ismerősőm, ahol apuka véletlenül ragadt benn a szülésnél. A "véres jelenetett" nem akarta megvárni, csak nem tudott kimenni. Nem bánta meg. Mire a kicsi ekérte a 7-8 hónapos kort, már új párja volt. Számomra nagyon furcsa volt. Azt hittem, hogy ez olyan közös élmény, ami nem enged másra figyelni legalább 1-2 évig, annyira telítő. Hogy a maga meghittségével, félelmeivel, és a patetikus csodájával vmi plusz kapcsot ad a családnak. Náluk nem így lett...
Nem biztos, hogy a szülés a legnehezebb pillanat, bár nem kívánom senkinek, hogy nehezebbet is meg kelljen tapasztalni, de én is úgy érzem, ott a helye. Tudom, nem szabad erőltetni, és talán értelme sincs. Nekem pl olyan fontos volt, hogy ha nem vesz részt benne, örök tüske marad, biztosan belerondít a viszonyunkba. A nagyfiam ÖF gyerkőc. Őt én akartam, mert én ismertem. Viszont a nyakatekert rendszer miatt nélküle nem tudtam volna hazahozni. Mondhatta volna arra is, hogy nem, nem is lenne most a kicsi apja. Szerintem egyiket sem bánta meg...
"és ennek ellenpéldája, hogy többé nem tud nőként tekinteni a feleségére..."
Ilyen történt már valaha? Mert mindig csak azt hallani hogy ettől tartanak, de tényleg van ilyen (tartósan)? És akkor miként tekint rá? "Ő gyermekeim anyja és otthoni személyzet?" :D
