Sokaknak segíthet, ha jelen van az apa is a szülésnél. Van aki szerint ez "mai divat" és semmi szükség rá.
Sokszor feljön ez a kérdés a várandós topikokban is, hát gondoltam legyen saját topikja.
Várom a véleményeket az (leendő)anyáktól és az (leendő)apáktól is.
Ez szerintem egy jo tema es minden kismamat foglalkoztat. A kislanyom jelenleg masfel eves. Terhesseg alatt kategorikusan kijelentettem, hogy nem szeretnem, ha a ferjem ott lenne, ha termeszetesen szulok. De Csaszar lett, mert faros volt, ugyhogy bent volt es jo volt. Nem akartam, hogy lasson kinlodni. Jelenleg 17 hetes terhes vagyok es ujra elkezdtem ezen gondolkozni. Most ugy erzem, hogy szeretnem, hogy ott legyen. Nem tudom miert valtozott meg a masodik terhesseggel a velemenyem, de azt hiszem egy gyerek sokmindent megvaltoztat egy kapcsolatban.
én sem lettem volna lelki beteg tőle (sajnos láttam már sokkal borzasztóbbat is ennél), pusztán csak azt akartam érzékeltetni, hogy kizárólag az adott emberen múlik, mit lát és mit nem.
hogy vannak olyan pasik is, akik nem szeretnének résztvenni ilyen apás szülésen. Nem mindegyik alkamas rá, ennyi, ezért írtam, hogy gondoljátok meg.
Erre jó példa egy ismerősöm, akivel kb. 10 évig nem láttuk egymást, és legnagyobb meglepetésünkre a szülőszobán futottunk össze, mindkettőnkön zöld köpeny, lábunkon nejlonzacskó. Na, elörvendeztünk, hogy milyen rég, gyakrabban kéne, első gyerek, nektek is, blabla. Aztán náluk előbb indult meg a szülés, és látom, hogy a srác halál fehér arccal, a falat támasztva tántorog ki (de szó szerint rogyadozó térddel) a folyosóra.
Lelki terror ügyében? Nem, nekem konkrétan megmondta az asszony, hogy szeretné, ha bent lennék. Nekem természetes volt, hogy bemegyek, mert fordítva én is elvártam volna.
Mi köze volt a mondanivalómnak ahhoz, hogy mi volt az én időmben? Azt írtam, hogy elgondolkodtam utólag, hogy jobb lett volna-e?
Amennyire intolráncsnak nevezitek azokat, akik nem nagyon tudják megérteni a mostani "minden jár nekem" felfogást a szüléseknél, olyannyira képtelenek vagytok felfogni, hogy vannak olyan pasik is, akik nem szeretnének résztvenni ilyen apás szülésen. Nem mindegyik alkamas rá, ennyi, ezért írtam, hogy gondoljátok meg.
hát ez az, amikor oda kukkol valaki, ahová nem kéne :-)
én még életemben nem láttam egy négyzetcentiméternyi méhlepényt sem. köldökzsinórt sem mertem elvágni soha. hiába mondják, hogy nincs benne érzőideg, nekem olyan lenne, mintha valakinek a fülét kellene levágnom ollóval :-)
Én februárra várom az első bébinket. Sokan megkérdezték tőlem, h. apa bent lesz-e. Erre a kérdésre addig nem is válaszoltam, amíg őt nem kérdeztem meg róla. Egyértelmű igennel válaszolt, semmi lelkiterror vagy egyéb nem volt. Leginkább azért, mert attól jobban tartok, hogy esetleg fájások közben én nem fogom tudni elviselni, h. ott van. Azt mondta, akkor majd kimegy, attól függően, mit akarok akkor. De én is sokkal több pozitív élményt hallottam apukktól, mint negatívat ... még baráti társaságban (anyuka hallókörén kívül) is. Azzal pedig egyetértek, h. nem feltétlenül kell az érkezési oldalra állnia.
én 3x voltam bent szüléskor, és tuti, hogy minden társaságban ugyanazt mondom a szülésről, mint most: nagyon nagy élmény volt, soha eszembe sem jutott, hogy ne menjek be. fogalmam sincs, miért lenne jobb egy kihalt kórházi folyosón fel-alá járkálni helyette.
az a félelem a nők részéről, ill. esetleges viszolygás (vagy sokk :-)) férfitársaim részéről, hogy "juj, valami szörnyűségeset fog/ok látni", könnyen kiküszübölhető:
én mindig ott voltam az ágy fejvégénél, fel sem merült, hogy más perspektívából szemléljem az eseményeket. "Alul" az orvosnak van dolga, meg a szülésznőnek.
ha kellett, segítettem, de inkább csak drukkoltam és megpróbáltam nem útban lenni. és aztán amikor megszületett a poronty, fotóztam-videóztam, kézben tartottam.
Azért fel lehet tenni úgy is a kérdést, hogy lelki terror legyen. Pl. előtte hónapokkal elkezded mondogatni, hogy X. és Y. férje is bent volt, és micsoda pondró az a férfi, aki nincs a felesége mellett. Aztán ártatlan arccal megkérdezed: te jössz vagy nem?
Ne haragudj, nem bántásnak szánom, de írta, hogy a Ti időtökben.
Azt gondolom, hogy még kb 25-30 évvel ezelőtt is tabunak számított a szülés, egyeltalán a nőgyógyászati dolgok. Oda férfiember a lábát (ha csak nem orvos) be nem tehette. Voltak jól berögzült, a mai szemmel nézve baromságok.
Pl. az anyukám mesélte, hogy amikor velem vajúdott, még az asztalról sem engedték leszállni. Mit képzel, árt a gyereknek.
Szegénykém, ment (volna) a józan paraszti esze után, a gravitáció besegíthet...lefele könnyebb nyomni.
Na mindegy.
Sok minden változott, és változik most is.
Ettől függetlenül természetesen én is tiszteletben tartom a véleményed.
EZ egy vélemény, amit természetesen tiszteletben tartok (és gondolom mások is), ugyanakkor szerintem ez egy szélsőséges eset, nyilván nem bírja mindenki a vért, meg van akinek sokkot okoz az ilyesmi, de a "szülő apák" többségében szerintem nem ez az, am megmarad, hanem a köldökzsinór elvágása, vagy az, hogy amíg anyát varrják, addig ő foghatja kezében frissen született gyermekét...
Az én időmben még nem volt apás szülés, és néhakomolyan elgondolkodtam, hogy jó lett volna e, ha benn lehet velem?
Bátran kijelenthetem, hogy nem. Nekem éppen az volt a jó, hogy nem volt ott senki ismerős, és magamra maradhattam a "munkámmal", mert ezt én így fogtam fel, hogy a szülés az én dolgom. Jó volt a tudat, mikor már a szülőágyon feküdtem, hogy megmondták, már ő is odakinn várakozik, de ennyi.
Namármost a férjem azt hiszem nem az a fajta, aki ezt kibírta volna - ez a másik, gy érezte volna magát, mint kutya a kútban.
A lányomnál apás szülés sikeredett, holott a vejem annak idején térden állva könyörgött neki, hogy csak azt ne kérje tőle, hogy ő is ott legyen. Eredetileg úgy volt, hogy a nővérét hívja segítőül. De az utolsó napokban a gyerekes haverok rábeszélték, hogy ilyen élményt nem lehet kihagyni, szóval a szülésnél mégis úgy döntött, hogy ott lesz. A lányom azt mesélte, hogy neki nagyon jó volt.
De mi- akik odakünn várakoztunk a másik lányommal meg a férjemmel - láttuk a vejemet kijönni. HIgyjétek el, tökéletesen sokkos állapotban volt, semmire nem tudott felelni, csak azt hajtogatta, hogy nem tudom... nem tudom... vagy két óra mulva hazafelé még annyit bírt kinyögni a kocsiban, hogy.... a méhlepény... a méhlepény...az valami borzalmas volt.
De egy valamit mindig elmond, hogy a férfiember a szülőszobában tiszteletet tanul. :)
Ez igaz, nálam már a terhesség alatt is így volt. Én kaptam egy könvyet az asszonytól még a terhesség elején, valami "túlélési útmutató férfiaknak a terhességhez"-szerűséget. Sok-sok közhely volt benne, de a legutolsó mondat nekem nagyon sokat segített a 9 hónap alatt. Így hangzott: "És ha már nagyon nem bírjuk, gondoljunk arra, hogy lehetne sokkal rosszabb is: ha mi lennénk terhesek."
Természetesen megkérdezték -tőlem! - , hogy nem-e lehetne-e, én meg mondtam, hogy esetleg nem engem kéne kérdezni, akit viszont kellett volna, az éppen nem tudott válaszolni, mert két nyomás közt levegővétere is alig jutott ideje, úgyhogy csak bólintott egyet, aok meg erre bezúdultak öten... :)
