Sokaknak segíthet, ha jelen van az apa is a szülésnél. Van aki szerint ez "mai divat" és semmi szükség rá.
Sokszor feljön ez a kérdés a várandós topikokban is, hát gondoltam legyen saját topikja.
Várom a véleményeket az (leendő)anyáktól és az (leendő)apáktól is.
Apás szülésnek nem csak lelki oldalai vannak, bár a társadalom ebben a legnagyobb mélységig elmerült, van gyakorlati oldala, is pl. légy szíves hozz egy pohár vizet, segít felállni szülés után, megfogja a kisbabát, megkeresi a nővért, vagy az orvost ha szükséges, ugyanis az apa nem csak a szülés pillanatában rohanhat be, hanem már a vajúdás alatt is ott van jó esetben és mindenben segít és utána is.
Nálunk ez úgy alakult, hogy én szerettem volna, ha velem van a szülésnél a párom, és ő erre rögtön mondta, hogy persze, ha szeretném, de láttam rajta, hogy azért tart egy kicsit a dologtól. aztán beszélgettünk róla, és nagyjából ez volt a véleméyne a későbbiekben is, de támogatni akart..
A család is eléggé szkeptikus volt, szerintük a szülés a nők dolga, a pasiknak nincs ott helyük.. ami azért eléggé meglepett, hisz manapság már nem olyan nagy dolog, ha apuka is bent van a szülésnél.
Aztán eljött a nagy nap, és a párom teljes természtességgel jött velem, akkor már neki sem voltak ellenérzései, és végig velem volt ( a vajúdás nagy részében nem is zavart bennünket senki), a kitolásnál is mellettem volt, látta kibújni a babát..
A kapcsolatunkra semmilyen negaítv hatással nem volt, hogy ő is jelen volt, szerintem ez erősíti az összetartozást, a babával való jó kapcsolatot.. én az összes többi szülésemet is apásan szeretném.. :)
Most jöttem haza a kórházból apás szülésről. Engem kimondottan érdekelt a dolog és bent is szetettem volna lenni. Nagyon élveztem az egészet, feleségem vajúdásának az utolsó 3 óráját 1ütt töltöttük és alig vártam már hogy elinduljon a szülés. Fantasztikus érzés volt amikor a kispicúr felsírt. Életemben nem éreztem még olyat mint akkor abban a pillanatban. Könnyeim jöttek, folyamatos sírás kerülgetett és a feleségem arcáról is sugárzott a boldogság és az öröm. Ajánlom minden leendő kispapának!
csak azert ne legyel ott,mert o szeretne..Azert legyel ott,mert te szeretned....Ha ellenerzest szul benned,nem kell eroltetni,mert ahogy masok is emlitettek itt,bizony volt mar olyan a tortenelemben,hogy a tovabbiakra nezve olyan hatasokat valtott ki az apukabol,amik nem voltak tul pozitivak.Annyit meg nem biztos,hogy er....
Elsősorban azért szeretnék ott lenni mert ő szeretné.És annyira szeretnénk már a kisbabát ,hogy ez nem lehet akadály!Ráadásul azóta én két komoly műtéten is átestem.Remélem a vér dolgot is másként kezelem.Az érkezési oldalt nem vállalom a fejénél szeretnék ott lenni és fogni a kezét!Mert szeretem!
A Zuram is az érkezési oldalon volt minden gyerekünk születésekor, néha fel is emlegeti, hogy ő előbb látta őket, mint én. : ) Pedig ő se bírja a vért, meg az ilyesmit.
Nálunk kimondottan az ő kívánsága volt, hogy ott lehessen, engem mondjuk nem zavart, de az se zavart volna, ha nincs ott. Ezen tényleg nem múlik semmi, ez csak egy szép élmény - persze erőltetni épp ezért értelmetlen.
Én viszont hallottam olyan pasiról, aki ezek után szexuális zavarokkal küszködött a házaséletüket illetően. Nem mindenkire hat ugyanúgy.
A vejem egyébként kb. a 9. hónap első feléig szinte könyörgött a lányomnak, hogy ne kellljen vele bent lennie, ugye nem ragaszkodik hozzá. Aztán a barátok nyomására mégis úgy döntött, hogy igen, és láttam rajta, hogy sokkot kapott, napokba telt amíg meg bírt szólalni. (Igaz, a lányomnak a szülés végén valami brutális vérzése volt, a takarítónő meg is kérdezte, mikor bejött a szülőszobába takarítani, hogy mi volt itt vérengzés?) Vejem szerint a legrémesebb dolog amit eddig látott, az a méhlepény volt...
Azóta el is váltak, nem mondom, hogy ezért, de nem biztos, hogy nem játszott ez is közre.
Én bizony (persze anya engedélyével, és kéréseire ekkor is figyelve) az érkezési oldalon követtem végig a végkifejletet... Persze ha kérte volna, hogy ne tegyem, vagy legalábbis nem engedte volna meg, akkor nem tettem volna (persze így sem valószínű, hogy tudatában volt annak hogy mit beszél :))
Hát, figyelj, ne bizonyításból akarj ott lenni. Őszintén kérdezd meg magadtól, hogy valóban ott akarsz-e lenni és az után dönts erről, ne érezd kényszernek, elvárásnak, stb ... Nem szoktak erről beszélni, de a pasik számára néha kifejezetten traumatikus élmény lehet a szülés, aminek lehetnek következményei a párkapcsolatban.
A vértől való félelem általában alaptalan, a legtöbb szülésnél nincs patakvér, sőt. A szülésfelkészítőn azért érdemes részt venni, mert megismerheted a helyszínt, elmondják a dolgok menetét. Sok felkészítőn mutatnak (videón) szülést is, aminek megtekintése után még egyszer át lehet gondolni a dolgokat.
(Nálunk a férj teljesen elzárkózott a szülésen való részvételtől, ő a vértől és minden orvosi buzerától fél (nem jó szó, de nem találok jobbat), az első szülésemkor a kórházat is elhagyta, a másodiknál viszont - szándékán kívül - benn maradt (expressz szülés volt), szerencsére nem volt neki traumatikus tapasztalat, de nem is szokta élete legnagyobb élményeként emlegetni. Az apaságnak a legkevésbé fokmérője ez, az én párom pl. a világ legjobb apukája mindennek ellenére is.)
Viszont nagyon sokan meghatározónak tartják a szülésen való részvételt, látni egy kisbaba első lélegzetvételét, az fantasztikus élmény. De szerintem ahhoz, hogy valóban élmény legyen kívülről látni egy szülést, kell egy bizonyos nyitottság, ami nincs mindenkiben meg.
Ez általános emberi sajátság, belénk van "programozva".
Ott és akkor viszont a "színdarab" része, teljesen természetes a fél négyzetméter vér meg effélék, felfokozott, adrenalinnal teli állapotban van olyankor az ember, nem tud ilyen pitiáner dolgokkal foglalkozni.
Köszönöm mindkettőtöknek! Hát így elég "izgalmasnak" hangzik a dolog.De van még időm felkészülni.A vértől úgy általában eléggé kiver a víz.Viszont be akarom bizonyítani a feleségemnek,hogy kibírom.Persze az élményről sem karok lemondani. Íratok még ha tudtok!Majd kérdezek még.
Csak arra ügyelj, hogy mindig az anya fejénél maradj (a másik fele az orvos dolga nem a tiéd) , és azt csináld amit ő kér... Nincsen általános recept, nem is kell. Meglátod tök természetes lesz az egész (feltéve ha nem kell esetleg császározni valami miatt). Ha valóban ott akarsz lenni, akkor ne görcsölj, mert nincsen miért, nem annyira misztikus az egész.
mire figyeljek oda és mit javasolnal.Előkészítőre kell e járni és érdemes -e?
Az előkészítő azért jó, hogy már ismerős helyre mész be amikor a szülőszobára bemész. Lehet kérdezni, meg mesélnek is, szóval mindenképp.
Maga a szülés... hát az nagyon változó, vegyes. Ha gyorsan megy le, akkor 4-5 órával számolj.
A rokonokat vedd rá, hogy ne kotoljanak a szülőszoba előtt, mert ők olyankor tűkön ülnek, te nem tudsz telefonálni és általában szétszekálják a kórházi dolgozókat, akiknek fingjuk sincs arról, hogy melyik szobában melyik kismama szül éppen és hol tart.
Kaját ne nagyon vigyél be, főleg anyuka ne egyen, mert ha hirtelen műteni kell akkor az életveszélyes is lehet, ha tele van a bendője.
A homeopátiás bogyók szintén ez a kategória, nem tudják altatni ha ismeretlen szerek vannak benne.
Ásványvíz legyen nálad, tartalék elem a fényképezőbe, telefon feltöltve (árammal).
Anyukának úgyis a fejénél fogsz állni (esetleg ülni), emiatt a naturálisabb részből kevesebbet látsz, no meg amúgyis csak egy valaki fér el ott jól és az nem te leszel hanem az orvos vagy a szülésznő.:-)))
Utána nyugodtan menj a csecsemőssel, aki megfürdeti a picit, megméri és ne ijedj meg, hogy egy vékony kis csővel (szondával) a levegőjáratokból az orrán át leszívják a váladékot, ez nem fáj a gyereknek, nem is kellemetlen viszont megelőzi egy komoly tüdőgyulladás lehetőségét. Fürdetni is kell, a mai agyament trendekkel ellentétben.
Aztán kézbe kapod, odamész az asszonykádhoz és két órán át amúgy sem hagyhatja el a szobát, babázhattok. Érdemes minél hamarabb cicire tenni.
A köldökzsinór elvágása végképp nem fáj a gyereknek, nincs benne idegszál és borzasztó erős anyagból van, komoly erőkifejtés kell hozzá. Ez az apa dolga. Ha nem bírod akkor ne csináld, engem a múltkor végigspriccelt a vér, de ez hozzá tartozik. Igaz, először meg majdnem a szülésznő ujját vágtam le, összekevertem a zsinórral a nagy kígyózó kavalkádban. Elég csúnyán nézett rám.:-)))
Ha komplikációmentes a szülés, akkor gyönyörű, feledhetetlen, örök emlék és a kötödést is nagyon erősíti mind a gyerek, mind a párod felé.
Sziasztok! Látom rég behalt a topik de hátha újra lehet éleszten.Mi októberre várjuk a második babát.A lányom születésénél nem mertem bemenni de most mindenképp szeretnék részt venni rajta.Fogom olvasgatni a topikot de szeretném ha tapasztaltabb társaim megosztanák velem mire figyeljek oda és mit javasolnal.Előkészítőre kell e járni és érdemes -e?Sok idő van még de kellőképpen fel akarok készülni rá!
Mi úgy beszéltük meg még a terhesség elején, hogy Apa nem lesz bent a szülésnél, mert Ő rosszul lenne, én meg kellemetlenül érezném magam, és ez a gondolatmenet szinte a szülés napjáig megmaradt. Aztán jött a vajúdás, ahol Apa is bent volt, segített sokat, majd közölték, hogy akkor helyeztkedjek fel a szülőágyra, és Apa bent maradt (egy szobában vajúdtunk és szültünk...). Aztán elkezdődött a túra, kb. egy órás volt, és Apa végig bent volt, fogta a kezem, tartotta a hátam, kétszer begörcsölt a lában, segített kilazítani. Utólag beláttuk, hogy mindkettőnknek jó volt, hogy bent maradt. Még élvezte is az egészet (ha már én nem...). Miután kirepült belőlem a Baba, Apa mé bent maradt egy ideig, aztán kiment, és leült, mert eléggé remegtek a lábai, kipihente magát. A köldökzsinórt azért nem merte elvágni. :) Aztán kikerültem a folyosóra, kb. másfél órán keresztül ott volt mellettem, majd bevittek a szobába.
Szóval jó volt, hogy bent maradt, és nagyon büszke vagyok az Apára. :)
most sem érdekelne hogy milyen voltam születés közben, után. Kár, pedig nagyon érdekes. Még terhesen volt egy álmom, amiben a kisfiam arcát láttam, nagyon tisztán, amint születése után a hasamon fekszik és felemeli a fejét a cicit keresve. Döbbenetes volt, de amikor megszületett, pontosan ugyanúgy nézett ki, bár a helyzet és a pozíció más volt (nem tették rám, mert picit oxigénhiányos volt, hamar elszaladtak vele és később már csak bepólyálva kaptam vissza). Ma már 21 hónapos és nemrégvolt egy csúnya esése (ágyról, fejjel lefelé). Nehezen nyugodott meg, ezért nemcsak ölbe vettem, hanem végig is dőltünk az ágyon, hasamra fektettem, mint pici korában. És akkor emelte meg a fejét pontosan ugyanazzal a mozdulattal, mint abban a álomban. Most ugye már nagyon más az arca, sok a haja, de az arckifejezése így is jól felismerhetően egyezett az álombelivel és a valóságos születése utánival is - semmi meglepő: nagyon fájdalmas volt. Amiért mindez olyan mély benyomást tett rám: hogy ezek hatására mennyire elvenen, szinte "első kézből" ismertem meg, valójában mit is érezhet az újszülött születése közben, után, mennyire fájhat neki, mennyire szenvedhet ő is, nemcsak a szülő nő. Persze, mindezt az ember "elméletben", az eszével is tudja, ahogy tudtam én is eddigis, de valahogy a kettő között mégis legalább annyi különbség van, mint egy elméleti feltételezés és egy személyes tapasztalat között.
Remélem, nem volt nagyon zavaros. Elég nehéz megfogalmazni az érzéseket. Na de hogy ON is legyek: én akartam, hogy ott legyen Férj, ami szerencsére nem is volt probléma, mert ő kérés nélkül is közölte, hogy be akar jönni:) DE: akaratom ellenére is lazán bennmaradhatott volna, annyira korlátozottan fogtam fel akkor a külvilágot, hogy az vmi félelmetes. Egy másik bolygón voltam, de minimum egy más tudatállapotban.
rosszul vagyok az ilyen képektől. Én nem is szeretném semmilyen formában megörökíteni a szülést. Én is felnőttem úgy hogy nem láttam magamról ezeket a képeket, de most sem érdekelne hogy milyen voltam születés közben, után.
Szerintem jól gondolod, az a tartalmasabb, ha a vajúdás alatt van melletted valaki akiben megbízol, nem az a lényeg, hogy lássa amint kibujik a baba. Ettől függetlenül nem kell kizavarni a végén szegényt, csak akkor ha ő maga akar kimenni.
Pszichológusok is nyilatkozták, hogy akár a vajúdás, akár a kitolási szakasz alatt AZ APA HELYE AZ ANYA FEJÉNÉL VAN ÉS NEM A MÁSIK OLDALON. Az a szülész, aki a másik oldalra engedi az apát, szakmai hibát követ el. Civilizáltabb országokban a szülés levezetését a kitolási szakban lepedővel letakarva végzik az orvosok jelzem. Nem is értem, hogy nálunk miért nem lehet akár a kórházban beruházni, akár a szülő nőknek magukkal vinni ezekben az ínséges kórházi időkben két-három papírlepedőt...
Nem, nem igaz, hogy ez minden férfinek óriási élmény, vannak páran, akinek óriási sokk, (szerintem nem csak én vagyok az egyetlen aki hallott olyanról, hogy ilyenkor némely apa elájul, és vele kell foglalkozni) és bizony néha óriási szexuális sokk. Lehet elhinni, lehet nem hinni, így van, az apa habitusától függ. Mindenki maga ismeri a párját végülis...
A szülés, szoptatás stb alatt készült fényképek pedig kizárólag a belső körbe tartoznak, és nem a külvilág felé. Szerintem.
"Ismeretségi körünkben hallottam már kétféle véleményt férfiaktól. Egyik párnál nagyon bejött az apás szülés, a másik párnál viszont nagyon megromlott a szexuális életük. (ezért nem szeretném ha látna)"
Egyetértek az előttem szólóval, én sem hiszem hogy egyértelműen a szülés miatt lehetett. Csak egy jó kifogás. Ha annyira nincs ellenedre, akkor engedd neki, a legtöbb férfinek ez óriási élmény.
"Nem a témához tartozik, de mostanában (felénk) "nagy divat" lett, hogy a szülésen készített képeket mutogatják másoknak. Lehet túlérzékeny vagyok, de a mázas-véres-lilás gyerek fényképeit tényleg büszkén kell lobogtatni, mutogatni??? (na és a videofelvételekről már nem is beszélek)"
Szerintem is ez magánügy. Én azon akadtam ki, amikor ilyen képeket (anya lába között a véres gyerek, anyuka alfele valami véres ronggyal letakarva, köldökzsinór még az anyukában végződik) egy osztálytalálkozón mutogattak körbe. Nekem a lelkes apuka által készített képek közül is volt, amit csak anyámnak meg a legjobb barátnőmnek mutattam meg.
Nekünk még nincs gyerekünk, de most azt gondolom, hogy a vajúdásnál szeretném ha mellettem lenne a férjem, mert egyedül idegen emberek között 10-20 óra... rossz belegondolni. Attól viszont kicsit ódzkodok, hogy a végén ott legyen. Nem szeretném ha látná ahogy kibújik a baba. Viszont ő bizti rohanna hogy megnézze. Beszélgettünk erről a napokban, ő pont fordítva gondolta először, hogy csak a szülésnél lenne benn. Elmagyaráztam neki, hogy nekem a vajúdási résznél lenne lelkileg sokkal jobb, és láttam rajta hogy eszébe sem jutott erről az oldalról gondolkodni, de ezekután természetesnek vette hogy ott lesz majd, ha aktuális lesz a dolog.
Ismeretségi körünkben hallottam már kétféle véleményt férfiaktól. Egyik párnál nagyon bejött az apás szülés, a másik párnál viszont nagyon megromlott a szexuális életük. (ezért nem szeretném ha látna)
Nem a témához tartozik, de mostanában (felénk) "nagy divat" lett, hogy a szülésen készített képeket mutogatják másoknak. Lehet túlérzékeny vagyok, de a mázas-véres-lilás gyerek fényképeit tényleg büszkén kell lobogtatni, mutogatni??? (na és a videofelvételekről már nem is beszélek)
a szulesen resztvevo apak csak 20-30%-a ment volna magatol, a tobbi inkabb "kulso inger" hatasara adta be a derekat.
Én a kisebbséghez tartozom, ugyanakkor abban sem látok kivetnivalót, hogy valaki nem akar, de megy, mert megkérik rá... persze itt csak a kérésről van szó, más alternatívákat (pl. érzelmi zsarolás vagy fenyegetés) magam is elítélem...
Csak egy pár mondat. Én ott voltam a két eddigi fiunk születésénél, és ott leszek a harmadiknál is, hacsak valami égszakadás meg nem akadályozza (két héten belül, amúgy).
A feleségem is kérte, és én is ott akarok/akartam lenni. Számomra nagyon nagy élmény volt, nem bántam meg egy percig sem, de ezt szubjektív tényezők is befolyásolhatják.
Viszont nem szeretem, ha olyanokra is ráerőltetik, akik nem akarnak ott lenni. Ilyen esetben az anyuka jobban jár, ha az édesanyját/egy barátnőjét/nagynénjét stb. kéri meg, valaki csak vállalja.
Az pedig, hogy az apuka eszik, az igenis fontos. Német felmérés szerint az apai rosszullétek túlnyomó része _tényleg_ a vércukor esése miatt következik be.
