Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
A Londoni Magyar Kulturális Központ felkérésére festett tűzfalat a Színes Város Csoport a brit fővárosban, ahol egy belvárosi játszótér falán elevenedett meg a A Pál utcai fiúk című regény néhány szereplője.
Ez szerintem nem meglepő. Persze nagy valószínűséggel olyan esetre vonatkozik, amikor először szembesülünk az előadással.
És ezért nem érvényes, pontosabban teljesen más szempontok miatt lehet érvényes egy árverés esetében.
Egy ismeretlen dolog esetében az ember kezdetben idegenkedik tőle, és időbe telik, míg ráhangolódik.
Múltkoriban volt egy sorozat mondhatni "reality", ahol (a zt hiszem, holland) termelő családokhoz mentek, akik csak néhány hagyományos ételt ettek eddig, és nem ismertek sok külföldit. Különböző nemzetekből hívtak meg hozzájuk szakácsot, egy héten keresztül minden nap mást, aki főzött nekik. És általában az volt az eredmény, hogy azokkal az ételekkel már könnyebben barátkoztak meg, amiket a hét végefelé kóstoltak.
Nagy valószínűséggel azért, mert addigra már nyitottabbak lettek az ismeretlenre, kevesebb fenntartással, mint kezdetben.
Egy aukció esetében azt gondolom, az elején inkább azért nem költenek sokat (a már egyébként korábban bemutatott, általában végignézhető, azaz nem ismeretlen) tárgyakra, mert akkor még tartogatják a pénzüket a "nagy durranásra". Míg a végefelé meg, a megmaradt pénzzel szívesebben gazdálkodnak, költik... ennyi :)
De azt gondolom, ha valaki egy konkrét tárgyra akar licitálni, akkor az mindegy, hogy mikor teszik ki. Azaz, ha egy Picasso, mint nagy durranás, elsőként megy kalapács alá, arra akkor is elmegy a nagy összeg.... (gondolom én)
Al Ghaoui Hesna ezután elárulta, hogy számára a könyv egyik legmeglepőbb megállapítása az volt, hogy a zenei versenyek esetében főleg a fellépők sorrendje számít. Hervasztónak találta, hogy a kutatások szerint, ha közel azonos képességűek a versenyzők, többnyire az nyer, aki az utolsók közt lép színpadra. Barabási elmondta, azért nem hiszi, hogy ez a felfedezés forradalmasítani fogja az ilyen versenyeket, mert az embereknek igénye van arra, hogy egy szakmai közönség rangsorolja a művészeket. Ennek kapcsán felmerült a képzőművészet esete is, illetve, hogy milyen szempontok alapján lehet egyáltalán beárazni egy alkotást. A meghívott vendég ezúttal Winkler Nóra újságíró, árverésvezető volt, aki elmagyarázta hogy milyen szempontok szerint határozzák meg egy mű megközelítőleges piaci értékét egy aukción, ...
Ma kimentem megnézni az @rc kiállítást, az új helyén. Volt néhány nagyon ütős plakát, néhány kissé túlgondolt, alig tudtam kihámozni a lényegét, de alapvetően tetszett
Azt hiszem, nem láttam végig, de a Paganini-variációkat még igen. A ráadás Bartókot már csak fél füllel hallottam, és annyi.... de addig amit tudtam nézni/hallani, azt élveztem :)
Én azt gondolom, akkoriban volt mondanivalója a művészeknek, ami kikívánkozott. Ma nincs. Ma csak a pénzről szól minden. Én leginkább ezt tartom problémának.
Popkultúrában a zeneszerzők maguk az előadók is voltak. Olyan szintű áttörés szerintem már nem tud lenni, mint anno a Beatles indulásakor. Amikor a fiatalok teljesen újat akartak a korábbi "tánczenékhez" képest. A hippikorszak :) de annak ugye megvolt a maga egyetemes mondanivalója.
Én is :) egyre láthatóbban öregszik... :) már 13 éves is elmúlt. Le van lassulva, de szerintem ezt a szeles időt megérzi, és fájdalmai vannak, talán izületi. Nem látszik rjta, de nyögdécsel időnként
Az orosz nemzeti opera megteremtője, Glinka brilliáns nyitánya után a zongorarepertoár csillogó hangversenydarabja, Rahmanyinov az "ördög hegedűse", vagyis Niccolo Paganini ismert témájára írott Rapszódiája csendül fel a nemzetközi hangversenyélet új sztárja, a 2015-ös moszkvai Csajkovszkij-verseny győztese, Dmitry Masleev szólójával.
Nem tudom itt írtam-e, de számomra a hetvenes évek végével, ami kissé átcsúszik a nyolcvanas évek elejére, véget ért a zene és filművészet. Akkoriban több, ma már csak elvétve van hallgatható, nézhető zene vagy film. Biztos a légkör volt olyan. :)
A zene ma főleg kereskedelmi termék, sajnos engedékenyek a szerzők, mert inkább engednek a kívánságnak, minthogy "diktáljanak". Túl sok a szemét, már nagyon nehéz kiválogatni a minőséget, mert elvész a tömegben.
Ne haragudj, hogy nem reagáltam eddig, de mivel a téma túl nagy, túl összetett szerintem, és mi amúgy is kevesek vagyunk csak átlátni is, nem megoldani, nem kívántam jobban belemélyedni. A tanulmányt sem ismerem. Az biztos, hogy egyre rosszabb irányba megy a világ, megállíthatatlanul. Utolsó hozzászólásod úgy gondolom jó lezárása a témának... :(
Kutyám, aki mostanában nincs jól, - lehet az időváltozásra érzékeny - kissé görcsösen feküdt, megkeresve a napos részt a szobában. Amikor elindítottam a zenét, néhány taktus után megnyugodva dőlt el, látszott rajta, hogy élvezi a zenét. Nagyon érdekes volt észlelni...
Újabban nézek egy angol krimisorozatot. Nagyon megkedveltem, az a gondolkodós, részletekből összerakós típus, a 60-as években játszódik. Kissé melankolikus hangulatú, de van benne valami eredetiség, egyszerűen jó nézni:
Mondjuk nem épp bőbeszédű és nem sokatmondó interjú :) a kérdések néha hosszabbak, mint a válaszok.
Egy dologban nem értek vele egyet így ebben a formában. A mai zene téma. Épp az elmúlt hetekben volt egy cikk arról, hogy bizonyos kor fölött az ember nem tudja élvezni az új zenéket. És visszagondolva van benne valami. Akár szüleimre visszagondolva, akár magamra, hogy a 2000-es évek közepétől már én sem tudtam követni az újabb előadókat, slágereket a popzenében.
Inkább talán azt kellett volna hangsúlyoznia, hogy a mai zenék inkább kereskedelmi termékek, nem pedig művészeti alkotások, nem önkifejezés megnyilvánulása, hanem pénzszerzési eszköz, tömegáru...