Ilyet szeretnék ajándékba venni anyámnak, de nem tudom tényleg olyan jó-e, mint amilyennek reklámozzák. Valaki vett már ilyet? Tapasztalatok?
http://roomba.hu/
Most 10 órakor elindítottam, és szépen kiporszizott és visszament a dokkolóra. Holnap délelőttig rajtamarad a töltőn, nem indítom el közben, hogy meg legyen a második 15 órás töltés, aztán elindítom MAX módon, meglátom mennyit bír az akksija.
Egy pár napot most tesztelem még. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy 5 évet pihent a robot a dobozában (akku nélkül persze), mert még picik voltak a gyerkőcök és állandóan rámásztak a robotra.
625-ös robotunkba vettem új 3500-as NiMh akksit, első töltésnél kb. fél óra után ERROR 5 hibakódot adott. Kiszedtem az akksit, tiszta alkohollal megtisztítottam a kontaktokat, majd visszaraktam a dokkolóra. Ezután feltöltött. Első porszívózásnál sajnos a második helység takarítása közben egyik pillanatról a másikra megállt (úgy értem még zöld volt a ledje, amikor hangjelzést adott, hogy megállt és pirosan villogott.) Még csak esélye se volt arra, hogy visszamenjen a dokkolóra. Kb. 40-45 percet mehetett. Szerintetek néhány cella behalt és már küldjem is vissza az akksit?
Egy bázissal van gondom, talán valaki tud rá megoldást. Van három robotom, használatban/ 564, 581,630/, ezek a lényegi dolgokban hasonlóak, valamint két külön tápos bázisom. Az egyik bázisra gond nélkül rááll mindegyik, a másikat elsöprik menet közben, de ha már keresik a dokkolót, akkor simán ráállnak. Megkérdeztem egy szervizest, szerinte a dokkolóban elfáradnak az infraledek, amit nem lehet cserélni, vegyek új dokkolót. Mivel szeretem a kihívásokat, gondoltam kicserélem magam a hibás ledet, esetleg kiszedek egyet a száz felesleges világítótoronyból, vagy veszek egy azonos ledet. Elkezdem ellenőrizni egy kamera érzékelőjét használva, mert ugye szabad szemmel nem látható az infra fénye, majd azt vettem észre, hogy a hibás dokkolóban mindhárom led látszólag azonos fényerővel világít, mint a jó bázisban levők. Na ilyenkor mi van? Mivel a töltő eltologatásért szerintem a felső led felel, elsőre azt cseréltem volna, de az is villog úgy, mint a másikon. Ha valakinek van ötlete kérem segítsen! Nyilván vehetnék egy másik töltőt is, meg tölthetem csak a kábelen keresztül is, de valahogy megöl a kíváncsiság, meg szeretek ilyen dolgokkal mókolni. Köszönöm hogy elolvastad.
Szia! A 621-est közelről még nem ismerem, nekem van egy 564PET, meg egy 650. Mindkettőt imádjuk. A 605-ös viszont csak az ára miatt csábító, újonnan is olcsó, használtan meg szinte ingyen van, feltételezem, hogy nem elégedettek vele. A 605-ös amolyan "szalámivég" verzió, gondolom a keleti piacra szánták. Lespórolták még a fülét is, így csak két kézzel lehet emelni. Nincs benne dust detector, ami néha hasznos. Az enyémekbe gyárilag 3000 mAh-s akkuk vannak, a 605-be ennél jóval kisebb, ami eleinte lehet, hogy elég, de amikor fáradni kezd, akkor hamarabb fog bosszúságot okozni. Ami nekem pozitívum, hogy az aerovac tartállyal szerelik, ami szerintem az átlagos felhasználónak a leghatékonyabb. Szóval én nem venném meg. Inkább szánj rá kicsit többet, vagy vegyél használtan a németektől, mint én.
koszonom a keresest! igy valoszinuleg az en lepcsoszenzoraim mar uj koraban koszosak voltak, es a szineben csaknem fekete rovodszoru szonyegem 0.5inch alatti. azert egy leragasztast meger a dolog, de inkabb a hosszuszalakkal lesz a baj :)
az en kerdesem az, hogy a xiaomi okoslampakhoz a sunrise-t es a sunshet-hez nem lehet parameterezni. mert figyelhetne ezeket, es egy egyszeru if-el tologathatna a kerdeses idopontokat. pedig mennyire esszeru es jo lenne :)
reszemrol a nem feltetlenul relevans valaszom, hogy a roombakat es a xiaomikat nagyjabol ismerem. nekem ezek hoztak eddig a robotporszivozasrol elkepzelteket. viszont tudnek mondani meg 3-4 olyan gyartot is, akik szinten jok lehetnek, ezert sommas iteletet nem szeretnek alkotni.
ami fontos lehet a dontesben:
- szisztematikus legyen
- veletlenul sem kell tudnia feltorolnie
- beferjen a "tereptargyaim" koze, illetve azok ala
- 8-10 evig biztositott legyen a szerviz, alkatresz ellatasa
tapasztalatom szerint ehhez (a képen láthatóan) kevés a fekete, ez nem feltétlenül a lépcsőszenzor hibájára utaló probléma.
amikor azt gondolja, hogy egyenesen megy, akkor valamelyik irányba mégis ívesen elhúz? ezek lehetnek gyengülő akksik is.
nekem a nagyon sötét barna 1,5cm-es szőnyeget a mai napig simán megmássza, igaz nem ikeás, és nem is új. érdemes lenne alaposan, pormentesre kitarakítani a lépcsőszenzorokat (4db), a bajusz kefék cseréje, illetve az alsó fedőlemezeket lekapni és a "lábait-kerekeket" is kikapni, azokat portisztára szedni. a main brush, legyen főkefe cseréje, akkor ha ismeretlen a múltja vagy az elmúlt 5 évben sokat mászkált szőnyegen. ha nem szőnyegezett sokat, akkor nem feltétlenül szükséges ennek a cseréje, mert meglepően jól bírja a csak kemény padlót.
az viszont biztos, hogy ha nem ragaszkodtok a szőnyeghez, akkor a roombák (és más robotporszívók is) a kemény talajon érzik magukat igazán jól.
Nekem a sötét padlószőnyeg miatt kellett "megműteni" a Roombát (Robot doki intézte). Mivel nincs lépcső a lakásban, nem jelent gondot, hogy nem érzékeli a mélységet.
(Ha minden igaz az alján levő érzékelőkre ragasztott fehér akármi is megoldhatja a problémát. De tényleg figyelni kell arra, hogy ne eshessen le!)