Keresés

Részletes keresés

confab Creative Commons License 2007.11.15 0 0 54

Lehet, hoyg ennek is szerepe van a különleges nézésében és nagyfokú koncentrációjában?

„Anna Csakvetadze, az orosz tenisz legújabb csillaga elárulta: pszichológiai tanulmányait is felhasználja a pályán, és ez a segítség is kellett ahhoz, hogy betörjön a top 10-be a világranglistán.

"Pszichológiát tanultam az egyetemen, bár még nem végeztem. Először unalmasnak találtam, de amikor kezdtem belemélyedni, egyre érdekesebbé vált számomra a téma és meggyőződésem, hogy játék közben is segítenek nekem a megtanultak" - mondta a rangsorban jelenleg hatodik helyen álló, 20 éves játékos, aki saját bevallása szerint csak azért kezdett el teniszezni, hogy megmeneküljön a zongoraleckéktől. "A tudásom segít felkészülni a meccsekre, mérkőzés közben pedig megpróbálok a következő labdamenetre és nem az előzőre koncentrálni."
Csakvetadze az év elején még nem volt az első tíz között, de idén négy tornát is nyert és a US Openen életében először Grand Slam-elődöntőt játszhatott, s ezzel a teljesítménnyel a közvetlen élcsoportba került. Pályára léphetett a múlt heti, madridi WTA-világbajnokságon is, ahol szintén eljutott a legjobb négyig.”

MTI

 

 

 

Előzmény: Nores (53)
Nores Creative Commons License 2007.11.11 0 0 53
igaz, ezeken a képeken nem is látszik annyira, de meccs közben mikor koncentrál, egész különleges a nézése és az arckifejezése :)
Előzmény: marosko (51)
Nores Creative Commons License 2007.11.11 0 0 52
egyrész igen, de mégsem annyira. elég jó ez a döntő. két óra alatt még csak 7-5; 4-5-ig bírtak eljutni.
mikor lesz vége? :)
Előzmény: Dr. Máris (48)
marosko Creative Commons License 2007.11.10 0 0 51

Sajnálom, bár majdnem biztos voltam mi lesz a vége.

Mindenesetre maradjon meg mindig ilyen "tűndérhercegnő a tűndérszemeivel"  (netes vélemény sztem találó!)

Előzmény: Dr. Máris (49)
Szabi87 Creative Commons License 2007.11.10 0 0 50

"Szép eredmény ez az elődöntő!"

 

Bizony!Gratula!

Jó pihenést!

Dr. Máris Creative Commons License 2007.11.10 0 0 49

Singles - Semifinals
(6) Maria Sharapova (RUS) d. (7) Anna Chakvetadze 62 62

Szép eredmény ez az elődöntő!

 

Dr. Máris Creative Commons License 2007.11.10 0 0 48

Kár, hogy nem a döntőt játszották! :-)

 

Előzmény: Nores (46)
SüniP Creative Commons License 2007.11.10 0 0 47

Foot Fault -> Double Fault -> Game, Sharapova:(

nem ikerült jól kezdeni a 2. szettet...:(

DAVAJ ANNA!!!!

Nores Creative Commons License 2007.11.10 0 0 46
hajrá! hajrá! :)

két orosz az elődöntőben, de a két legjobb ;)
Előzmény: Chris Cherry (45)
Chris Cherry Creative Commons License 2007.11.09 0 0 45
Elődöntőőőőőő
Tssék örülni :)
Szabi87 Creative Commons License 2007.11.09 0 0 44

Gratula a tegnapi győzelemhez és a továbbjutáshoz!!

Davaj!!- de csak Neki!! :))

Előzmény: Dr. Máris (43)
Dr. Máris Creative Commons License 2007.11.09 0 0 43

(7) Anna Chakvetadze (RUS) d. (3) Jelena Jankovic (SRB) 64 06 63

Folytatás a holnapi elődöntőben.

 

confab Creative Commons License 2007.11.08 0 0 42
Anna zseniális taktikával, (amikor a második szettben 3:0-nál látta, hogy ebben már kevés az esélye, hagyta 6:0-ra elmenni a szettet), meg a rá jellemző akaraterővel hozta a meccset Jankovics ellen!
Darkness007 Creative Commons License 2007.11.08 0 0 41
Jaja, már 4-0-ra megy a szerb és 15-30 van mst is a szervájánál.
Előzmény: SüniP (40)
SüniP Creative Commons License 2007.11.08 0 0 40
ügyes bizony, hajrá! bár a 2. szettben mintha kicsit kiengedett volna...
Előzmény: confab (39)
confab Creative Commons License 2007.11.08 0 0 39
Az első szett Jankovics ellen - egy bátor és ügyes brékkel 5:4-ről - bekasszírozva!
Darkness007 Creative Commons License 2007.11.08 0 0 38
Biztos így van, mert olyan nem hiszem hogy lenne, hogy csak 1 szettet adnak neki. Arról nem ő tehet hgy nem játszhatta végig. Egyébként végülis nem az a szett dönt majd, hanem az hogy legyőzi-e Jankovicot vagy sem.
Előzmény: Dr. Máris (36)
Dr. Máris Creative Commons License 2007.11.08 0 0 37
Dr. Máris Creative Commons License 2007.11.08 0 0 36

Az jó lenne.

 

Thursday, November 8, 2007
From 18.00hrs

1. Kuznetsova vs. Sharapova
2. Henin vs. S.Williams (NB 20.00hrs)
3. Jankovic vs. Chakvetadze

 

Előzmény: Darkness007 (35)
Darkness007 Creative Commons License 2007.11.07 0 0 35
A meccset 64 60-al fogják Chakvetadze javára írni valószínűleg.
Előzmény: Dr. Máris (34)
Dr. Máris Creative Commons License 2007.11.07 0 0 34

(7) Anna Chakvetadze (RUS) d. (5) Serena Williams (USA) 64 ret. (left knee injury)

 

Előzmény: Nores (33)
Nores Creative Commons License 2007.11.07 0 0 33
na most kell elkenni az amerikai szája szélét :)
Dr. Máris Creative Commons License 2007.11.06 0 0 32

Tuesday, November 6, 2007
ROUND ROBIN

Yellow Group
(1) Justine Henin (BEL) d. (7) Anna Chakvetadze (RUS) 61 76(4)

 

Előzmény: Nores (31)
Nores Creative Commons License 2007.11.05 0 0 31
élőben az eurosporton. remélem, hazaérek addigra...
Előzmény: Dr. Máris (30)
Dr. Máris Creative Commons License 2007.11.05 0 0 30

Kezdés kedden este 6-kor Henin ellen.

 

Előzmény: Dr. Máris (29)
Dr. Máris Creative Commons License 2007.11.04 0 0 29

VB sorsolás:

 

Yellow Group
1. Henin
1. Jankovic
1. S.Williams
1. Chakvetadze

Red Group
1. Kuznetsova
1. Ivanovic
1. Sharapova
1. Hantuchova

 

Dr. Máris Creative Commons License 2007.10.11 0 0 28
Igen. Egy kis pihenő nem ártana.
Előzmény: Darkness007 (27)
Darkness007 Creative Commons License 2007.10.11 0 0 27
Szünetet kell tartania sürgősen mert nagyon szétesett, két szett alatt ütött 50 kinemkészerített hibát, és ezzel az egyik leggyengébb női meccset sikerült produkálniuk... :-/

Ki kellene tényleg pihennie magát sztem, mert így nem lesz esélye a vb-n.
Előzmény: Dr. Máris (26)
Dr. Máris Creative Commons License 2007.10.11 0 0 26
Moszkva:

Singles - Second Round
Dinara Safina (RUS) d. (3) Anna Chakvetadze (RUS) 76(6) 62
Chris Cherry Creative Commons License 2007.10.03 0 0 25

Hullámzik Golovin ellen mint a Bajkál tó a tavaszi viharban.... Jó kezdés után csúnyán kikapott

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!