Keresés

Részletes keresés

Degeczi Creative Commons License 3 napja -1 1 209

Ez ugye komoly, mert viccnek durva lenne fogyasztóvédelem ilyen ügyben...

Persze sírni szabad, és akár lábbal dühösen dobbantani is, ha úgy jobb: az is pont annyit ér, mint a fogyasztóvédelem ebben az esetben.

(semmilyen sérelem nem ért, magad is tökéletesen tudtad, h hibás az ár, és semmi nem is kötelezi a céget teljesítésre)

 

Előzmény: Sfbalazs (207)
teaház Creative Commons License 3 napja 0 0 208

Több helyen azt olvasni, hogy már kiszállították a megrendelt termékeket és a boltban is át lehetett venni. Nekem az egyik rendelésemre azt jelzi az oldal, hogy átvehető, de a boltban elhajtottak és mondták, hogy forduljak az ügyfélszolgálathoz. Az ügyfélszolgálatos lekoptatott, hogy bizony nem fogom megkapni, majd valamikor visszautalják a kifizetett árat. 
Közben átnéztem a cég ÁSZF-jét és ott az 5.1 és 5.2 pont érdekes ebből a szempontból, eszerint mivel kaptunk visszaigazoló emailt, ezért érvényes ajánlattételnek számít a rendelésünk.
https://edigital.hu/aszf-hu (remélem így maradhat a link)
Egy másik fórumon már olyan is van, aki fogyasztóvédelmi feljelentést is tett az Edigitallal szemben.

Előzmény: Sfbalazs (207)
Sfbalazs Creative Commons License 4 napja -2 1 207

Sziasztok!

Hétvégén vásároltam az edigital oldalán bosch kávéfőző gépet 14000ft ért. A kiárúsított termékek közt volt rendesen kiírva az eredeti ára és, hogy mínusz 91%. Gyorsan le is csaptam rá, most meg küldik ez emailt hogy hibásan volt a termék ára kiírva és ezért nem tudják nekem kiküldeni. Nos ezt még el is fogadnám ha nem a kiárúsításban lett volna és nem lett volna ott az eredeti ára feltüntetve. Szerintetek jogos a részükről vagy érdemes a fogyasztóvédelemhez fordulni?

Hori2 Creative Commons License 2021.02.22 0 0 206

Sziasztok!

Garanciafutár = GARANCIA CSIGA

 

Vásároltam 15 hónappal ezelőtt egy JVC TV-t, 42 hónapos garanciával. 2021.02.10-én bejelentettem igényemet a Garanciafutárra ,mert elromlott. Hang van-kép nincs jellemzően. Rá 5 napra elvitték, amit a szabályzat szerint 2-4 napon belül kellett volna. Mivel miskolci vagyok, és csak fővárosi JVC szervízzel vannak leszerződve, így oda kell vinni. Azóta semmi!! Ma felhívtam a szervizt, ahol arról tájékoztattak, hogy még NINCS ott a készülék! EGY HETE BP-EN VAN A TV ÉS NEM SZÁLLÍTOTTÁK ÁT A SZERViZBE!

RÖHEJ!! Telefonáltam a ED ügyfélszolgálatára, ahol kiderült, hogy egy hete náluk van, de sajnos még nem tudták tovább küldeni a szervizbe, nem volt rá kapacitásuk! Majd tájékoztatnak, ha van fejlemény- mondták!

Lassan 2 hete ,hogy bejelentette- ha nem telefonálok rájuk, akkor a kutya sem keres ennyi idő alatt!

 

Amatőr brigád, ha javításra, vagy garanciális szolgáltatásra kerül a sor!!!!!

Egyébként ez majdnem mindenhol így van Magyarországon!

Ja, ők védve vannak, mert a szabályzatukban a 30 napos javítási szolgáltatás szerepel!

 

Üdv: Zoli

Degeczi Creative Commons License 2021.02.19 0 0 205

Persze.

Előzmény: Törölt nick (204)
Törölt nick Creative Commons License 2021.02.14 0 0 204

Üdv!

Ha Extreme Digitalnál boltban kártyával fizettem ki a webáruházi rendelést a személyes átvétel során akkor a visszatérítés kérhető-e készpénzben?

 

Ugyanabba az ED boltba viszem vissza, kérhetem, hogy azonnal készpénzben adják oda az árát?

 

Köszi!

karosult95 Creative Commons License 2021.01.31 -1 0 203

Sziasztok.

 

Ahogy olvasgatom az írásaitokat, úgy tűnik, hogy utánvét esetén 2 napon belül küldik a cuccot, de előre fizetésnél nem küldik. Ha az én esetemet nézzük, akkor már a pénz náluk van. Innen kezdve már csak a türelmet kérik. Kb 1300 tag van a facebook károsultak csoport oldalán. Ha átlagban 100000 forintot buktak a vásárlók, akkor 130 000 000 forintról beszélünk. Ha nem mindenki regisztrál az oldalra, akkor lehet, hogy ennek a duplája is az összeg. 260 millió forint is lehet.

Ha pedig bizonyítható, hogy az elején tudnak a hibákról, hiányokról, sérülésekről, akkor szándékosan tévesztenek meg minket. Ha ez csalás, akkor jelentős értékű, üzletszerűen elkövettet esetben 8 évig is büntethető.

 

2020.dec.elején rendeletem az Extreme Digitaltól. 2 nap múlva kiszállították a csomagot, kb 100.000 ezer forintot fizettem. Kipróbáláskor észleltem, hogy használhatatlan.

Hosszas telefonálások, levelezések után lassan eljutottunk odáig, hogy futárt küldenek a csomagért. Sokáig vártam a futárt, végül a fogyasztóvédelem és a békéltető testület javaslatára újra megértem őket nyomatékosabban. Pont aznap elvitte a futár a csomagot. Újabb levelezés során kb 15-ször a türelmemet kérték, de pénzt nem adtak vissza! Most kb 2 hónapja van náluk a pénzem. A békéltető testülethez fordultam.

Kíváncsi vagyok egyébként, hogy a rendőrségi nyomozás során kideríthető-e, hogy már tudtak az áruk hiányosságairól.

 

Egy károsult

Fruzsinszkova Creative Commons License 2020.11.23 0 0 202

1.Tönkrement az általam használt hűtőszekrény. Internetes keresés után választottam az Extreme Digital online felületén egy Gorenje tipusú terméket. A Weblapon szerepelt, hogy a boltunkban megtekinthető. A boltban közölték, hogy a megktekinthető alatt azt értik, hogy a monitoron tudják megmutatni. Kicsit csodálkoztam de 2020. 11. 16-án készpénzben vásároltam az Extrém Digital 1044 Bp. Ezred utcai üzletében 1 db alulfagyasztós Gorenje NRM8181UX tipusú hűtőszekrényt. A vásárláskor arról tájékoztattak, hogy november 23.-áig tudják a szállítást vállalni. Közöltem velük, hogy az online elérhetőségükön 1-3 napos szállítási idő van megjelölve, de a megnövekedett forgalomra hivatkoztak. November 20-án az Extreme Digital e-mailben tudatta velem, hogy átadták szállításra a Home Delivery Team nevű cég részére az árumat és egyben adtak egy csomagkövetési számot is. A csomagkövetési szám: 1659420 A HDT oldalán viszont azzal a jelzéssel találkoztam, hogy még nem kapták meg a csomagot. A jelzés November 21.-én 10:46:16 órakor változott “ A megrendelése a Budapesti Központi raktárunkban van” állapotra. November 23.-án 08:59:08 és 09:06:00 órakor szintén változott a szállítás státusza “Megrendelés kollégánk autóra  tette és útban van a címzett felé” feliratra  November 23.-án 7:24 órakor felhívott a szállító cég munkatársa és közölte, hogy 16.00 óra és 18.00 óra közötti időben hozzák ki a terméket.10.27 órakor felhívott a konkrét szállító aki közölte, hogy nem tudja kihozni a terméket, mert a dugvilla le van szakadva.  Ezután bementem az Extreme Digital Ezred utcában lévő boltjába - ahol vásároltam a terméket - és közöltem a fentieket. A boltvezető vette fel a panaszomat és mondta, hogy ebből a termékből ez az egy darab van. Ekkor közöltem, vele, hogy ezután - tekintettel arra, hogy az Extreme Digital nem tudja teljesíteni a köztünk létrejött szerződésben foglalt kötelességeit el kívánok állni a vásárlástól, és egyben kérem vissza az általam befizetett vételárat.
A boltvezető ezt elutasította, és arra, hivatkozott, hogy majd kivizsgálják kinek a felelőssége a tönkrement termék, és egyébként sem jött az még vissza a hozzájuk. Kértem, hogy vegye fel a kapcsolatot a szállítóval, mire az volt a válasz, hogy Ö nem alanya a jogügyletnek. Többszöri kérésem után - miután közöltem vele, hogy Ö az Extreme Digital képviselője és én csak velük vagyok szerződésben. - felhívta a szállító céget - nem a szállítót!!! - ahol a központban nem tudtak semmilyen problémáról.
Az általam kifizetett vételárat nem volt hajlandó visszaadni azután sem, hogy közöltem vele az elállás tényét és azt mondta hogy majd jöjjek vissza amikor A szállító visszavitte a terméket a raktárukba és hivatalos jegyzőkönyvet vettek fel a kárról. Kérdésemre, hogy Én ezt hogyan és mikor fogom megtudni válaszolni nem tudott, vagy akart.

Számomra ez az egész magatartás úgy érződött, hogy már az online megjelenésnél megtévesztettek a szállítási idővel és a megtekintés módjával, majd a panaszkezelésben sem vettek tevékenyen-saegítókészen részt, csak az volt a cél, hogy az időt húzzák, hiszen a pénzem náluk van és nekik ez így megfelelő. A vásárlás sürgőssége miatt döntöttem a cég mellett, de nem ilyen ügyfélkezelésre gondoltam.

hollyka1967 Creative Commons License 2020.11.20 0 0 201

vásároltam 24 havi garanciával egy hoover pet porzsáknélküli porszivot sajno smár az elején sem ugy szivta az állatszört a szönyegről ahogyan elvártam volna vásárlástól számitva 10 hónap múlva a szivóteljesítménye pocsék let nem szivot rendesen ezért vissza vittem és kértem a termék árát vissza közölték hogy a szervizbe küldik

rendbe is lett volna majd egy hónap múlva irták hogy

2500ft a bevizsgálás dija majd 6000ft a szürőcseréje amit ha jól olvastam mosható ezért is választottam ezt a tipust

a lényeg 1 hónapig leveleztem velük hogy nem vagyok hajlandó a bevizsgálásért fizetni mivel nem irtam semi hasonlot alá

de a készüléket hibásan visszakaptam

soha többé extrém digitált

ügyfélszolgálatot nehéz elérni és csak annyit mondanak amit megtanultak nem érdekli öket a vásárló igaza

 

NE VÁSÁROLJATOK TÖLÜK

 nekem az alza.hu bejött

pl okostelefon elromlott vissza vittem 18 hónap múlva 24 hónap garancia volt rajta

bevizsgálták majd 3 nap mulva jelezték hogy a vétel árát vissza utalják ami 3 napon belül meg is történt

ez vásárlóbarát hozzá állás köszönöm alza

fuj extrém

aholes Creative Commons License 2020.09.20 0 0 200

Legyetek óvatosak mert nagyon udvariassak ugyan de félrevezető némely hirdetésen a kép én ezért a Moricz Zsigmond Körtéri üzletben személyesen vettem át a terméket. A kiszolgáló a kérdésemre megerősitette, hogy a dobozban minden benne van ami a képen látható. Én elhittem (HIBA!!!). Amikor kibontottam a csomagot akkor láttam, hogy a beigért extra tartozéknak csak a helye van. Reklamáltam telefonon. Megint csak nagyon udvariassan felvették a reklamációt majd emailen megerősitettették a regisztrálását. Kb. két hét múlva kaptam egy emailt melyben tudattak, hogy miután az Extreme Digital másik osztálya nem válaszolt a saját ügyfélszolgálatának ezért a kifogásomat elutasitják! Miután nem akarok több időt vesztegetni ezzel ugy döntöttem, hogy inkább javaslom minden potenciális vevőnek, hogy tegye amit én teszek a jövőben: NE VÁSÁROLJON AZ EXTREME DIGITÁLTÓL. Ez az egyetlen amit megéreznek és akkor talán korrigálnak.

 

 

Gbari Creative Commons License 2020.09.04 0 0 199

Sziasztok!

 

Csak óvatosan az Extreme Digital-al!!! Rendeltem tőlük egy fejhallgató+egér+egérpad kombót. Egy hónap múlva meghibásodott a fülhallgató. Háromszor hajtottak el az üzletből azzal a címszóval, hogy "el lett távolítva az SN cimke" ezért garancia vesztes... Semmilyen módon nem tudtam meggyőzni őket, hogy semmit nem vettünk le, a gyereknek vettük, úgy van, ahogy a dobozból kivettük. Azt mondták, hogy forduljak a hatóságokhoz....

Próbaképpen még egyszer megrendeltem ugyanazt a terméket és átvételkor kibontattam az eladóval. Láss csodát, az új fejhallgatón sem volt SN cimke. Ha azzal kisétálok az üzletből, máris garancia vesztes az is...És ennek ellenére nem veszik, vissza, nem javítják ki. Nem hiszem el, hogy ezt nem direkt csinálják! Soha többet semmit nem veszek tőlük, az tuti.

Pankrisz Creative Commons License 2020.06.16 0 0 198

Én csak azt nem értem, hogy az árukeresőn hogy lehet közel ötcsillagos értékelés... én is hetek óta szívok velük, egy egyszerű kérdés miatt. 

 

Ha csak az ottani boltértékeléseket nézem, bármikor szívesen vásárolnék tőlük. De ott van több oldal is, ahol egyértelműen kiderül, az ügyfélszolgálat egy katasztrófa. 

 

Eladni a hülye is tud, ha van egy internetes oldala, ahol minden automatikusan történik, ez nem egy nagy képesség. De hogy ügyfelekkel is tudjon foglalkozni, ahhoz valóban megfelelő szervezettséggel bíró, kompetens, döntéshozásra képes kollégákkal rendelkező cégnek kéne lenni. 

Na ez nem az!

 

Én csak bosszankodom, mert többletköltséget okoztak azzal, hogy megvásároltam egy extra, kiterjesztett termékgarancia szolgáltatást, amit a saját nyugalmam érdekében már szinte mindenre megkötök, de arról nem tájékoztattak, hogy a gyártó alapból is ad ingyen! ilyet, csupán termékregisztrációhoz köti. Miután beregisztráltam a termékemet, a megkötött garancia érvényét veszíti, legalábbis két évre biztosan, tehát kvázi feleslegesen fizettem érte. 

 

Néhány ezer forint, de rohadtul bosszant, hogy nem elérhetőek, nem válaszolnak, türelmet kérnek. Lassan feladom, de eldöntöttem, soha többé, és ahol lehet, jelzem, hogy mekkora humbug ez a cég!

 

 

 

yina Creative Commons License 2020.06.15 0 0 197

Most 20 perce hogy nem veszik fel a telefont, ebből 10 percet az ide/odakapcsolgatás és szöveg meghallgatás vett el. Emberrel lehetetlen beszélni. Az üzletek telefonszáma nincs megadva. Termék méretei hiányoznak a "részletes " leírásnál. Dühítő !

 

 

 

hekitomi. Creative Commons License 2020.06.14 0 0 196

Sziasztok!Én vásároltam egy autóba való kamerát,on line nem volt semmi baj a kiszállítással,2 nap.Beüzemeltem,kiderült hogy vannak problémák vele,nem sorolnám,másnap írtam az ügyfél szolgálatnak,hogy gondok vannak.Visszajött a "gép" válasz vették a problémát légy türelemmel!Gondoltam jobb a személyes kapcsolat,telefon!Sokadik 10-12 perces várakozás után letettem a telefonos kapcsolatról!Írtam még egypár hiba bejelentőt ,hogy a három napon belüli kötelezettségüket teljesíteni kéne!Egy hete semmi reakció!!!Extrém!!

puckandúr Creative Commons License 2020.06.07 -1 0 195

Nos az én gondom szinte jelentéktelen az eddigiekhez képest.

 

Náluk vásárolt telefonhoz lett utólag neten rendelve tok és védőüveg. Tok rendben, védőüveg nem a típusra való, bár a számlán az szerepel. E mellé még repedt is.

 

Hétvége van, telefonos reklamáció lehetetlen.  A kérdés, hogy ilyen téves kiszállítás esetén mennyi a reményke? Ugyanis mielőtt a vevő próbálná érvényesíteni jogait, ügyesen levédik magukat. Még a futár jelenlétében bontsd ki a csomagot és győződj meg annak teljességéről, minden alkatrész, kiegészítő épségéről. Na megnézném, hol történik ez így. Pláne egy sokdarabos konyhai gépnél mondjuk. A futár leül egy fél órát, mire a vevő átböngész mindent?

 

További kérdés, hogy ha a vevő kényelmi szolgáltatásként házhozszállítást kér, ami ugye pénzbe kerül, jogos-e annak visszaigénylése? Mert hát pont a szolgáltatás veszti értelmét, ha vissza kell battyogni egy üzletbe, vagy saját költségen postára dobni.

 

Nos kit terhel ilyenkor a felelősség és anyagi vonzata, ha egyértelműen a kereskedő, vagy futár tevékenységi körében van a hiba?.. Na ez hamarosan kiderül.

topyjo Creative Commons License 2020.05.25 -1 0 194

Leírom ide, hátha valaki okul belőle.

Edigitalban vásárolt telefonomra kötöttem extra garancia biztosítást. Az ügyintéző szerint az Allianz lesz a biztosító.

Minden rendben, gondoltam, ott van a lakásom, és az autóim biztosítása is. Plusz egy ismerős ügyintéző is.

Egy Samsung A70 telefon a biztosítás tárgya, egy összegben a helyszínen becsengeted a 2 éves díjat, és nyugalom van.

Egészen addíg, amíg nem történik káresemény. Ilyenkor előveszed a kötvényt, megnéznéd hogyan is lehet benyújtani a kárigényt. Apró betűs rész: vigye a készüléket szakszervízbe, vagy a vásárlás helyén adjam le.(az eladó annyit mondott a vásárláskor, ha betörik a kijelző, beviszed ide a szomszédba, adnak egy papírt, hogy nem gazdaságos a javítás, azzal átjössz ide, és mi adunk egy új telefont) Pécsett egymás mellett van a Samsung képviselet, és az Edigital üzlet.

Kezdtem a Samunál, az internet szerint 3-ig nyitva vannak. Nem, nincsenek, de ezt nem írják a weboldalon, akkor jössz rá, amikor elkéretőzöl a munkahelyedről 1 órával korábban, mivel te is 3-ig dolgozol. Korona van, ki sem nyitnak mostanában.

Sebaj, itt az Edigital, leadom ott, pár nap csúszás nem gond.

Sorszám, 25-30 perc várakozás után kiderül, hogy nem veszik át, nézzem meg a kötvényt,(jobban) azon találok egy telefonszámot, azt kell felhívni.

Megtörtént, itt kezd körvonalazódni, hogy semmi közöm az Allianzhoz, egy MAI Technology nevű céggel vagyok szerződésben.

Neten küldik a kárbejelentőt, ezen is Allianzos fejléc, Allianzos kötvényszám. Pár nap múlva jön a futár, elviszi a telefont.

2 hét várakozás után felhívom az ismerőst, hogy áll az ügyem, nézze már meg a rendszerben. Kisvártatva visszahív, hogy bocsi, ő nem tudja megnézni, a rendszer szerint nincs jogosultsága hozzá, hívjam a központot.

Hívtam, a kötvényszám bemondása után sok perc csend, hallom, hogy az ügyintéző veri a billentyűzetét, aztán tanácstalanul közli, hogy nem tud nyilatkozni az ügyemről, de utánanéz, és visszahív. Azóta sem történt meg.

Nyilván közben ismét eltelt pár nap, gondoltam felhívom azt a számot, ahol bejelentettem a kárt. Fel is vették, közölte a hölgy, hogy nem ők az illetékesek, hívjam a szervízt. A szervíz egy Szellemkép BT nevű cég, fel is veszik a telefont, egy kedves hölgy közli, hogy ők már letudták a kötelezőt, bevizsgálták a készüléket, a jegyzőkönyvet, miszerint a telefon gazdasági totálkár, megküldték a megbízójuknak( MAI Technology). Ne aggódjak, pár nap, és keresnek, mert megvásárolják tőlem a készüléket, és az önrésszel csökkentett vételárat visszakapom. Azóta ismét eltelt több mint egy hét, ismét hívtam a MAI-t, ahol közölték, hogy nem fogadták el a saját szervizük szakvéleményét, és az ügyemet továbbították a Samsung márkaszervízbe ajánlatkérés javításra címén. És rosszallóan jelezte a hölgy, hogy látja a rendszerben, hogy az Allianz jelezte feléjük, hogy én náluk érdeklődtem az ügyem felől. Egy fillérbaszó alvállalkozó biztosító nem fogadja el a saját szerződött partnere szakvéleményét, ezzel hetekkel meghosszabbítja az ügy átfutását, egy sérült készülékház, és sérült alaplap , meg a hozzávaló aprószarok esetén is gazdaságosnak ítéli egy telefon javítását, nem számít, hogy egy-másfél hónapig elhúzódik az ügy.Ha ezt mondja annak idején az eladó, hogy az Allianz csak a nevét adja, de nem ő vállal felelősséget, biztos nem lettem volna annyira lelkes szerződő.topyjo

body69 Creative Commons License 2020.03.04 0 0 193

Több mint 3 hónapja vettem egy fagyasztószekrényt tőlük, sem számlát, sem garanciát nem kaptam. Semmilyen megkeresésre sem reagálnak!

peticiós Creative Commons License 2020.01.21 0 0 192

Sziasztok. 

Sajnos későn találtam rá erre a topicra.. én is megjártam az E digitallal..2020.01.06 rendeltem tőlük egy mikrót. Jó árban volt, és máshol ilyen nincs. Persze előre kifizettem, hogyha nem vagyok itthon ne kelljen a mamának a fizetéssel bajlódni. Természetesen a mikró azóta se sehol... azt írták Kiszállítás 2-4 munkanap. Január 21 van.. és semmi.. a chat bot azt írja Kiszállítás alatt... nah most jön az érdekes történet.

Felhivtam az Edigitalt hogy reklamaljak.. mire közölték hogy ők nem tudnak mit tenni, a gép át lett adva a Royal futár szolgálatnak. (ezt eddig is tudtam) Aztán gondoltam egy nagyot.. felhivtam a Royalt.. gondoltam megkerdezem, mikor várható a szállítás 🚚 mert sürgős volna hiszen lassan 1 hónap eltelt a rendelés óta. És mondta nekem a hölgy.. hogy nagyon szívesen kiszállítattná, ha lenne mit... 😂Ugyanis a mikró nincs náluk, nem kapták meg átvételre... mondom neki akkor hol a mikró?? Az éterben? 😂 Hívjam fel az Edigitalt és nézzenek utána jobban, hol akadt el a folyamat. Hát felhivtam őket és mondták hogy írnak emailt a raktárnak, hogy nézzenek utána... és kapok majd értesítést... hát várom türelmesen... ez volt az utolsó hogy innen bármit is rendeltem!!! NE RENDELJEN TŐLÜK SENKI AKI UJJONAN VÁSÁROLNA TŐLÜK!!!!! 

puritandigital Creative Commons License 2019.07.30 0 1 191

Tanuljatok belőle!

Előre fizetéssel vásároltam egy tabletet az extrémtől. Fizetést követő 4 nap után leszállították a tabot. Első bekapcsolásakor azonnal kiderült, hogy hibás tabot küldtek. Még a szállítás napján honlapjukon elérhető adatlapon megreklamáltam, és 3 napon belüli meghibásodás miatti cserét kértem. Az adatlapra nem reagáltak. Egy nap várakozás után telefonálás, amit 13 perc várakoztatás után vett fel az ügyfeles. Okézta a hibabejelentést, két nap türelmi időt kért a futár küldéséig aki majd elszállítja a hibás tabot. Mivel egy hétig senki nem jelentkezett a tabért, újabb telefon, újabb 14 perc várakoztatás. Az újabb ügyfeles közölte, hogy nem tudja miért nem jött a futár a tabért. Mivel közölni mertem vele, hogy nyilván azért mert meg sem rendelték, megharagudott és adott egy olyan email címet ahová panasszal lehet fordulni. Írtam is gyorsan egy panasz bejelentést. Ez 4 nappal ezelőtt történt. Az elmúlt 4 napban senki nem válaszolt az extrém részéről. Nyilván arra várnak, hogy leteljen a 14 napos vásárlástól elálló időszak.

Ha már voltál üzleti kapcsolatban az extrémmel, vagy csak ez után kacérkodsz a gondolatával, jegyezd meg: VÁSÁRLÓKÉNT CSAK BUKÓ LEHETSZ!

bgymr Creative Commons License 2019.07.15 0 0 190

Helló!

Egy kis segítséget szeretnék kérni.... Én is csak utólag értem ide.

Úgy két hete rendeltem egy terméket, bankkártyás fizetéssel természetesen... (Nem volt túl jó ötlet).

3-4 nap alatt kihozzák, azt írták... Aha, 5. napon még össze se volt készítve! Le is mondtam a rendelést, a törlésre majd egy hét múlva került sor. Várom a pénzem. Napok óta... De meddig? Ennyire nem lehet bonyolult, hosszú folyamat!!!

Elérek azzal valamit, hogy bemegyek és addig nem tágítok, amíg nem intézik el a visszatérítést? Vagy mit tegyek? A 30 napot azért sokallom.

Az meg, hogy emailekre nem válaszolnak, azt meg se kell említenem, ugye. Hívni nem fogom őket, ez biztos.

Előre is köszönöm a segítséget.

 

ZsvP Creative Commons License 2019.07.15 0 1 189

Helló, Extreme digital az most konkrétan szivatja az embert? Júl 5-én rendeltem egy terméket tőlük (Előre utaltam, lehet nem kellett volna..) megkaptam az e-mailt, az elektronikus számlát, szóval feldolgozták a rendelést. Még aznap kaptam egy e-mailt miszerint átszállítás van a termék, 8-án már összekészítés alatt állt a termék. Ezzel eddig nincsen semmi probléma, csak ma 15-én kaptam egy újabb e-mailt amiben az áll, hogy a termék átszállítás alatt van. Szóval megint kezdődik előröl az egész. Most megint várhatok 1 hetet mire kiszállítják a cuccost amit rendeltem?

totya1958 Creative Commons License 2019.04.30 0 1 188

Ez egy megbízhatatlan gagyi hazudós cég!

2019.04.15.-én leadtam egy rendelést amit vissza is igazoltak,ami  szerint 2019 04. 18.-án átvehetek. Elmentem a termékért 19.-én. Közölték hogy még nincs itt a temék majd csak 29.-én lessz meg. Elmentem 30.-án ismét közölték hogy még nincs itt a termék. Akkor berágtam lemondtam a rendelésem ( TOLJÁK ALULRÓL FELFELÉ A TERMÉKÜKET) megjegyzéssel. Ez egy sumák megbízhatatlan cég!!!!!!!!!!!!

Royy Creative Commons License 2019.02.08 0 0 187

Egyetértek az előttem szólóval! Egy botrány ez az egész, tipikusan magyar cég! december 5.-én rendeltünk tőlük egy szárítógépet. December 17.-én kaptuk meg. Mivel nem számítottunk ilyen várakozási időre, így már egyikünk sem volt otthon szabadságon, csak a lányom. Ő átvette a gépet, megnézte a csomagolást, látszólag sértetlen volt, de a két kisebségi futár, mondván nagyon sietnek, gyorsan kifizettették vele, és már el is húztak! Valami nevenincs futárcég volt, egy szétrohadt teherautóval! Mikor hazaértünk, kibontottuk, és láttuk, hogy rommá van törve a 130 ezer ft-os gép! Valami magasról eshetett le! Nem is működik! Azonnal bejelentettük e-mailben a problémát, még aznap este! Másnap felhívtuk őket, kettő és fél órán keresztül tartottuk a vonalat, mire kapcsoltak valakit! Utána hetente egyszer, kétszer fel lettek híva, hasonló várakozási időkkel. Mindig megígértek mindent, de soha nem történt semmi! Sem egy hívás, sem egy e-mail! Ez ment lassan 2 hónapig! Ma végre jelentkeztek, hogy örömmel értesítenek, hogy ők nem hibásak semmiben, valószínű én törtem össze a gépet, de lássam milyen fasza gyerekek, felajánlanak 10 % visszatérítést! A gépet itt őrizgetjük a fürdőben 2 hónapja, a csomagolásában, mert addig ne dobjunk ki semmit, amíg tart a vizsgálat! Ennyit ezekről az agyonreklámozott webáruházakról!

Csak tudnám, mit csináljak a géppel? Így még használni sem tudjuk, mert nem forog el a dobja! Gondolom a javítása meg majdnem annyi, amennyibe a gép került! Az életben többet nem rendelek ezektől még egy fogpiszkálót sem! És le is beszélek mindenkit, aki nem akarja ugyanezt az utat végigjárni! 

Nadjason Creative Commons License 2019.01.07 0 0 186

Az Extreme digital mindenképpen egy szemét cég!

Már november közepén kihoztak nekem egy törött TV-t. Majd a hónap végén elvitték, hogy megnézik a szervizükben.

Azóta se pénz, se TV. Most 2019.01.07-e van. A fogyasztóvédelemhez bejelentettem, de nem tudom mikor mozdulnak.

szakref Creative Commons License 2018.12.30 0 0 185

Sziasztok!

Itt a bp-i békéltető testület 2015-ös jogértelmezése - döntése.

Mindenkinek javaslom a vásárlók könyvét! Jegyzőkönyv felvételét....

Ne hagyja magát senki sem!

http://bekeltet.hu/hirek/bbt26622015-az-extreme-digital-zrt-1033-budapest-szentendrei-ut-89-95-vallalkozassal-szemben-indult-ugyben/

Degeczi Creative Commons License 2018.12.30 0 0 184

Kevésbé sunyi módon próbáld reklámozni a hülye oldaladat... :(

Előzmény: Törölt nick (183)
Törölt nick Creative Commons License 2018.12.30 -3 0 183

Nekem is sok esetben volt már problémám az edigitallal és az ügyfélszolgálatukkal. Én itt találtam jó pár hasznos információt ami segített, hátha nektek is hasznotokra válik így karácsony után. 

Riviera 1 Creative Commons License 2018.12.28 0 0 182

Mi november 7-én rendeltünk tőlük neten.

Átutaltuk a vételárat mivel azt az információt kaptuk, ill. azt a hazugságot, hogy két napon belül szállítják.

Azóta se pénz se áru. Elállási nyilatkozat e- mailben, levélben.

Az úgynevezett ügyfélszolgálatuk annyit tud minden alkalommal mondani, hogy intézik az ügyet.

És rajtunk kívül vannak így pár százan.

 

Előzmény: svmcload (181)
svmcload Creative Commons License 2018.12.28 0 0 181

Én sokszor rendelek az E-digitáltól (évente olyan 15 alkalommal) és pár kisebb fennakadásokon kívül sem garancia érvényesítéssel sem termékekkel nem volt gondom. Ettől függetlenül sajnálom azokat, akiknek problémájuk van. A következő pár szabály betartását mindenképp javaslom, melyekkel nagyban lehet csökkenteni a problémákat:

 

- Mindenképp online rendelést kell választani, mert akkor 14 napig bármilyen terméket kötelező visszavenniük. Én többször vittem már vissza nekik hibás terméket is és szó nélkül adták vissza a pénzt vagy cserélték.

 

- Utánvételes vagy személyes átvételkor fizetést kell választani mert így nem aggódik az ember, hogy mikor szállítják már ki, vagy bennragad az ember pénze.

 

- Ha futár hozza a terméket minden esetben ki kell bontani és be kell üzemelni. Ha erre nincs mód, dokumentált (az ember mondja épp mit csinál, mit lát), megszakítás nélküli videó felvételt kell készíteni a kibontásról és a beüzemelésről.

8791 Creative Commons License 2018.12.27 0 0 180

Sziasztok!

A mi történetünk ugyan ez. A tv hibátlan, sérülésmentes. Amikor beüzemeltük a kijelző sérült. Mindez karácsony este derült ki. Azonnal próbáltuk hívni az ügyfélszolgálatot (naívan), de persze már nincs ügyfélfogadás. Az ünbepek utáni első munkanapon az ügyfélszolgálat elérhetetlen, ezért önköltségen elvisszük a tévét a 60 km-re lévő ügyfélszolgálatra, ahol az eladó minősíthetetlen stílusban közölte, hogy mi tettük tönkre és, hogy eltelt hat nap, miért nem jelentettem eddig. Az, hogy hat napja ez az első munkanap nem igazán érdekelte... Vérlázító stílusban, gyakorlatilag a pofánkba nevetve közölte ELŐRE, hogy semmi esélyünk nincs, nem küldhetem vissza, és nem él a 3 nap sem, mert ez nem hiba, hanem sérülés! Hosszas huzavona után átvette a tévét, jegyzőkönyvezte és ennyi. Várjuk ki a 30 napot, majd akkor mondanak valamit. Eddig jutottunk és a végére teljesen szürreális lett az egész, elkérte a számlaszámom (ki tudja miért, hiszen csak a csere jöhet ugye szóba a legjobb esetben is, és mégis a 3 napos garancia lett ráírva a jegyzőkönyvre (ami ugye kizárt, mert ez nem hiba, hanem sérülés). Eddig tart a történet, illetve még annyi, hogy hazafelé a gyereknek vettünk egy korrekt helyen egy másik tévét, de nagyon rosszul gondolja az ed, hogy hagyom veszni a pénzem. Remélem a csalókat bünteti a törvény és mellesleg az emberi mivoltomban is megaláztak egy üzletnyi ember előtt... Köszönöm ezt a felejthetetlen ünnepet ennek az aljas cégnek!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!