Gyurcsány Ferenc szerint árt a határon túli magyarságnak az autonómiatörekvés. A Krónika által idézett erdélyi politikusok szerint a magyar kormány ezzel feladta az erdélyi magyarság megmaradásáért meghirdetett programot.
Azért az tény, hogy valamit akart. Van Merkel asszonynak egyéb dolga is, mint, hogy ezzel a porfészekkel foglalkozzon.
Rengeteg német cég van Magyarországon, úgy, hogy én azt tippelem, hogy valami gazdasági tárgyalás folyt. Ha ez igy volt, akkor sajnos, ahogy az eddigi tapasztalatok mutatják, mi fogjuk megint húzni a rövidebbet.
Ha már itt tartunk, bizony sokakat érdekelne, hogy Merkel asszony miért tett villámlátogatást nálunk. Bizonyára nem azért, hogy Gyurcsány szépnek nem mondható szemébe nézze. Nagyon akarhatott valamit Gyurcsánytól, amihez talán Orbán hozzájárulása is kellett. Nem valószínű, hogy a magyarságra nézve ez a valami jó lehetett ...
Szabó Vilmos éppen most magyarázta a bizonyítványt a Duna-tv hírműsorában.
Én még emlékszem rá, hogy az osztrák kormány milyen határozottan kiállt a déltiroliak autonómia törekvései mellet az olasz kormánnyal szemben. Istenem, hol vannak ezek Ausztriától!...
"Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke a Krónikának nyilatkozva elmondta: mindez az erdélyi magyarság megmaradásáért meghirdetett program feladásaként minősíthető. „Kár, hogy nem lehet elmagyarázni a jelenlegi szocialista-liberális kormány tagjainak, hogy ne a romániai utód- és testvérpárt kéréseire hallgassanak, hanem védőhatalomként lépjenek fel az erdélyi magyarság érdekében. Sajnálatos és elítélendő, hogy a magyar kormány fontosabbnak tartja a határon átívelő szocialista kapcsolatokat, mint a magyar–magyar viszonyt” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt."
Hát, hogy van-e még, nem tudom, de, hogy a Sapientia támogatását becsületesen megnyírbálták, az tény. Mondjuk, nem is nagyon van miből.
De én egy dolgot nem értek: miért nem tudnak ezek egy diplomatikus választ adni, mint pl azt, hogy másik ország belügye, vagy bármit. Miért uszítják egymás ellen a határon túli és anyaországi magyarokat?
A Bölcs Vezérünk már megint jobban tudja az érintetteknél, hogy mi a jó nekik. A Nagy Liberális meg csatlakozik hozzá: majd mi megmondjuk nektek mi a jó - mert ti hülyék vagytok hozzá...
Értetlenségre és elutasításra talált az erdélyi magyar szervezetek körében Gyurcsány Ferenc kormányfő kijelentése, hogy nem használ, hanem árt a határon túli magyar közösségek által megfogalmazott autonómiatörekvéseknek, ha Magyarország támogatja ezeket – írja a romániai Krónika hétfői számában.
Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Kóka János és Gyurcsány Ferenc kijelentései kapcsán a Krónikának elmondta, nyolcvan éve alig volt olyan állítás, amely jobban bizonyítaná: a magyarországi hivatalos vezetés mennyire hozzá nem értő módon kezeli a határon túli magyarság problémáit. „Mindkét politikus nyilatkozata minősíthetetlen, káros és rossz, ráadásul tudatlanságról és rosszindulatról árulkodik” – vélekedett Marosvásárhely volt polgármestere.