Kaptam valami ingyen regisztrálós,pénzkeresős izét,aki akarja nézze meg: http://www.websitetester.biz/index.php?lang=en&ref=85c449acf5b260d81bb558cab6d4fc05
Nem igaz, hogy a népszavazáson igent mondó több mint hárommillió ember az ingyenességre szavazott. A helyzet az, hogy az egészségügy eddig sem volt ingyenes, a munkabért többszörösen is terheli.
Istenem, és akkor mi lesz most azzal a szemlélettel, hogy ha jelképesen is, de azzal a 300 Ft-tal azt fejeztük ki, hogy most egy szolgáltatást veszünk igénybe. Én már úgy vártam, hogy Éger dokor egyszer csak majd úgy érezze, hogy szolgáltat, bár valamelyik reggel az egyik tv-ben azt mondta, hogy ő nem, csak a vízszerelő, vagy ilyesmi (nem emlékszem pontosan a szakmára).
"A népzavazási kérdésekre adott válaszok alapján több mint hárommillió ember úgy voksolt, hogy ha lehetősége van ingyen is megkapni a szolgáltatásokat, amikért korábban fizetett, akkor inkább ő ingyen akarja azokat."
- mondta Gyurcsány, miután a maszop 80-20 arányban bukta a népszavazást.
Ahogy a topiknyitóban leírtam, menjen a bús picsába, az olyan tetü, aki nekem ilyet mond, miután százezreket fizetek be évente erre az "ingyenességre".
Az eredménytelen népszavazásban bízik Horváth Ágnes, emellett úgy véli, hogy a vízitdíjjal megszűnhet az ingyenes egészségügy viziója is.
A szakminiszter a lapnak adott interjújában úgy véli, a vizitdíjra azért van szükség, mert át kell törnünk azt az általános vélekedést, hogy az egészségügy ingyenes, miközben nem az. Mint mondta, szükséges, hogy akik a rendszert igénybe veszik, legalább jelképesen járuljanak hozzá az ellátásukhoz. Horváthot nem zavarta az a felvetés, amely arra figyelmeztette, hogy fizetünk tb-járulékot
Helyes!! Erről van szó! - ha egyszer meg lehetett szervezni (taxis-blokád), miért nem leghet megismételni? A jogos érdekeket összefoglalni és egységesen a Kormány elé tárni! Döntsék el: meddig nézik gyereknek (durvábban: hülyének) az embereket? - meddig hisznek bennünket olyan bugyutának, hogy valóban azt hisszük, hogy "ingyé'aggyák"..... .
A bideshqrvaannyukat ezeknek e kecsegéknek, van egy csudagyönyörű lakásom a XIII.-ik kerületben, és csak havi 80k + rezsiért hajlandók kibérelni, pedig ilyen vagy szarabb kéglikért mi összegeket szakítanak a tulajok Nijmegenben, Hamburgban, Dallasban!
Szép ez a kádárista logika. Amit itt elővezetsz az a klasszikus: "adjatok nekünk ingyen sokmindent most, vagy lázadunk" játszmája a végletekig eltorzult magyar népléleknek. Ez teszi tönkre Magyarországot a hatvanas évek óta. És tulajdonképpen ez az, amit végig kellene vinni következetesen végre. Kirobbantani a lázadást és mocskosul leverni, úgy, hogy évszázadokra megtanulja a magyar, hogy max golyót kap ingyér, ha lázad mást nem.
Az érdekvédelmet meg kell szervezni, mert a szétforgácsolt megmozdulásokat úgy általában lesz@rják.
Lásd, amikor a sok kis buta mind külön időpontban tüntetett a saját kórházáért, 100-300-an.
Ha egységesen tették volna 10.000-en mindjárt más lett volna az üzenet.
Az iskoláért is mind a sajátjáért tüntetget, 100-300-an. Ez is a naés kategória.
A rendőrök, tűzoltók is külön-külön tüntetgetnek.
Az, hogy ezek így szépen összefogva, bevéve a dologba a vasutasokat, meg az összes többit egyszere mondják azt a mindenkori kurmánynak, hogy ácsi, mert leállunk... A maszek gyűár is leállhat, mert szolidaritási munkabeszüntetés is van a világon. És akkor majd a Suzuki rugdalja Fletó fejecskéjét, mert állnak a melósai.
El tudod ezt képzelni? Mert amíg nem, addig minden marad a régiben.
Cselekedni, érdekvédelmi szervezeteket létrehozni, kivágni a kommunista csöcsön nevelkdett lakáj szakszervezetiseket, szembenézni a fenyegetőzéssel, a lejártókampányokkal, szükség esetén a rohamrendőrökkel, na ahhoz már szükség lenne valamire, amit Magyarországon az emberek mindig a másiktól várnak.
Nos, a sültgalamb, nem fog a szájtátók szájába röppenni.
A Slobodna Dalmacija szerint a magyar tulajdonú ingatlanok kétharmadát illegálisan adják ki Horvátországban. A dalmát napilap Zimmer nicht frei felcímmel indítja képes beszámolóját, amely szerint Viren a magyarok többsége azon ügyeskedik, hogy adófizetés nélkül jusson jövedelemhez a szobáztatásból.
Ha jönnek az ellenőrök, akkor azt kell mondani, hogy a barátaink vagytok, és nem fizettetek a szállásért - a magyar apartman tulajdonosok állítólag így oktatják ki a vendégeiket, akiktől zsebbe kérik a pénzt. Az elmúlt pénteken 11 magyar tulajdonban lévő apartmanban találtak olyan rokonokat és barátokat a horvát ellenőrök Vir szigetén, akikről elég könnyedén kiderítették aztán, hogy az említett kapcsolatot hirdetés útján hozták létre a szállásadójukkal.
Mint arról már beszámoltunk, júniustól 300 ellenőr járja a horvát Adriát, és azonnal lepecsételik 30 napra a feketén kiadott apartmant vagy házat, és ez ellen még fellebbezni sem lehet. Az egyik legfontosabb változás, hogy a szobáztatók az idén nem hivatkozhatnak arra, hogy minden lakójuk rokon, aki csak beugrott néhány napos családi vizitre. Az új rendelkezések szerint a bérbeadók egy szezonban maximum 15 egyenes ági rokont fogadhatnak idegenforgalmi adó megfizetése nélkül. (A családtagokat, barátokat egyébként szintén be kell jelenteni, méghozzá név szerint, utánuk azonban adózni nem kell, csak valamennyi illetéket fizetni.) Viren egyébként magyar jegyzi a rekordot, 150 barát vendégül látásával.
Pénteken 11 magyar apartmant, néhány nappal korábban pedig három házat hat apartmannal zártak be ideiglenes Viren feketén szobáztatás miatt. Az egyik magyar tulajdonosnő ellen, aki az ellenőrzés kezdetén el akart szökni a hatóságok elől, hétfőn szabálysértési eljárást is indítanak a zadari bíróságon.
Az ellenőrzés a legkellemetlenebbül azonban 30 vendéget érintett, akik még alig foglalták el a szobájukat, de máris ki kellett költözniük onnan. Volt, aki elmondta: 480 eurót fizetett előre az apartmanért egy hétre. Az ellenőrök szükség esetén rendőrségi felügyelettel házkutatást is tartanak, hogy belenézzenek az iratokba, számlákba.
Viri ingatlanok Kép: Csurgó Sándor A Slobodna Dalmacija utal arra is, hogy a magyarok öt évvel korábban főleg bankhitelekből kezdtek elépítkezni Viren. Egy évvel ezelőtt 103, többségében magyarok által épített házat bontottak le a horvátországi szigeten. A ledózerolt ingatlanok építési tilalom alatti területeken, illetve a tengerpartot övező 70 méteres sávban álltak, amelyre szintén szigorú építési tilalom vonatkozik.
A példát statuáló bontások után is több ezer olyan ház - köztük igen sok magyar tulajdonban lévő - maradt még Viren, amelyet engedély nélkül húztak fel, abban bízva, hogy majd utólag sikerül a jogállásukat rendezni.
Úgy tűnik, a tulajdonosok többsége nem hiába reménykedett, egy közelmúltbeli miniszteri döntéssel ugyanis a becslések szerint 9000 ház legalizálása kezdődött meg a Zadarhoz közeli szigeten.
A magyar háztulajdonosok nem akartak nyilatkozni a feketén szobáztatásról, egyikük kérdésemre annyit mondott: Méltánytalan az eljárás. A probléma pedig nem csupán a magyarokat érinti. Amíg a viri házaknak nincsenek meg a hivatalos papírjai - a tulajdonosok bejegyzése a földhivatalokban folyamatban van - nem is lehet turisztikai szolgáltatásra hivatalos engedélyt kérni.
Kevés olyan munkahely van, ahol sztrájkolhatnak, mindenki helyére azonnal tízen állnának be. Ezzel zsarolnak a munkaadók. Vonatot vezetni nem mindenki tud.
A munkaerő mindenütt annyira van megfizetve, amennyit kikövetel, ill. ki tud kényszeríteni magának.
Amíg a munkaerő szervezetlen, és otthon kaffog az odújában, ahelyett, hogy jól besztrájkolna, hogy fizzessen szépen a munkaadó, vagy zárjon be és húzzon melegebb éghajlatra, addig természetesen marad ez az állapot.
Csak amikor a második opció is előtérbe kerül, akkor a magyar munkavállaló ótómatikusan magaalátrágyáz, és a pofája súlybakerülvén visszatér az odúban kaffogáshoz.
A boltban pénzért tudsz vásárolni. Nem GDP-ért, ami a szocialista időkben TUDATOSAN hamisított volt. A pénz pedig 208:13 arányban állt. Verheted a nyállad, gúnyolódhatsz, csinálhatsz akármit, a 208:13 arányon utólag változtatni nem tudsz. Ezért aztán úgy teszel, mintha nem is létezne. LOL :) Remélem költségtérítéses képzésre jártál.
Leborulok a nagyságod előtt, megadom magam. Egy olyan vitában, amelyben saját szerény meglátásod szerint kizárólag az általad összekapirgált számok a helyesek, nyilvánvalóan csak te nyerhetsz. Belátom, a mérhetetlen tudásodhoz képest egy KSH tanumány valóban jelentéktelen. Kérlek, add meg az elérhetőségedet annak érdekében, hogyha esetleg valami kérdésem merülne fel a gazdasággal, vagy általában az élet nagy kérdéseivel kapcsolaban, bölcs tanácsaidért felkereshesselek.
Tisztelt fórumtársak! Mindent nagyon rosszul látunk. Az ország számára a kiutat nem a feketegazdaság felszámolása, nem az adófizetők bázisának kiszélesítése, és egyéb, teljesen agyament elképzelések megvalósítása jelenti. Az egyetlen kiút az, ha az isteni fényben ragyogó, megkérdőjelezhetetlen tekintéjű szellemi főgurut, a nagy napkeleti bölcset, hanyattesettet választjuk meg vezetőnknek. Imádkozzunk, hogy e titokzatos idegen kilétére fény derüljön, és az ország, sőt az egész világ végre szembesülhessen zsenialitásával, és az emberiség felé kinyujtott kezét megragadva végre kibotorkálhassunk az évtizedes homályból.
Amig Mo-on a keresetek nem fedezik a munkaerő újratermelési költségét, és pluszmunka kell ahhoz, hogy a rezsi ki legyen fizetve, megy hogy éhen ne haljunk, addig bizony az állam kapja be! Könnyű milliós fizetésekből pofázni.
Erővel még diktatúrában sem érsz el túl messzire. Annak, hogy valaki elfuvarozon egy szekrényt innen-oda, hétvégén szőlőt szedjen, annak egy jó része mindig is feketén fog menni. Ezen túl sokat hőzöngeni nem érdemes. Ezt megtenni bűnbaknak meg ostobaság.
Természetesen lesznek, azonban az arányuk leszorítandó egy eltűrhető szintre. És ez a mindenkori hatalom egyik alapfeladata kell legyen. Az adófizetési hajlandóság nem belátás kérdése, azt ki kell kényszeríteni, nem megy másképp, a mértéktől függetlenül. Ennek az erőforrásigénye kétségtelenül nagy, de mindenképpen megtérülő befektetés.
Ennyi adó mellett adókerülők mindig is lesznek. A visszaszorításuk (mivel nincsenek központilag nyilvántartva) elég nagy erőforrásigényű. Normális rendszerben, ahol elviselhetők, átláthatók és kiszámíthatók az adók (nem választás előtti PR fogás az adócsökkentés) tehát egy olyan rendszerben, ahol, ha valaki tisztességgel adót fizet, az előnyben van az adót nem fizetőkkel szemben - egyre több embernek éri meg adót fizetni. Ez a jó irány és nem az üres panaszkodás a feketemunkára.
Leszarom a szocialista GDP-t. Egy fals, hamis mutatószám. Egyébként sem adnak érte semmit a boltban, az meg köztudott, hogy a szocializmusban hogyan volt (több vonatkozásban is) tudatosan meghamisítva. Te meg erre építesz? A hazugságra? 1970-ben a lakossági összjövedelem 208 milliárd Ft volt, ebből 13 milliárd volt a nyugdíj. Így tartották el a mai nyugdíjasok a saját koruk nyugdíjasait. Átlagnyugdíjjal számolva - az átlagkereset 34 százalékán. Verheted te akárhogy a habot, ez TÉNY. Sokkal kevesebb nyugdíjast tartottak el, egészen nyomorúságos körülmények között.
"Összességében, semmi nem támasztja alá, hogy a gazdaság teljesítményéhez viszonyítva az akkori aktív keresők drámaian kisebb mértékben tartották el a nyugdíjasaikat."
Utolsó, mocskos hazugság. Alapvetően és lényegében mond ellent a tényeknek.
De nézzük, mi történik most? Az emberek döntő többsége korhatár előtt megy nyugdíjba? Döbbenetes mértékű a rokkantnyugdíjasok száma? Miért is kellene a munkanélküliség réme elöl rokkantnyugdíjba menők tömegeit eltartani?????? Miért is kell tolerálni, hogy az eü rendszer legnagyobb felhasználói gyakorlatilag ingyen használják azt, járulékot nem fizetve? Hitelből van ez az egész szar finanszírozva? Amit azoknak is kell fizetni, akik ma még meg sem születtek?
Mindeközben a GYES és a nyugdíj aránya sosem látott mélyponton van? Hogy becsüli a gyerekes anyákat a társadalom és hogy a nyugdíjasokat? Demográfiai válság előtt állunk?
Inkább arról van szó, hogy dolgoznom is kell egy kicsit. És persze, utána is kellett néznem a KSH honlapján, hogy pontosan hogyan néztek ki az adatok néhány évtizedre visszamenőleg. Találsz ott egy tanulmányt - ha tudod melyikről van szó, akkor rendben, ha nem, akkor majd elárulom melyik, ha szépen kéred- ami '70-től 1999-ig részletesen taglalja a nyugdíjjal kapcsolatos tényeket, adatokat, összefüggéseket.
Számos összetevőt lehet vizsgálni, de jól láthatod majd az anyagból, hogy a GDP arányos nyugdíjkiadás (1970- 3,8 % , 1999- 8,7%) arányait tekintve milyen mértékben nőtt a nyugdíjasok számához képest (1970- 1, 450 millió, 1999 - 2, 757 millió). Természetesen, az összevetést nehezíti, hogy pl. az 1999-es adatok már nem tartalmazzák a nyugdíjszerű ellátást. Ugyanakkor a szocializmusban sokat jelentett a vásárlóérték szempontjából az ártámogatási rendszer, amely a mainál kiterjedtebb volt. Összességében, semmi nem támasztja alá, hogy a gazdaság teljesítményéhez viszonyítva az akkori aktív keresők drámaian kisebb mértékben tartották el a nyugdíjasaikat. Persze, lehet, hogy te csak úgy fejből ismersz ellentmondó adatot, de ha már a forrást nem is adod meg, az adatokhoz tartozó évszámot biggyezd oda.