Keresés

Részletes keresés

profikám2007 Creative Commons License 2008.05.10 0 0 15125
Habi!

Mivel megszólítottál ezért úgy érzem válaszolnom kell. Egy társamat kimoderálták, mert a „szőke kapitány” viccelni merészelt három makói hagymával, amely szerintem azért mégsem okozhatott akkora érdeksérelmet, bár ki tudja.:-) Nem szoktam megfutamodni, csak következetes lenni. Csak nagyon extrém esetekben vagyok híve a cenzúrának, mert bár ha arctalanul is, de a különféle néven író emberek véleménye a sajátjuk, hozzájuk köthető, tehát felelni is nekik kell érte. Én  még azon az estén meg írtam, de bizonyára elkerülte a figyelmed, hogy akkor inkább kimoderálom magam. Az „illetékes elftárstól” máskor kevesebbért is kaptam egy telefont, vagy egy sms-t, most nem, ebből azt szűrtem le, hogy talán nem is hiányzok innen.

 

Az öreg úrnak ehhez semmi köze, az utóbbi időben már csak szórakoztató sem volt, nézem most is ezt az ezer sebből vérző, indulatból íródott megyesi gusztáv glosszát. Neki ez közlésre méltó, szerintem meg egy átgondolatlan, a saját állításaival ellentmondásba keveredett ócska fércmű. Már vitázni sem érdemes vele, olvasd el figyelmesen azt az írást és megérted miért. A jégkorongban viszont mind a kettőnk csapata elbukott, de a jövő évben lesz egy fontosabb korong esemény, amelyen mindenképpen személyesen is ott szeretnék lenni, biztos vagyok benne, hogy kitalálod a helyszínt.:-)  Maradok őszinte Fradista barátsággal, Áldás, Békesség.

HAJRÁ FRADI!

Előzmény: Habi (15033)
bigacsiga2003 Creative Commons License 2008.05.09 0 0 15110

szerencsere mar teljesen mind1 h te mit szeretnel tenni. javasolnam h vegyel egyutra jegyet Tibetbe.

Előzmény: Régi Fradi (15106)
Régi Fradi Creative Commons License 2008.05.09 0 0 15106

Mától leteszem ezt a nickemet, az alany megszünt.

Síp ucaiak jönnek helyetted

Nyugodj békében, drága Fradi.

Aztán majd meglátjuk, hogy mit tegyünk.

elefantkillah Creative Commons License 2008.05.09 0 0 15084
nem tömheti minden csapat zsebét az állam, nem építhet minden klubnak az ország saját stadiont, ezt neked is bekell látnod.

Előzmény: Focinho (15083)
Régi Fradi Creative Commons License 2008.05.09 0 0 15071
Eddig a Pál utcai fiúk volt az etalon az Üllői úton, mától a Síp utcai fiúk jönnek.
Előzmény: Régi Fradi (15070)
markov1 Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15060
Az egyik ember hozott, a másik vitt...nem is kicsit.
Előzmény: Régi Fradi (15057)
pranzo Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15055
válltól kell csuklóig mérni
Előzmény: G666 (15052)
pranzo Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15054

nekem a munkásokkal és a parasztokkal nincs semmi bajom, mindkét társadalmi rétegre szükség van

nagyobb szükség mint áldiplomásokra, akik a tandíj mentes egyetemeken kettesekkel csúszkálnak

akikkel gondom van azok a munkásparasztok, fszopózók, banánt dobálók, pályára ugrálók, gyalázkodók

nincs rosszabb az öntudatra ébredt munkásparasztnál

bevezették az internetet és már tájékozottnak is hiszi magát, megtalálta a guglit - tud mindent, legalábbis azt hiszi

Előzmény: Tamas(Ottawa) (15050)
Tamas(Ottawa) Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15050
Olyat is találhatsz orvos berkekben, ha alaposabban körülnézel... :-)
Szóval nem kell mér életformához sem kötni. Legyen egyszerűen normális ember, abból van úgyis a legtöbb, már ha a statisztikának hinni lehet... tudod a Student féle t-eloszlás...
Előzmény: pranzo (15049)
Tamas(Ottawa) Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15048
Ennyire nem érdemes leszűkíteni. Szerintem minden társadalmi rétegben van sok normális, és utálatos egyed. Elég, ha csak az önfegyelemre képtelen, öntörvényt gyakorlókat szűrik ki. Ide még akár közgadász, vagy mérnök is tartozhat, a munkáson kívül.

Adott esetben még orvos is... :-)
Előzmény: pranzo (15047)
pranzo Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15045

te mit keresel itt kis szájlélegző?

most olvastam, hogy a rövid végtagok és az intelligencia összefügg - nézz magadra

Előzmény: G666 (15037)
Törölt nick Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15042
Legalább megint kimennek a családok. Mind az 1500an... :)))
Előzmény: elefantkillah (15041)
elefantkillah Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15041
most akkor megint kezdődik a tüntetés szezon?

Előzmény: Régi Fradi (15035)
monteverde Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15040
Kedves pranzo,ugye nem fogsz ma is egész nap itt hisztizni?
Habi Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15039

Hagyjatok pranzot,mert elofordulhat,hogy eccer o operal majd teged.

Aztan jol elkezel..

Azt mondja vedekezesnek,azt hitte,hogy boncol,nem operal.

Előzmény: G666 (15037)
Habi Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15038

OFF:

 

Tamas,Badhool,Feco,sjose,Lacoste,ha erre jartok...

Neztem ma a TV hireit.

Philadephiaban 15 rendor kirangatott az autobol 3 faszit es agyba-fobe rugdostak oket..Ugy lesz belole.

 

Mind a 15 rendor lila ingben volt.

Csak mint erdekesseget irtam be.  :0)))

Kivancsi lennek,tis is lattatok?

Habi Creative Commons License 2008.05.08 0 0 15033

Profikam ott kovetett el hibat,hogy kigyot melengetett a keblen.

Egy viperat.

Nem is.Kobrat.Kiralykobrat.

 

En haraxom ra,mert megfutamodott.Ez van.

Nagyon jo irasai voltak,amik most hianyoznak.

Allithatom,nem csak nekem.

Csak annyit kellett volna neki tenni,hogy egyszeruen nem valaszol neki.

 Megunta volna.(talan.)

Vagy csak siman szolni kellett volna neki,nem kivanatos a topikjaban,

menjen a voros lilaingesekhez,ahova tartozik.

 

Van jo hirem is:

A dozsasok mar kezdik befogadni.

Beszelnek vele,FRADI-gyulolo irasait kopizzak.

 

Zsak,meg a foltja.

Előzmény: tutetem11 (15023)
tutetem11 Creative Commons License 2008.05.07 0 0 15027

Maradjunk.

Volt szerencsém.

Előzmény: Régi Fradi (15025)
tutetem11 Creative Commons License 2008.05.07 0 0 15024

Még csak annyit:

el kéne gondolkodni pro és kontra.......

Előzmény: tutetem11 (15023)
tutetem11 Creative Commons License 2008.05.07 0 0 15023

Persze bármiről szivesen olvastunk.

De ami itt ment a fröcsögés az már sok volt. Nem a téma volt a probléma.

Mi /egyrészt/ a furulyában láttuk a problémát, maga másban.

Abban  témában nem volt több. Hihetetlen volt újra a lerágott csontot elvenni ezredszer no meg fingot hámozni. De ez is belefért volna.

Számomra /ezt persze irhatom Profikám nevében is / nem program a 150 aljas és kicsinyes anyázó hozzászólás között kikeresni azt a párat amin érdemes vitázni.

Semmiféle sértődés nincs bennünk, de ezt  a szerintünk igényes "kocsmát" mi hoztuk létre és mi is gondoltuk úgy hogy eddig és ne tovább.

Higgye el hogy mi megtaláltuk azt a helyet ahol újra elmélkedhetünk a világ dolgain a legkomolyabb dolgoktól a legnagyobb hülyeségekig.

Pár napja azt hittem hogy ez a topik végre elhal, de most megint tombol a gyűlölet.

És ne haragudjon nem érdekel az hogy kinek van igaza.

Ez a szint méltatlan.....

Előzmény: Régi Fradi (15019)
Törölt nick Creative Commons License 2008.05.07 0 0 15013
:)
Előzmény: Törölt nick (15012)
Törölt nick Creative Commons License 2008.05.07 0 0 15011

Megtudom, de nem szándékozom veled megosztani.

Mondtam, van egy szint ami alá nem megyek.

Nem hagyom, hogy lehúzz arra a szintre.

Felőlem szánalmasozhatsz, csinálhatsz akármit.

Vedd úgy, hogy nyertél, ha ez neked fontos.

Én max. somolygok csendben.

Mint írtam volt további szép napot.

Előzmény: Törölt nick (15006)
félidei perec Creative Commons License 2008.05.07 0 0 15008

olyan nincs. van egy folyamat, amiből következnie kell valaminek.

 

Előzmény: Törölt nick (15007)
félidei perec Creative Commons License 2008.05.07 0 0 15005
akkor egyszerűbben kérdezem. mi következik ebből?
Előzmény: Törölt nick (14987)
Törölt nick Creative Commons License 2008.05.07 0 0 15004

Nem, csak nem ereszkedem le ilyen alacsonyra.

További kellemes napot.

Előzmény: Törölt nick (15003)
Törölt nick Creative Commons License 2008.05.07 0 0 15002

Látod.. ezt tudod, a buta személyeskéedést.

Érv nélkül.

Zárjuk le. Ne reagáljunk inkább egymásra.

Előzmény: Törölt nick (14998)
Törölt nick Creative Commons License 2008.05.07 0 0 14999

Érv a fenét. Mire legyen válaszom? Az, hogy az idő megszépíti az emléked és már nem emlékszel arra mi volt a szar anno?

Előhozod azokat, amiket már a sarki kutya is ezerszer átrágott. A felületes, érvnek tűnő, hangzatos puffogásokat.

 

fejezük is be. Nem akarok bántót mondani.

Előzmény: Törölt nick (14996)
Törölt nick Creative Commons License 2008.05.07 0 0 14997

Nem, nem ez a FRADIZMUS.

Nem fejtem ki neked, mert téged nem is ez érdekel, hanem, hogy hisztizzhess egyet a házigólkirály miatt.

Egy olyan ember miatt csinálsz bohócot magadból, aki a cipőjét nem vihette volna senkinek, ha 10 évvel idősebb, vagy nem vagyunk ilyen nyakig szarosak.

Előzmény: Törölt nick (14992)
elefantkillah Creative Commons License 2008.05.07 0 0 14995
hogyhogy? a jojo ismegkúrta a lipcsei nőjét mint a dragóner?
vagy hogyis volt az a pletyka?

Előzmény: Törölt nick (14988)
Törölt nick Creative Commons License 2008.05.07 0 0 14994

Az agyonismételgetett panelokon kívül megismerhetek tőled a témában valamit?

Mert ez kevés.

Az öreg és a metro szintjén tolod.

Előzmény: Törölt nick (14993)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!