Banánnal fogadták pofonnal távozik?
Újabb gyöngyszemmel bővült a Ferencváros botránykrónikája: volt már példa arra, hogy szurkoló vert szurkolót, megesett, hogy drukker ütött Fradi-játékost, sőt olyan is előfordult, hogy rivális futballistát és edzőt rugdostak össze az Üllői úton. De hogy szurkoló kapjon maflást kedvenc csapatának labdarúgójától, ráadásul a klub öltözőjében, az egy újabb szint.
Vasárnap késő este, többórányi buszozás után érkezett meg az Üllői úti székházhoz a Ferencváros labdarúgócsapata. A gárda ugyan 2-1-ről fordítva 3-2-re nyert a Tuzsér otthonában, ám játéka ugyanolyan kiábrándító volt, mint az elmúlt hetekben. Ezt a magukat szurkolóknak nevező egyedek nem először tették szóvá. A buszról leszálló kameruni Edouard Ndjodo a szidalmakat különféle egyezményes jelek mutogatásával konstatálta, majd a drukkereket egyetlen szóval illette. Az orális szexre csábított egybegyűltek felháborodása ettől nem csitult, közülük az egyik bátrabb fiatalember a játékosokat az öltözőig követte, ahol az elmondások alapján szó szót követett, amit Ndjodo egy ökölcsapással igyekezett lezárni. Addigra több drukker már a folyosón ténfergett, egyikük társa segítségére sietett, ám a klub angol tulajdonosának részvételével az Üllői útra igazolt, szintén színes bőrű Kourouma Mohamed Lamine Ndjodo mellé állt, majd ki akart rontani az előtérbe, de a többiek, Lipcsei Gábor gyúróval az élen, visszarángatták.
Az eset először a Ferencvárosi Szurkolók Szövetsége által üzemeltetett www.fradidrukker.hu internetes oldalon jelent meg elsőként. Idézet a beszámolóból: Ma este a Ferencvárosi Torna Club egyik labdarúgója előbb szidalmazta az FTC szurkolóit, majd ököllel (!) ütött meg egy fradistát. Egy társa szintén támadólag lépett fel a szurkolókkal szemben. Az ilyen ťsportembereknekŤ sem az FTC-ben, sem általában a labdarúgásban nincs helye, soha többet nem ölthetik magukra a Fradi mezét!
A történtekhez tartozik: a legjobb indulattal sem állítható, hogy a szurkolók Ndjodót a szívükbe zárták volna. A Honvédtól nagyvonalúan kölcsönkapott játékost első zöld-fehérben megvívott meccsén banánnal hajigálták, később leköpdösték, jóllehet 14 góljánál többet senki nem ért el a csapatból, ráadásul Lipcsei Péter csapatkapitányon és Dragóner Attilán kívül több időt senki nem töltött a pályán. Mindemellett azt se nagyon lehet az afrikai légiós szemére vetni, hogy ne tett volna meg mindent. Amikor lehetőséghez jutott, rendre kiadott magából apait, anyait, s noha nem egy Etoo, de még nem is egy Drogba, tisztességgel küzdött, ami nem mindegyik (magyar) csapattársáról mondható el.
Zárójelbe írtuk, holott ki kellett volna emelni: magyar! A banánhajigálástól a köpködésig megannyi jel mutatta, a drukkerek szemében Ndjodónak elsősorban az volt a bűne, hogy fekete a bőre. A rasszizmus megjelenése az Üllői úton nem új keletű probléma, még ha nem is az összes szurkolóra jellemző. Ám nem kell sokat időzni a fradidrukker.hu-n ahhoz, hogy az ember gyomorforgató hozzászólásokba botoljék, vagy cigányokat gyalázó kisfilmek linkjeire bukkanjon
Külföldön maradjunk az angoloknál az efféle problémát megoldották. Mi még ott tartunk, hogy egy szurkoló, legyen nappal vagy éjszaka, minden további nélkül bejuthat a székházba, sőt: az öltözőbe.
Miközben nem akad egy biztonsági ember sem, aki megállítsa
A helyzet, persze, nem normális, de a klub pillanatnyi helyzetében ez van válaszolta Rieb György, a Ferencváros elnöke. Elmondta, hogy a firtatott probléma megoldása miatt kért vizsgálatot a labdarúgó zrt.-től. Az incidenst roppant fájdalmasnak minősítette, mondván, súlyosan sérti a Ferencváros hírnevét, és határozottan elítélte a történetben szereplő mindkét oldalt, ám az is érdekes, hogy szurkolók csak úgy mászkálhatnak a klubházban.
Az elnök leszögezte, hogy azonnal lépniük kell, és az állandó portaszolgálat bevezetését szorgalmazza: Ettől a sajnálatos incidenstől függetlenül már korábban eldöntöttük, hogy bevezetjük az állandó portaszolgálatot, ám ez eddig pénz hiányában meghiúsult. Az angoloknak május 9-én, azaz pénteken kell fizetniük, onnantól jogi értelemben is a területen belül vannak, és nyilvánvaló, hogy meg fogják oldani ezt a helyzetet.
Már amennyiben a történtek nem befolyásolják őket annyira, hogy a pénteki fizetés előtti utolsó pillanatban inkább elállnak az üzlettől. Ettől egyáltalán nem kell tartani, lelkesedésük és kedvük is töretlen állította Rieb György elnök.
A klub az őszi szezonban az efféle esetek megelőzése érdekében legalábbis sajátos megoldáshoz folyamodott: a vérmes szurkolóból az évek során biztonsági szakemberré avanzsált Tóth Csaba vezetésével a kapuknál megtiltotta a belépést a feketelistán szereplő (szélsőséges nézeteket valló vagy szélsőségesen viselkedő) drukkereknek. A bekövetkezett felháborodás hatására vagy sem, mindenesetre a télen új biztonsági céggel kötött megállapodást az egyesület
Az eredmény itt van.
Petró László, a klub jogásza a fenti intézkedést kommentálni nem óhajtotta, azt viszont elmondta, szerinte kizárólag a szurkolók azonosításával lehetne megelőzni az ilyen eseteket: A sporttörvény ugyan lehetőséget ad az oda nem illő egyének kitiltására, ám a probléma a személyazonosság megállapítása. A tökéletes megoldást a szurkolói kártya bevezetése jelentheti. Ez irányban tettünk már lépéseket a múltban, ám a rendszer kidolgozása igen jelentős költségeket emésztett volna fel, nem beszélve arról, hogy rengeteg jogszabályt kell figyelembe venni, hogy mást ne mondjak, szükséges az adatvédelmi ombudsman állásfoglalása is.
Az öltözőben megütött fiatalember rendszeresen ki-be járkál a székházban, folyamatosan fontoskodik, lekezel a játékosokkal. Bizonyára most is úgy gondolta, ő bármit megtehet nyilatkozta egyik informátorunk. Más forrásunk tudni vélte, a Grini becenevet viselő szurkoló vette a bátorságot, s vonult az öltözőbe, s távozott onnan felrepedt szájjal. A rendőrség ugyan kiérkezett a helyszínre, ám eljárást senki nem kezdeményezett. Ndjodót állítólag megfenyegették. A mai edzésen már nem biztos, hogy megjelenik. Meglehet, önszántából marad távol, s előfordulhat, hogy a Ferencváros vezetősége válik meg a csatártól. De az sem elképzelhetetlen, hogy az országból távozik.
És ez nem az ő szégyene lenne.