Pont erről beszélek, idejön a kerekfejű Robinson, elmondja a választási beszédét, a Grinik bekajálják, aztán az utaslistán meg ott van a Kutasi, a Tóth és a Sajó Dani neve.
Mint az FTC korosztályos csapatainak legtehetségesebbjei.
A volt államtitkár beszédében elmondta, Orbán Viktor személyesen adott utasítást arra, hogy jelentsék fel a rendőrségen, sőt már az is el volt döntve, hogy miért kell elítélni az államtitkárt. Mikor pedig kikérték képviselői mentességét, hogy letartóztathassák, akkor meg sem fordult a Fidesz vezetőink fejében, hogy előbb egy politikai vizsgálóbizottság előtt adjon számot tevékenységéről, amely esetleg tisztázhatta volna.
Mint mondta, éjjel nappal dolgozott, sőt miközben a kukorica exporttámogatások miatt kétszázmilliós hűtlen kezeléssel vádolják, addig később kiszámolták, hogy a tranzakció harminc milliárd forintos nyereséget hozott az államnak. Szabadi szerint az összesküvés méreteit példázza, hogy gyakorlatilag egy hónap alatt falhoz állították az FVM vezetőit, köztük Torgyán Józsefet is. A kormány ehhez a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentéseit használta fel fegyverként. Ezek után odatették Boros Imrét a minisztérium élére, akiből - Szabadi Béla szerint - Orbán kiforszírozta az államtitkár feljelentését.
Ez a III/III-as volt MSZMP-s majd FIDESZ-es Boros vette el az addig kifogástalan állapotban lévő pályánkat is a minisztériumtól, és adta oda Senkiházi Dajcs Tamásnak, aki három-négy év alatt leamortizáltatta.
Az miért provokáció, ha az alcsony intelligenciájú emberek egy vitafórumon minden helyzetből szopnak?
Én sem járok a Szereljük meg a kipufógócsövet topicba vagy az Etessük a tehenet-be.
Szedjétek már össze magatokat, ezzel a felkészültséggel, képességgel, tájszólással amivel a zöm itt rendelkezik, annyit nem volna szabad leírniotok, hogy Hajrá, Fradi!
Parasztok vagytok, hülyeségeket írtok, utána meg megpróbáljátok eltüntetni a nyomokat, a fradistáknak meg ég a pofájuk miattatok.
Mondtam már, ezzel a képességgel régen dózsások lettek az emberek.
Ki tudja már, ki provokált kit először, oly régen kezdődött, s már egyik oldalt sem érdekli a kezdet, ezért nagyon nehéz, vagy immár lehetetlen, egy mindenki számára elfogadható lezárás... 1gy aztán megy az adok-kapok oda-vissza.
És tudod, ha kiszűröd a sok szemetet, mindkét oldalnak van jó meglátása, egyformán a Fradiért vannak. Most képzeld el, mi lenne, ha a marakodásban felőrölt energiáikat egy irányba fordítanák - na nem feltétlenül itt a fórumon, hanem a valós életben!
"Nyilván jobban örülnénk, ha sikerülne kiharcolni a feljutást, hiszen így már a következő idényben meg lehetne célozni az európai kupát érő helyek egyikét."
Meg kell nyerni a Magyar Kupát (az NB2-vel együtt) jövőre. Ilyen egyszerű.
Lemaradtam,ki az Oreg?? Valaki beirta,figyelmeztettek Ra,de kitoroltek amire megneztem.Csak az az egy modja van,hogy ne garazdalkodjon itt a maga egyedi stilusaban,ha megtudja mindenki,hogy ki is O valojaban.Utana kivncsiak leszunk,hogy tovabbra is folytatja e a parasztsagait!!Szoval???Nev??
– A futballklub jövő évi költségvetése volt a téma, arról egyeztettünk Berki Krisztián igazgatóval, hogy nagyjából mennyi pénzt áldoznánk a következő szezonra. – És mekkora összegben állapodtak meg? – Körülbelül két és fél millió fontra, kerekítve nyolcszázmillió forintra lesz szükség ahhoz, hogy megvalósítsuk terveinket. – Ezt a pénzt akkor is a Ferencváros rendelkezésére bocsátják, ha a csapat nem jut fel az első osztályba? – A fizetésnek nincs köze ahhoz, hogy az élvonalban vagy a másodosztályban szerepel-e a csapat. Nyilván jobban örülnénk, ha sikerülne kiharcolni a feljutást, hiszen így már a következő idényben meg lehetne célozni az európai kupát érő helyek egyikét. Mert – mint már sokszor hangsúlyoztuk – ez a célunk. De akkor sem esünk kétségbe, ha nem kerül fel a gárda, akkor az alapoktól kezdjük el az építkezést. – Hallani olyan pletykákat, hogy ha nem sikerül a pályán, a zöldasztalnál szerzi meg az FTC az NB I-es indulási jogot... – Ezt mindenki felejtse el! Angliából jöttünk, nagy célokkal, nálunk szóba sem kerül a szabályok kijátszása. Nem számolunk kiskapukkal. Azt szeretnénk, ha magyar, lehetőleg ferencvárosi nevelésű fiatalokra épülne a jövő Fradija, kiegészülve néhány kiemelkedő tudású EU-s játékossal.