A tudatosságot gyakorlók, illetve iránta érdeklődők hozzászólásait, véleményeit, tapasztalatait olvasnám itt szívesen, meg persze megosztanám a sajátjaimat.
Összeszedtem egy csokorral a gondolat témából,..... A gondolat visszaverődése hozza létre a tárgyat, ha látjuk azt, ha nem. Ez a folyamat a gondolat tárgyiasulása........
Akkora mennyiségű adat van ebben a témában, hogy nehéz eldönteni melyik a megfelelő tanítás.
Alan Watts:
Ha a nirvána a megszűnés (nir) és a fordulatok (vritti) elemeiből tevődik össze, akkor pontosan azt jelenti, amit a Jógaszútraa jóga céljának nevez: cittavridhinirodha- a tudat
forgolódásainak megszűnése. Ezek a „forgolódások” a gondolatok, amelyek révén a tudat igyekszik megragadni a világot és önmagát. A jóga gyakorlatában éppen azzal szüntethetjük meg a gondolatokat, hogy addig gondolkozunk rajtuk, amíg hiábavalóságukat élénken meg nem tapasztaljuk, ezért egyszerűen megszűnnek, mert a tudat ráeszmél saját természetes, háborítatlan állapotára.
Tilopa maximája:
Se gondolat, se töprengés, se elemzés,
Se gyakorlás, se törekvés;
Hadd csillapodjék.
Hui-neng
A gondolatok maguktól jönnek-mennek, mert a bölcsesség nem korlátozhatja
őket. Ez a pradzsnyá, a természetes megszabadulást hozó
szamádhi, Ilyen a „nem-gondolat" (vu-nien) gyakorlása. Ám ha
semmire sem gondolunk, a gondolatokat azonnal megállítjuk, ezzel a
módszerrel csak gúzsba kötjük magunkat. Ezt nevezzük eltompult
szemléletnek.
Sasaki:
Egy nap kitöröltem agyamból minden gondolatot. Lemondtam minden
vágyamról. Elhagytam minden szót, minden gondolatot: csöndbe
kerültem. Különös érzés volt- mintha valamibe belevonódnék, mintha
egy ismeretlen hatalommal érintkeznék... aztán pszt! Beléptem.
Testem fizikai határai feloldódtak. Természetesen volt bőröm, mégis
éreztem: a világegyetem középpontjában állok. Beszéltem, ám szavaim
elvesztették jelentésüket. Láttam, emberek jönnek felém, de
mindegyikük ugyanaz az ember volt: én magám! Soha nem ismertem
ezt a világot Eddig azt hittem, teremtettek, most meg kellett változtatnom
a véleményem: nem teremtettek; én magam voltam a világegyetem;
Sasaki mint egyén nem is létezett.
Bankéi:
Kiseperni a fellépő gondolatokat olyan, mintha vérrel mosnánk le vért.
Lin-csil:
Ha ideje felöltözni, vedd fel a ruhád! Ha járnod kell, járj! Ha ülnöd
kell, ülj. Egyetlen gondolattal se kutasd a Buddha-létet.
Patandzsali:
Tenigl-Takács László értelmezésében.
………Elhagyni minden elképzelést és gondolatot,
„szegénynek” lenni a szó igazi értelmében. A fizikai halállal testetlenné
váltak létesülésre törekvésével szemben a révület eme állapotából a tudat
minden létesítő indíték kioltása, az egyedülvalóság felé irányul…………
………A gondolatok eltűnése a vélekedő én eltűnését
eredményezi, s ennek révén az emlékezés kitisztul, vagyis tudatosulnak a
jelen ösztönzések mögött rejtőző, múltbeli tapasztalások……
……..A szenvek többnyire cselekvésekbe és gondolatokba
burkolva jelennek meg……..
Gautama:
„……..Ha ezt egy bölcs és nemes tanítvány belátja, elfordul akkor a gondolkodástól, elfordul annak tartalmaitól, elfordul a gondolkodó tudattól, elfordul a gondolkodástól, elfordul a gondolatoktól, legyenek bár örömteliek vagy szenvedésteliek, nem örömteliek és nem szenvedésteliek.
Ha mindettől elfordul, akkor eloldódik a vágytól. A vágytól eloldott megszabadul. A megszabadult tuda-tára ébred: megszabadultam vége a születésnek, a szent út véget ért, a mű bevégeztetett, a földi világba nincs több visszatérés...
…….Ezután a koldusban elnyugszanak a gondolatok és az ítéletek, és eléri az elmélyedésnek az összpontosulásból születő, gondolkodástól és ítélkezéstől mentes, derű és boldogság által átitatott második fokozatát, ami megteremti a belső békét és a szellem összpontosulását, majd időzik ebben.
……..Koldusok! Hogyan Van jelen a koldus a gondolatokban, hogyan vigyázza a gondolatokat? Ha a benne felkélt gondolat szenvedélyes vagy szenvtelen, gyűlölködő vagy gyűlölettelen, figyelmes vagy figyelmetlen, szárnyaló vagy hétköznapi, nemes vagy nemtelen, szabad vagy megkötött, úgy ezt tudatosítja: ez a gondolat szenvedélyes, szenvtelen, gyűlölködő, gyűlölettelen, figyelmes, figyelmetlen, szárnyaló, hétköznapi, nemes, nemtelen, szabad, megkötött. Így van jelen a gondolatokban, és közben megfigyeli a gondolati tartalmak kelet-kezését és elmúlását...VégüI erre a belátásra jut: Ez hát a gondolat...!”
A mai világban pont az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan tudja az ember összehangolni a szellemi életet a fizikai élettel.
Ha ad magának időt a csendben és magányban, gyakorlás (koncentráció, ima, mantra, meditáció...) által, akkor kifejleszthet olyan lelki erőt, amit tovább vihet a hétköznapok világába.
Ha elég erős a csendben és a stabilitásban, akkor tud ehhez kapcsolódni, és el tudja mélyíteni, akármilyen körülmények között is van.
De ehhez egy alapvető lelki-szellemi stabilitásra van szükség. Mondjuk egy csendesebb vagy egy jól koncentrált tudatra. Aztán ezt ott és úgy mélyíti, ahol-ahogy akarja.
Én úgy gondolom, hogy a JELEN-nel való legtökéletesebb összeolvadás maga a megvilágosodás, mert minden életjelenség alapja a JELEN-LÉT. Nos, ha minden életjelenségnek TE vagy az eredője, akkor TE vagy az ÉLET URA!
Ez egy fórum, lelkesen egyetérteni, csak kicsit másképp, azt is lehet.:) De abban egyet tudunk érteni, hogy a dalai láma szerint, ha minden ember megtanulna hétéves koráig meditálni, mennyivel kellemesebb hely lenne ez a bolygó...:)
Én nem vitatkozom senkivel. Mindenki maga határozza meg a saját korlátait, a határokat, ami között mozog :) Másképp tudom, másképp gondolom. De ez nem baj!
Nem lehetsz ítélkezésmentes, mert folyamatosan rákényszerülsz a helyes és a nem helyes megítélésére. Ha tehát nem akarod megítélni a dolgokat, akkor zsákutcába kerülsz.
Mindig a jelenben lenni azt jelenti, hogy a múltat nem idézed fel, a jövőre pedig szintén nem fordítasz gondot. Mindhárommal kell foglalkozni, így a folyamatos jelenben levés egy agyrém. Amúgy ettől függetlenül mindenki mindig a jelenben van, mert ugye időutazás az pillanatnyilag nincs. De tudati szinten oda kószál az ember, ahova szeretne. Mikor Buddha megvilágosodott, akkor nyilván visszaemlékezett folyamatosan arra, hogy mi történt abban a tudati állapotban, mert megélni és tudni, hogy mi zajlott le, az nem egyszerre létrejövő folyamat. Előbb létrejönnek az érzetek, amely a vallásos történetekbe való beleéléssel, a szabályozók betartásával és az elvrendszerek világszemléletünk formálásával hozzák létre, hogy majd beérik a megvilágosodás pillanata. Ebben az állapotban nyilvánul meg sok misztikus képesség, amit rendszerint utólag rak össze a hívő(ha egyáltalán összerakja), tehát az ismétlési folyamat nem magától értetődő, hanem visszaemlékezéssel hozza felszínre mit élt meg, és mi történt tudati szinten és az anyagi testében. Folyamatosan jelenben lenni nem lehet. Buddha sem ezt tanította, hanem azt, hogy éber legyen a tudat.
Így nem kell szerzetesként sem leülni meditálni, hanem élheted az életed, ahogy tudod. Mert szerzetesként megélni a megvilágosodást, az ad egy keretet ahhoz, hogy valóban meg is tudja élni az egyéni lélek. De mikor világi emberként akar valaki ilyesmivel próbálkozni, akkor pont a szerzetesi magány fog hiányozni a megéléshez. Hely, idő, körülmény. Minden állapotnak megvan a maga helye, ideje és a szükséges körülmény, amelyben helyes módszeren tud kijelődni az adott tudattartam. Ha mindegy lenne, akkor nem lenne szerzetesi rend minden vallásban. De aki szerzetesként éli meg, az nem éli meg világi emberként, tehát a saját megélése számára a mérvadó. A más tökével a csalánosban kujtorászni meg roppant felelőtlen magatartás....
A meditáció tulajdonképpen a hétköznapi ember egyetlen, bár igen hatásos módszere ebben a gyors, zaklatott, rohanó "nyugati" életben arra, hogy hajlamosítsa a tudatát a jelen pillanat megélésére, az ítélkezésmentes, éber, puszta jelenlétre. A lámák azt mondják, hogy ezekben az időszakokban "tanítod" magad arra, hogyan kellene lenni mindig. Természetesen ez a tudás nem fog azonnal megjelenni a hétköznapi életben, de szép lassan "átszivárog" majd, és megjelenik a mindennapokban. És végül azon kaphatod magad, hogy nap közben is egyre többször gyakorolsz, anélkül, hogy le kellene ülnöd meditálni. Nem kell hozzá szerzetesnek lenni, bár nyilván úgy könnyebb lehet :)
Jók ezek a mondások, de többnyire nem a dolgozó embereknek valóak. A szerzetesi magányban bátran lehet gyakorolni... Szóval ezt is mellékelni kellene a sok okossághoz...
Viszont ezt kiemelem, mert rőtökörség:
"Nincs különbség a jelen pillanat és a megvilágosodás között."
Két pillanat között is milliárdnyi oksági pont a különbség....mégha teljesen hétköznapi pillanatok voltak, akkor is...
A GONDOLATOK MEGÁLLÍTÁSA ÉS A JELENLÉT - PÁRHUZAMOK
Egy alapvető fontosságú és hatékony gyakorlatról;
1. Nisargadatta Maharaj:
"Kérdező: Nem kell erőfeszítést tennem, hogy megállítsam az elme mozgását?
Nisargadatta Maharaj: Ennek semmi köze az erőfeszítéshez. Csak fordulj el, nézz a gondolatok közé, és ne a gondolatokra. Amikor egy tömegben vagy, akkor sem mész neki minden embernek, hanem megtalálod az utat közöttük."
- Nisargadatta Maharaj: "Én Az vagyok"
* * *
2. P. D. Ouspensky:
"A gondolatok megállítása, mint az önemlékezés előhívásának módszere"
"Próbálják megállítani a gondolataikat, de közben ne feledkezzenek meg a céljukról - azért teszik, hogy emlékezzenek önmagukra. Ez talán segíthet. Mi akadályozza meg az önemlékezést? A gondolatok szüntelen áramlása. Ha ezt megállítják, talán ráéreznek az önemlékezés ízére."
"A gondolatok megállítása rendkívül nehéz. Nemcsak annyiból áll, hogy azt mondják maguknak: „Meg fogom állítani a gondolataimat", és azok egyszerre el is tűnnek. Folyamatosan erőfeszítéseket kell tenniük. Ezért ne próbálkozzanak vele hosszú időn keresztül. Az már igen hatásos, ha pár percig feltartóztatják őket, egyébként pusztán az fog történni, hogy meggyőzik magukat arról, hogy ténylegesen megállították a gondolataikat, amikor valójában csak ülnek csendben, gondolkodnak, ami nagy megelégedéssel tölti el önöket."
"K: Az önemlékezés és a gondolatok megállítása ugyanaz a dolog?
V: Nem egészen, két különböző módszerről van szó. Az első esetén előhívnak egy adott gondolatot - annak felismerését, hogy nem emlékeznek önmagukra. Mindig ezzel kell kezdeniük. A gondolatok megállításával pedig egyszerűen megfelelő légkört, megfelelő környezetet alakítanak ki az önemlékezés számára. A kettő tehát nem ugyanaz, viszont ugyanarra az eredményre vezetnek."
- P.D. Ouspensky: "A negyedik út", 5. fejezet.
* * *
3. "Maradj a pillanatban, a pillanat az örökkévalóság." - Hindu szövegek
"Nincs különbség a jelen pillanat és a megvilágosodás között." - Dzogchen Ponlop Rinpoche
"Legyél jelen minden lélegzetvételkor. Ne engedd, hogy elkalandozzon a figyelmed egyetlen levegővételre sem. Emlékezz önmagadra mindig és mindenhol." - Gujduvani
"A harmónia erejében megnyugodott szemmel, és az öröm mély ereje által, beleláthatunk a dolgok életébe." - William Wordsworth
Ha én lennék a teremtő, akkor bizonyos szint feletti szenvedést nem engedélyeznék a létezőknek, úgy állítanám be a rendszert, hogy lenne valamiféle felső limit, ami felett nem engedném gyötörni-gyötrődni a létezőket. Ez alól kivételek lehetnének a gyilkosok, pedofilok, gonosz lelkű emberek, ott talán távolabb tolnám a határokat.
De átlagembereket, akik nem különösebben rosszak, legfeljebb sokat hibáztak, nem tudatosodtak az elvárt fokon, azokat nem engedném hosszasan szenvedni, inkább előrébb hoznám a segítséget, bármennyire is nem tettek meg mindent érte. Kegyelmi okokból.
Eleve, már ez az egész halál konstrukció is túl éles, túl szédítő, túl lelket roppantó. Valahogy szelídebben bánnék a létezőkkel, akiket jelen esetben embereknek nevezünk. Nem nézném tétlenül a betegségeiket, a leépülésüket öregkorukra, a tudati összeroppanásukat, kellene legyen valami kreatív megoldásom, ha mindenható lennék, ami feloldaná a dilemmát a segítség (beavatkozás) és a szabad akarat mindenhatósága között.
Jó, ott a karma is, de az is szinte kiszogáltatottság-érzetet jelent a jelentudatnak, hiszen általa tudatosan nem ismert korábbi dolgaiért kell "vezekelnie".
Na mindegy, lehet, hogy ennek a hsz.-nek nincs sok értelme, de most így gondolom. Biztos igazságtalan vagyok a léttel szemben, mert nem látom át a teljes képet.
De ismét a régi bölcsesség: másokkal szemben úgy, ahogy szeretnénk, ahogy velünk is.....
Már nem tudom, hogy ez tényleg így van-e. Kiindulási alapnak jó, de az ember sokszor nem tudja, hogy mi a legjobb neki. Ezért én megelőzném ezt: a legjobb lenne felébreszteni a szerető kedvességet és együttérzést önmagunk iránt, mert addig képesek vagyunk bántani magunkat (így aztán persze másokat is). A következő lépés lehet a kapcsolatok és kapcsolatrendszerek magasabb szintre emelése. Addig legyen az ember óvatos. :)
Ha így volna, ugyanazt mondaná pl. egy állítólag az élet körfogásából gyakorlatilag kikerült, de visszatért buddhista "megvilágosodott" és mondjuk az állítólag a fizikai tapasztalásokon túl lévő Seth.
Nem feltétlenül. A fizikai tapasztalásokon túli világban is sokféle megjelenési forma és létezés van.
Utána azonban (szerintem) az értelmezések szép lassan ugyanabba az irányba vezetnek.
Ha így volna, ugyanazt mondaná pl. egy állítólag az élet körfogásából gyakorlatilag kikerült, de visszatért buddhista "megvilágosodott" és mondjuk az állítólag a fizikai tapasztalásokon túl lévő Seth. De nagyon nem ugyanazt mondják, csak egy darabig.
Nagyon jó érzés egyébként a gyakorlás során felismerni a tanításokban a saját tapasztalataimat, ez bizalommal tölt el, és hitelessé teszi a továbbiakat.
Így vagyok evvel én is:) És egy darabig szerintem mindenki, aki valamilyen gyakorlati útmutatást próbál ki. Sőt, mondok valamit, a materialista, fizikalista orvos valamilyen szinten ugyanígy van evvel. Nem érdekes?:)
"A kérdés általában mindig az, hogy vonatkoznak-e az általad hitt, vagy igaznak gondolt szellemi törvényszerűségek minden lényre az egész világon, vagy csakis és kizárólag a te számodra lesz egy cselekedet helyes vagy helytelen. "
Mindenki számára az....hiszen amit én helytelen cselekedetnek tartok, azt mást tarthatja helyesnek....
De ismét a régi bölcsesség: másokkal szemben úgy, ahogy szeretnénk, ahogy velünk is.....
