A doktorok, tanárok és rendőrök bunkók, mert nincs ott elég pénz.
A politikusok pedig bunkók, mert túl sok ott a pénz. (Persze azért emlékezzünk, hogy a képviselők rítak, amikor valami gaz mexellőztette, hogy milyen áron fut a parlamenti menza. Mert az őnekik jár, mert csórók.)
A lengyel orvosok (papíron és netto) legalább dupláját keresik a magyaroknak. Hálapénz (csak ott szimplán korrupció a neve) ugyanúgy létezik, mint itt. A kórházak harmada most sztájkol újabb négyszeres emelésért.
"ezt teljesen demokratikusan a vevő állapítja meg"
Ennek fuss neki még egyszer...
1.) Ha teljesen demokratikus, akkor ugye nyílvános is, és nem hörgünk pl. egy halapenz.hu miatt, hanem direkte szorgalmazzuk.
2.) Nem a vevő állapítja meg, vannak "tudható" tarifák és rafinált kényszerek. Az egyik ismerősömből most zsarolt ki egy doki 40eFt-ot azzal a módszerrel, hogy vizsgálta, felvette műtétre, stb., majd közölte, hogy egyébként ő a műtét kiírt napján (és csak azon) szabira akart volna menni, de tulképp meggyőzhető. Ha nem marad, nyílván beugrik a fiatal román kollega, de az is lehet, hogy nem...
Nézd, ha születik egy konstelláció, ahol az orvos legálisan meg van fizetve, úgy, hogy nem kell hálapénzt tervezni a rendszerbe, mint a Ratkó félébe tette, akkor nincsen nagy baj.
Egyébként egyes biztosítók már most szaglásznak a kórházak körül.
Hogy van az hogy maszekkent megelexik annyival halapenz nelkul, mint amennyit az allamtol kapott kozalk-kent, amde akkor ugye jar szegenynek meg a 60-120 kozotti boritek...
Nagyon leallt a pokorni fele atalakitjuk az osszes intezmenyt nonprofit reszvenytarsasagga felkialtas. Csak nem rajottek, hogy abban a pillanatban mexunik a kozalkalmazotti jogviszony, a garantalt elomenetel...
Azert van a szegeny alulfizetett orvosokkal kapcsolatban pici polgari báj, mikor 10 szulesz bejelenti hogy megveszi a sopfmerei-t, 134000 Ft-bol oep tamogatas nelkul fognak szulni az uj magankorhazban a paciensek...
Ez valóban igaz, korrupció ez a javából, méghozzá állami támogatással, mert így az orvosnak nem kell tisztességes munkabért adni, meghát a rendőrnek se....
Azért képzeld el ha munkabér hiányávan a rendőr nem lő le az út szélén a videójával, vagy az orvos nem műti meg a vakbeledet, közvetlenül a perforálása előtt.
Azert elgondolkodtato, hogy ha a tobbi kozalk/kozszolg eseten jaccom el a halapenzt, akkor valamiert nem annak nevezik, sem a rendornel, sem a tanarnal vizsgaidoszakban, sem az onkormanyzat epitesi osztalyan... Meg valamiert ott a szakma sem eccerusiti le ennyire.
Akkor lenne igazad, ha munkaarányosan, egyenletesen kapták volna.
Csak hát leginkább a szakterület és az intézmény, azon belül a "sztárság" és a pofátlanság mértéke alapján lett leosztva, aminek semmi köze semmilyen "önrészhez".
Az önrész összege ugye kizárólag a kártól és egy előre tudható arányszámtól függ, mindenképp fizetendő, előnyök/hátrányok nem kötődnek hozzá.
Ha úgy érted az állam zsebébe, akkor ez adócsalás és nem eü-probléma és éppenséggel az állam cinkos szemhunyását jelzi.
Azonban ha nem lett volna hálapénz, már orvos se lenne ennyi, de még nővér se, hiszen hálapénz hiányában már elmentek volna Norvégiába, de legalábbis haza a munkaidő végeztével, merthogy az állam jónéhány éve már az ügyeleti díjakat se fizette ki, inkább bunkózta a lelkiismeretlen pénzéhes orvosokat...
Hidd el az állam nagyon is bekalkulta az ellátó rendszer fenntartásába a hálapénzt. Neki így volt olcsóbb mert a beteg fizette és nem neki kellet tenni tisztességes munkabérben.
"Mindazonáltal sajnos akad tuskó kolléga, bár a többségük inkább frusztrált és kiégett. Viszont szerény véleményem szerint, figyelembevéve a munkakörülményeket, a munka mennyiségét és a szakma műveléséhez szükséges személyes (és családi) áldozatvállalást ezért a megbecsülésért (anyagi+erkölcsi) sajnos a jó modort (bármennyire is fájdalmas), reálisan már nem lehet elvárni... ez van, ezen kell változtatni."
Játékot ajánlok. :)
Most húnyd le a szemed, és képzeld el szóról szóra ugyanezt a beírást valamelyik zsanettes-rendőrös vagy politikusgyalázó topicban, akadj ki rajta igazán és szívből (szánd rá azt a 10 percet a teljes habzásig, ne sajnáld), majd ha teljes a katarzis, szépen nyisd ki a szemed, és válaszolj itt magadnak...
Hálapénz nélkül már rég összeomlott volna a rendszer.
pindiy kartácsat kell idéznem megint, mert szerinte a hálapénzes rendszer azért hatékony, mert megtalálta az optimális arányt, a társadalmi ráfordítások, és a beteg önrésze között.
"Amikor a koszos, büdös, összehányt, fejsérült részeg nem hajlandó nyugton maradni a vizsgálat során, az ember az ötödik alkalommal már határozottabban szól, hogy ne mozogjon; aztán a vizsgálat végén még kikéri magának, hogy nem uraztam... hát akkor legszívesebben kivágnám, hogy a taknyán csússzon 5 métert. "