A magam részéről minden lelki baj nélkül kérnék bármiféle igazolást még a sürgősségi esetekben is - ma gyakorlatilag mindenki megoldhatja magának, hogy legyen mögötte befizetés: vagy saját jogán, vagy mondjuk mint egy hajléktalan, az állam ad neki egy kis pénzt erre a célra (bár csak "hátul", effektív pénzmozgás nélkül).
Hátha megértitek (és hogy némi szakmai álcát kölcsönözzünk a kérdésnek, mert megbocsássatok de amit a táma kapcsán műveltek, az alapesetben tudatlanságon alapuló rosszindulatú kötekedésnek tűnik)...
Egy légúti idegentest akkor életet veszélyeztető állapot, ha komoly kockázata van, hogy elzárja a levegő útját a tüdőbe. Mint azt nyilván tudod (ha tanultál középiskolás szintű biológiát), az orr felől és a száj felől egyaránt juthat levegő a gégén keresztül a légcsőbe (http://education.yahoo.com/reference/gray/illustrations/figure;_ylt=AsdIio5XtWVt9Nt2gojeZDptHokC?id=994). Az idegentest tehát akkor jelent ilyesmit, ha a gégében (vagy attól lejjebb), van vagy nagyon komoly az esélye hogy nagyon hamarosan odajut. Ennek megítélése az orvos dolga, mivel ez az adott eset függvénye. Az orrba gyömöszölt idegentestnek ehhez ugyanis azért be kell járnia némi utat, és bizonyos anatómia követeleményeknek is meg kell fellelnie (ti. elég kicsinek kell lennie ahhoz, hogy átférjen az orrkagylók közt ld. http://education.yahoo.com/reference/gray/illustrations/figure;_ylt=Ai9MfYVxfcTATrbjkAzN.WdtHokC?id=1029), meg kell valami eszköz, amivel lehet beljebb nyomkodni, mert ujjal kb. a csontos orrjárat kezdetéig lehet elérni (próbáld ki). Ez egyébként a szerencsés tervezés eredménye (bár mi úgy tanultuk, hogy a konstrukciós cél a levegő előmelegítése és részeben szűrése volt:)))), különben sokkal több lenne a gyerekkori fulladás. Egyébként a gégét és az alsó légutakat védi még a garatreflex is.
Most sincsen igazad, ugyanis a sürgősség még azoknak is jár, akiknek nincsen taj kártyájuk - idén különösen, hiszen idén még senkitől nem szednek pénzt tudtommal, csak figyelmeztetik.
De azért dönsétek már el, hogy az orvos mint olyan az egy szent ember akit nem érhet bírálat csak dicséret, hiszen mennyi mindent tanult előtte, és állandóan a rohadék önző buta és gusztustalan emberi testekkel van dolga, vagy pedig egy szakma, ahol ha rosszul dolgozik, akkor ugyanúgy jár érte minden különösebb cécó nlkül a retorzió... mert egy vízszerelőt szó nélkül ki lehet rúgni, ha rosszul dolgozik pl.
Nincs egyetlen orvosi esküben sem, hogy ingyen vagy köteles dolgozni (az effektív elsősegélyt kivéve, de az sem az esküben van).
Ezzel együtt szerintem rossz a mostani szabályozás. Ha lenne egy normális, országosan lekérdezhető adatbázis, ami a személyes adatok bemondása után kidobná a TAJ-számot, az sokkal egyszerűbb lenne. Mert én sem viszem magammal a kártyáinkat, ha elmegyünk sétálni a gyerekkel.
Az orvos nem biológus, az állattan pedig a biológia (zoológia) témája. beleértve az állat viselkedését is (etológia). Napokig mi a fenének lenne a bőrben a kullancs? Legfeljebb, ha már meg van dögölve. Magától miért eresztene ki bármit? Búcsuzóul? Amit tesz, annak értelme van! Ő állat és nem egy buta ember!-:))
Akkor fertőz, ha maga is fertőzött (virushordozó) s akkor adja tovább, amikor a véralvadást kell megakadályozza! Alvadt vért ugyanis egyetlen vérszivó állat sem tud felszívni! S a véralvadás az érfal sérülése (de anélkül is) után igen gyorsan és könnyen beindúl (kivéve a hemofiliás eseteket).
Amikor a koszos, büdös, összehányt, fejsérült részeg nem hajlandó nyugton maradni a vizsgálat során, az ember az ötödik alkalommal már határozottabban szól, hogy ne mozogjon; aztán a vizsgálat végén még kikéri magának, hogy nem uraztam... hát akkor legszívesebben kivágnám, hogy a taknyán csússzon 5 métert.
A TAJ-kártyával gyakorlatilag "kifizeted" az ellátásodat. Ha nincs TAJ-kártyád, az olyan, mintha nem lenne pénzed a boltban.
És ha így értelmezzük, akkor bizony egyszerűen embertelenség.
Aha. Szóval ha éjjel 11-kor csőtörésem lesz, és kijön a vízszerelő megcsinálni, akkor nem fizetek neki, mert ilyenkor pénzt kérni egyszerűen embertelenség. Ja, és van kisgyerek is otthon.
Igen. A szabályozás cinikus, embertelen, és az orvoson veri el a port, ahelyett, hogy ilyen esetben a beteg a Tb-vel, ill. beszedőszervével az APEH-hel kerülne szembe.
És ez nem az orvos hibája, hanem a törvényalkotóé...
Érdekes, hogy ebben mennyire más az orvosok közti vélemény.
n is hallottammár ezt, ez a doki meg azt mondta, hogy igazán baj, csak akkor van -fertőzött kullancs esetén - ha 4-5 napig bennt van, aztán mielőtt kifordulna magától visszaereszti a bőrbe a váladékát.
Aztán van aki szerint baj, ha beszakad a feje, van aki szerint nem.
Van aki szerint a kullancs a csócsáláskor fertőz, mások szerint meg nem.
Ha egy építómunkás szól be egy csinos nőnek, akkor a nő vagy szó nélkül tovább megy - magában elkönyvelve, hogy már megint egy bunkó -, vagy rsszabb esetben ő is visszaszól.
Ide most a nő helyére helyettesítsd be az orvost, az építőmunkás helyére az iq70-et.
Természetesen az orvosnak nem kellene visszaszólni, de ne felejtsd el, hogy ő is ember.
Igen, tudom hogy vannak olyanok, akiknek hirtelen az éjszaka közepén válik mulhatatlanul fontossá, hogy a doki megnézze a manduláját, mert már 2 napja fáj, és nem akar elmulani. Több orvos barátom, ismerősöm van, ezért hallok kacifántos történeteket.
Én eddig egy olyan betegséggel találkoztam a gyerekeknél, ami rendszerint az éjszaka közepén érkezik: a fülfájás. Na azzal viszont azonnal szoktunk menni, mert nics mire várni. Fül-or gégész barát mondta, minél tovább várunk, annál nagyobb a felszúrás esélye, vagy magától kilukad a dobhártya, aztán meg nem szépen forr össze. Ő azt mondta egyébként azért szokott előjönni éjszaka, mert az ágymeleg provokálja. (de lehet, hogy nem precizen emlékszem a szavaira)
Szerinted, mielőtt nem volt kullancscsipesz, nem tudták kivenni? Körömmel is lehet és az sem baj, ha a feje beszakad, mivel a kórokozók nem annyira a nyálában, mint a gyomornedveiben vannak és ha sanyargatod "szerencsétlen" állatot, akkor azt bőfögi fel, bele a bőrbe(vérbe)! A lényeg, hogy ne teljen el pár óránál több idő, de ez jól látszik azon is, hogy mennyire van vérrel telve! MInél tovább van a bőrbe befuródva, annál valószinübb hogy a véralvadás akadályozására bepompált testnedveivel bejuttathatja a Lyme-kór vagy más betegség kórokozóját a véredbe! Szerencsére, csak a kullancsok egyrésze fertőzött!
Az orvosnő azért nem vizsgálta meg, mert úgy "értelmezte", hogy nem sürgős eset, nem kell megvizsgálni, hiszen nem hozzájuk tartozik. Az igazgató által kiadott utasítást így "értelmezte". Csakúgy, mint mikor te úgy "értelmezed", hogy az orrba került idegen test (két éves gyereknél!!) nem sürgősségi ellátást igényel... hiszen bár az orr a felső légúthoz tartozik, de mégsem fulladozik per pillanat.
Tudom én, hogy miért kapták a büntetést, sőt talán még azt mondanám, hogy a letéttel a kórháznak akár igaza is lehet - ha nem gyerekkórház lenne és nem ügyeletben!!!!! (Én is hallottam már, hogy mennyi határontúli potyautast iselláttak nálunk.) Ugyanis egyáltalán nem életszerű az, hogy -ha mondjuk a gyereket a játszótrről viszik be, mert felrepedt a fejbőre, akkor a taj kártya is ott lapul a pótpelenkák között -még ha otthonról is rohannak be vele, akkor sem biztos, hogy csak úgy lapul az egyik zsebben egy ötezres
És ha így értelmezzük, akkor bizony egyszerűen embertelenség.
A feljelentés a eeb (vagy mi) felé nem névtelenül történt alamuszi módon jelzem, hanem névvel, címmel, sőt arccal.
A fibrilláció-defibrilláció felvilágosítást köszönöm: tényleg nem vagyok orvos, csak sok orvosfilmet nézek...:-)
Lehet, hogy vannak emberek, akik igy gondolják (bár szerintem ők sem az orvosokról gondolkodnak igy, hanem a különböző adminisztrativ vezetőkről)
Az emberek döntő többsége elismeri az orvos munkáját, sőt még tiszteli is.
Ezért aztán sokkal érzékenyebben érinti, ha olyan orvosról hall, aki olyan orvossal találkozik, ogy nem igazán talál benne tisztelnivalót. Merthogy csalódik.
Ha egy építómunkás szól be egy csinos nőnek, akkor a nő vagy szó nélkül tovább megy - magában elkönyvelve, hogy már megint egy bunkó -, vagy rsszabb esetben ő is visszaszól.
Ha egy orvos tenné ezt, hát nem kis megütközést keltene. Mert többet várnak el tőle, mert tisztelik.
Nem egyszer volt olyan, hogy az aggódó apuka 23.45 tájban jelent meg a 17 éves kisfiával (180 cm x 85 kg, érces bariton), hogy a gyerek délelőtt megrántotta a bokáját, és még mindig sajog neki, azonnal műtétet! A srác nem bír hova lenni a szülője hülyesége miatt.
De. Sajnos a társadalmat úgy nevelték, hogy tudja azt, hogy csak az a munka, amit sarlóval és kalapáccsal végeznek.
Ezért is bánnak az értelmiséggel úgy ahogy. Mert amíg iq70-nel több pénzt lehet keresni, mint az említett szakmákban, addig iq70 tudja azt, hogy ő értékesebb ember. És ezért vannak ilyen jelenetek az eü-ben, ezért van az, hogy már a tizenévesek is megrugdossák a tanárt, stb.
Nem. Itt arról van szó, ha ez szakrendelésként van finanszírozva, akkor beírja, hogy 11041 Vizsgálat és akkor az ügyelet fenntartója kap az OEP-től 750 pontot. ( kb. 1000 Ft ?).
Vagy 11011 Elsősegély, amiért 176 pont jár.
De az ügyelet finanszírozásához nem értek. Lehet, hogy az átalányban megy.
A hivatalos fizetése (ami tudjuk, hogy kevés) ezért van. Egyébként szó nélkül kifizettem volna (ezrest készítettem elő), mert én is tudom, hogy tkp. az én hólyeségme, hogy ott voltunk.
Vagy ha autóval mész az úton és látsz egy balesetet mész segíteni a szerencsétlenül jártnak míg megérkezik a mentő, akkor utána pénzt kérsz tőle? Nem hinném. Pedig az orvosi tudásodat használta fel.
Nem, hat óra után pár perccel, merthogy szülúi után vettem észre. onnan egyenesen az ügyeletre. (merthogy olyankor már csak az van).
Azóta már van kullancscsipeszünk, de azzal sem biztos, hogy kit tudnám venni.
Azért legközelebb megpróbálkozom vele, de azt is szerettm volna tudi, hogy a doki szerint mióta volt benne? (már halott volt szerencsétlen. mármint a kullancs)