Keresés

Részletes keresés

kutykuruty brekege Creative Commons License 2007.06.05 0 0 903

Na ezt, nem kellett volna.

Ezt senki sem gondolja.

A hivatalos fizetése (ami tudjuk, hogy kevés) ezért van. Egyébként szó nélkül kifizettem volna (ezrest készítettem elő), mert én is tudom, hogy tkp. az én hólyeségme, hogy ott voltunk.

Vagy ha autóval mész az úton és látsz egy balesetet mész segíteni a szerencsétlenül jártnak míg megérkezik a mentő, akkor utána pénzt kérsz tőle? Nem hinném. Pedig az orvosi tudásodat használta fel.

Előzmény: kheiron (899)
kutykuruty brekege Creative Commons License 2007.06.05 0 0 902

Nem, hat óra után pár perccel, merthogy szülúi után vettem észre. onnan egyenesen az ügyeletre. (merthogy olyankor már csak az van).

Azóta már van kullancscsipeszünk, de azzal sem biztos, hogy kit tudnám venni.

Azért legközelebb megpróbálkozom vele, de azt is szerettm volna tudi, hogy a doki szerint mióta volt benne? (már halott volt szerencsétlen. mármint a kullancs)

Előzmény: kheiron (898)
Bocisajt Creative Commons License 2007.06.05 0 0 901
Volt egy hasonló topic-ott már konkrétan az áldozatokat számlálták. Ujjongás volt egy-egy kitalált szerencsétlen beteg állapota fölött. Dögkeselyűnek is hívták ott azokat.
Előzmény: drzyx (-)
HAL9000 Creative Commons License 2007.06.05 0 0 900

Ezért vannak a szakma szabályai, meg a módszertani levelek.

 

Az idézett pont első mondatrészét is olvasd el.

 

Bármennyire cinikus, akkor vagy életveszélyben, ha fulladsz. Ha nem, akkor nem.

 

De, hogy ne tévedjek, utánanézetem a dolognak. A Heim Pálnál az volt a probléma, hogy kauciót szedett a taj hiányakor. Semmi köze nem volt a dolognak ahhoz, hogy egyáltalán milyen panasszal ment oda a beteg.

A büntetést az eljárásért kapták. És, ha megnézted volna a linket, 2000 Ft. nem visszatérítendő "büntit" jogosan szedhettek volna.

 

És, ha megnézed a dátumot, a gyakorlat még a nem vizitdíjas időszakban ment.

Előzmény: Venyerin (888)
kheiron Creative Commons License 2007.06.05 0 0 899
Effektív orvos-beteg kapcsolat volt, orvosi beavatkozás is történt. Azért már elvileg fizetni kell.

Azt hiszed, az orvosi tudás felhasználása ingyenes?
Előzmény: kutykuruty brekege (897)
kheiron Creative Commons License 2007.06.05 0 0 898
Valószínűleg nem hajnali 2-kor sikerült megjelennetek. :-)

Mert a betegen is nagyon sok múlik.

A 15 éve fájó derékkal, a 3 hetes bizonytalan hasgörcsölgetéssel, meg a 2 napos megszúrt ujjal nekem ne éjjel jöjjön a drága ember. Ha ennyit tudott várni (és az efféle esetekben nincs állapotromlás!), akkor szépen várja ki a rendes rendelést.
Előzmény: kutykuruty brekege (893)
kutykuruty brekege Creative Commons License 2007.06.05 0 0 897

Nem hinném.

Mire fel?

Nem használt semmiféle eszközt (a csioeszen kivül ).

Nem volt sem röntgen, sem injekció, semmi.

Még vényfelírás sem történt.

A betegnaplóba (nem tudom mi a hivatalos neve) azért bekerült.

 

Szóval az OEP-nek semmi költséget nem öközta, amit tériteni kellene.

Előzmény: Törölt nick (894)
kheiron Creative Commons License 2007.06.05 0 0 896
De most a legújabb terv, hogy indokolatlan esetben gyereknek is kell majd 1000 forintot fizetni.... vagy mégsem?
Előzmény: Törölt nick (894)
kheiron Creative Commons License 2007.06.05 0 0 895
Ő is úgy értelmezte, hogy sürgősségi eset az, amikor a beteg már defibrillál.

1. Ha jól tudom, azért marasztalták el, mert nem vizsgálta meg rendesen a beteget.

2. Létezik a szív normális működésének egyik fajta felborulása, amikor a rendes pumpáló összehúzódás helyett csak remeg. Ennek a neve a "fibrilláció". Amikor ezt megszüntetik, az a defibrillálás.
Előzmény: Énekelve elmenő (887)
Törölt nick Creative Commons License 2007.06.05 0 0 894

Majd jól megbünteti az illetőt az EBF. :-)

 

Vagy tudja a fene. Mert senki nem hajlandó értelmezni a rendeletet.

 

Mert lehet úgy értelmezni a szöveget, hogy 18 éven alul mindenki mentes mindanfajta vizitdíj alól.

Előzmény: kutykuruty brekege (893)
kutykuruty brekege Creative Commons License 2007.06.05 0 0 893

Egyser jártam ugy, hogy nem volt nálam gyerekem taj-kkártyája. (azóta lemásoltuk 4 példányban és a gyerekeké megvan mindenkinél.)

Akkor hazaértünk után telefonon bemondtuk a taj-számot.

 

Megint egy pozitiv példa és megint Pécsről. (mint a multkori MÁV rendelő)

 

Fiaman kullancsot találtam, és nagyon be voltam ijedve, hogy nem fogom tudni kiszedni ezért elmentünk az ügyeletre. Meg azt se bántam volna, hogy megnézze a doki, mennyire régóta lehet benne.

(mint kiderült az előttünk levő is ezmiatt volt ott)

Szó nékül kivette - mármint nem némán, mert közben kedvesen beszélt a fiamhoz - és mikor kérdeztem, mivel tartozom, mondta semmivel.

Meglepődtem, mert ugy emlékeztem, hogy ha a szülő nem igazán sürgős ügy miatt ügyeletre a gyereket, akkor meg kell fizetni a vizitdijat. És azért azt én is tudtam, hogy ez nem annyira sürgösségi ellátás.

 

Szóval igy is lehet. Minden hozzáállás kérdése.

Előzmény: kheiron (890)
kheiron Creative Commons License 2007.06.05 0 0 892
Minden egyes esetet külön kell megvizsgálni. Ha valami gikszer van, akkor sem EBF-es névtelen feljelentősdit játszva, gyakorlatilag bemondásra, hanem rendesen, szabályszerűen, az igazságszolgáltatás eszközeivel.

Mert lássuk be, az EBF afféle szerepet játszik az egészségügyben, mint annak idején az ÁVH - egy kézivezérelt, átláthatatlan szervezet, melynek első fokú(!) határozatai ellen fellebbezésnek helye nincs.
Előzmény: Énekelve elmenő (887)
Törölt nick Creative Commons License 2007.06.05 0 0 891

Már megint keveritek. A HM-i orvosnő azért lett elmarasztalva, mert nem vizsgálta meg a beteget.

 

Ha megvizsgálja, kér labort, csinál EKG-t és azután továbbküldi mentővel, mert azt mondja, hogy nem sűrgős eset, akkor semmi problémája nem lett volna.

Előzmény: Énekelve elmenő (887)
kheiron Creative Commons License 2007.06.05 0 0 890
Ahol én jártam, ott is - ha már benne van a gépben, akkor jöhet.

A kaució azért marhaság, mert - mint ahogy te is írtad - nincs jogi háttere. Egy önkényes belső szabályt meg nem szabad meghozni.
Előzmény: Törölt nick (885)
kheiron Creative Commons License 2007.06.05 0 0 889
Azt írtam: "újabb és újabb" várólisták, a régiek mellé.
Előzmény: Venyerin (882)
Venyerin Creative Commons License 2007.06.05 0 0 888
Nekem az imponált különösen, amilyen lazasággal beidézte az olvtárs az őt cáfoló rendelet, majd az esetet szóról szóra fedő passzust előbb alapvető biológiai tévedéssel, majd "szakmai finomságokra" hivatkozva próbálta negligálni. :)

Simán el tudom képzelni, hogy ő itt egyfajta bevett gyakorlatot képvisel, azaz valamilyen szinten (osztály, intézmény, de akár országosan is) elfogadott és általános az ő értelmezése. Ugyanakkor ebből nem következik, hogy egyben helyes is.
Előzmény: Énekelve elmenő (887)
Énekelve elmenő Creative Commons License 2007.06.05 0 0 887
Nahát, ezt a fajta érvelést akár a hódmezővásárhelyi orvosnő is előadhatta volna, oszt mégis meghalt a beteg ugye... aztán el lett marasztalva. Ő is úgy értelmezte, hogy sürgősségi eset az, amikor a beteg már defibrillál.

Látod, emiatt van ez a sok fújás az orvosokra, mert képesek azt mondani, hogy szerintük - mert ők így értelmezik a rendeletet - egy orrban lévő idegen test nem sürgősségi ellátást igényel, hiszen nem fulladozik. Majd ha fulladozik, akkor ki lehet hívni a mentőt, aztán vagy életben marad vagy nem.
Előzmény: kheiron (871)
Törölt nick Creative Commons License 2007.06.05 0 0 886
Az esetnek semmi köze a vizitdíjhoz és a sürgősséghez. Itt arról volt szó, hogy TAJ kártya hiánya miatt szedhetnek e kauciót vagy nem.
Előzmény: Droopy (873)
Törölt nick Creative Commons License 2007.06.05 0 0 885

A kaució nem eszelős marhaság. Én is fontolgattam, amikor még közöm volt hozzá, de a jogásszal konzultálva elvetettük. Sajnos tényleg nincs rá jogszabályi lehetőség.

 

A jelenlegi jogszabályi környezet úgy van kialakítva, hogy minden felelősség a betegellátásban dolgozóké. Ha van rajtuk sapka, ha nincsen.

 

Az OEP csak akkor fizet ki egy ellátást, ha van mellette TAJ szám. A kórháznak és a betegeknek is érdeke, hogy a jelentést le tudja adni és pénzt kapjon az ellátásért. Mert ebből veszi a kötszert a következő beteg részére.

 

Sajnos utólag a TAJ kártya bemutatása nehezen kényszeríthető ki. Erre jó eszköz lenne a kaució. Nem véletlen, hogy a hipermarketek bevásárlókosarai is így működnek.

 

Mi ilyenkor elfogadunk bármilyen papírt, amin rajta van a TAJ szám. Vagy azt is, ha már korábban járt nálunk és benne van a gépben.

Előzmény: kheiron (876)
Kiss G. Eszter Creative Commons License 2007.06.05 0 0 884
Koszonom!
Előzmény: HAL9000 (331)
Venyerin Creative Commons License 2007.06.05 0 0 883
"tényleges, és alapvető hiba volt"

Ehhez meg kérnék szakkomentárt.
A gyakorlatban ez jelent valamit?
Előzmény: kheiron (880)
Venyerin Creative Commons License 2007.06.05 0 0 882
"a kormányzati pénzelvonás miatt jönnek létre az újabb és újabb várólisták."

Komolyan kételkedek néha, hogy gyakorló orvos vagy... :(

Egyrészt a doki várólistát nem is említett, sorszámot, új időpontot nem adott.
Másrészt 3 éve is a mostani elvonások miatt voltak "várólisták", gondolom.

Előzmény: kheiron (880)
kheiron Creative Commons License 2007.06.05 0 0 881
Egyébiránt az élet úgy hozta, hogy tényleg specialitásom a sürgősségi radiológia, elsősorban a politraumás sérültek és az idegrendszeri sürgősség, a csonttörések annyira soha nem kötöttek le. :-)
Előzmény: Venyerin (879)
kheiron Creative Commons License 2007.06.05 0 0 880
Szerintem egy tényleges, és alapvető hiba volt: hogy nem értesítették a beteget a műtét elmaradásáról.

Aztán a többi már a politikai szimpátia, és az újságírói fantázia folyománya.

A tény viszont tény marad: a kormányzati pénzelvonás miatt jönnek létre az újabb és újabb várólisták.
Előzmény: Venyerin (879)
Venyerin Creative Commons License 2007.06.05 0 0 879
Hogyne, specialitásod a sürgősségi radiológia a légutakban... :)))

De most komolyan: mi a véleményed a topic témáját adó esetről (a topic címét hagyjuk!)?
Előzmény: kheiron (877)
Droopy Creative Commons License 2007.06.05 0 0 878

de a kaució valami eszelős marhaság volt.

 

De 10 percig szidtak a kormanyt, es ez mar megerte valakinek.

Előzmény: kheiron (876)
kheiron Creative Commons License 2007.06.05 0 0 877
Ismerem. Ha egy gombot tartasz a szád elé, akkor közvetlen veszélye van annak, hogy az be is lélegzed, tehát irány a sürgősségi ellátás. :-)

Nem forgatom ki a szavakat: nekem ez a mesterségem, elég sokat dolgozom sürgősségi betegellátásban ahhoz, hogy ne csak bután olvassak egy rám vonatkozó szakszöveget. :-)
Előzmény: Venyerin (875)
kheiron Creative Commons License 2007.06.05 0 0 876
Amíg nincs meg a TAJ-kártya, addig aláíratnak egy nyilatkozatot, hogy majd behozza (a betegek túlnyomó rész behozza), de a kaució valami eszelős marhaság volt.
Előzmény: Droopy (873)
Venyerin Creative Commons License 2007.06.05 0 0 875
Kiforgatsz, azt is szarul.
Ismered azt a szót, hogy közvetlen? Nem nehéz ám...
Előzmény: kheiron (871)
Venyerin Creative Commons License 2007.06.05 0 0 874
Alanyi jogon vizitdíjmentes, tehát nem.
Előzmény: kheiron (872)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!