Kitérő választ adott Stumpf István a Heti Válasznak arra kérdésére, részt venne-e egy harmadik erőként működő párt megalapításában.
Új jobboldali párt alapítására készül Schmidt Mária - írta hétfői számában a Magyar Nemzet című napilap, amely a Terror Háza múzeum történész főigazgatóját az Orbán Viktort eltávolítani óhajtó jobboldali elégedetlen csoportok egyikének vezetőjeként nevezte meg.
Index 2008. 09. 13., 12:25 | Frissítve: 8 órája
Csányi és az UD-főnök beszélgetése
Tóth: Nem, semmi gond. Kerestelek: a Józsi találkozott a Tombor Andrissal, és kaptam tőle egy munkát, ami elég érdekes. Igazából megosztanám veled. A Tombor azt szeretné, ha dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy ott van valami belső hatalmi váltás szándék előkészítve, és a Tombor azt mondja, hogy a Stumpfék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet. Valami alelnök van benne valami Antall vagy nem, Antall.
- Csányi: Almássy.
- Tóth: Az az, igen, igen. Ővele a Józsi találkozni fog a jövő héten, mert konkrétan ő adja meg az információigényét, hogy mit szeretne tőlünk.
Ezt követően Dávid Ibolya, az MDF jelenlegi elnöke tartott sajtótájékoztatót, aki - a birtokába került hangfelvételre hivatkozva - soron kívüli vizsgálatot kért a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától amiatt, hogy Almássy Kornél érintett lehet egy, az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben.
Az MDF elnöke a leiratot idézve közölte: egy vállalkozó egy III/III-as háttérrel is rendelkező vagyonvédelmi céget azzal bízott meg, hogy "azt szeretné, ha dolgoznának az MDF-re, Dávid Ibolyára keresnének rá terhelőket, merthogy ott van valami belső hatalmi váltás szándék előkészítve (...), meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet, valami alelnök van benne".
A Hvg.hu által később közzétett hangfelvételen ez hallható: "Kerestelek, a Józsi találkozott a Tombor Andrással, és kaptam tőle egy munkát, ami elég érdekes, igazából megosztanám veled. A Tombor azt szeretné, ha dolgoznánk az MDF-re, a Dávid Ibolyára, keresnénk rá terhelőket, merthogy ott van valami belső hatalmi váltás szándék előkészítve, és a Tombor azt mondja, hogy Stumpfék állnak mögötte, ők pénzelik a váltást. Meg akarják szerezni az MDF-ben az első helyet".
Dávid Ibolya a sajtótájékoztatón azt mondta: az utóbbiként említett politikus Almássy Kornél. Dávid Ibolya a hanganyag leiratából idézve kiemelte: T., a vállalkozó azt mondja, hogy S.-ék állnak a párton belüli váltás mögött, ezt ők pénzelik, és a váltásban A. van benne.
A pártelnök leszögezte, az S.-ként emlegetett személy egy volt kormányzati tag. A leirat szerint a beszélgetés T. J. és egy általa "elnök úrnak" nevezett személy között folyik. Szintén ebből derül ki, hogy a vagyonvédelmi cég második embere találkozik Almássy Kornéllal, azért, mert ő adja meg "konkrétan az információ lényegét, hogy mit is akarnak a vagyonvédelmi cégtől". Dávid Ibolya információja szerint ez a találkozó létre is jött.
Almássy Kornél erre úgy reagált: egyszer valóban találkozott az UD Zrt. vezetőjével, de nem Dávid Ibolya kapcsán, hanem azért, mert saját lakását akarta átvizsgáltatni a céggel. Mint mondta: az ügy pártja elnökválasztási kampányának eldurvulását jelzi, ami miatt jogi lépéseket fontolgat.
Az UD Zrt. ezt megerősítő közleménye szerint a cég egyik vezetője egyszer találkozott Almássy Kornéllal, aki nem adott semmiféle megbízást a cégnek az MDF-re vagy annak vezetőjére vonatkozóan, és csupán személyes védelmet kért az irányában folyó támadások kivédésére, amihez minden alanyi joga megvolt. Dávid Ibolya személyét és az MDF állítólagos lejáratását illetően nem avatkoztak be politikai játszmákba, így személyes postaládája feltöréséhez sincs semmi közük - tartalmazza a dokumentum.
Magasan vezet, de több fronton rontott a Fidesz Index | 2008. február 22., péntek 13:07
Aggódnia nem kell Orbán Viktornak, de az egykori kancellária miniszter, Stumpf István cége a Fidesz számára nem túl kedvezõ részleteket is nyilvánosságra hozott a legutóbbi közvélemény-kutatásban. A Századvég és a Forsense szokatlanul alaposan kielemezte az MSZP és a Fidesz táborában begyûjtött véleményeket.
A kormány megítélése ugyan javult januárhoz képest, de továbbra is jelentõs többségben vannak a mélyen negatív véleményt alkotók (60 százalék, 6 pontos javulás). Ezzel szemben az ellenzék munkájáról kialakult kép hasonló mértékû romlást mutat: a negatív véleménnyel bírók tábora egy hónap alatt 5 százalékponttal emelkedett, jelenleg 57 százalék.
A két politikai oldal támogatottsága közti különbség csökkenésérõl tanúskodik az a kérdés is, ahol a válaszadók választhatják ki a megkérdezettek, hogy az ország jelenlegi gondjaira szerintük mi volna a legjobb megoldás. A magukat Fidesz-szavazónak mondók mindössze fele választja a felkínált lehetõségek közül az Orbán Viktor vezette Fidesz-kormányt, 18 százalék viszont egy Orbán nélküli Fideszt látna szívesebben kormányzati pozícióban, 21 százalék pedig a "harmadik erõ" híve. Összehasonlításképp az MSZP szavazóinak kétharmada támogatja a Gyurcsány Ferenc által vezetett MSZP-kormány Gondolatát. A miniszterelnök általános népszerûtlensége ellenére is kisebb a támogatottsága körükben egy másik szocialista politikus által vezetett kormány gondolatának (7%), mint a Fidesz szavazói körében az Orbán nélküli kormányénak.
Az elmúlt hónapokhoz képest csökkent az eltérés Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki alkalmasságát tekintve is. Januárban még 10 százalékponttal többen tartották alkalmasabbnak a posztra a volt miniszterelnököt, míg jelenleg az eltérés csupán 4 százalékpont. A csökkenés kizárólag Orbán Viktor támogatottságának visszaesésére vezethetõ vissza, a Gyurcsány Ferencet alkalmasabbnak tartók aránya nem változott az elmúlt hónapban.
Stumpf, Schmidt, Rogán és a többi normálisabb nyilván lépnének már az Orbán & Co. eltakarítása felé. Azonban óvatoskodnak: el akarják kerülni egy leendő hosszú bicskák éjszakájának eseményeit.
Achtung abreiter! Mindenutt figyelnek a gaz szavazatcsippentok! Csak eberseg! Koztudott, hogy az egesz vilag osszefogott a fidesz ellen, ez nyilvanvalo, hiszen hogyan veszithetett 2002-ben es 2006-ban is egymas utan ketszer?!
Mi volna, ha a bogartaposas helyett inkabb a fidesz megprobalna egyutt mukodni masokkal? Ha nem eroltetne meg mindig a vesztes egy a tabor egy a zaszlo strategiat?
Ha az MDF-et nem vakondozta volna, nem szakitotta volna felbe a nemzeti forummal, es neadjisten kommunikaltak volna veluk oktoberben a polgarmestervalasztasokon, akkor minden szebb es jobb lenne. De nem, valahogy a fidesz senkivel nem akar kommunikalni. Miert?
Ha ez igy megy, 2010 is igy fog eluszni. Most meg kenyelmes az 50%+ tamogatottsag a nep koreben, de hol lesz ez a tomeg, amikor az MSZP a vert szivva osszegyujt annyit, hogy osztogathasson?
A fidesz eletkeptelen ezzel a makacssaggal. Hiaba erzi most nyeregben magat, ha nem valtoztat, akkor adok ra 80% eselyt, hogy elveszti a kovetkezo valasztasokat is. Ha Gyurcsibohoc nem csinal semmi baromsagot 2009-2010 kozott, akkor a fidesz megnyeri neki a valasztast. Nincs kooperacio, akkor szukebb a celkozonseg, ez van.
Egy megalakuló jobb-közép pártról, annak esélyeiről szívesen dumálnék, de egy mérsékelt jobbossal, nem pedig egy vadszadeszossal. Kibicnek semmise drága.
off Tévedsz, én még magamnak se ragasztok plakátot, nemhogy másnak. on
Apropó, Gorka pártjáról tud valaki? És az orvospártról? Most meg ez a Stumpf-féle híresztelés... a jobboldal osztódással szeretne szaporodni? A szexuális módszer nem jó nekik?
nézze dr.cren, a plakátragasztás igen megterhelő feladat, mivel tudom, hogy ön lo(vagias)doktor, nem nézné jó szemmel, hogy egy hölgy Ön helyett fáradozik