A messinai sókrízis különböző szakaszaiban, az alacsony vízállások idején a szigeteket újra meg újra kolonizálták az elefántok, emiatt egyes szigeteken többféle törpe elefánt leletei is megtalálhatók. Máltán például három fajuk is élt. A legnagyobb sem nőtt két méternél magasabbra, a legkisebb meg alig egy méternyire, tehát még a shetlandi póninál is alacsonyabb volt.
Amikor 5,3 milió évvel ezelőtt a Földközi-tenger végleg feltöltődött (az ún. messinai sókrízis váltakozó, száraz és elárasztásos pár százezer éve után), az Afrikából és Európából átvándorolt nagy testű állatok a tengeri szigetekké váló hegyvonulatokon rekedtek a pleisztocén idejére. A törpe elefántok, vízilovak, antilopok mellett itt is voltak összezsugorodott mamutok, Szardínián: https://en.m.wikipedia.org/wiki/Mammuthus_lamarmorai.
"Az északkelet-szibérai Vrangel-szigeten pedig a neolit kori emberek még együtt éltek a gyapjas mamut egy törpe változatával, amely itt Kr. e. 1700-1500 körül halhatott ki"
Maradjunk annyiban, hogy a neolit szó mint általános korszakjelző, félrevezető lehet. Egyrészt csak a kőkultúrára, a szerszámok, kőeszközök megmunkálásának módjára utal, vagyis például az élelemtermelés szinonímájaként használni tévedés. A két dolog a Közel-Keleten időben egybeesett, de Vrangel-szigeten Kr.e. 1500 előtt nemigen volt ilyesmi megfigyelhető.
A másik, hogy a Vrangel-szigeten a mamutok feltehetően az izolált zsugorodás miatt lettek kisebbek, amit Nopcsa báró óta számtalan állatfajnál leírtak már.
Észak-Amerika faunája sokkal gazdagabb volt az európainál, a veszteségek is nagyobbak, de arányaiban is több a kipusztult állat.
Fontos tudni, hogy a gyapjas mamut, gyapjas orrszarvú és társaik nem a jeges vidékeket lakták (nem úgy, mint a jegesmedve), a közhiedelemmel ellentétben. Az észak-amerikai megafauna nagyobb része még csak nem is hideg, hanem legalább mérsékelt övi területen élt. Ez tehát ellentmond annak a közkeletű érvelésnek, miszerint a jégkorszak végi klímajavulás irtotta volna ki a megafaunát. A megafauna ugyanis számtalanszor (a pleisztocén alatt legalább 50 alkalommal) ért meg meleg-hideg periódusokat és nem érte károsodás, másrészt pont az igazán hideg égövi állatok túlélési esélyei voltak a legnagyobbak (gyakorlatilag mind túléltek). Ehhez jön még, hogy az erdei állatok is inkább túléltek (őz, szarvasok nagy része, európai bölény, őstulok). Tehát: a megafaunát (mint tudjuk) nem a klímajavulás, hanem egy hirtelen rosszabbodás (és még valami ) irtotta ki. Ebből a szempontból helye van a Blitzkrieg-elméletnek, de önmagában még akkor sem magyaráz meg mindent, ha feltesszük, hogy az arktikus zónában a vadászok is jóval kisebb számban éltek.
11 500 évvel ezelőtt, az akkor éppen felmelegedő éghajlatú Földön a tengerszint elég alacsony volt ahhoz, hogy a viszonylag jégmentes Bering-földhídon átkeljenek egyes paleomongoloid, főként vadászatból és halászatból élő törzsek. Ezek az emberek már viszonylag modern vadászati taktikával és fegyverekkel rendelkeztek a kor (ismert) színvonalához képest, valamint fiziológiájukban is remekül alkalmazkodtak a mostoha viszonyokhoz. Ezek az eleinte kis létszámú csoportok egy nagyvadban gazdag kontinensre érkeztek. Az emberek vadásztak a nagyvadakra, és számos lomha állatot, mint az óriás lajhárt vagy az óriás tatut, megtizedeltek. A gyorsabb állatokat, mint a lovak, antilopok, szarvasok és az erős bölények arányaiban valószínűleg kevésbé ritkították meg. Az eurázsiai társaikhoz hasonlóan sok mamutot és masztodont is zsákmányolhattak. Az északi, jeges területek állatait esetleg kevésbé vadászták a mostohább életfeltételek miatt. Lehetséges, hogy hosszabb távon számos nagyvad napjai meg lettek volna számlálva, de a Clovis-lándzsahegyeket és csontokat együtt tartalmazó rétegeknek gyorsan véget vetett a Fiatalabb Dryas kezdetének fekete rétegsora.
A Clovis kultúra az első (ismert) paleoindián műveltség volt Észak-Amerikában. Radiokarbon kormeghatározások szerint mintegy i. e. 11 500 táján jelent meg, és i. e. 10 900 körül tűnt el, a fiatalabb Dryas-periódus kezdetén. A Clovis-kultúra fennállására vonatkozó, kissé ellentmondásos adatok ellenére legfeljebb 6-800 éven keresztül létezhetett. A Clovis-kultúra nem szűnt meg teljesen, hanem lokalizáltabb, kisebb részekre különült, mint amilyen a Folsom, Gainey, Suwannee-Simpson, Plainview-Goshen, Cumberland point és Redstone kultúrák.
A Blitzkrieg (=villámháború, német szó) elmélet szerint a Bering-földszoroson keresztül érkező kőkorszaki értelemben véve modern vadászok pusztították ki az amerikai megafauna tagjait. Martin, az Arizonai egyetem kutatója vetette fel azt az elképzelést, hogy a 11 500 körül északnyugatról érkező paleoindián törzsek villámtámadás-szerűen irtották volna ki az őshonos faunát, mintegy 350 év alatt, majd a mértéktelen vadászat saját vesztüket okozva, éhhalálra ítélte a népesség nagyobb részét, innen lenne az a régészeti hiány, ami a Clovis-kultúra és a leszármazottaikként felismert népek régészeti anyaga között van. Martin számítása szerint a Clovis népeinek lélekszáma az i. e. 11 100-as évekre elérhette a 600 ezer főt. Állítása szerint ezer év sem kellett ahhoz, hogy az emberi népcsoportok meghódítsák az amerikai kontinenst Alaszkától Tűzföldig.
Ausztrália esetében szinte biztosnak vehető az összefüggés a megafauna kihalása és az első emberi telepesek megérkezése között. Egy 1999-ben napvilágot látott tanulmány szerint egy kihalt, nagy testű futómadár, a Genyornis és az emberek megjelenése egybeesett és 50 ezer évvel ezelőtt történt. 1999 óta számos más, 25 kg-nál nehezebb nagy testű állatfaj kipusztulásának kapcsolatában is megtalálható ez az összefüggés.
Számos helyen rendre megtalálták a nagyvadak csontjai közelében a Clovis embereinek kőfegyvereit (ezek húsfeldolgozó helyek lehettek). Az észak-amerikai faunában is hasonló tendencia mutatkozik első ránézésre: a 44 kg-nál nehezebb fajok 73%-a pusztult ki. A kis testű emlősök, például a rágcsálók között a kihalás nem volt számottevő, de mégis jelentkezett. A dél-amerikai fauna még rosszabbul járt, ott 60 nemzetség veszett ki. Ezen adatok a vadászat nagyság szerinti szelektivitására utalhatnak, ezért a Blitzkrieg elmélet fontos megerősítő érvei.
Ellenérvek hamar elhangzottak. Leginkább a nagyemlősök pusztultak ki, 43 nemzetség veszett oda, és ezek 91%-a 5 kg-nál nehezebb volt. Azonban itt nem szabad szem elől vesztenünk azt a tényt, hogy a kréta végi kihalásnál is csaknem ugyanilyen jellegű tendencia figyelhető meg, pedig akkor még hol voltak az emberi lények? A kréta végén a 25 kg-nál nehezebb testű állatfajok nagy része kihalt. Az, hogy 25 vagy 44 kg-nál húzzuk meg a határvonalat, némileg ízlés kérdése is. Eszerint a nagy testű fajok kihalása a tömeges kihalások alkalmával minden emberi részvétel nélkül lejátszódik, valószínűleg a nagy testű fajok fokozott táplálékigénye, az elemek előli elrejtőzésre és téli álomra való képtelensége és nem utolsósorban kisebb egyedszámuk, lassabb nemzedékváltásuk miatt. Beck azzal érvel, hogy a Bering-földszoros felől érkező népeknek az észak-amerikai északnyugattól délkelet felé haladva kellett volna kipusztítaniuk az állatfajokat, ezzel ellentétben ilyen nem tapasztalható, a kihalás a kontinens területén nagyjából egyszerre mehetett végbe. Másrészt az is elgondolkodtató, hogy az európai ember érkezése előtt élt indián népcsoportok sosem irtották ki a bölényt vagy más nagyemlősöket, az előbbiek a fehér ember megérkezéséig milliószámra legelésztek a nagy síkságon. Ami az indiánoknak nem sikerült, az a fehér embernek bő 150 év alatt igen: a hatalmas bölénycsordákból csak rezervátumokban maradt néhány száz példány. Másrészt számos adat támasztja alá azt a vélekedést, hogy az amerikai kontinens már legalább 35 ezer éve lakott, kérdés, miért éppen a Clovis-vadászok ritkították volna meg ennyire a bennszülött faunát. Még egy ellenérv, hogy a dél-amerikai indián törzsek származása nem tűnik egészen azonosnak genetikailag az északi törzsekkel, így kérdés, hogy a Clovis-vadászok valóban eljutottak-e a Tűzföldig. A Blitzkrieg melletti tábor szerint a Clovis-vadászok előnye a jobb fegyverzetükben rejlett.
Néhány héttel ezelőtt jelentették az edinburgh-i állatkert kutatói, hogy a kambodzsai bolhapiacokon vásárolt elefántcsont csecsebecsékben gyapjasmamut-DNS-t találtak. Kambodzsa az illegális elefántcsont-kereskedelem gócpontja, itt találkozik egymással az afrikai kínálat és az ázsiai kereslet. A kereskedelmi tilalmat kijátszók után nyomozó genetikusok gyakran vizsgálják az országban árult dísztárgyakat, hiszen a csontból izolált örökítőanyag elemzésével visszakövethető a forrás.
Hiába tiltják nemzetközi egyezmények a védett, kihalással fenyegetett állatok és testrészeik kereskedelmét, ha az állat nem védett (mivel 10 ezer évvel ezelőtt kihalt), akkor a csontjainak eladása alapból nem illegális. Persze az ország, ahol a lelőhely található betilthatja a csontvadászatot, és leletek kivitelét is büntetheti, ha nem bizonyítható a tárgy eredete, a gyakorlatban vajmi keveset lehet tenni a kereskedelem ellen.
A elefántcsontpiacot az utóbbi években ellepő mamutagyarak szinte kizárólag Oroszország sarkvidéki területeiről származnak. Minden nyáron önjelölt szerencsevadászok, és komoly erőforrásokkal támogatott profi lelettolvajok kerekednek fel, hogy az egyre jobban kiolvadó permafrosztból szabályosan kimossák a mamutagyarakat. (A permafroszt hagyományos meghatározása szerint az állandóan fagyos talajt jelöli, de e kifejezésnek egyre kevesebb értelme van manapság.) Nem mindegyikőjük jár szerencsével, de aki legalább egy agyarat talál, az rögtön annyi pénzt keresett, amennyiért a helyi emberek öt évig dolgoznak.
EGY 65 KILÓS MAMUTAGYAR FEKETEPIACI ÁRA 30 EZER DOLLÁR (8,5 MILLIÓ FORINT).
A legtöbb mamutvadász illegálisan működik, ugyanakkor vannak engedéllyel rendelkező cégek is. Tevékenységük pedig - ahogy az lenni szokott - tovább rontja a már egyébként is gyászos helyzetet, és hatalmas környezeti károkat okoz. A külszíni fejtésekhez hasonlóan egész hegyoldalakat bontanak le. Minthogy nem sziklákat kell eltávolítaniuk, hanem a talajt, fő fegyverük a tűzoltók által használt nagy nyomású fecskendő, amellyel addig mossák ki a földet, ameddig elő nem bújik az agyar. Ezzel egész életközösségeket tesznek tönkre, és sokszorosára gyorsítják az olvadás miatt egyébként is felfokozott talajeróziót. A mamutagyar mellett a gyapjas orrszarvú agyara is szép pénzt hoz, egy 2,5 kilós példányért 14 ezer dollárt fizetnek, és természetesen kelet-ázsiai kuruzslók boltjaiba kerül, ahol mindenre jó orvosságot gyártanak belőle, de leginkább potencianövelőként árusítják.
VANNAK ÁLLATVÉDŐK, AKIK ÖRÜLNEK A MAMUTAGYARAK ÚJKELETŰ NÉPSZERŰSÉGÉNEK,
és azt remélik tőle, hogy enyhíti az élő elefántokat tizedelő keresletet. Mások ezt csak hiú ábrándnak tartják, hiszen kiszámíthatatlan, hogy a jövőben mennyi mamutagyar jut az elefántcsontpiacra, de kereslet akkora, hogy könnyedén felveszi az élő és a kihalt elefántok csontjait is az utolsó szálig. Sőt, sokak szerint a legális mamutagyar-kereskedelem csak arra jó, hogy elősegítse az elefántcsontok zavartalan eladását. Széles körű gyakorlattá vált ugyanis, hogy a leölt afrikai elefántok csontjait mamutagyaroknak álcázzák, ezáltal a megtévesztett hatóságok nem tehetnek a kereskedelmük ellen semmit. A következő CITES- (a védett állatok kereskedelme ellen küzdő) konferencián valószínűleg ezért védett állattá fogják nyilvánítani a mamutot is, dacára annak, hogy már sok ezer évvel ezelőtt kihalt.
Mamut evulució. 4 m magas Meridionalis nem halt ki csupán alkalmazkodott a hűvös környezethez szőrt növesztett. Így alakult ki a mamut Trogontherii. Csak 2 csigolyával volt hosszabb a farka mint a gyapjas mamuté, ami jól mutassa, hogy alkalmazkodott a hideghez és testét a gyapjasénál valamivel rövidebb szőr borította. Általában 4 m volt de néha előfordultak 4,5 m példányok a rekord 5,3 m Sungari, ezért ez a legnagyobb mamut fajta. Sungari mamutról sokáig azt hitték külön faj, de mint később kiderült a 3 Sungari lelet csontjai teljesen megegyeznek a Trogontherri mamutéval. A Trogontherii mamutok még jobban alkalmazkodtak a hideghez így alakult ki a gyapjas mamut. Amerikában a Trogontherii mamutból a Columbi mamut alakult ki aminek legfeljebb a feje és a háta volt szőrös. A Trogontherii nem fejlődött át mindenütt Kína és Mongólia környékén és néhol európában maradt számukra megfelelő környezet, így ott változatlan megmaradt ez a faj és így a jégkorszak végén 3 mamut faj is volt. Magyarországon a Columbi kivételével mindegyik mamut faj élt.
Ezt a 175 cm hosszú mamut lábat Kína vagy Mongólia környékéről emelték ki egy mocsárból. Rengeteg csont volt még ott, mert feltehetőleg az emberek oda kergették bele a mamutokat. Azt hiszem írták is, hogy a lábon vágás nyomokat találtak.
Érdekes, hogy néhány kutató csak egy elmélethez ragaszkodik, hogy miért pusztultak ki a mamutok. Pedig logikus, hogy mindegyik tényező hozzá játszott a kihalásukhoz. Nemcsak a meleget nem bírták, de még ráadásul a a táplálékuk a nagy fű is eltűnt, meg még az ember is hozzájátszott, hogy még gyorsabban csökkenjen a számuk. A kis létszám miatt beltenyészet alakult ki, amit a kutatók is mondanak és ez megadta az utolsó löketett. A kutatók szerint a bölények nagyon kis számban éltek pár ezer évvel ezelőtt.Egy dokumentum filmben mondták, hogy a bölény szaporább mint a mamut ez miatt nem pusztultak ki. És hogyha a szaporább bölény kis létszámban éltek, akkor a mamut ami kevesebb utódot hoz mint bölény akkor az ki is pusztult. A Jeges-tengeri Vrangel-szigeten meg valószínűleg nem volt olyan intenzív a környezeti változás így ott a mamutok tudtak alkalmazkodni úgy, hogy utódaik mindig kisebbek lettek amíg el nem érték a 180-as mar magasságot.
A gyapjas mamutok utolsó ismert csoportja, amely a Jeges-tengeri Vrangel-szigeten élt, négyezer éve pusztult el, kihalása gyors volt - állítja egy svéd tanulmány, amely a Brit Királyi Társaság folyóiratában, a Proceedings of the Royal Society B legújabb számában látott napvilágot.
A mamutok, amelyek egykoron Eurázsia és Észak-Amerika füves sztyeppeit népesítették be, a legutolsó jégkorszak végén tűntek el, kihalásuk okai mindmáig éles vitákat gerjesztenek. Némely szakértő szerint kipusztulásukat az emberek okozták körülbelül tízezer évvel ezelőtt, mert kíméletlenül vadásztak a gyapjas óriásokra. Mások szerint a klímaváltozás a ludas, hiszen a fagyos éghajlatra "szakosodott" gyapjas mamutok nem tudtak alkalmazkodni a magasabb hőmérsékleti viszonyokhoz. Akad olyan elmélet is, amely úgy véli, hogy az erdőségeknek Európában és Ázsiában lezajlott terjeszkedése fosztotta meg élőhelyüktől a füves sztyeppéken barangoló mamutcsordákat, éhhalálra ítélve őket.
Az már régóta köztudott, hogy a mai Oroszországhoz tartozó Vrangel-szigeten még négyezer évvel ezelőtt is éltek mamutok. A törpenövésű Mammuthus primigenius vrangeliensis marmagassága alig 1,8 méter volt, azaz fele akkora, mint szibériai fajtársaié. Radiokarbonos vizsgálatok adatai szerint a mamutok néhány egyede még i.e. 1700 körül is megtalálható volt a szigeten. A Stockholmi Egyetem kutatói - hogy megfejtsék a Vrangel-szigeti mamutok eltűnésének okait - csont- és agyarmaradványokból nyert minták genetikai elemzését végezték el. A tudósok az anyai ágon öröklődő úgynevezett mitokondriális DNS-t vizsgálták. Feltételezték, hogy mivel korlátozott számú, a világtól izolált populációról van szó, a genetikai diverzitás (sokszínűség) szűkülése okozhatta részben az állatok kihalását. "Előfordulhatott, hogy a sziget túl kicsi volt ahhoz, hogy hosszú távon biztosítsa a mamutpopuláció életfeltételeit" - hívták fel a figyelmet a svéd kutatók.
A 7600 négyzetkilométeres Vrangel-sziget valamivel kisebb, mint Korzika vagy Puerto Rico. A szigetet egykoron "jéghíd" kötötte össze a szárazfölddel, ám a 12 000 és 9000 évvel ezelőtti időszakban a víz fokozatosan elvágta a kontinenstől. A kutatók legnagyobb meglepetésére azonban a genetikai variabilitás nemcsak hogy fennmaradt, hanem valamelyest növekedett is, épp a szomorú vég beköszönte előtt. A tudósok szerint ez arra utal, hogy a mamutok nem fokozatosan pusztultak el, hanem "valami viszonylag hirtelen" végzett velük.
A régészeti adatok alapján az ember a mamutok kihalása után száz évvel jelent meg a szigeten, vagyis a Homo sapiens nem okolható a Mammuthus primigenius vrangeliensis kipusztulásáért. Előfordulhat, hogy ember járt a szigeten, csak nem hagyott maga után semmilyen nyomot. "Ebből kiindulva éghajlatváltozás vagy betegség döntötte el a mamutok sorsát" - vonták le a következtetést a kutatók, megjegyezve, hogy valamilyen váratlan esemény mehetett végbe: pusztító vihar vagy új kórokozó irthatta ki a kolónia megmaradt egyedeit.
Újabb jelentős lépés a mamut feltámasztása felé MTI | ORIGO - 2015.03.23 16:34
Jelentős lépést tettek a Harvard Egyetem tudósai afelé, hogy feltámasszák a gyapjas mamutot: egy új génsebészeti módszerrel a kihalt állat 14 génjét beillesztették egy elefánt élő DNS-ébe. Az amerikai szakemberek kutatásukban elemezték az északi-sarki örök fagy által megőrzött mamut DNS-ét, hogy megállapítsák szerkezetét, majd eredményeiket felhasználták arra, hogy 14 mamutgén pontos kópiáját újraalkossák. Ezeket "illesztették be" az elefánt genomjába, ahol normális DNS-ként működtek. A genom egy szervezet teljes örökítő információját jelenti, amely a DNS-ben van kódolva.
George Chruch, a Harvard Egyetem professzora a The Sunday Times brit vasárnapi lapnak elmondta, hogy a Crispr néven ismertté válta technikát alkalmazták, amely lehetővé teszi a genetikusok számára a DNS célzott szerkesztését, az elefánt-DNS egyes szakaszainak a felváltását mamutgénekkel. Ez az első alkalom, hogy több mint 3300 év után mamutgének éltek - igaz egyelőre csak laboratóriumi körülmények között.
"Olyan génekre összpontosítottunk, amelyek hidegtűrővé tették az állatot, köztük például a gyapjasságban, a fül nagyságban, a bőralatti zsírképzésben játszottak nagy szerepet. Most már vannak élő elefántsejtjeink, bennük mamut-DNS-sel. Nem tettük közzé kutatásunkat tudományos folyóiratban, mivel még sok munka áll előttünk, de tervezzük a publikálást - magyarázta a professzor.
A mamutok az ázsiai elefánttal állnak szoros rokonságban, de az utolsó jégkorszakban kihaltak. Utolsó egyedeik a Jeges-tengerben lévő Vrangel-szigeten mintegy 3300 éve pusztultak el. Ezekből a megőrződött tetemekből vettek DNS-mintát a Harvard tudósai. Jelenleg legalább három tudóscsoport próbálkozik a mamutgenom rekonstrukciójával és ezáltal a kihalt állat feltámasztásával.
100-10000 év között bármikori. A hagyományos módon dolgozó halászok maguk javítgatták a hálóikat a legutóbbi időkig, a szerszámokon sem lehetett sokat fejleszteni. Pontosabb kormeghatározást a lelőhely tehet(ett volna) lehetővé.
Létezik olyan csont, amin élőben is lyuk van, de az nem így néz ki.
Ez szerintem bizonyosan faragva van, mégpedig nem csöves csontból, hanem laposból, tehát mondjuk bordából.
A faragás nyoma természetesen nem látszik, hiszen a használhatóság érdekében tükörfényesre csiszolták, de pont ez mutatja a megmunkálást, mert így az inak tapadási helyei sem látszanak, inak nélkül natúr csont viszont nemigen van.
Az eredeti tárgy vizsgálatával hozzáértő (vagyis nem én) többet tudna mondani.
Karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy kihalt vagy veszélyeztetett állatokat klónozzon az ember. Génbankok őrzik állatok tízezreinek fagyasztott sejtjeit, a kutatók kezdenének valamit ezekkel. Tovább »
A 252 millió évvel ezelőtt bekövetkezett perm végi "Nagy Kihalás" során került legközelebb a földi élet a teljes kipusztuláshoz. A kihalás során a tengeri fajok majdnem 90%-a eltűnt a Föld felszínéről. Eddig a kutatók úgy gondolták, hogy a tengeri és a szárazföldi[...] Bővebben!Tovább »
